Délmagyarország, 1944. november (1. évfolyam, 1-10. szám)

1944-11-30 / 10. szám

I. évfolyam 10. szám. Szeged, 1944. november 30. csütörtök Egyes szám ára 30 filléi noan^ ' A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Lapfa Szerkesztőbizottság: Erdei Ferenc Nemzeti Parasztpárt Bsiogh István dr. Független Kisgazdapárt Révai József Magyar Kommnnisla Párt demokrácia • komolyan veszi országépitő fel­adatát. A felszabadult részeken már folyik a földreform megvaló­silása. Eddi? 40.000 nincstelen föld1­nvüvesnek, cselédsorban élő csa Iádnak juttattak földet. Negyven ezer eddig kisemmizett paraszt ka­pott ezzel jogot az élethez és ala pot jogai érvényesítéséhez, szabad­ságának, nemzete FugaeHenrégéne'k értékeléséhez. Ez a megújuló Eu­rópa szelleme. A magyar főváros és dunántúli részek kormányzását bitorló Szá Insi is uj »szociális" intézkedésre szánta o! magát: legújabb rendé leiében házat és telkei ígér a Bu­dapestet hősiesen védő honvédek­nek. Azok a honvédek1 akik el­lenállásukkal segít :k' Ili Herékét Budapest lerombolásában, a ma­Ryar nemzeti vagvon jelentékeny részének »hősi« mogsemimfsilésé­ben és kirablásában — Budapcs ten házat kapnak. Az »Uj Magyar ország» bajtársi szelleme nyilat­kozik meg ebben — mondja a tör­vény magyarázata. És ez igy is igaz. Ez a szellem most a Bózisadömlb és Pasarét közölti lejtő telkeivel vásárolja és neveli a hazaáruló­kai. Lelkeket vásárol, hogy meg­• nvithassa az ellenállás, a szélső­ségesen népellenes politikai hata­lom uralmát, nirwelv ezer esztende­je nem ismeri el a magyar nép fpvH'Ö7 va'ő jussát. Szála^ék ni házait művészi ki­viteli! táblák ékesít!k majd és ezek drvm'bor-mfivfi nVí-ál a jutalmazott kanja. B^f^áU^'k' az ogvenes 1c­sz "•unazél, örökösödési jogát is. Mg szól ez a biztosilék? Ta­lán nanoklig. ami? a magyar r'wmli demokrácia a dombormű­vek helyett itt is hozzáfog a fel­emelés és újjáépítés munka,fához. Eze' ért a napokért Szálasl áldo­za'ul dobja a neovzet tudományá­nak, foaránalkl, kereskedelmének, művészetének központi városát. Budareslet. Mélvséges s olgaságuk mérhnfetjpn károkat ofenz a nom­ze'nek é> ké yie'i a-1 uijászölet s' megy arja akadályozni, ha csak napokra is. a magyar földreform megvalósításit. Szálas! azonban hiába kisérle­f°7ik domborművek és le'kiek vá­sárlásával, hiába védi a régi, a le­lönő feudális világ hagyományait, a lengvel gyakorlat, a megújuló Európa szelleme Budapestre, a Dunántúlra is befut. A felszaba­dult magyar részek már készül­nek is a földreformra. Feneketlen sárban nyomul előre orosz hadsereg Európaszerte megkezdődött az újjáépítés Az ujabb hadijelentések is min­den harctéren egyaránt támadásban lévő seregek uj előnyomulásáról szá­molnak be. Az orosz hadsereg Hat­van, majd följebb Homonna és Nagy­mihály elfoglalása után most Rad­vány elfoglalását jelenti. És ezzel a mozdulattal jelentősen közelíti az arcvonalát Kassához. Hatvan után az orosz csapatok jelentős térnyereségre lettek szert a vasútvonal mentén el­haladva és ma már Aszód előtt áll­nak. Ez az él nyilvánvalóan Újpest fölött szándékozik elérni a Dunát, hogy ezzel Budapestnek észak felől való elzárását teljessé tegye. Érde­kes egyébként, nogy abban az arány­ban, ahogyan az orosz seregek Ma­gyarországon előnyomulva közeled­nek a Németbirodalom délkeleti ha­rához, abban az arányban növekszik a német hadijelentések beismerő készsége is ennek a frontszakasznak a helyzetéről. Mintha csak a helyzet valóságot megközelítő őszinte feltá­rásával akarná tartani a német la­kosság végső ellenállását. így a leg­utóbbi német hadi jelen lésből tud juk, hogy az orosz hadsereg nyomása Mo­hács térségéből kiindulva erősödik észak felé és nyugati irányban. Ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy a Vörös Hadsereg a Dunántulon im­már jelentős térnyereségre tett szert ós egyidejűleg nyomul előre Pécs és Budapest felé. A nyugati harctéren a szövetséges seregek Délkelet-Hollandiában telje­sen körülzárták Venlot. A harmadik amerikai hadsereg Mertsigtől nyugat­ra már szintén német területre vitte át előnyomulását. Ennek a seregnek inás csapatrészei Saarlautern előtt harcolnak közvetlenül. Aachen fölött most már Jülich is teljesen be van kerítve és megpecsételtnek látszik annak az üldözött német hadsereg­nek a sorsa is, amelyet Strassburg­nál kerítettek be a szövetségesek, miután a 7. amerikai hadsereg most az előttük álló utolsó Rajna-hid el­vágására