Délmagyarország, 1945. március (2. évfolyam, 48-72. szám)

1945-03-28 / 70. szám

4 D £ L M \ G YA R O K S{lO Hivafotos itöz'em&nyek Szeged város polgármesterétől. 7960/1945. E. sz. Tárgy: Járványveszély. Járvány veszáíy képeit fel városunkban. Szeged népének magatartásától függ ii kiütéses tífuszjárvány meggátlása, illetőleg életének megmentése. A beteg­séget tetvek okozzák. Akit letücsipé.s n m ér, nem betegszik meg. Egyetlen védelem a tetümentesség. Aki bárhol i-.ves embereket észlel, azonnal tegyen róluk jelentést a legközelebbi rendőrnél, a városnál, vagv a tiszti főorvosi hiva­ta ban, hogy íetvetlenitésük mielőbb megtörténjék. Óvakodjunk villamoson, hivatalok, v i .'v üzletek előtt az olyan csoporto­sulástól, atiol egyik emberről a másikra a lejú átmehet. A járvány meggátlására elrendelem az összes iskolák, színházak, mozik mai naptól számított 14 napig való le­írását. Mindennemű gyülekezés, tánc­iskola, gyűlések, sportünnepélyek, stb. tartása ugyanezen idő alatt tilos Felhivon) a lakosságot, hogy a kóz­4 -lekre való tekintettel a tetvellenités vgett a tisztifőorvosi hivatalban jelent­kezzenek annál is inkább, mert aki ezt elmulasztja és feljelentés alapján vagy bármi más uton a hatóságnak !>'!vesseg tudomására jut, az érdekelt ellen n legszigorúbb egészségügyi eljá­rást .folyamatba leszi s az illetőket meg­figyelő helyekre szállítja -8 napi idő­tartamra. Szeged, 1945 március 24. I)r Pálfy Gvörfiy h. polgármester. -A Szegedi Igazoló Bizottságtól. 7817/1915. ig. biz. sz II nlítinénv A kózalkannazo'lak igazolásáról szóló 15/1945. M E. sz. rendelet 11. §-a értelmében közhírré tesszük, hogy tár­sulni fogjuk a következő közalkat­maxottak igazolási ügyét I 1. sz. igazoló bizottság tárgyalási ideje 1915. április 6-án délután 4 óra. Helye: Városháza I. em. 19. 1. Molnár János napszámos, 2. Kiss 1 Mosné, 3. Kéri Ferenc, 1 Kaknszi s idomé, 5. Kakuszi Fercuin , 6. Kádár Mihályné, 7. Jákri Imréné, s ozv. Jankó I 'Ijciné, 9. özv. Juhász Lajosné, 10. üolfner Angéla. II. Horváth Ferencné 12 Horváth I. Ferencné. 13. özv. He­gedűs Jánosné, 14. Hegedűs Sándorné g n munkásnők. 15. Teleki József, Kalapács Mihály napszámosok. 17. Takács Vendel fuőr, 18. Gábor Mihály, 1 ' tíodó István munkások, 20. Zom­I >rácz Pál kocsis, 21. Kaszla István, Török Antal elömunkások, 25. Far­I is Mihály gépész, 24. Szűcs Vendel Ii .ászmester, 25. Bélágyi Péter iroda st gédmunkás. Alulírott elnök bejelentéseket (paua­<>kat) személyesen átvesz április 3-án •l. ii. 1—3 óra között. Tortái Arthcr, 111. sz. bizottság elnöke. Felhívjuk a város lakosságát, hogy mindazok, akik a fent felsorolt közaí- 1 Imi mázolták oly magatartásáról, vagv I r -lekményérőf bírnak tudomással, amely a magyar nép érdekeit sértette v i ;v sérti, ez"t cs a vonatkozó bizonyi­I- kokat, tanukat hozzám, mint a bi­ottság elnökéhez szóban vagy írásban 1 a tárgyalás előtt a szegedi Igazoló Bi­•/n'tság hivatalos helyiségében (Város­imig,, főispán hiv.) délelőtt 9—1 óra között jelentsék be Írásbeli bojetentést a bizullság csak akkor vesz figyelembe, ha a bejelentő nevét és lakcímét a be­jelentésen feltünteti A fenti tárgyalásokon panaszának szóbeli előadása végett bárki megje­lenhet. K-i tud róla? Postáu oeküldott hirdetése-.cl nem áll módunkban közöln Csak a kiadóhivatalba beho"> hirdetéseket közölhetjük. 