Délmagyarország, 1945. február (2. évfolyam, 25-47. szám)

1945-02-24 / 44. szám

1945. február 24. 3 Budapest megsegítésére lefoglalták az ország felesleges élelmiszerkészletét Vas Zoltán közellátási kor-[ tnánvbi/ios a budapesti éhinsógj pűigs/üuletése céljából a követ­kező rendeletet adta ki: A volt nyilas rendszer bűnös küzdelmet fulytán az éhhalál izéiére julolt Budapest lakos­ságának sürgős megsegítése or­szágos érdek. Bud.ipcsl újjászü­letése az ország fölemelkedésé­nek első fcltéle e. Ezért az Ideiglenes Nemzeti Kormány 2 6 tülá. M. E. szám alatt adott felhatalmazása alap­ján elrendelem: 1. Az ország lerúlelén a ter­melőknél lévő élelinis/erkészle­leket a megállapított fejadagok, Valamint a szükséges vetőmag­mennyiségek kivételével a helyi hatóságok állal megállapított helyi lorgalmi ár megtérítése mellett azonnali hatállyal lefog­lalom. 2. Rendelkezésem nem vonat­kozik azokra az élelmiszerkész­letekre, melyek felől az Ideig­lenes NVmzeli Kormány már korábban eltérőén rendel kezelt, Vagy a jövőben rendelkezik és aine y készletek az egyéb ellá­tatlan lakosság szükségletének közvetlen fedezésére szolgálnak. 3. Ulasilom az összes közü­lelek vezclőil, (alispánok, fő­szolgahirák, polgámeslerek, köz­iégi elöljáróságok), egyéni fe­lelősségük melleit a hatóságuk területén levő, ezeknek az álta­lam legloglalt élelmiszer kész­leteknek—számbavételét a helyi Nemzeti Bizottság, ilyen nem­iele esetén pedig a Pártok, (Független Kisgazdapárt, Nem­zeti Parasztpárt, Szociáldemok­rata Párt, Magyar Kommunista Párt, Polgári Demokrata Párt), képviselőnek bevonásával és közreműködésével haladéktala­nul kezdjék meg, a számba vett készleteket gyüitsék egybe és azokat megfelelő kisérő sze­mélyzettel a kereskedelemügyi minisztérium, a MAV üzletve­ielőségek utján vagy bármely más rendelkezésre álló szállító eszközzel haladéktalanul szállít­sák „közellátási kormánybiztos, Budapest" ciinre. Az egybegyűjtés, tárolás és •lszállilás céljaira a közületek vezetői vegyék igénybe a ren­delkezésükre álló közületi pén­zeket, ha nincs, sürgősen kér­jenek tőlem készpénz-előleget, úgyszintén a kötelező munka­szolgálat ut|án mozgósítsák a szükséges munkaerőt cs szálli­tóeszközökel, val miint az igás illatokat. A munkaszolgálatba vonják be elsősorban a nyila­sokat és a német származásua­kat. A 3. pontban fölsorolt közü­letek vezetőit arra kötelezem, bogy végzett munkájukról fe­lettes hatóságuknak, illetve raj­tuk kereszlúí nekem, belenként legyenek jelentési, továbbá, bogy az egybegyűjtött és elszál­lítási a kerülő készleteket menv­nyiség és minőség szerint szám­lázva címemre (Közellátási kor­mánybiztos Budapest, Központi Városhaza) írásban azonnal je­lentsék be, hogy azi készpénz­ben, illetve soronkivút kifizet­hessem. 4. Ulasilom a közúlclck veze­tőit arra is, hogy készítsék elő Budapest jelenleg felesleges la­kóinak, elsősorban asszonyok­nak, gyermekeknek, aggoknak Budapest székesfőváros költsé­gére történő csoportos eltávolí­tását. Jelentsék, milyen intéz­mények, kaszárnyák, üresen álló kastélyok, stb. állnak ebből a célból rendelkezésre és már külön felhivás nélkül is azon­nal kezdjék meg Budapest lakói fogadtatására az előkészülete­ket. 5. A városok, községek veze­tői és lakossága, az üzemek munkássága és tisztviselői, amennyiben élelmiszerjegyrend­szer ut|án részesülnek eltartás­ban, tartsák hazalias kötelessé­güknek áldozni Budapest lakos­ságának mcgmenlésére és élet­miszerfejad.igjuk tiz százalékát a hivatalos forgalmi ár megté­rítése mellett bocsássak Buda­pest népének rendelkezésére. Utasítom a jelen rendelet 3. pontjában felsorolt közületek vezetőit, hogy az előző bekez­désben megjelöli mennyiségeket is gyűjtsék össze, számlázzák, és