készül. A (égiháború most már teljes erő­vel tombol nyugaton, ahonnan a szö­vetségesek a háború legnagyobb lé­gicsatáját jelenlik. A szövetségesek nagy fölényben lévő légiereje a front­szakaszok állandó bombázása mellett most Németország több fontos váro­sát is támadja éjjel és nappal egy­aránt. Mintha csak az erejétvesztett Luflwaffé! akarnák ezzel harcra pro­vokálni, hogy mielőbb teljesen vé­gezhessenek vele. Ez világlik ki ab­ból a jelentésből is, amely szerint 500 amerikai bombázó és kísérő va­dászgépeik harcna kerültek német adászokkal és 3G0 német gép közül 102 gépet lelőttek. Nemzetközi híreink nagy többsége a felszabadított országok újjáépítő munkájának megindulásáról számol be. Ilven vonatkozásban kiemelkedő hir a lengyelországi földreform meg­kezdése. Az újjáépítés munkája Bul­gáriában is megindult. A bolgár kor­mány, amelyben munkáspárti és bal­oldali néppárti tagjai között az értel­miség néhány pártonkívüli képvise­lője is helyet kapott, megkezdte a régi törvényhozás Hitlert és bulgá­riai bérenceit szolgáló törvények re­vízióját és ezek közül többet már hatálytalanított is. Belgrád isinét éló várossá lesz. Már működik a telefonközpont és ismét megjelenik a jugoszláv függetlenség hires szócsöve, a »Politika« cimü na­pilap is. A belga válság tovább élesedik. A lefegyverzés ellen tüntetőkkel szem­ben Pierlot miniszterernők több he­lyen karhatalmi eszközökkel lépett fel. A lengyel kormányválság viszont a kibontakozás felé halad. Kwapinskl a designált miniszterelnök folytatja tanácskozásait, tegnap a lengyel szo­ciáldemokrácia vezető politikusával, Arkiccwskivcl tárgyalt. Moszkvában tegnap jelent meg a háborús bűnözés első nagy dokumen­tuma, az őt kötet terjedelemre ter­vezett »fekete könyv« első kötete A könyv a németek háborús kegyetlen­kedéseit, barbár módszereit leplezi le és többek között bizonyítja, hogy a hitleristák 1939 óta 6 millió euró­pai zsidót kínoztak halálra Moszkva, nove nber 28. Szov­jet csapatok Hatvan elfoglalása után 10 kilométerrel nyomul­tak előre a vasútvonal mentén. Csehszlovákia területén elfog­lalták R a d' v á n v t. Zsákmá­nyul ejtették az 52. magyar lég­elhárító csoport teljes felszere­lését és vasúti szállítmányát. Egy másik magyar tüzérosztály lövegeit is elfoglalták. Magyarországon a szovjet csapatok Kassa felé való előre­törése olyan gyorsan halad', hogy a németek több hidat nem' tudtak felrobbantani. Moszkva, november 27. A szovjet csapatok ma hirt adUak a vörös hadsereg ujabb nagy győzelméről, amelyet a velük szövetséges Csehszlovákia te­rületén arattak. A Pravda hangsúlyozza, hiogy a 4. ukrajnai hadsereg Cseh­szlovákiában rendkívül nehéz terepviszonyok mellett folytat­ja. táimiadásait. Szinte hihe­tetlen, hogy milyen időjárási ne­hézségekkel keli megküzdeniük. És ennek ellenére a feneket­len sárban fennakadás nél­kül jutnak előre a nehéz hadfelszerelési anyagok és a tá­madás sem szünetel. A felsza­badított területek lakossága örömujjongással üdvözli a szov­jet csapatokat. Készségesen se­gítik elő a hadsereg előrenyo­mulását, gyorsan kijavítják az utakat és hidakat, amelyeken a szovjet csapatok tovább törne1' az ellenség nyomiába. Londön, november 28. A ve­zéri főhadiszállás jelentése közli, hogv az orosz seregek Mohács térségéből kiindulva, erős nyomást fejtenek ki észak' és nyugati irányban. Olaszországi szövetséges re­pülőterekről felszálló gépek Bu­dapest közeiéhen nőmet vonat­szállitmányokat támadtak őí bombáztak egy magyar repülő­teret. A nyugati arcvonal Löndkwt, november. 28. A Ruhr-vidék felvonulási terén szövetséges csapatok Weiswei­ler után elfoglalták Hürtgen helységet. Patton tábornok csapatai 30 kilométerrel kiszéle­sítették a frontot és a Maginot­vonalat több helyen áttörték. A Maas mentén felsorakoztak a szövetséges csapatok. A 7. amerikai hadsereg a bekerített németeket azzal fenyegeti, hogy elvágja előlük a Rajna utolsó hídjait. Londkxn, november 28. A nyugati fronton az időjárás lé­nyeges enyhülése a légi tevé­kenység "fokozódását okozta. Tegnap szövetséges repülők a nőmet vonalak mögött elterülő területeken lámadiák a német utánpótlást. Jülich környékén megtámadtak és tőnkretettek egy vasutvonalat, amely a Ruhr­vidék felé vezet és a Sigfried­vonalnak M e r t z i g közelében fekvő erődjét bombázták. Az éjszaka folyamán Osna­brück rendezőpályaudvarát ér* te erős szövetséges légitámadás,

Next

/
Thumbnails
Contents