Délmagyarország, 1944. február (20. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-06 / 29. szám

CSUKA JÁNOS: Á költő a magyarok és szerbek i barátságáról A háböru tüzfüggőnyén is áthatolt 9t a fájdalmas hir, hogy valahol külföldön, örök vándorlásai közepette meghalt Ducsics Jovatt, a különöshangu és nagyktiltufáju szerb iró. HattanhárOmcves volt ez a nyugtalan lélek amikor megpihent fáradt és sokai törődött testével nem az anyaföldben, amelyet annyira szeretett, hanem idegenben. A volt szerbiai, a boszniai Trablnjén született, de fiatal kora óta Belgrádban élt és igy Szerbia magának követelte dicsőségei leijében és most a halálban is. Ducsiccsal olyan kulturált lélek költözött el az élők sorából, akinek közeli kapcsolatai vólták a magyarsággal, a magyar költészettel és azzal a magyar szellemmel, amely bőségesen osztogatta javait a szomszédnépeknek. Halála mellett ezért még a háború lövészárkai és a szellemi vesztegzár ellenére sem tudunk szótlanul elhaladni. Megérdemli, hogy idézzük és gondoljunk rá a magyar ember jóságos és meleg együttérző szivével. Az egykori zombori diák * századforduló előtt járt Bácska fővárosában azíal a szándékkal, hogy elvégzi a szerb tanitóképeZdét és népét azzal szolgálja, hogy a fiatalság tanítója lesz. Nem sokáig maradt azonban nálunk Ducsics, hirtelen élhatározással más pályát választott: Genfben és Parisban végezte el a jogi szakot, de nem létt ügyvéd, sem biró, aminek készült Költőknél ritka pályára sodródott: diplomata lett. A fiatal szerb állam elküldte különböző helyékre a költőt, aki a francia humanizmus termékeny szellemét szivtá magába. Bár első versei Újvidéken, a szerbség Athénjában jelentek meg, mégis Belgrád nyújtotta a fejlődés és siker összes adottságait. Azzal is, hogy külföldre küldte az ifjú költőt alkalmat akart neki adni arra, bogy fövábbképezze magát s Ducsics élt Is a lehetőségekkel, A latin kultura szerelmese lett, a szép és a jó tisztelője és hirdetője. A legtöbb szláv költőtől eltérően, irásai csendes suttogágások a lélek meglátásairól. A szerbségnek Ducsics feltűnésekor gyengülő költői gárdája volt. Zmaj Jovatt Jovanovics öreg volt s PreradöviCs Sarttics, Jaksics Gyura nem voltak már az élők között. Nem kellett sokáig várakoznia, hogy észreve* gyek és felfigyeljenek mondanivalójára, pedig nem sippal-dobbal, hanem a költő legegyszerűbb szerszámával: mondanivalójával jött. Ducsics tirája lágy, könnyed, mint a liabféhér selyem, sorait igazán csak az érti, aki rajongani tud a szépért s érzékei ném tompultak és nem durvulták el teljesen. A bácskai magyarság is észrevette ezeket az Írásokat s amikor Ducsics, mint budoortftt követ * jugoszláv—magyar közeledés útjait kereste, az akkor induló Jugoszláviai Magyar Könyvtár azzal tisztelte és hálálta meg fáradozását, hogy kiadta Almok városa cimü prózairását, amely tulajdonképen a nyugati nagyvárosok kulturális keresztmetszete egyszerű levelekben lerögzítve. Dr. Strelitzky Dénes akkori magyarpárti Országgyűlési képviselő, szinte megérezve az Európára nemsokára rázúduló háború terhét, a következő mélyénszántó sorokkal bocsátotta útjára a finom könyvet: — Napró-napra erősödik az 9 meggyőződés* hogy Európa gazdasági alapjai megrendülnek, évezredes kultúrája omlik porba, ha népeit nem fogja Össze áz őszinte béke, a, harmonikus közős munka. — Kikerülhetetlen a pusztulás, ha organikusan egymást kiegészítő népek nem egymás javára, hanem a faji és nemzeti féltékenységtől hajtva egymás ellen dolgoznak. Ma a mélybe tászifott vagy fojtogatott ellenségből a pusztulás haláltókozó sugarai áramlanak ki, amelyek visszasugároznak az ellenségre és halálra sebezik. Végzetes tragédia ez, amikor az államok gazdasági élete, gazdasági jóléte törvényszerilen függ egymástól. A továbbiakban a bácskai magyarságnak a kisebbségi életben annyi rcedménnvel dolgozó vezére "megállapítja, hogy Ducsiesban szerencsésen egyesül a politikus és a költő, A politikus wellénkállása a vnegbékülés biztos utjai szolgálta. A költő szivének felénk hajlása a mindenek felett álló emberi érzelmek, a lelkek egvésölésének záloga. 