Délmagyarország, 1945. március (2. évfolyam, 48-72. szám)

1945-03-15 / 60. szám

II szovjetkormány nem korlátozza a vallás­szabadságot A Debrecent Szabad Egyetem fel­kérésére dr. Balogh István miniszter­elnökségi államtitkár, a magyar fegy verszOnetí bizottság egyik tagja, a Bika-szálló dísztermében előadási tartott moszkvai élményeiről. A ter­met zsttfolásig megtöltő hallgatóság soraiban jelen volt Miklós Béla miniszterelnök és a kormány számos tagja is. Balogh államtitkár érdek­feszítő és szemléltető előadásában a többi között a következőket mon­dotta: — Moszkva, Oroszország és a Szovjet-Unió fővárosa öbnlmó lakó sával a legnagyobb világvárosik sorában is az elsők között áll. Négyszer akkora, mjat Nagy-Boda­kwzb óriási arányaival méltóképpen reprezentálja a modern Szovjet-Uniót ]cs a nagymultu történelmi Orosz­országot egyaránt. Tekintve, hogy Oroszország már negyedik éve van háborúban, feltűnő az a ttaztasá,?, rend, fegyelem, ami az utcákon mutatkozik. — Eszembe jutott a német pro­pagandának egészen aljas beállítása, amely Oroszországban az utakon jvándrető elhagyott gyermekek éhező és fosztogató csoportjáról irt. Szem­jbeáliitottam ezzel a valóságot, mely »l mutatja, hogy a gyermekei Oroszországban a legnagyobb kincs­nek, a legnagyobb örömnek, a szeb jiövó zálogának tekintik.: Balogh államtitkár eztflffrf Moszkva urális éleiét, érdekes szinház­aendxierét ismertette és beszélt az OHMsek igen mélyen gyökeiezö zene­kultúrájáról, majd igy folytatta érde­kes előadását: — A végére hagytam azt a témát, amely miatt talán a legtöbb és leg­gonoszabb támadás érte a Szovjet­Uniót: az egyház, a vallás kérdését. Emlékszünk rá, hogy harsogta a világba a német sajtó és hirszolgá­jját, bogy a szovjet a sátánnak szob­S at emelt, hogy az. ottani templomo­st mind lerombolta, a papságot kiirtotta és természetesen ugyanez a sors vár Európa mindazon népeire, ptem a Vörös Hadsereg beteszi a JábR Ezzel szemben a valóság az, hogy életem egyik legnagyobb élmé­nye volt, amikor elsöizben miséztem ^Moszkvában zsúfolt templomban. A templom lelkésze páter Braun elszá­«zi francia, ágostonrendi szerzetes, (már 11 éve működik Moszkvában. )e élnek ott százan és százan pa­pok, lelkipásztorok ösi templomaik­ban, használva még ma is azokat a lézereket, ornátusokat, amelyeket Sdfc évszázadok óta hordtak, toszkvában a vallásszabadság teljes. Senkit ntm bántanak vallásáért,' sen­kit nem tartanak vissza abban, hogy Wallási kötelezettségének lelkiismerete szerint eleget, tegyen.y Sőt, az állam <jgen komoly támogatásban részesiti e : egyházat és ez a támogatás nem­'csak erkölcseikre vonatkozik: Két héttel ezelőtt választották meg: az uj (moszkvai metropolitát, az univerzá­lis orosz egyház fejét, Sergius met­Í opolita utódját, Alexij püspök sze­nélyében. A szertartáson a kormánv íképviseíői is jelen voltak. — Az orosz egyházak ügyeivel két szerv foglalkozik: az egyik ki! kárólag az ortodox egyház ügyeit Intézi,^ a másik '-bizottságba többi tője Karpov, részletesen tájékoztatott nemcsak arrói, milyen magatartást •anusit a szovjetkormány az egyhá .ak iránt, de arról is, hogy az orto­dox egyház milyen magatartás! •anusit a világi hatóságok iránt. Állíthatom, hogy amit hallottam, mindenkit megnyugtathat, mert én is nemcsak érdeklődéssel, de meg­nyugvással is hallgattam. Ez egyéb­ként nemcsak az én tapasztalatom, aki Moszkvában jártam, hanem mindnyájunk tapasztalain lehet, akik láttuk a Vörös Hadseregnek a ma­gyarországi egyházakkal szembeni viselkedését. — Nincs tudomásom egyetlen olyan esetről sem, hogy csak egy százaléknyira is igazolták volna az ellenük irányuló aljas