4dás~véíel Szász Józsefről, aki 1944 októiber I én Abára a repiilőfé.nvképész szd.-hoz vonult be és allitólag Ba ára vitték, kérem, aki tud róla é.rtesilse Szász Józsefet. Mezöberóny, Ókért 429 Ötödikes gimnazista tankönyvet ke­resek uj, vagy használt állapotban. Deák Ferenc-u. 8. I. Hangszerekel. gramafont és leme­zeket vásárol Steiner hangszerüzem Szeged, Kclemen-u. 7. Kejősiirrskét, gyeimekágvat, bélyeg­gyűjteményt keresek. Guminadrágot, gumipelenkát cukorért cserébe adok. Huszár-u. 6. Egy párjóerőben levő igáslovai szer­számokkal vesz Szűcs-papirfeldotgozó üzem Arad i-n. 8. Cres kölnisüvegeket magas áron veszünk. Gáspár-illatszertár, Széchenyi­tér 7. 10 i2-ig. Dobié karikagyűrű kapható. Ekszer­javitás. Bárdóczky ékszerész, Kelcmen­ntea 2. Keresek kar- és zsebórákat, melyek járnak és használható állapotban van­nak. Aranyat és ékszerl beváltok. Laczkó ékszeresz, Kárász-u. 14. Del-Ka mellett. Béíyeggyiljtemiényl, töraegbélyeget veszek magas áron. Bélyegkereskedés, Iskola-utca, Fogadalmi templommal szemben órákat, aranyal, ezüstöt, brillíánsot magas ároti veszek. Ekszerjavitás, ka­rikagyürükésiltés. Bárdóczky ékszerész, Kelemen-u. 2. Hági-étleremmel szemben. 40 1.teres üstöt keresünk vöröske­reszt- kórházunk részére. Nemzeti Se­gély, Kálvária u. 8—10. A Han»ya Hűtőház (Ilona-u. 46. sz.) keres egy 2x140 v. 0.5 villanymotort megvételre. U.-otl 3—4 segédmunkás felvételik. TáMi<»iu««jjl, lemezeit, varrógé­pét, porszivógépét, villanykészülékeit legjobban eladhatja Déry gépáruház­ban. Nagy javítóműhely. 1ilere>e- modern szépirodalmi mü­veket Deak-kölcsönköuyvtár, Mikszáth Kálmán u. t. NaSraupapirzftdkui ujat, vagy hasz­náltat ( 0 kg-osokat és azonfelüliekct) vennék. Gárgyán-tésztaüzem, Tisza La­jos-krt 0 a. Nui tnva-zi kabátot és női ballonka­bátol keresek középtermetre. Széchenyi­tér 7. Korzó-cukra.szda. Purceílan etuészletel. ezüst, vagy atpacca evőeszközt vennék. Párisi-krt. 27. szánj. Kisetih ólnak is használható dcsz­kaanyagol veszek. Szél-u. 23. Pert»as/öoyegel, lüllfúggönyt, disz­párnákat vennék, ür. Baraoás György, Fekelcsas-u. 22. II. 7. Klado egv használt tűzhely, jégszek­rény ruhasz. :krény. Bigó-u. lü. i'ruua férfik erek pár eladó. Bozóky, Valéria-tér 4. toll üzlet. Trágya eladó. Brüsszeli-krl. 30. E adó férfikerékpár. ágy. mákdará­ló és más apróságok Csontos, Arviz-u: 20. szám. Leveshanalat, lehet alurninium is, magas áron vásárol Központi Tejivö és Étierem, .Somogyi-u. 26. 80 u [eher lakarmány cukorrépa eladó. Újszeged, Tusnídi-u. >. Iréjépcl veszek. Gyártmányt, ;írat és írásmintát kére' Szepesné, Ösz­es7/>k 365. Ver- ék kélszem- :\rs rekamiert és gyermek igvat. Hunyadi-tér 3. I. em. Mcgvéle.re keresek kombinált szo­babútort, féreg menteset. Élelmiszert is adhatok. Kárász-u. 14. Házfelügyelő. Jokarban levő női kerékpár, ebédlő­kredenc, ágy és többféle bútor eladó. Vásárhetyi-sug. 59. Kapást alkalmaz azonnali belépésre a Magyar Vöröskereszt Kórház. Jelent­; kezni Kálvária-u. 8, Vöröskereszt igaz­gatói irodában. Sfttiísejéd felvétetik. Burcs-sütöde, Nyil-u. 33. Spanyel nyelvtanitót keresek. For­gács, Mars-tér 18, délután. Gyakorlott kéziszövők és szövőnők felvétetnek Vasasszcntp 1 u. lt/a. Foilrúszleány! felvesz Tasnádi fod­rászmester, Tisza Lajos-körut 52. Asszonyok munkára felvétetnek­Érd. Mikszáth Kálmán-u. 10. Péküzlet. Mindenes délelőttre felvétetik. Ka­zinczy-ú. 14. 