Délmagyarország, 1944. március (20. évfolyam, 49-73. szám)

1944-03-17 / 62. szám

SPORT Gólözcnnel szórakoztatta közönségét a Szeled A Tisza 5:0-ra ver!® oz UTC-t a srerdai ed? cm érkezésen JÓ futballprogramről gondosko­dott a szerdai ünnepre közönségé­nek a három vezetőegyesület. Délben a Szeged II. a Szeged ifi jártak! és szép eredményekkel tértek haza. Most visszavágóra érkeznek Sze­gedre a kolozsvári Bástya férfi- és hölgykosárlabdázói, akik igen jó hír­névnek örvendenek. EBleníelük a lesznek, akikkel szemben tisztes ered­mény elérésére van kilátásuk. X Kosárlabdahirek. A játékvezetői tanfolyam második része pénteken es­te 6 és 8 óra között kerül sorra a SzEAC előadótermében (Fodor-u. 9.). szövetségi já­ráülő fel játszott 'ejőmérkőzésl a SzAK-; SzEAC, TFSK és a SzVTSB csapatai pályán. A második csapat győzött 1:3 (4:0) arányban. Góllövők: Lu­las I. (2), Süli, Lőrincz, illetve: Dékány (2), Ludas II. A Tisza nz UTC elleni mérkőzésen készült Előadó Mocsay Lajos vasárnapi, Kolozsvár elleni niecs-gtékvczct6­ére, ami Szegeden kerül eldön-^ lésre. A piros-kék futballisták a mezőnyben nagyon szépen játsz< l­tak, a kapu előtt azonban most is puháknak, határozatlanoknak bi­zonyultak. Igy is győztek azonban j ö:0 (2:0) arányban a jó formáját! nehezen találó UTC-vel szemben. { A Tisza erősen érezte Tihanvi hiá-j ,0,lna> 6'45: «éggeü zene. nvát. A center Budapesten játezott Ü^k^J?^ "T*" • . ,., . , . ., , , ka. 10: Ilirek. lO.lo: BSzkRi-zenekar. a vidéki válogatottban. A goiokat 1U0. Vizjelzőszoigálat. 11.15: Ka.ua­Fábián, Tóth. Borbély II., Borbély razene. 11.40: Akik életünkért harcol­1. és ismét Fábián (11-esből) rug- nak. 12: Harangszó, Himnusz. Utána Iák. {Rádiózenekar. Közben 12.40: Hirek. 13 rA Szeged AK j óra 20: Időjelzés, vízállásjelentés 13.30: v i • . tt , , j ,, , . . „ ' Honvédeink üzennek. 14: Cigányzene­a Zentai AK-kal edzett. Markos ... . . , . •> ,. .. ... .„ ,, kar. 14.^0: Ilitek. Arfolyamhirek, pia­csapata eleg jo erőkből all, a Sze- ci árak élelmiszerárak. 15.05: Szalan­ged mégis »játszva« győzte le zenekar. 15.30: Séla Ermihályfalván. 11:0 (7:0)-ra! A Szeged olyan já- 16: A Melles-zenekar. 16.45: időjelzés, tékot iirodukált, amire azt szokták hirek. 17: Sz. -Horváth János vidám mondani: »iskolajáték«. A közön-' csevegése. 17.15: Zádor Mária és Né­sóg jól szórakozott a gólözön lát- medy András. énekcl- 17-45: Német Péntek, ináiíuun 17. Budapea* 4 9: Üzen az otthon. G.23: énekel. 17.45: tan. A gólok közül a nagv tormá- é,£k 7 , „ .. ..... xr i magyar lelek. Eloadas. 18.50: Hírek, ban levő Voros otot, Nagy kellőt 19. Sportközlemények. 19.10: Magyar Szabó és Harangozó ugyancsak ket- szerzők muzsikája. 19.40: Egy ember­tőt-kettőt, Gaáz és Korányi egyet- öltő Marosvásárhelyt. Felolvasás. 20: egyet lőttek. Reméljük maradt még Magyar nóták. 