Délmagyarország, 1944. február (20. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-13 / 35. szám
imrn Mtmti ktsleánQát fadházastársát, megsebesítette perbeli haragosát, aztán Önmagával végzett egu nyugalmazott csendortorzsormester ;>as és két revolver lövés zaja veteyüjt a forgalmas Kelemen-utca lármájába. Á kiáltás egy fiatal leány szájából hangzott el, amint a Sonntgyi-utca sarkán levő villamosmegállónál a kocsiúton kérészitől a túloldalra igyekezett, a revolverlövéseket pedig egy 40 év körüli férfi adta le Frommer-pisztolyából. Az első lövés a menekülő leány felé irányult, de szerencsére taem talált, közvetlenül otána a á férfi maga ellen fordította fegyveréi, mellb'előftc magát és hangtalanul. bukott le » járda szélére, A Örámaj jelenet pillanatok alatt játszódott le, úgyhogy a közelben levő 'járókelőknek nem volt idejük beavatkozni. Csak akkor ocsúdtak" fel meglepetésükből, amikor a revolvefres férfi már mozdulatlanul feküdi a járdaszélen, a közelben levő egyik üzletből pedig egy összegörnyedt férfi vánszorgott elő 'és elmondotta ja holttest körül csoportosulóknak, hogv a földön fekvő ember őt akarta megölni cs súlyosan meg is sebesítette. .Megjelenik a rendőrség Közben hatalmas tömeg verődött Bsszv a Kelemen- és a Somogy ititcn sarkán és csak akkor kezdett Oszladozni a holttest és a súlyosan sebesült ember körül, amikor megjelent a mentőautó és a rendőrség •autója. rA rendőrségi riadóautóval Hr. Kamarás Lajos rendőrtanácsos és a kir. ügyészség képviseletében dr. Gaál Ödön statáriális soros ügyész érkezett a helyszínre lés nyomban megkezdték a tilokzalosnak tűnő gyilkossági kísérlet és Öngyilkosság kivizsgálását. Nyomba n intézkedtek, hogv a súlyosan Sérült férfit, Horváth István Kelemen-utcai órás és ékszerészt, SakineK a 2. szám alatt házban, szemben a Hági-sörözővel bizsuiéVilágos nappal a iirgalmas Melemctc-iifcá&an Követte el az önggllhosságof, előzőleg le aharf lőni egp Halai leönpt 1$ CA Délmagyarország munkatársi- riája és örajavitó műhelye van, a 1 mm^^mmmmmtmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm föl) Szombaton délelőtt negyed 11 mentők a sebészeti klinikára viór a tájban »Gyílkosl Gyilkos!* kiál- gyék, a halottat pedig ideiglenesen a hullaszállító kocsi megérkezéséig a szembeni sarkon levő Feketeféle ház kapuja alatt helyezték el. Belvárosi Mozi .Vasárnap és hétfői műsorát is Benedek ház | cimü legszebb magyar film diszili. Rendezte a legnagyobb sikerű magyar filmek rendezője: • V BANKY VIKTOR / , Főszereplők: ... Sűmfav, Szörényi Éva és Nagy István Ladomerszky, SZEGEDI SZABÓ ISTVÁN, DONÁTH KATALIN Vasárnap 2, fél 4, 5 é» 7, kcanap 3, 5, 7 órakor. 1—UL-KÜ ••_=.^JJL1J 1 Revolverlövés a Kelemen-utcai Qzletben 'A revolverlövések eldördülése után pár perccel a Déímagyarország mukatársa is megjelent a helyszínen. Első utunk a Kelemen-utca 2. szám alatt levő kis üzletbe vezeteti, ahonnan a revolverlövéssel megsebesített Horváth István csak kevéssel előbb jött ki és ahol a titokzatos ügy ejső jelenete lejátszódott. A két és félméter hosszú,' egy méter széles folyosószerü kis bolhelyiségben, amely egy hasonlóan szük és alcsony mennyezetű kis műhelyben folytatódik, egy remegő