Délmagyarország, 1944. február (20. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-12 / 34. szám

elé K * HI* né­is. Baló Józse! professzor előadása a rákról (A Délmagy arorszás, munkatársától) A Magyar Vöröskereszt szegedi fiók­jának előadássorozatában pénteken este 6 órakor Baló József professzor kiemelkedően érdekes előadására ke­rült sor. Az érdeklődő közönség a hó­fúvás ellenére is teljesen megtöltötte a gyermekklinika nagytermét és nagy figyelemmel kisérte a neves szövettap­ludós fejtegetéseit az egyik leggyako­ribb és legveszedelmesebb betegség­ről, a rákról. Az előadó {levezetésként megdöbbentő számadatokkal szolgált a ráamegbetegedések emelkedő százalék­arányáról. Mig 1920-ban csak 2.7 szá­zalékos volt a rákjnegbetegedésben ej* haltak száma, 19Gö-beo már 4 4 száza* fék, 1928-batt pedig 5.2 százalék. Ezek a számadatok azonban nem annyira riasztóak akkor, ha — mint az előadó igen érdekesen kifejtette —, meggon­doljuk, hogy Magyarország egészség* ügyi viszonyai af utóbbi évtizedekben rohamosan javultak s" igy a betegségek és különösen a tüdőbaj nem szerepeltek olyan magas százalék­aránnyal, mint előzőleg. Ez a viszony* lagosság is hozzájárul tehát ahhoz, hogy a rákhalálozás emelkedő tenden­ciát mutat. Ezenkivül az átlagos em­heri életkor is emelkedőben van s köztudomasu, hogy a rákos megbete­gedés inkább a magasabb korú egyé­'neknél fordul elő. Ezek szerint a pák mortalitásának százaléka n?ra olyap aggasztó. Dr. Baló József ezután a rák gyógykezeléséről beszélt és kifejtette, hogy kétféle gyógymódot ismer jelen­leg az orvostudomány, az pperativ be­avatkozást és a sugárkezelést, Rönt­gen* és rádiumbesugárzással lehet gyógyítani a rákos eseteket. A. meg* előzésre is vannak módszerek s ezek 9 leghiztosahbak, mert előrehaladott stádiumban már nem gyógyítható si­kerrel a rák. Bizonyos jelenségek azonban már előzetesen kimutatják a rákhajlamot s ezek felismerése és gyógykezelése elejét veszi a megbete­gedésnek. A professzor két utat jelölt meg a rák megelőzésére. Az egyik a rákos megbetegedést előidéző jelensé­gek távoltartása az emberi szervezet­íől, a másik pedig a fellépő jelenségek gyógykezelése. Majd ismertette a leg­gyakoribb rákfajtákat és az azokat megelőző jelenségeket. Igen érdekes volt a gyomorrákkal mint leggyakoribb rákkal — kap­csolatosan az előadásnak az a része, amelyben Baló professzor amerikai statisztikai adatokat ismertetett, rá­mutatva arra, hogy a táplálkozás mennyire befolyásolhatja a rákos meg­betegedést, illetőleg előidézheti. Aki nem étkezik, nyugodt tempóban, nem iszik az étkezéshez; elegendő folyadék­mennyiséget és a gyomor nyálkahár­tyáit ingerlő anyagokat vesz magához, az. könnyen megbetegedhet, Különösen a konzervekhez és, cukorkákhoz hasz­nált festőanyagok veszedelmesek eb* hői a szempontból- A gyomo.rrák pedig az a rák fajta, amely a legnehezebben felismerhető. Rendszerint már akkor lehet felismerni, amikor sikeprel töb­bé nem gyógyítható. Részéit még az előadó a szájrákról és ezzel kapcsolatosan károsnak mon­dotta a dohányzást, különösen a pipái­zást, amely az égési termékeket légin* kábh helyezi el a száj nyálkahártyái* ján. Az égési termékek hatnak inger* lően a nyálkahártyára és okozzák a rákosodást. A bőrrákról szólva Balé József professzor rámutatott arra, hogy ez leginkább ipari betegség, ipert a kátránnyal, parafinnal s egyéb anyago.kkal dolgozó ipari, munkások könnyen megkaphatják. De káros h%* lássál van ilyen szempontból a bőrre ?s erős napozás is, amely tebát neip ajánlatos, Befejezésül a pák fllopi kti?4qlpm* rbl értekezett az előadó, kiemelve, bogy miudenult a világon ggyiievezett rabkórházakban folyik pz idevonatko* %p gyógyítás és megelőzés. A nagy orvosi centrum rendelkezik ilyen kórházzal. Ezenfelül az orvosi centin* mokban