20.20: Lohr Ferenc elö­< -v-két dugójuk, a Danuvia szá- adása. 20.40: Strausstél Lehárig Ve­iü'ua js I zényel. Majorossy Aladár. 21.40: Ilirek. oOo~~ ,22.40: A Rádió kamaraegyüttese 28.10: f Népszerű operarészletek. 23.45: Ilirek. X ökölvivóverseny. Vasárnap dél ! Budapest, fi. 17: Hirek német, ro s előtt 11 órai kezdettel az ipartestület' mán, szlovák, ruszin és horvát nvel-S nagytermében az UTC ökölvívó szak-; ven. 17.30: Az Operaház előadásának osztálya meghívásos „versenyt remlez közvetítése. Don Jüan. Dalmű Kb 19 az UTC és Kiskunfélegyháza ökölvívói óra 05: Közvelités a kecskeméti Hor­között Félegvháza az elmúlt években thy Miklós református tanítóképzőből nem volt Szegeden, éppen azért az el-j 21.15: Cigányzenekar. 22: Tánczene, sö szereplése elé nagy érdeklődéssel < 22 te- ffirc'­lekint a város közönsége. Jegyek elő- — ­veiéiben Bertus Lászónál kapható ^ az ujszegedi kendergyárban. T ^^ TL S lü E X Tőrcsapatbajnokság. Az SzTK vi-1 vószakosztálya vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel rendezi az V. ker. el-j Budapesti értéktözsdeárlat. Eléte­ti ó'ksége megbízásából kerületi férfi!kebb üzlet jellemezte a tőzsdét. A egyéni és törcsapatbajnok ságot. A' pénzintézeti részvényekben, továbbá a verseny szép küzdelmet igér, mert az Salgóban és egyes kisebb ipari érté­utóbbi evekben alig akadt egy döntő- kekben volt említhető forgalom. A í való nevezés, most pedig előmér- tőzsde egyenetlen irányzattal zárult, kőzéseket is kell tartani. Neveztek Magyar Bank 98.5, Hitelbank 136.5, Kiskunhalas, Makó, Szabadka és a Nemzeti Bank 432—, Kereskedelmi szegedi egyesületek. A verseny a . Bank 239.5, Jutaipar 71.1, Szegedi ken­tiTSK vívótermében lesz. j derfonó 311.75. X Budapesttel egyidőben Szegeden i Zürichi devizazárlat. Páris 6 25, megrendezték az első áló görgőbemu- London 17.36, Newyork 430.—, Brüsz j futóversenyt. A Vasutas-stadionban szej 69.25. Madrid 39.75. Amszterdam' megtartott bemutatót kevés, de lelkes 229.37.5. Berlin 172.55, Szófia 5.37 5, közöDség nézte végig és meleg éljen- Bukarest 2.37.5. zéssel méltatta az egyes versenyzőkj A M NomZrti Bank hivatalos kimagasló süWt. A bemutatón!Vfllntaárfo,yamai. szlovák korona résztvett a Sz\TSE régi versenyzője,nA5_nrfb lira svájd {rank vr Kopasz György is. a kimagaslóbb eredményeket mutató versenyzőket a, . , . Vasutas kerékpárszakosztálya énnek- Bnd«pe.sta gabonatozsdezárlat. k 'l jutalmazta. Érmeket kaptak: Elek, IlamlveI élénkebb volt a gabonatőzsde Károly A., Károly L., Kocsis Mátyás j forgalma. Az árak változatlanok. és Bácsfalusi. A hölgyversenyzők kö-} ™»»its«B!iHa«iia»watiíffl« 7ül: Joachimné és Hcgediisné tett ta­núságot tudásáról és szép stílusáról. A bemutató a Hiszekegy elmondásával . ért véget. X A kolozsvári Bri.s'. a kosarasai re®nőégsf6repele«k vasárnap -Szegeden. Nem."