fiatal lány fogad, P ó p i t y Margit, Horváth István 16 éves kiszolgálóleány fogad, Pópity Margit, Hor-* máosdik lövést leadta Pópity Margit elmondja, hogy 10 óra tájban főnöke elküldte a Somogyi-utcai trafikba cigarettáért Tiz perc múlva tért vissza a cigarettával, a kis üzlelhelyiségben ekkor az ismeretlen rcvolveres férfit találta, amint éppen az ajtó felé igyekezett. Horváth István a műhelyben levő munkaasztal előtt ült összegörnyedve és kiszolgálólánya felé kiáltotta: — Meglőtt a gazember, értesíteni kell a rendőrséget! Pópity Mária ekkor a menekülő ember után futott, majd az utcára vánszorgott a sebesült Horváth István is, ekkor játszódtak le azok a jelenetek, amelyeket fentebb leirtunk. „Megállj! Most leszámolunk!" Közben dr. Kamarás rendőrtanácsos és Gaál ödön kir. ügyész a sebészeli klinikára ment, ahol megkezdték a súlyosan sebesült Horváth István 35 éves órás és ékszerész kihallgatását Horváthot hasának baloldalán érte a lövés, szerencsére a golyó nem sértette meg a nemesebb belső részeket, hanem elcsúszott balra és a csipőcsontban megakadt. Horváth István mindvégig eszméleténél maradt, igy ki lehetett hallgatni és tisztázni lehetett a titokzatosnak látszó ügy körülményeit. Horváth elmondotta, hogy támadóját Varga Károlynak hivják, 44 éves nyugalmazott csendőrlőrzsőrmester, aki esendeslársa volt! végző fiatalemberre: neki Kelemen-utcai üzletében. ! Megállj! Most leszámolunk! Mintegy három hónappal ezelőtt (Megfizetek a 200 pengőért! Nekem társult be üzletébe 400 pengővel a 'már mindegy mi történik velem, társasviszony azonban nem vált úgyis súlyos gyomorbajos vagyok! be és azt nemrégen megszüntették. Ebből kifolyólag elszámolási differenciák támadtak és Varga 200 pengős követelést támasztott vele szemben. Horváth nem ismerte el a kőEzzel előrántotta zsesbébol milliméteres Frommer-pisztolyát és rálőtt Horváihra. A lövés után nyomban megfordult.és már tartott is kifelé az üzletből, amikor szemvetelést és csak 90 pengőt akart :bentalálta magát Pópity Máriá kifizetni volt társának, mire az pert :szoigáiólánnyal, aki utánaszaladt indított ellene a járabsirósagon. A ég felhivta a járókelők figyelmét a gyilkossági kísérletre. járásbíróság elutasította a 200 pengős keresetet és csak 90 pengőt ilélt meg Vargának. Vargát ez nagyon elkeserítette és kijelentette, hogy a döntésbe nem nyugszik bele. Szombaton délelőtt aztán feldúlt ábrázattal beállított Horváth üzletébe és igy kiáltott rá a munkáját Két holttest a Valéria-téri lakásban 'Amikor Kamarás rendőrta,n ácsos és Gaál ügyész visszatértek a sebészeti klinikáról, Kamarás tanácsos SZÉCHÉNYI MOZI MA ÉS MINDENNAP! TELEFON 26-33 ZILAHY LAJOS világhírű regényének filmváltozata. KORZOBAÜ Városunk egyik fele már megnézle Mindenki látni, akarja, tehát to. vább jdtszuk! rnmm rím SÁRDY, ADORJÁN ÉVA és PETROVICS IVÁN felejthetetlen fílmremefce LIMIT VISZ I VIZ Rendezte: OLÁH GUSZTÁV, a m. kir Operaház vezető főrendezője. Zene: POLGÁR TIBOR, főszereplők: Karády Katalin, Jávor Pál, Pépay Klára, Koitál Gyula, Alszegi Lalos, Kamarás Gyula, Baksa Soós . László, Sugár Lalos, Nádor Jenő Előadások kezdete hétköznap 3, 5, 7, vasár- és ünnepnap 2, fél 4, S és 7 órakor. IBS