Délmagyarország, 1944. december (1. évfolyam, 11-34. szám)

1944-12-05 / 14. szám

1W I U WJ V AlHtUSZ AU "XTT •tobiiw^if »zí íz c;\vhnényt, hogy a régi rendszert elsöpörve a uéjn deino­Ikratikus Magyarországot felépit­lictjük. Ebben a politkai munkában minden volt elvtársamat, aki ve­lem egyetért, de minden demo­krata érzésű szegedi polgárt is fel­szólítok, hogy amennyiben egyet­ért politikámmal, ' csatlakozzék ehhez a oárthoz. Ez a párt Ma­gyarország sorsában egy darab történelmet is jelent. Több inint félévszázados történelmet különö­sen a magyar dolgozók sorsának kialakulásában. Nem lehet ezt a pártot letörni, szerény véleményem szerint, ennek a pártnak gyökerei vannak a magyar népben és a dol­gozó tömegekben. Ehhez a párthoz félévszázados könnyes történelmi korszak társul. Ezt a pártot nem szabad és nem lehet a magyar tör­ténelemből iktörölni. Hiszem, hogy ma, amikor a demokráciáért mos már sikraszálló többi politikai pár itt dokumentálja azt, hogy egy köl csönös és együttes munkában kí­ván a magyar népi demokrácia be rendezésének felépítésében közre működni, akkor nyugodtan meg állapíthatom, hogy ez a pillanat az amely Magyarország sorsát meg fordítani van hivatva, amikor el söpörhetjük végre a gyászos inul tat és felépíthetjük a boldogabb Magyarországot. Ebben a munkában legyünk együtt szegediek és akkor be fog juk bizonyítani, hogy Szegednek .int az ország második és leg magyarabb városának hivatása van Magyarország talpraállitá­sában. R Szabad Szakszervezetek csatlakozását Komócsin Mihály jelenti be A Nemzeti Függetlenségi Front programja a szabad szervezetekbe tömörült dolgozók előtt nem is­meretlen, hiszen az régi követelése Magyarország szervezett munkás­ságának és Magyarország dolgo­zó népének. Történelmi fordulóhoz értünk, amelyben szabad a szó. amikor az elhallgatott gondolatok tömkelegé­ből elmondhatjuk mindazt, ami sé­relmet jelent, mindazt, ami fáj. Évszázados rabbilincs hullott le a magyar dolgozók kezéről, amit még súlyosabbá tett a múltban a polgári rétegek közömbössége a dolgozók szenvedése, harca iránt. Az egyéni érvényesülés országa volt Magyarország. Értékes erők mentek veszendőbe amiatt, családi tűzhelyek omlottak össze azért, hogy érvényesülhessen az egyén. Mennyi álom omlott össze fiatal Életeknél, akik életcélját az alkotá­sok vágya, ereje duzzasztotta. El­buktatta őket a társadalom. Meny­nyi könny, mennyi átok járt a nyomába! Ezt hivták magyar életnek Ma­gyarországon. Most a történelmi sorsfordulónál jelentkezünk a magvar dolgozók jogainak átvételére. Ezzel tarto­zunk azok emlékének, akik a dol­gozók jogaiért vivott küzdelemben haltak mártírhalált, vagy életük delén pusztultak el a magyar bör­tönökben. De tartozunk azoknak a magyar testvéreinknek is. akik a hontalanság sulvos terhével vállai­kon rótták Európa országutaií. És mi. akik a dolgozók életét éltük idehaza, családjainknak tartozunk azzal, hogy életigényeiket kielégít­ve lépjük át az újvilág küszöbét. Az utolsó évtized minden politiku­sa. minden vezető férfia uj világot Ígért. Sajnos, ezt az újvilágot na­gyon sokan és súlyosan lejárat­tá k. Uj világot várnak a magyar dol­gozók. uj világot várnak a magyar népmilliók. Ígéret volt elég az el­m.ilt 25 év alatt. Magyarország történelme csupa Ígéretekből állott, ígéretekkel tartották a magyar né­pet és az Ígéretekből nem vált valóra semmi. < Ígéret földje volt Magyarország többféle vonatkozásban. ígértek mindent, de nem valósítottak meg semmit. Meg lehetett volna valósí­tani mindent, mert valóban Ígéret földje Magyarország. Meg