úgynevezett rákközpont is lé­tesült, amely a propagandát vezeti. Nagyon fontos, hogy a közönség is­'merje azokat a jelenségeket, amelyek ra rákmegbetegedést megelőzik, mert igy lehet csak hathatósan védekezni ellene. A SZEGEDI egyetem nagyszerűen fel van szerelve a rák elleni küzde lemre, minden kellékkel rendelkezik, igy 150 milligram rádiummal is. Ez természetesen csekély mennyiség, a budapesti Eótvös*intézetnek 5 gramnyi rádiuma van, amely már jelentős fegy­ver a rák elleni küzdelemben. Össze­hasonlításképp elmondotta még a pro­fesszor, hogy a világ egész rádium­készlete 800 gram, ebből 300 grara Amerikában van. Szegeden az elmúlt esztendőben 400 rákesetet fedeztek fel a modern berendezés segítségével. A kitűnő ési propagandisztikus szempontból is igen értékes előadást dr. Telb i s z Albert orvos-alezredes, egyetemi magántanár vezette be és köszönte meg. A főként hölgyekből álló közönség hálás tapssal kisérte a női szempontból is tanulságos és fi­gyelemre méltó előadást, Szegeden tanuló bolgár diák élménye a bombázott Szófiában Iliew Aszen orvostanhallgató beszél benyomásairól, melyet a bombasujtott bolgár fővárosban átélt — A legteljesebb rendben végrehajtották Szófia kiürítését — A peldanélkül álló segítési szándék »Alig hallottam, hogy valaki panaszkodott volna Szófiában* (A Délmagyarország munkatársa- lkat, a lakott részekben legnagyobb tói) A szegedi egyetem orvosi fa* ja kár, de a középületeket, néhány kujtásának hallgatója, 11 i e w [ templomot és műemlékeket is értek Aszen bolgár fiatalember. Iliew'a pusztító bombák. A legjobban az Aszen a bulgáriai Vidin városkából lepett meg, hogy igen kevés pz em­négy évvel ezelőtt jött Szegedre, ber a máskor oly forgalmas nagy­azzal az elhatározással, hogy' ma- | városban. Az ellenséges légitáma­gy-ar egyetemen szerzi mag az or- jdás rendszerint a déli órákban vosi diplopiáját. Bulgáriában jó hire van a szegedi tudományegye­temnek, meglátszik ez abból is, hogy évről-évre mind több az üt tanuló bolgár diákok száma. Jelen­leg is t? bolgár hallgatója van a sze­gedi egyetemnek, köztük hat feánv. szokta érni Szófiát és azok, akiket élethivatásuk még a fővároshoz köt, ha csak tehetik, a déli órákra elhagyják a vá­rost, hogy a környéken, a fővárostól né­hány kilométernyi távolságra nyu* godtan tölthessek el a pár nappali órát. A Szófia-közeli falvak szinte Érdekes, hogy mindannyian az or- \öxn™ vannak menekült városi la­- - . j kosokkal. S jólesően tapasztalható vosi fakultás hallgatója. Az egyik bolgár leány és egy fiatalember, megszerezték már az orvosi-cseléd­könyvet is, most a klinikákon prak­— ezt kivétel nélkül mondják a menekültek —hogy a falvak la­kossága mily nagy szeretettel és se­tizálnak, de talán jövőre már visz- S^niakarási szándékkal fogadja szatérnek hazájukba és ott haszno* .mindenütt a menekülőket. Akinek sit ják az orvosi tudományukat, TO f» kis, f&m ****** 5* 4 lentkezik a községházán, hogy szí­vesen megosztja szűkös helyét va­lamelyik menekült családdal. Ez­melyet a szegedi Horthy Miklós­egyetemen szereztek. Á Szegeden élő bolgár diákok nagyobbrésze a Horthy-kollégium* ban lakik és valóságos, nemzeti ko* léniát alkotnak. A 17 bo'gár diák úgyszólván mindig együtt van, együtt szórakoznak, a kis bolgár csoport nagyon összetart. A bombasuitptt Szófiában Iliew Aszen már régen nem volt zel a példanélküli segítési szándék­kal magyarázható az a tény, hogy a fővárosból kiköltözött lakosság elhelyezése aránylag rövid idő alatt végrehajtható volt a Szófia-közeli falvakban és községekben, A Ferdinánd-ulica esyik háza előtt .. . Amikor a főváros bombázása otthon Bulgáriában és nemrégiben ~ « ,» |, . , . „ '„_» többször megismetlodott, a kor­elhalarozta, hogy hazamegy a szu- e|ha*ározta Szófja kiüri. tését — meséli tovább Iliew