1. Fazekasné. Zongorát, angolt, németet tanit gyors haladással oki. tanárnő. Vidra-u 3. 10. ajtó. Házmestert keresek. Az asszony díja­zásért házimunkát végez. Jelentkezni i 4 6-ig, Károtyi-u. 2/a. II. 3 F,gv embert napszámosmnnkárH fel­veszek. Sonkoly os-síi l/We, Kálvária-u. 33. szám. Kert- inuukás, aki az átültetéshez is ért. azonnal felvétetik. Katona Anlal kertész, Külső-Kátvária-u. 71. Mindenen bejárónő jó fizetésspl ós koszttal' felvétetik Központi Tejivó, S<> mogyi-ii. 23. Szahósefédel állandó munkára rcl­vesz Kádár Tisza Lajos krt. 61. Udvaros, mosó-, vasalónő, kiszolgá­ló leány felvétetik I ueza kelmefestőné'. Bákóczi-tér. ; C,tpi-»z»egé<I felvétetik ebédkoszttal. Milos-cipőüzlet, Kossuth I.ajos-sug. 8. Megbízható főzni tudó bejárónő ke­restetik 7- 3-ig. Dr. Pásztor István, Ká­rász-utca 6 a, 11. emelel. 1 ÍJ 15 március 28. F«v iólkijavitott tűzhely választás! ma acért elcserélhető. F"clhő-ulca 6. lakatosnál. Jóminösé-ii férfiruhát adok tüzifá ért, 37-es női bőrcipöt cserélek zsírért vagy sonkáért. Sziliért-sugá/ut 3/a, I. 2 5*! méler argamán szőnyeget el cserélek férfiőliönvért. cipőért. Ber esenvi-u 5/b, magasföldszint 1. S«l cserélnék háziszappanért. Szécsi utca 18, Alsóvaros. lücgia.s modern szobát fürdőszo­bával keresek jólfizető egyetemi hall gatónak F'eketesas-u. 22, házmester. Csere A városi kőzkórház azonnali belé­pésre keres megbízható ápolónőket, takarítónőket, háziszolgákal es egy iro­daszolgát N'fii dupla ballonkabátot elcserélnék férhballon'ra. Kölcsey-u. 10, fszt 3. Szénért, fáért sonkát, szalounát, va­donatúj 42 13-as férficipőt, alsónadrá­got adok délelőtt 8 10-ig, Kazinczy-u. ii. szám, I. 5. Permetezői, teljsen ujat teljes fel­szereléssel malacért, eleiemért cserélek. Fodor-u. 30. • .!« állapolban levő különféle nagy­ságú gyermekcipőket elcserélek mézért. Dannerné, Tisza Lajos-körut 12. Vctokiilest adunk zabért, bükkö­nyért. ázivárvány-u. 4/u. Napszámoso­kai, kerti álalj isokat felveszünk. Tölíytí u'irdöVKtat és egy kisebb méretű gyalupadot cserélek tűzifáért. Ká'vária-u. 31. Héueócli ágvnemüanyagot ad lüze­tőért, szalonnaért, női harisnyáért. Lu­gas-u. ti. négyóra után Bakancsot és nadrágot malacért adok. Patkányfogó kutyámat elajándé­kozom. Feltámadás-u. 4/b. Cukorért selyemharisnyát cserélnék, fáért zsirszódát adok. Csongrádi-su­gárut 23/b. S-wii uj selyemharisnyát cserélek cukorért. Remény-u. I k Egy tulaezüst Anker zsebórát cseré­lek 43-as büi -'ercsizmáért. Érd. Alföldi­utca 28, Ácsai. 110-e* es 105-ös villanykörtéi cse­rélek lisztári vagy krumpliért. Sebők Jánosné, Délibáb-utca 36. Teljesen uj bicikli belsőgumit, cse­rélek zsírért vagy sonkáért. Sebolt Já­nosné, D-libáb-utca 36. Gyiiinölrslerinelök figylmébe ! Dar­zinl adok tüziiáert. U.