Délmagyarország, 1944. március (20. évfolyam, 49-73. szám)

1944-03-18 / 63. szám

V* títEMSGT'SROHSZAS SZOMBAT, 1944 MÁRCIUS 1.8 SZÍNHÁZ A színházi iroáa kfiziemeKijet Szombaton, vasárnap bérletszünet, ben és hétfőn este pedig munkáselő­adás keretében szerepel még a $zin­ház műsorán a Jókai Mór regényébői színpadra irt romantikus nagyoperett: a Cigánybáró, melyhez a nagy bécsi zeneszerző, Strauss János szerezte a kísérőzenét. A hétfő esti raunkáselő­adás érdekessége, hogy Barinkay te­nor szerepét D. Kovács József mint v udég énekli. Vasárnap délután a nagysikerű Ka­méliás hölgy van műsoron Radnóthy, Évával, a címszerepben. Partnere1 •S> ász Károly, a Vígszínház 'tagja. Kedden este operaelőadás. Tisztvi­selői bérletben kerül színre Puccini Pillangókisasszonya. Pinkertont vitéz Király Sándor, az Operaház fiatal te­noristája énekli. Március 20-án lesz Kossuth halálá­nak 50 éves évfordulója. Ez alkalom­ból a szánház ugy emlékezik meg a nemzet legnagyobb fiáról, hogy elő­adás előtt vitéz Márton Sándor Ady Endre Kossuthoz cimü költeményét mondja el. Szerdán, március 22-én francia vig­játékhemutató: Bolero. rádió Szombat, március 18. Budapest I. 6: Üzen az otthon. 6.25:' Ébresztő, torna. 6.45: Reggeli zene. 7: Hirek. 8: Hirek német,'román, szlo­vák, ruszin és szerb nyelven. 8.35: Dél­előtti muzsika. 10: Hirek. 10.15: Tűz­oltózenekar. 11.10: Vizjelzőszolgálat. 11.15: Szalonötös. 11.40: Szülök isko­lája. Felolvasás 12: Haragnszó, Him­nusz. Utána: A budapesti őrzászlóalj zenekara. 12.40: Hirek. 13.20: Vízál­lásjelentés 13.30: Honvédeink üzennek. 14: Szórakoztató zene. 14.30: Hirek. 15: Délutáni muzsika. 15.40: Beszél­jünk másról. Elbeszélés. 16.45: Hirelt. 17: Cigányzenekar. 17.20: Kossuth kus változatok. 17.50: Versek. 18.05: A TcleMragga kertészeknek, dinnyéseknek bukrolm való kapható vagon tételben. Szent György utca 10, I. emelet 1. Tel. 32-39 í ] Bécsben. Felolvasás. 17.40: Szimfóni­| Rádió hangversenydobogóján. 18.40: Külügyi tájékoztató. 18.50: Hirek. 19: Hangképek iui.cn onnan. 19.25: A Fe­hér orchideáktól a Fekete malomig. Kisér-a Rádiózenekar. 20.20: A kapi­tány. Elbeszélés. 20.40: Magyar zene­szerzők félórája. 21.10: A tudomány magyar értékei. 21.20: Hangszerek —• hangulatok. 21.40: Hirek 22.10: Hirek idegen nyelveken. 22.40: Ki mit sze­ret" 23.45: Hirek. Budapest ff. 17-től 17 30-ig: Hirek] ideken ^-elveken. 18.30: Mezőgazdasá­gi félóra. 19: A Rádió hangversenydo­bogóján. TŐZSDE He IN el SS iWr' Megbecsüli és jó áron megveszi: SzTnberger, Mikszáth K.-utca 11. Zálogcédulát veszek hívásra házhozmeeyek Budapesti értéktőzsdezárlat Ma seat volt egységes a budapesti tőzsde irány* zata. Az üzleti tevékenység továbü élénkült és a bank-, valamint a vas* ipari értékekben jött létre több kötés. A Salgó részvényekben kezdetbe® eiős volt az árukínálat, később a* alacsony árfolyamok következtébe® vevők jelentkeztek, úgyhogy a kezdeti árveszteség zárlatig teljesen megté­rült. Magyar Bank 56.5, Leszámítold* Bank 97.5, Magyar-Olasz Bank 34.5, Nemzeti Bank 482 ­Zürichi deviza zárlat. Paris 6,2i\ London 17.30, Newyork 430.—, Brüsz­szel 69.25, Madrid 39.75, Amszterdam 229.37.5, Berlin 172.55, Szófia 5.37 5, Bukarest 2.37.5 A Magyar Nemzeti Bank hivatalom valutaárfolyamai: Szlovák korona 11.45—11.75. líra —.