égiben kosarasaink Kolozsváron, mm MiüflLY kenderkik«szit«, kötéláru­pár es ihechiiiikzí halóqyár 52ECEIÍ, f p«t»i-nlci 4. APRÓHIRDETÉSEK Sf^^ikk^J^m^^ no vegyen és ne adja el házlelkéf, házát, siöalö vagy szántó tanyésóirtokát, míetött fei nem hecsímeti vagy ajan.aioi nem ker *»ezer> ne F. Irt. irodától, Kuitur­paloiánai. Háztelek 100 n. öl Rókuson 20.000 P, Alsóváro­son 160 n. öl, köves utcán 20.000 P — Adóiueu­tes családi ház 2 szobás Újszegeden 35.000 P — Családi ház 4 szobás, komfortos, nagy kerttel,' köves utcán, Újszegeden 100.000 P —370 n. öl gyümölcsös 1 szobás házzal 8000 P — 800 u. öl gyümölcsös bérföld Újszegeden 14.000 P — Kis családi ház Felsövároson 20.000 P, magasföld szintes ház — 2 szobás, kertes, Alsóvaroson, hidász laktanyánál 40.000 P — Sarokház 1x2, 3x1 szobás lakás es kerttel, Alsóvároson, köves utcán (55.000 P — Adómentes ház 2 lakással Felsővároson ,köves utcán 65.000 P _ Sarok ház Jüszexüzlet és 2 lakással, Alsóvároson kö­ves utcán 45000 P — Sarokház, magasföldszin tes, jókarban 2x2, 3x1 szobás lakással, Felső­városon 55.000 P — Uri családi ház, 4 szobás, komfortos, adómentes 100.900 P— Adómentes, üzletes sarokbérház 1x3, 3x2 szobás lakással > 120.000 P — Adómentes emeletes ház 3 és 4 szo­bás, komfortos lakássa] 200.000 P Sarokbérház belvárosi 2, 3, 4 szobás komfortos lakásokkal 250.000 1* — Eladó szöllö, gyümölcsös, szántó tanyás birtokok: 2 hold szöllő, gyümölcsös ta­nyával Alsótanyán 30.000 P — í hold gyümöl­csös, 4 szobás villával vasul közeiében 45.000 P — 1 hold szántóföld felsővárosi feketén. Klára­falván, holdankint 10—12.000 P — 9 kat. holdas gyümölcsös és szántó tanyával, városi bérföld. \ kisvasutnál 25.000 P — 12 kat.' szántóföld sző- ; regi határ, vasúttól 2 km-re, holdja 5000 P — ; 28 kat. szántóföld bevetve, feles terméssel 150: ezer P — 30 kat. holdas szántó tanyával deszki határban 130.000 P — 52 kat. holdas szántóföld szőregi határban 220.000 P — 90 kat. szántó és legelő szőregi határban 3GO.OOÍ) P _ Rókuson 1 szobás ház, istállóval 500 n. öles kerttel 18.000 P — Felsövároson uj ház, 2 szobás lakás és800 n. öl gyümölcsössel 80.000 P _ Adómentes kCt- • emeletes bérház 6 komf. lakásokkal 500.000 P Békés m. egyik gazdag községében, főúton és piacnál, szép kocsma-üzletes ház havi 5000 P forg. vendégszoba, kaszinó, nagv kertlel 80 OttO P. — Klárafalván 2 szobás ház, 1 holdas kerttel 20.000 P. másik egyszobás ház/ félholdas kert­tel 12.000 P. _ 2 kat. holdas príma szánté zombori határban 12.000 pengő. ALKALMI VÉTELEK! í M é % m v n é F. M. irodában, Horthy M. n. 2. Kultúrpalotánál. MUNKAKÖZVETÍTÉS: Munkát kaphatnak a munkaközvetítő hivatal utján. Férfiak: 10 ko­vács, 10 karosszéria lakatos vidéken, 10 bá­dogos vidéken, 10 fém­esztergálvos vidéken, lö gépszerelő, 10 villany­szerelő vidéken, 10 he­gesztő vidéken, 10 gép­kocsiszerelő vidéken, 15 géplakatos helyben és vidéken, 3 asztalos, 1 kéményseprő vidéken 8 urifodrász helyben és vidéken ellátással, 18 cipész helyben és vidé­ken, 3 bognár vidéken, 20 gazdasági mindenes Nők: 8 mindenes, 9 iő­zönő, 3 szakácsnő, 4 szobalány, 10 bejárónő, 1 fodrásznő, 1 ' kocsi­mosónő, 2 kiszól,gálónő. 