-ott céklamagot ola ért vagy zsírért. Bévai-u. 6/b, II. 2 32-es fiucipőt cserélek élelemért sürgősen ós egy borprést veszek. Ke­lem-, u. 5, házmesternél. vT?ruio* adok terpentinért. Szilléri­sugárut ód Szelgrádné. Férlisjövetcl adok gyermekkocsi­ért. Boldogasszony-sugárut 24. Cserélek kékkőért élöbaromfit. Ro­honczi-u ,0, liuszáriaktanya mögött. Szép keményfa ebédlőasztalt, ágyat és egyéb bútordarabokat porcell nicrt, poharakért, evőeszközárt, ágy- és di­ványfnkaróért cserélek. Salgo gyógy­szerész Kiss-u. 1, I. em. Gyönvörti női tavaszi kabit férfiöi­tönyért, 4()-es tér fi divatcipö 41-rc el­' cscréliietö. Érd. Oroszlán-u. 4, I. cm.. • délután 3-tól. Felkérem azt a férni és azt a nőt akik 19-én esle az algyői kompnál se gitettek a csomagomat vinni, a sötét­ben eltévesztettem, ér -.silést kér Totka Bálintné, Újszege i, TárogaLö-u. 24. Algy.'i« t Szegedig elveszeti igazolvá­nyokat a incgtalá'.ó a lja le. Elelmiszer­jnt.dómban részesül. Csörgő András, Alcyő Nu ria (mocsári hód) tenyészetemet elvitték. Aki ilven állatról tud, vagy nvomra vezet, jutalomban részesül. — Kiss Ilonái kérem, saját érdekében je­lentkezzen. Seiler, Somogyi-u. 21 Mui! év oklób-r/hi-n Tisza L-krt. 12. ház eineletérö; utcára dobt a:; fél pár sárga, fél ;>ár fekclccipöl. Aki fel­vette és vissza hozza, mert ugv sem használhatja, jutalomban részesül. Udvari épü>t műhelynek, vagy rak­tárnak kiadó. Háló-u. 11. sz. .Katona. 2999 n.-öl föld felesbe kiadó Baktó­ban. Érd. Anáca-u 24. 2 és I 5 lánc föld kiadó. Tudako­zódni Dobő-u. 30. Niisylckfdén két 1.5 lánc föld kiadó. Tud. Dobó-u. 30. t'iiszcr-élel iniszerüzletnek helyiséget és közreműködő társat kere<ek Ipa­rom, berendezésem, tőkém van. Cson­tos, Árviz-u. 20. J'öltl felesbe kiadó mindenféle tava­szi vetésnek. Gazdasági cseléd felvétetik. Takarmányrépa eladó. Bécsi-krl. 12. Frj ieta-ulca.25 lakásomból szártni* zó tárgyaim őrzőit felhívom, hogy azo­kat bűnvádi felje'entést megelőzően három napon belül adják le, Tisza L.­krt. 44. Koron i élelmiszerüzletbe. Király József postafőtiszt. Postaigazgatóság, Szeg -d 1990/1945. szám. Hirtlcfmfny Felhívom Szeged thj. város területén lakó nyugdíjas volt postai alkalmazotta­kat és az elhalt postai alkalmazottait nyugellátást élvező özvegyeil, hogy el­látási lapjukkal a Szeged 1. sz. pösta­hivata'nát 28-án és 27-én feltétlen jelent­kezzenek. Szeged, 1915 március 27. Postaigazgatóság Szeged város polgármesterétől. 8039/1915 szám. Értesítem a hnsnemüvel ellátatlan lakosságot, hogy az érvényes husjegyek­re marhahúst cs belsőséget, tojást, vagy halat lehet vásárolni. Az egy hétre érvényes jegyre marha­húsból és belsőségből 10 azaz tiz deka­gramm, tojásból ó art)., halból fél kg.­ban állapítom meg a lejadagot. Felhívom tehát az érdekeltek figyel­mét arra, hogv a három lehetőségből a szükségletüknek legjobban megfelelőt válasszák, mert egy husjegyre az emii­tett tehetőségekből csak egyfélét fog a kereskedő kiszolgálni. A beszedett jegyekkel az árusítással foglalkozó, kereskedők minden héten egyszer, szombaton tartoznak a közellá­tási hivatalnál elszámolni. Szeged, 1915 március 26. Dénes sk. h. polgármester. F'elelös szerkesztő Szirmai István. Felelős kiadó; Kuncz l-ásjlo. Kiadja: Hírlapkiadó .i(L Szcikeszlötég Jokai-utca 4. i Kiadóhivatal: Kárász-nica 1—3.

Next

/
Thumbnails
Contents