—, svájci franW 70.60—80.60. svéd korona 71.70-82.70, Budapesti gabonatözsdezárlat. Va­lamivel élénkebb volt a gabonatőzsde forgalma. Az árak változatlanok. ÁPRéHIRDiTISSK TANULÓFIUT le vagyon és ne adja el háztelkét, házát, sz6(S6 vagy szántó tanyasbirtokáf, mielőtt fel nem becsűlteti vagy ajánlatot nem kér átíézer­né F, Mt. irodától, Kultúr­palotánál. Háztelek 100 n. öl Rokuson 20.000 P, Alsóváro ion 160 n. öl, köves utcán 20.000 P — Adómen­tes családi ház 2 szobás Újszegeden 35.000 P — Családi ház 4 szobás, komfortos, nagy kentei, köves utcán, Újszegeden 100.000 P —370 n. ol gyümölcsös 1 szobás házzal 8000 P — 800 n. öl gyümölcsös bérföld Újszegeden 14.000 P — Kis családi ház Felsövároson 20.000 P, magasföld szintes ház — 2 szobás, kertes, Alsóvaroson, hidász laktanyánál 40.000 P — Sarokház 1x2, 3x1 szobás lakás és kerttel, Alsóvároson, köve­ti teán 65.000 P — Adómentes haz 2 lakással Felsővároson ,köves utcán 65.000 P Sarok­ház ,füszerüzlet és 2 lakással. Alsóvároson kö­ves utcán 45.000 P — Sarokház, magasföldszin tea, jókarban 2x2, 3x1 szobás lakással, Felsö­városon 55.000 P — Uri családi ház, 4 szobás, komfortos, adómentes 100.000 P — Adómentes, üzletes sarokbérház 1x3, '3x2 szobás lakással 120.000 P — Adómentes emeletes ház ^és 4 szo. hús, komfortos lakással 200.000 P SarokbCrház belvárosi 2, 3, 4 szobás komfortos lakásokkal 950.000 P — Eladó szöllő, gyümölcsös, szántó tanyás birtokok: 2 hold szöllő. gyümölcsös ta­nyival Alsótanyán 80.000 P — 1 hold gyümöl­csös, 4 szobás villával vasút közelében 45 000 P — 1 hold szántóföld felsővárosi feketén. Klára­falván, boldankint 10—12.000 P — 9 kat. holdas gyümölcsös és szántó tanyával, városi bérföld. kisvasntnál 25.000 P — 12 kat. szántóföld sző regi batár, vasúttól 2 km-re,- holdja 5000 P — 28 kat. szántóföld bevetve, feles terméssel 150 ezer P — 30 kat. holdas szántó tanyával deszki határbaD 130.000 P — 52 kat. holdas szántóföld szőregi határban 220.000 P — 90 kat. szántó és legelő szőregi határban 360.000 P — Rókuson T szobás ház, istállóval 500 n. öles kerttel 18 000 F — Felsövároson uj ház, 2 szobás lakás és 800 n. öl gyümölcsössel 80.000 P _ Adómentes két­emeletes bérház 6 komf. lakásokkai 500.000 P Békés m. egyik gazdag községében, főúton és piacpál, szép kocsma-üzletes ház havi 5000 P forg. vendégszoba, kaszinó, nagv kerttel 80 000 l>. _ Klárafalván .2 szobás ház. 1 holdas kerttel 20 000 P. másik egyszobás ház. félholdas kert­tel 12.000 P. _ 2 kat. holdas primn szántó zombori határban 12.000 pengő. ALKALMI VÉTELEK! Mézerné T. M.: Irodában Horthy M. a. 2. Kultúrpalotánál, l-nvi A. u 11­L a k á s. iizfettrefyiiéo Egyszerű szoba, kony­hás lakást keresek. — Bárhol. Közvetítőt díja­zom. 'Magányos* jel­igére. MUNKAKÖZVETÍTÉS: Munkát kaphatnak a munkaközvetítő hivatal utján. Férfiak: 10 ko­vács, 10 karosszéria lakatos vidéken, 10 bá­dogos vidéken, 10 fém esztergályos vidéken, 10 villanyszerelő vidéken, 10 hegesztő vidéken. 10 gópkoesiszerelő vidéken 10 géplakatos vidéken, 10 urifodrász helyben és vidéken, 4 kéziszö­vő, 4 szabó, 10 cipész helyben és vidéken, 4 asztalos, 1 rádiöszere­lö, 1 kéményseprő vi­déken. 1 könyvkötő vi­déken, 20 gazdasági mindenes — Nők: 8 mindenes, 9 főzőnő, 3 szakácsnő, 2 szoba­lány, 1 fodrásznő, 10 gyári munkásnő, . * cso­magolónő. 