rágalmakat. De száz meg száz esetet tudok hogy az orosz katonai parancsnok­ság mindenütt megszólaltatta a ha­rangokat, amelyek a légelhárítás miatt már hosszú Ideje hallgattak. A templomokban mindenütt meg­kívánták a szokásos istentiszteleti rendet, a templomokat és minden egyházi intézményt tiszteletben tar­tottak. Mig a németek csak az egri röegyházmegyében tiz templomot robbantottak fel, az oroszok az egy­házi személyeket a legnagyobb figye­lemmel veszik körűi, működésűket szívesen támogatják és elősegítik. — Én magam láttam Szegeden orosz tiszteket és katonákat a tem­plomba menni, ahol a legnagyobb áhítattal viselkedtek. Ugyanez a helyzet Moszkvában és a Szovjet­Unió egész területén. Ott is vannak emberek, akik a vallás iránt közöm­bösek. De éppugv jogában áll vala­kinek vallásosnak lennie. A szabad ság cimén szabad bárkinek Is az atheizmus mellett propagandát csi­nálnia, de legszigorúbban meg van tiltva, hogy e propaganda keretében is a hivők vallásos érzékenységét megbántsák. — Bárhol voitaffi, bármerre Jár­tunk, mindenütt a legnagyobb köz­vetlenséggel fogadtak. Sokszor mond­tam Origoriev követségi tanácsos urnák, aki fáradhatatlan, volt abban, hogy minél többet lássunk Moszk­vából és minél mélyebben tekint­sünk bele az orosz lélekbe: poten­tes potenter a?unt; csak a nagyok, csak a hatalmasak tódnak lenni olyanok, mint amilyeneknek mi a moszkvaiakat megismertük. Elsőnek a magyar parasztok emelték fel a szabadság zászlóját Beszélgetés Kovács Imrével MBg egy utolsó kérdés: Bwhpcs4 ten marad? — Most magyet Dflbi cteribeijnef —^ nézem az ottani pártszervezeteket w amint fdőm lesz, leutazom Szegedreht) [örvös* Budapest káoszából, a tomboló zűr­zavarból sűrűn bukkannak ki embe­rek, akiket már-már elveszettnek hit tünk, pedig a válságos idők épp mosí követelnék meg súlyos egyéniségü­ket. A magyarság ilyen értéke a nép­ből jött Kovács Imre, a kiváló szo­ciográfus, iró és agrárpolitikus, a sza­bad parasztság egyik vezéralakja, aki a náci világban bujkálva élt s igy kerülte ei a ftíére vadászó Gestapo vérebeit. A Nemzeti Parasztpárt központi székházában kerestük fel Kovács Imrét, aki a német megszállás drá­mai óráiról a kővetkezőket mondotta: — Március 19-én telefonértesítést kaptam, hogy a németek megszáll­ták az országot. . Lakásomról — a Sashegy alatt lakom,.— berohantam a városba s valóban láttam, hogy Budapest képe egészen megváltozott. Tudtam, menekülnöm keli s haza akartam menni a legszükségesebb holmikért. A házunk előtt ott tanyá­zott már a Gestapo * és épp akkor ért oda Vas László, r-s „Magyarom szág." szerkesztője]<akii izgatoitjjhaa­gon közölte • velem, a híreket:. Bafcsy­Zsilinszkyt' lelőtték, Rassayt, - Bara­nyait elfogták. A Majdnem sirva. kö­nyörgő!!, „menjünk/innen,„hogy le­gyűlik? n/hányan; akilc megmaradunk és" azlán folytathatjuk a munkát". Éti alegközelebbi,\telefonfüikéböl fel­hivtam öcsémet, aki éppen tiszti tanfolyamon volt s nagyon ügyesen, mintha egy barátjával beszélne a te­lefonba, ezt mondotta: „Sürgősen közöld Imrével, hogy jöjjön haza, mert német urak keresik!" Én rög­tön megértettem, miről van szó, fel­ugrottam az aradi gyorsra s lemen­tem Gyomára, rokonaimhoz, akik egy hónapig tanyákon rejtegettek. A helybeli nyilasok azonban, felfedeztek - M86* akkor egy aógrádoiegyri birtokos családira* kerfiftea Bevetőnek. Ott is nyomomra bukkantak, azonnal indultam, feljöttem Pestre és az in­duló ellenállási akcióba bekapcso­lódtam. A Nemzett Parasztpártot én hívtam a Magyar Frontba és szám­talan tárgyalást, megbeszélést foly­tattam a Kormányzósággal, Azok között voltam, akik előkészítették az október 15-i fegyverszünetet