címemre azt is inditsák Bu­dapestre. ti. Kötelezem az országban megjelenő összes napi és heti­lapokat rendeletein közlésére 7 Aki jelen rendeletemben foglaltaknak eleget nemt-sz, azt kijáhza, vagy be nem tartását illetve kijátszását elősegíti, a készleteket elrejti, vagy bármi más módon a rendelet végre­hajtását megakadályozni, vagy késleltetni igyekszik, aki Buda­pest éhező népe elől az össze­gyültöd élelmiszerből akárcsak egyetlen kilogrammot is ellula;­donit, az ellen személyre és állásra való tekintet nélkül a legkönyörtelenebbül fogok el­lárni, internálására, súlyosabb eselekben pedig a népbiróság elé állításira javaslatot teszek. 8 Az élelmiszer számbavéte­lénél és lefoglalásánál közre­működő egyes helyi Nemzeti Bizottságokat, illetve a demokra­tikus pártok vezetőit, mint a nemzet élő lelkiismeretét, külön is felszólítom jelen rendeletem legszigorúbb betartásának ellen­őrzésére. Budapest, 1945. február 19. Vas Zoltán Nemzetgyűlési képviselő, Budapest közellátási kormány­biztosa. it E L V \ <( il S I >1 O /. I Hentestől minden uap: Mellékutca Panny Harst világhírű regénye. Főszereplők: Charles Boyer, Margaretl Satavsn. At előadás minden nap fél 1 órakor Kovács Imre EuJapestre érkezei Kovács Imre, a Nemzeti Pa­rasztpárt elnöke hosszas bujdo­sás ulán kalandos körülmények közölt megérkezett Budapc-tre A jeles parasztirót és szocio­lógust „Néma forradalom" eiinü müvének megie'cnése óla ál­landó megfigyelés alatt tartotta a rendőrség és emialt a német megszállás alatt bujdosnia kel­lett. Most nagy kerülő utlai, de egészségesen érkezeti Buda­pestre és azonnal átvette pártja irányítását. Szegedi híre* — Figyelem. A gyümölcsfa-, rózsa­és viráglerinelők lermelö és érlékesilö szövetkezete Szöreg, erlesiti nzoa incg­rende.őket, akik ezen szövetkezetnél tavaly gyümölcsfa rendelést, tettek, ha a rendelésüket fenntartják, ugy Arpád­utca t>,38. száin alatt érlcsilsenek a megrendelőlappal. A inult évben alkal­mazóit ulazők rendclőtömbjúkkel mi­nél előbb jelentkezzenek, mert irataink hiányoznak. Ugyanitt egy- és kétéves gyümölcsfák kaphatók. Igazgatóság. — Az I. szxmu Iranria hegyi ;azda­«i< csőszfogadó gyűlést tart 2*>-éii, va­sárnap délután 2 órakor a csőszházuál. Elnökség. — Oresz nye'voklalásl, fordítást vál­lal bölcsészhallgató. Uercsényi-u. 16, e. — Köszönet nyilvánítás. Ezulon mon­dunk hálás kószönelet mindazon ro­konoknak és ismerősöknek, akik íe­lejibcteilen jó édesanyuiik, ózv. Elsedy Eerencné lemetésén megieleiitek és faj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. — A Munbásszövelbezel értesiti az étidig belépett lagiait, hogy a vásárlási könyvecskék elosztása leor. 2!-en meg­kezdődik az üzletben (a volt Kelttug­tele üzlet). Kérjük a tagokat, hogy a bejelentő lapjaikat és éleliniszerjegyei­ket hozzák magukkal. Munkásszövetke­z/t Színházi műsor: Szombaton: A mosoly országa Pa­taky Kálmán és itadnolliy Eva fellép­tével. Vasárnap: Marica grófnő Radnóthy Eva felléptével. Hétfőn: Szókimondó asszonyság. I'a­taky Kálmánné Beregi Mária is Beregi Oszkár felleptével. Kedden: Munkás előadás: A mosoly országa, operett. Pataky Kálmán é» Radnóthy Eva felléptével. Szerdatói hétfőig: A csúnya lány, operelt 3 felvonásban. A Városi Színház előadásai délután t órakor kezdődnek. Mozit misora: Széchenyi Mozi: Ma Machila. Főszereplők: Petrovics Szvetiszláv, Bihari József, Szabó Sándor. Korzó Mozi: Ma l.