volt minden, ami az élethez szükséges, tani az ígéreteket a Függetlenségi Front keretén belül. Valóra kell váltani a Függetlenségi Front programjának minden pontját Az igéret földjéből a valóságok földje kell. hogv legyen. Félre te hát az Ígéretekkel, a hangzatos jelszóval, itt élet kell, hogy a ro mokból kisarjadjon az elégedett emberi élet. Évszázados küzdelem fejeződött be. De a szabadság jegyében Rá­kóczi, Dózsa és Kossuth népének szelleme- kell, hogv serkentsen ujabb küzdelemre. Tartogathat sors még bármilyen megpróbálta­tást számunkra. Nem akarunk tetemrehivást. De megköveteljük azoktól, akik a ma gyár nép nevében és a magyar nép érdekében most fellépnek, a füg­getlen demokratikus Magyaror­szág felépítésére, minden egyéni, törtető gondolatot temessenek el. Mert a nép haragja annyi igéret után szörnyű lenne. Éppen ezért, amikor összefogást hirdetünk, amikor az összefogás hitét kötjük meg, szükséges, hogy az egyéni érvényesülés, a számítás politikája végre elmaradjon. A világégés okozta dermedtségből már ébre­dezik a magyar nép. Hosszú és súlyos idő volt ez az utolsó 10—15 hét, amelynek fele az egyik oldalon, a fele. a másik ol­dalon okozta a súlyosságot. Okoz­ta a gondot, a bánatot, a kétség beesést, okozta a dermedtséget. Ezek után nem szabad, hogy csa­'ódás érje a magyar népet, mert egy világ felépítését csak hittel és teli akaraterővel lehet megvalósí­tani. A magyar földön nem érez­heti többé senki magát kisemmi­zettnek. vagy becsapottnak. Itt nem lehetnek sínylődő milliók, de nem lehetnek iólétben dnskálók sem. Nem lehetnek a termelő mun­kától eltaszítottak. de nem lehet­nek munkaiszonyban szenvedő sem. A szabad szakszervezetekbe tömörült dolgozók mindenhol, min­den körülmények között meg fog­ják a dolgozók érdekeit védeni ér védelmezni. Hiszem azt, hogy az öt politikai párt. amely hitet tett a magyar dolgozók felemelése és felemelke­dése mellett, ezt a célkitűzésűnket támogatni is fogja. Ezért hivjuk a dolgozókat az egyesülésben rejlő nagy erőre hivatkozással, tömö­rül ienck a szabad szakszerveze­tekbe, mert dolgozni mindenkinek ami emberi életet biztosithatna ajkell. magvar néonck. Valóra kell vál-I Aki nem Tud dolp-ornl megtanítjuk, aki nem akar dolgoz­ni, azt egy kissé megdorgáljuk. Mindenki, aki magyar földön él­ni akar, tudásának, munkabírásá­nak teljes egészét kell. hogy a nemzet szolgálatába állítsa, csak így tudjuk célkitűzéseinket, igy tudjuk a Függetlenségi Front cél­kitűzéseit megvalósítani. Mindenki megtalálja a lielyét az életet adó termelő munkában. Aki nem akar­ja, az a magyar néppel találja ma­gát szemben. Az idő sürget, a munka nagy. nagyon sok, tehát minden munkásra, minden dolgo­zóra, minden szellemi dolgozó­ra szükség van ebben az ország­ban, még nagyobb szükség van eb­ben a városban. Uj életet és uj rendet kell teremteni, hogy a ro­mok helyén — amint mondották már — uj élet legyen. Uj élet kell azért, hogy végre mindenki meg­találja számítását ezen a földön, hogy végre mindenkinek lehessen életcélja, hogy mindenki tudja, miért dolgozik. Uj élet kell. uj rend azért, hogy ne legyen kivétel ezen a földön, hogy végre magvarrá váljon a magyar és be tudjon kap­csolódni a kulturnépek közösségé­nek munkájába. Ezt minden ma­gyar összefogásával érhetjük cl. 4 dolgozók, a szabad szakszerve­zetbe 'tömörlili szellem Aslizikal dolgozókra a Függetlenségi Front minden tekintetben számithat. Mi a romok eliakarítása_ utarL épiteiú afcű/7/nft.Rendelkezésünkre áll nem Magyarország, hanem Európa­szerte hires legjobb tervező mun­kása, legjobb