Aszen. hogy hazamegy leihez látogatóba. December 26-án ült vonatra, hogy a bolgár kará­csonyt otthon ünnepelje. Tovább, mint egy hónapig volt volt otthon és most, február első napjaiban érkezett ismét vissza Szegedre. Ott* hon volt akkor is, amikor ismételt ellenséges légitámadás érte Szófiát. a légibombázást követő napon járt a bolgár fővárosban U|ew Aszen orvostanhllgató, igy egészen friss benyomást szerez­hetett Szófia nehéz napjairól. — Sokat jártam már Szófiában és ismerem a várost, akárcsak a sa-. ját tenyeremet meséli a Szege­den tanuló bolgár diák tört ma-^ gvarsággal. **-> De amikor heérkezs' lem a pályaudvarról a fővárosba;, hát ulfg ismertem rá, ffz egymás* utánj légitámadások túlságosan jnegviselfék a mi ^zép-jfőváfp^iBw­A kiürítés teljes mértékben és a legnagyobb rendben sikerült. Az­előtt Szófiának mintegy félmillióra tehető volt a lakosága, ma azonban — mint hallottam ott — alig húsz­ezer ember tartózkodik a főváros falai között. Akiket fontos hivatá­suk a fővároshoz köt, maradtak vissza Szófiában, ezenkivül a köz­üzemek munkásai, az állami és fő­városi hivatalnokok csekély kivé­tellel visszatértek a szolgálati he­lyükre. Asszonyokat, leányokat, gyer­mekeket alig látni a város ut­cáin. DBLMAGYA ROBSZAQ K SZOMBAT, 1941 fohnrír 12. A legutóbbi légitámadás egy hétfői napon érte Szófiúit, amerikai re­Ipülők jártak a főváros fölött. Én a következő napon érkeztem a város­ba. Azért mentem Szófiába, mert az egyik honfitárasm, akivel együtt tanulok a szegedi egyetemen, ineg­: kért arra, hogy keressem fel a Szó­fiában élő szüleit és hozzak hirt tőlük. A belvárosban, a Ferdinánd­ulicán laknak a barátom hozzátar­tozói és én is ott kerestem óket. A Ferdinánd-utat még megta­láltam, ledöntött bérpaloták romhalmazán, az aszfaltúién tátongó bombatölcsérek akadá­lyain keresztül jutottam cl vég­re oda, de a megjelölt házat nem voltam képes „ felismerni. Beakartam csöngetni, hogy a kaput kinyissák és akkor lát­tam csak, hogy a nagy lakó­háznak egyetlen ablaka sem ép már, néhol az ablaktáblák is hiányzottak, úgyhogy belchclc-tt látni a lakásokba. A keresettek lakását is láttam az üvccnéiküli ablakokon át, az összehányt bútorokat, a repedezett lakás­falakat, amelyek közt nemrég még laktak. Megtudtam, hogy ennek a háznak a lakói is vidékre költöztek, bátra­i hagyva a lakást, minden ingósá­gával együtt, úgyszólván egészen nyitva. A főváros példá* közbiztonsága ' Arról beszélt még Iliew Aszen, hogy a súlyos viszonyok ellenére is milyen példás Szófia közbizton­sága. ] — Alig fordul elő lopás a há­nyatott életű fővárosban — mond­ja. — Ott jártam a lerombolt lakó­házak romjai között, sokféle érté­kes holmi hever a törmelékek közt. egyre-inásra ütközünk könyvekbe, drága evőkészletekbe, festmények­be, amott egy többlámpás rádió hever, máshol értékes ruha és fe­hérnemű, bútordarabok, ágynemű, függöny, falióra. Emitt egy varró­gép állja utunkat, arrébh finom és csodálatos módon épségben maradt porcellánváza, órás állótükör, mind­megannyi érték. Ott hevernek ezek a drágaságok mindenki szemeláttá­ra, de senkinek eszébe nem jutna, hogy hozzáiuk nyúljon, idegen hol­mit plsajátitson, pedig senki sem vigyáz rájuk. — Ezek a drága holmik nem vé­letlenül kerülek ki az utcára, a tu­lajdonosaik mentették ki azokat aa elpusztult Iakoásokból és arra vár­nak, hogy tovább szállítsák ke­vésbbé veszélyeztetett vidékre. Be­felé mentem a városba, mikor egy asszony jött szembe velem és kocsit húzott maga után. Hátul a kocsit egy kisgyerek tolta, hogy könnyebb legyen az asszonynak. Amikor kö­zelebb értek hozzám, csak akkori láttam, hogy nem is kocsit huz a* asszony, hanem egy díványt. K lábait leszedte és a havas, siko® uton, mint a szánkó csúszott a di­Pröbakisassionut felveszek P. R«lch irxfl

Next

/
Thumbnails
Contents