1932 decemberében Íródtak ezek a sorok, amikor még nem volt sem osztrák, sóm danzigi kérdés, de már akkor a gondolkodó emb"f ennyire ki tudta hozni lelkéből az ott nvugtalnnkrtdó érzésekét, amelvek a háború közeledését jeleníették. Költő, történész és esztéta Debreczeui József az Almok rarosa levelgyüjtemény magyar fordítója találóan jellemezte Ducsicsot, sulikor azt irta róla, hogy költő, történész és cszleta volt egyszeirtélyben. Hosszú évekig élt a legjelentősebb kulturvárosokban, megfordult Görögországban, Egyiptomban, Franciaországban, Olaszországban és Spanyóljrszágbati. A szerbség nemcsak nagy költőt kapott személyében, hanem a képzett, sokoldalú történészt és esztétát is, aki tudásával a szerb szellemi élet élére került. Közvetlenek és szívélyesek azok a sorok, melyeket Ducsics fűzött könyvének magyar kiadásához. Ezeket irta abban az időben, amikor még Budapesten képviselte hazáját: — Szeretettel köszöntöm az induló Jugoszláviai Magyar Könyvtárt és őszinte szívvel kivánora e rokonszenves vállalkozásnak a megérdemelt nagv sikert. Minden célkitűzést, amely • népek közeledésének eszméjét szolgálja nemesnek é* pártfogásra érdea magyarságnak vetőm, mi pedig a magyarságnak köszönhetjük Szibinjanin Jankót, akit a szerb Múzsa is megénekelt, mint történelmi hőst. A magyarok és szerbek történelmi barátsága szent emlékek talajából fakadt, közös hősök és szellemóriások munkája alapozta meg. A hős és a költő testvérek, az emberiség fajának legnemesebb hajtásai, a magok, melyekből minden szép és nagy virágzik ki. Ez volt a mondanivalóója a magyarság számára Ducsicsnak, akinek válogatott verseit is megismerhette a magyarság Szenteleky Kornél és Debreczeni József fordításában. Hamarosan aztán elkerült Budapestről, mielőtt még tovább szőhette volna a két nép közötti kapcsolatok szálait, közben azonban tartós barátságot kötött Szenteleky vei. Szenteleky Kornél, akinek apja szerb volt és Sztankovicsnak hivták, gyűjtötte öszsze a bácskai magyar Írókat, az ő lelkesedése és hite tartotta fenn a Kalangyát, amely nélküle már régen elpusztult volna. Szenteleky Kairóban is felkereste az oda távozó Ducsicsot, akivel lelki rokonságban állott: irásai ugyanolyan finomak és müveitek voltak, mint szerb költőtársáé s talán ezért is találkoztak abban a szent hitbén, hogy népüknek szolgálatot tesznek egymás szellemi termékeinek megismerésével. DÉLMAGYARORSZAÖ VASÁRNAP, 1944 FEBRUÁR 6. Amíg Ön alszik. dolgozik Alig tiz év alatt lám mi minden történt velünk és körülöttünk: Strelitzky előszavának jóslatai beteljesedtek: az emberek nem értették meg egymást és azóta füst és hamti borítja áz a földet, amelyen a népek boldogulni és élni akarnak. 20-*n „MINDENKINEK VALAMIT" d< u. 3-kor és •st« 7-kor a Tiszában áriák, dalok, magyar nóták, slágerek. Konferál: Lagenyel Jézsaf dr. Éneket: Falvai Mihály a magyar és belgrádi rádió énekes-sztárja. Közreműködnek: Bánáti Magyar Művészek, Marok-duó, Bán Anna, Vitkay Gyula. Zongoránál Antos Kálmán Jegy DELMAGYARORSZAGNAL Egy francia hazatér Svájcból 1944-ben mennek tartók. A» ilyen közeledési akciók elhivatott vezéréi természetesen az ifók és a köttök, akiknek feladatai nagyon megsokasodtak korunkban, amkior szerié a világon a gyülölet és elfogultság kiáltó síavá harsog. — A Jugoszláviai Magyar Könyvtár a régi szép hagyományokat kélti uj életre, a lelki barátság és ft szellemi értékesére böldőg idejét idézi. Ctven évvel ezelőtt a jugoszláv olvasóközönség Jovan Jovanovics Zmaj remek fordításában olvasta és élvezte Petőfi, Arany éá Vörösmarty munkáit. Az én gyermekkoromban már Jókai igen sok müve volt kedves