építőipari munkása is. Építeni akarunk és ebben nem gátolhat, néni gáncsolhat el ben­nünket többé soha senki. A romok helyére felépítjük az uj várost. Felépítjük hidainkat, felépítjük a független, szabad, dolgozó Ma­gyarországot" A nagygyűlés kimondja a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front megalakulását 'A nagv tetszéssel fogadott be­széd után Pálfy György dr. elnök feltette a kérdést: Kimondja-e a nagygyűlés a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front megalakulá­sát? Egyhangú helyeslés és zugó taps adta meg a választ — így mondom ki a határozatot — jelentette be az elnök most már hivatalosan is a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front megalakulá­sát. A nagygyűlés magáévá teszi a Függetlenségi Front programját örley Zoltán felolvasta a Ma­gyar Nemzeti Függetlenségi Front programját. Utána az elnök feltett kérdésére nagygyűlés a programot is ma­gáévá tette, majd a gyűlés jegy­zője felolvassa a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front szegcdi szer­veztének megalakulása alkalmából Sztálin marsallhoz. Churchill mi­niszterelnökhöz és Roosevelt el­nökhöz intézett táviratok szövegét. A gyűlés meg nem szűnő tapsor­kánnal kiséri a táviratok szöve­gét, amelyek a szegedi nép hálás elismerését juttatják kifejezésre. Távirat Sztálin marsallnak Churchill miniszterelnöknek és Roosevelt elnöknek szövege a követ­A táviratok kező: Sztálin tábornagynak: A hatalmas orosz haderő diadal­mas előretörése teremtette meg el­ső izben a lehetőségét annak, hogy az ország népének igazi vélemé­nye szabadon megnyilatkozhassék és ennek megfelelően megalakul­lasson a Magyar Nemzeti Függet­enségi Front, bizonyságául an­nak, hogy a magyar népben meg­vannak azok a demokrata erők. melyek képessé teszik sorsának ntézésére. Megkérjük Tábornagy urat, adjon alkalmat arra, hogy a német fasizmus elleni végső küz­delemből kivehessük mi is. a né­metek által legjobban kihasznált, megrabolt és kifosztott magyarok, a részünket és némileg jóvá tehes­sük a háborús kormányok bűneit. Churchill miniszterelnöknek: Abból az örvendetes alkalomból ingv a felszabadított magyarok lőször adhattak végre kifejezést gazi érzelmeiknek, őszinte tiszte­ettel köszöntjük excellenciádat. Nagyméltóságod emlékezetes jós­ata megvalósult: a német vasma­rok, amely fogva tartotta a ma­gyarságot a nagy szövetségesek oörölvcsapásai alatt egyre jobban töredezik és a felszabadított ma­nzt maid gvarsáe minden erejével, lelkének jogos haragjával a német fasizmus ellen fordul. , Roosevelt elnöknek: A. német fasizmus hosszú időn át terror alatt tartotta Magyarország népét. Ez volt az oka annak, hogy, Elnök ur jóakaratú figyelmezteté­seinek és felszólításainak nem te­hettünk eleget. Most azonban a győzelmes orosz hadsereg hazánk nagyrészét felszabadította, végre szabad urai lehetünk ismét akara­tunknak és ehhez képest megala­kítottuk a Magyar Nemzeti Füg­getlenségi Frontot. Alakuló nagy­gyűlésünket örvendetes alkalom­ként használjuk fel arra, hogv a felszabadított magyarság nevében hálás köszönetet mondjunk a sza­badságunkért hozott eddigi áldo­zatokért és köszönjük, hogv a ma­gyar szabadság legnagyobb ellen­sége: a német fasizmus elleni küz­delmében felajánljuk megmaradt erőinket és meghozhassuk áldoza­tunkat mi szabad magyarok is az elkövetkezendő békéért. Felhangzik a himnusz és az el­nök a gyűlést a Rákóczi-induló hangjai mellett bezárja. Szeged népe határozott. Egysé­gesen a Nemzeti Függetlenségi Front mögé állott és megkezdi az épitést

Next

/
Thumbnails
Contents