1 kocsimosó­nő, 2 kifutölány, 1 inté­zeti bejárónő. Szobafestő és mázoló­tanoncot fizetéssel fel­vesz Fcstőipnr.vállalat. F-'-rtesas utca 22. Önálló varrólányok és egy tanulólány felvéte­lik .Taksa Ilonka, Pusz­taszeri u. 5. sz. Gyakorlott CIPÖ­KIKÉSZITÖNÖ havi 150 pengő kezdő fizetéssel állandó mun­kát kaphatnak. Rác/, cipőszalon, Kölcsey u 7. sz. 302 Párisi hölgy bútoro­zott szobát keres bér­összeg ellenében tanít németet, franciát, raj- í zot. Jelige: »Lelkiis­meretes 2*. vagy LEÁNYT felvesz a Grácia cipő-, üzlet, Kárász u. 3. Je-' lentkezés kedden. Ügyes KÉZILÁNYOKAT FELVESZÜNK ? Jelentkezni hétfőn Pát­ria cipőgyár, Korona u. 26 sz. 8—10.000 pengővel tár­sulna vagy állást vál­lalna 25 évi kereskedel­mi és műszaki gyakor­lattal rendelkező, érett-{ sígizett kereskedő, — tart. tiszt, magyar, né­met, szerb, horvát nyelvet szóban és Írás­ban birja. Radó József i Szabadka, Erdő u. 14. j Könyvelésben jártas gép- és gyorsirónőtj felveszünk. Ajánlatokat <Faáruüzera> jeligére. * Jó állapotban levő sö­tétkék, mély gyermek kocsi eladó. Katona ut ca 35 Használt AGYBETÉTET diványt. sezlont. bútor rugót magas áron ve­szek. Feketesas utca 17. Házmester. 473 Segédleányt és kifutó­iláuyt felvesz Juliette i kalapüzlet, Gróf Appo- j Gyakorlott ápolónő be­teg mellé ajánlkozik. J Elvállalná életfogytig­lani gondozását idős házaspárnak v. magá­nosnak. »Lelkiismere­tes* jeligére. Söntés felirónő elhe-­lyezkedne, esetleg napi elszámolásra elvállal-, ná italmérés vezetéséti vagy hasonló minőség­ben elhelyezkedne. >Ko­ínoly munkaerő* jeligé­re. UőMonX&si. q£fea£maxott Április l-re bejáró sza kácsnőnck 4 óráig uri házhoz ajánlkozok, i hosszú bizonyítvánnyal <Perfekt* jeligére aki­adóba. „ * Bejáró takarítónő jó bizonyítvánnyal ke-( restetik délelőttre. Ka-j zinczy utca 6, fdsz, 1. 1 SZOBALÁNYT I jó bizonyítvánnyal, jó fizetéssel keresek Bu-{ dapestro. Tsuk Rudolf-, né, Budapest, Bajza u.í 17. 1. 300; Magas bért fizetek — gyermek szerető, ko­moly mindenesnek. —. S/ent Mihály utca 9.) II. em. 7. J Eladó 2 drb finom toll derékalj, teljesen uj tokkal és madrac da­maszt huzattal Oszt­rovszky utca 4. Eladó komplett ebédlő­butor, ebédlőszőnyeg és egy Stelzhamrner bosszú zongora. Megte­kinthető d. u. 3—5-ig Szent Mihály u. 9," 11 em. 7. Eladó egy uj réz per­metező, egy pár cipő­betét bőrrel bevonva, 4l-es, egy fehér vattás bordó paplan, egy férfi kerékpár váz, egy pár 38 női félcipő bőrtalpú egy zöld kötött 4—5 éves gyermeknek gar­nitúra. Margit u. 30, udvar 5. Szép, nagy ernyős álló­lámpa eladó. Megbízás­ból megtekinthető — Deutsch villamosság — Kárász utcai üzletében. löiföörö kereszthuros Bősendor fer és fekete angolszö­vetből női kabát, ruha eladó. Nemestakács u. 3. I. i. Megtekinthető 11-től. Eladó egy használt, de jó strapa bakancs. — Megtekinthető 1—2-ig Alföldi u 1. wimüi a másnapi lap Márnára csak ii vesz fel a kiadóhivatal. Alig használt komp­lett hálószoba eladó. Báró Jósika u. 21. sz. Rácz. Eladó: neccck, ket­agyas teritő, két füg­göny, asztalterítő és kis teritők, divatos rongy szőnyeg nagy, közép, négy másfél mé­teres darab, rózsaszín damaszt 3 párna haj, ; 1 paplan huzat, egy nagypárna és egy bar­na ágy. Szombaton egész nap megtekinthe­tő. Sajka utca 10. sz, a felsővárosi templom­nál Olaioséknál. umömim i Március 16-án Szent­' györgy utcában Í BICIKLIMET ELLOPTAK i Erős váza »Sp cial B.» ? 36.680 számmal, dina­• móval, nagvméretü ref­lektorral, két égővel, kormányraszerelt vil­lanykapcsolóval. Nyom­ravezetőnek magas ju­talom. Máté, Deák Fe­renc u. 2, Telelőn: 15-03 OÉLMAGYAR ORSZÁG telefonszáma 13-00 Felelős szerkesztő és felelős kiadó; tüerey láeza Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged, Aradi­utca S Éjszakai szerkesztőse": Káivaria-utca 11 Tel, (szerkesztőség, kiadóhivatal, nyomda): 13-06 Nyomatott ABLAKA GYÖRGY körtorgogepéu Szeged. Kalvána-utca 14. Felelős üzemvezető: Ablaka látván.

Next

/
Thumbnails
Contents