Októ­ber régén Bajcsy-Zsilinszky Endrét, aki kiszabadult a börtönből, Buda­pestre hoztam. Bajcsy-Zsilinszky el­kezdte az ellenállási mozgalom szer­vezését Sajnos a vezérkart elfogták, felakasztották. Utánam Is hajtóva­dászatot rendeztek, helyem Budapes­ten tarthatatlanná vált — Jelenleg a Nemzeti Parasztpárt szervezésével foglalkozom. A politi­ka ma nagyon veszélyes foglalkozás, de hivatás és ugy érzem, ma ott a helyem, ahol a gazdasági cselédség, a föidmunkásság és kisparasztság próbálja vágyait, törekvéseit, poli­tikai akaratát formálni és program­ját mégvalósitapi. A pártom, kor­mánypárt, mivel képviselői benne vannak a kormányban és a demo­kratikus együttműködés szellemében igyekszik a szegény parasztságot jo­gaiba ültetni. Annak a történelmi vo­nalnak a folytatói vagyunk, amely Budai , Nagy Antallal indult el és mindmáig a legmaikánsabban fejezte ki a parasztság politikai törekvéseit. Elsőnek parasztok emelték fel a sza­badság zászlóját magyar földön s ma, amikor szabad az ország, a parasztság a szabadság birtokában elakarja foglalni az ország vezetésé­ben az öt megillető helyet. Enné! szebb munkát — ebben munkatár­saimmal segítem és szolgálom a pgraffi&^qlfrr; -H -At'te .'"'toR kfift­iClflL Ragyán foglalta el Drabireks őrntssfir a remageni Ra]sia-!iidal London, március 12. Alexan­der Drabbicks őrmester, akf szakaszával etfoglalta a rend­kívüli fontosságú remageni Raj— nahidat, tegnap este a londoni rádióban maga mondotta el a. hid megszállásának a történe­tét — Késő este volt, — mon-' dotta Drabbicks — amikor fel—; váltásrá kiérkeztünk a vonalba... Szakaszommal együtt elszórt géppuskatüzben haladtunk elő-7 re, le a Rajna felé. A* városka: Remagen mellettünk: feküdt és előttünk néhol tisz­tán, néhol homályosan csillogott; a folyó. A vasúti töltésen haladtunk? előre, majd gyorsuló tempóba*, szaladtunk a pálya felett, ké-j sóbb a pályatest mentén és né­hány perc múlva vettük csató észre, hogy a folyó felett va­gyunk egy hidon. Tudtam azt^ hogy a hidat bármelyik pilla­natban felrobbanthat iák, de va­lahogy nem voliam tudatába* a halálnak. Tudtam azt is, hogy a hid végén erős őrség lesz. Né­hol géppuska szólott, másfelől néhány lövést hallottam, de aligf hiszem, hogy a németek tudatá­ban lettek volna annak, hogy mi átjutottunk a hidon. A túlsó parton lefegyvezeztüi az őrséget, közben már jött is utánunk az egyik páncélos­szakasz, egy negyedóra múlva pedig már a mérnökök eltávo­lították a hidat aláaknázó rob­banóanyagokat. Ahogyan más-; nap visszajöttünk váltásra, lát-i tuk, hogyan özönlik át a hi-j don a hadianyag és az emberj Ma a hid szilárdabban van U mi kezünkben, mint valaha in a németekében volt. — Foglyok vallomása szerint: a hidat három és félnégy kö­zött kellett volna felrobbantani; azonban 10 perccel a robbantás elrendelése előtt az amerikaiak már birtokában voltak a híd­nak. — Olyan gyorsan zajlott fo mindez, mond ja egy fogoly tiszt, — hogy nem is akartunk hinnk szemünknek. Még tüzelni is el­felejtettünk. Előszór azt hittük, hogy az amerikaiak foglyok, de amikor az egyik hozzámlépett és azt mpndotta: „Halló, add! ide azt a játékszert"! és rámu­tatott a pisztolyomra, jóttem rá csak, hogy nem játék, hanem valóság az, ami történt A londoni törvényszék előtt együttműködés vádjával terhel­ten állott Huey angol állampol­gárságú tanár, aki a mult há­ború óta Franciaországban él és a megszállás alatt a németek jiárisi rádiójának angol szer­kesztője volt. 20 évi kényszer­munkára ítélték. Kiadó lakását, lakrészét, bútorozott szobáját jelentse be. Díjazást nem fi­iét. Jól kiad^^UkástoJLÓjkiÉl^ttt; Km*:*-

Next

/
Thumbnails
Contents