áth»ta'lan e'Ienség Főszerep­lők: Paul Muni, Joscp iine liutchin. Előadások kezdető minden nap fél 3 örakor. Pénztárnvitás d. e. 11-12-ig és az előadások elölt fél órával. Kamara Szirtkizt 21-én, szombat, 25-én, vasárnap délelőtt 11 órakor és délután, 26-án, hétfő lle.yrl az il|adfn>k Az előa<lások 3 órakor kezdődnek o Városi Zeneiskola túlóll nagytermé­ben. Jegyek elővételben a Uélmagyar­ország kiadóhivatalában. Axi bárrriífaie Szakszer/eieli b'rrt Gyűlések és értekeztetek a szak* szervezeti szébházba-i, Horthy .11. u. 9. A Demokratikus Ifjúsági Szövetség felsővárosi csoportja február 21-én, szombat este <>-iól vasárnap, 2.Vén reg­gelig tarló táncmulatságot rendez. Min* dea DiSz-tagot szeretettel vár a veze­töseg. Vasutasok kerület értekezlete az Üz­letvezetőség kis tanácstermében 24-én es 25-én. Vasárnap délelőtt fél 10 órakor • kishalászok szakszervezetének taggyű­lése a szakszervezeti székházban. Köz- és magántisztviselők általánov gyűlése vasárnap délelőtt 10 órakor t városháza közgvülési termében. Vasárnap délután 2 órakor élslme­zési munkások taggyűlése a székházban. Vasárnap dé-tu án 2 órakor a do­hánygyári munkások értekezlete a szék­házban. 2ö-án, hétfőn délelőtt Mórakor nép' zenészek vezelősegi ülése s székházban Hétfőn délután 4 órakor a Sz. R ve­zetősége és a Munkásotthon Szóvetke­zel igazgatósága és felügyelöbizoltságt üiést tarl a székházban. /7-én, kedden délelőtt II órakor ze­nészek szervező ülése a székházban. Kedden délulán órakora husipari munkások taggyűlése. A könyvkötómunkások szakszervez*­te szombaton. 21-en, délulán 4 órakoi a munkásotthonban, Hélvezér-u. ii. tag­gyűlést tarL Párthirek hirt vagy adatot tud a szegedi deportáltakról, kérjük, hozza be Korona-utca 10. szá n alá. A Nemzeti Parasztpárt február 25.* én, vasárnap d. e. 10 órakor a követke­ző helyeken tarl gyűlést: Móraváros­ban (kuiturház); Raktó (iskola); Rósz­ke (iskola); Algvó (iskola); a lápéi Kólában vasárnap d. u. 2 órakor. Felhivás. Közöljük a Nemzeti Pa­rasztpárt megalakult és tnegaiakiilóbaa levő szervezeteivel, hogy szervező tag­jaink megkezdi ék az egyes hel vi szel* vezetek latogalásáL Felhívjuk pártszer­vezeteink vezelóit és tagiait. hogy a szervező kiküldöttekhez bizalommal for­duljanak minden kérdésben és legyenek segilségükre a szervezes munkaiéban. A Szegeden járó párttagok felvilágosí­tásért a Nemzeti Parasztpárt kerületi titkárságához forduljanak: Szeged, Jó­kai u. -t. 1. e. A Demokratikus Ifjúsági Szövetség kerekpáros polgárőr tagozata szomba­ton, f hó 24-én 5 órai kezdettel báfal rendez, amelyre minden poigirórt sze­retetlel meghív a Rendezőség, A Független Kisgazda, Földmüvei és Polgári Párt vasárnap délelőtt II órakor a Széchenyi Mozi nagytermében nagygyűlést rendez. A nagygyűlés szó­nokai : Nagyiván János, Madarász Já­nos, dr. Donászy Kálmán, Uack Károly. Elnöki megnyitói mond : Török Fereno. A kisgazdákat, földmunkásokat, törpe birtokosokat, polgárokat és ininrlen --rw leimiségi munkást szívesen lál a Fog. gelien Kisgazdapárt szegedi szervezete. A Szorialiiemobrala Párt f. hó 25­én a következő kerületi pártszervezetei­ben lart ülést: A belvárosi szervezel d. u. t órakor vezetőségi ülést lart, Cse­kon cs-u 4. sz. alatt. A felsővárosi szerv ve/el d. u. 3 órakor párinapot tarl, Vá­sárhelyi sug. 22. alatt. A móravárosi szervezel d. u. á órakor pártnapot tarL. Ltélibób-u. 7. sz. alalL A fodortelepi szervezel d u. 3 órakor párinapot tarl Uzsoki-u. 7. A somogyitelepi szei vezel d. u. 3 órakor párinapot lart X. u. 6d3 sz. alatt. Kérjük az elvtársak pontor megjelenését. Felkérjük azokat a párttagokat, akik lagsági-igazolványaikal még eddig nem vették át, bármely hétköznapon d. u 2—4 és vasárnap d. e. 1(1—12. a párt­helyiségben e célból jelentkezzenek olgári Demokrata Párl vezetősége. Órákat, 4ranyat magas áron veszek, Elsőrendű javít oind.ie-y I KLEIN Széchenyí-lér, Kiss D.-pt Vasárnap céfelöti 11 órakor a Belvárosi Moziban If jusáqi nagygyűlés. Rendezi a Magyar DeaHOltralikus Ifjúsági Száratság.

Next

/
Thumbnails
Contents