olvasmánya a jugoszláv publikumnak. Magam is sókat és sokszor forgattam Jókai. Mikszáth és a nagy Madách remekműveit. A magyarság a jugoszláv irodalom reprezentatív termékcinek átlütetésével most csak viszonozza a megbecsülés e régi szép gesztusait. — A magyar cs a jugoszláv heniZet sok fontos lelki vonatkozásban hasonlít egymáshoz. Mi iuWszlávók adtuk: Ki hitte volna, hegy egy napon az európai országok határai kínai falak lesznek, melyeken csak néhány kiválasztott juthat keresztül olykor-olykor. Ezt különösen a mai francia ember veszi nehéz csodálkozással tudomásul, bármennyire is érzi a jelen súlyát, ha arról van szó, hogy Svájcba, vagy ontian hazajusson. Miért? Mert a háború előtt mégcsak útlevél sém kellett annak, aki a francia Jurakon a svájci Jurákba akart átjutni, élég volt egy egyszerű arcképes igazolvány. Néhány évvel ezelőtt naponkint több, mint harminc sebesvonat indult Párisból Svájcba BazeL Delle, Póntarlier, Vallorbé, Genf irányába és j megszámlálhatatlan volt a Svájcból j Lyon, Marseille, valamint a Cöte d"Azur felé Induló vonatok Száma. Ha valaki a havas és ködös Bernében este vonatra szállt, másnap reggel pálmafák között, a csodálatos kékségű nizzai tenger partján ébredt fel, hol a tavaszi nap tékozló kedvében pazarolta ragyogását és lélekvidámító melegét. Még a boldog békében, ha neuchátéli barátomnak sürgős dolga akadt Párisban, reggel Laussaneban repülőgépre szállt, délelőtt elintézte dolgát, délben egy baráti ebéden vett részt az Opera-köruti egyik vendéglőben, délután két órakor konferencián vett részt és 5 órakor újra repülőgépre Szállt, hogy esté Neuhátelben vacsorázhasson családja körében. Ma, amint égyik ismerősöm, öreg ba-j rátótn Róbert Vancher írja: a sínek. Delieben, Pontarliechben Vallorbeban megrozsdásodtak, mert 1940 óta eígyétlen egy Vonat se haladt át rajtok. A G'enévé-Eaux-Vivas-i állomás, melyen j át Annemasseon keresztül az olasz j megszállásig még lehetséges volt a közlekedés, ma teljesén elhagyott. S ha valaki ma Franciaországból Svájcba érkezhetik, csak egvellen helyen lépheti át a határt: Genéve-Gorna- , vinen át BeUe-garÓéőo keresztül. » 1943 április 26 óta egyetlen autó se juthatott át Svájcba, még a Vichyben akreditált diplomáciai testület tagjainak kocsijai sem haladhatnak át a pongry-i Rhone hídján. Barátom volt az egyik azon kevesek közül* aki előtt a francia parton megnyílt az út. Ma, napi.harminc vonat helyett* csak három vonat van, az is csak hetenkint, hogy a két ország között a forgalmat fenntartsa. »Szinte cl s© akartam hinni — írja barátom —, hogy ez a két kocsiból és a mozdonyból álló szerelvény visz majd át Franciaországba. Pilis és Tabet által annyiszor megénekelt kis vidéki vasútra gondoltam, de még az ts nagyon sokban különbözött az ittenitől, hiszen mindennap volt vonatja. Három ilyen kis vonat hetenkint 1944-ben Franciaország és Svájc között, van e beszédesebb bizonyítéka a nehéz időknek, amelyekben élünk. A cornavini állomás földalatti helyiségének hátterében egy nagy tábla áll ezzel a felírással: Franciaország ba induló vonat — Express Genéve— Lyon. Felmentem a lépcsőn és egy nagy terem bejáratánál — itt történik a vámvizsgálat — az egyik svájci vámtiszt megállított és kérte útlevelemet. Alaposan átnézte, majd pedig a megmaradt élelmezési Jegyeimet kérte vissza, azután két útiböröndömmel, a svájci vámtisztek egy csoportja felé vettem utam, akik a lehető legnagyobb nyugalommal tekintettek érkezésem elé. Heten voltak, közülök kettő ezüstsüjtasos sisakkai rendőr volt. Mivel a nagy teremben a vámtisztek között egyedül voltam utazó, megijedtem, hogy hátha rossz helyen járok s megkérdeztem tőlük, hogy nem tévedtem-e s hogy a fran ciaországl vonat csakugyan husz pero múlva indul-e. Megnyugtattak és a legnagyobb gonddal nekiláttak bőröndjeim átvizsgálásának és csakhamar megtaláltak néhány csomagot,