8 gyári munkás, á konyhalálny, 1 kifutó­lánv, 2 takarítónő, 5 csomngolólány, 2 ápo­lónő, 2 éttermi bejáró­nő. 1 intézeti mosoga­lotaiiv. Gyakorlott CIPŐ­KIKÉSZITŐNÖ havi 150 pengő kezdő fizetéssel állandó mun­kát kaphatnak, llácz cipőszolon, Kölcsey u. 7. sz. " 309 Jőmunkás fodrásznöt felvesz Becker, Bol­dogasszony sugárut 7. L a k é s. üzíclhcl/iiío Főző mindenest kerC' sek hosszú bizonyít' vánnyal azonnalra. Je­lentkezés 12-ig F"ekete­Elcserélném szegedi 3 sas HL 25. szobás belvárosi, régi pcrfekt szo!)alPányt bc ?' Inasomat buda- azoni)aIra keres 'y dr. pestivel. Cim a kiadó- jjedöné, Deák F. u 4. ban. ' Zongora, elsőrendű bé­csi gyártmány, rövid, kereszthuros. páncél­szerkezetü. főúri kivi­telben, eladó Megte­kinthető 9—l-ig. 3-5­ig. Kern. Szentgyörgy­utca 10. II. Használt tintás, kélrt­tös. sósborszeszes, és gyógyszeres üveget —> minden nagyságban vei szónk. Hungária, Tö­mörkény u. S. Jó állapotban levő sö­tétkék, mély gyermek­kocsi eladó. Katona ut­Itétkék, parafatalpu teljesen uf cipő eladó. Cim a ki­adóban. ^Jf' Önálló varrólányok ésJ egy tanulólány felvcte-i tik Jaksa Ilonka, Pusz-! taszeri u. 5. sz. Szobafestő és mázoló-j tanoncot ' fizetéssel fel-' vesz Festőiparvállalat,j F-Vete.sas utca 22. I Ügyes fodrásznöt azon-, nal felveszek, ugyan-' ugy tanoncot is. Róth fodrász, Szccbenyi térj 3 sz. Tisztviselőt (kezdő is lehet) felvesz biztosítói társaság. Gép- ésgyorsí irók előnyben. Saját ke­zűleg irt jelentkezést fizetési igénnyel >Dol­gozó- j'eligére a kiadó-1 Kifutófiut felvesz — Deutsch villamossági vállalat, Kárász utca 7. Megbízható, ügyes szo­balányt jó bizonyítvá­nyokkal keresek ápri­lis l-re. Reitzer Mik­lósné ,Takaréktár u. 3. Kis háztartásba meg­bízható, komoly bejá­rónő felvétetik. Szé­kely fényképész, Szé­chenyi tér 2. Békebeli, tiszta gyap­jú átmeneti kabát 13 éves fiúnak eladó. 400 P. Valéria tér 10, I lépcső. II. em. 3. Magyar perzsaszőnyeg 3x1 méretben eladó Korona utca 23, föld­szint 1. Fehérvattás békebeli bordó brokát paplan eladó Margit u. 30, ud­var 5. fittműm 32 éves tisztviselő ke­resi 10 évig független urihölgy ismeretségét; házaság céljából. Leve­leket íÉrdeknélküli 1> jeligére a kiadóba ké­rem. ü6& Felelős szerkesztő és felelős kiadó: ^ re uj éza Szerkesztőség és kiadóhivatal- Szeged. Aradi­utca S Éjszakai szerkesztőség: Kálvária-utca 14 Tel (szerkesztőség, kiadóhivatal. nvorndaR 13-06 Nyomatott ABLAKA GYÖRGY körforgógépén Szeged. Kálvária utca 14. Felelős üzemvezető; Ablaka István,

Next

/
Thumbnails
Contents