Délmagyarország, 1944. február (20. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-24 / 44. szám
PaesiíuY! víssiáiért Heís'nktba Lisszabon, február 28. Az angol i töltött, szerdán reggel repülőgépen hírszolgálat jelenti, hogy Paasikivi, |Helsinkibe utazott. (MTI) aki néhány hetet Stockholmban Nem várható finn hivatalos nyilatkozat Finn részről csupán békepuhafolódzások történtek Helsinki, február 23. A finn fővá rcshan a déli órákban az a hír terjedt el, hogy még a nap folyamán hivatalos nyilatkozat hangzik el az immár bárom hét óta szőnyegen levő finn béke ügyéről. A hirt illetékes finn helyen nem erősítették meg, sőt hangoztatták, hogy valamilyen hivatalos megnyilatkozásra előreláthatóan a közeli napokban nem kerül sor. (MTI) Z&rjch, február 23. A Baslcr Nachrlchten stockholmi tudósítójának jelentése szerint a stockholmi szovjet körökben továbbra is óva intenek mindenkit a finn különbéke kilátásainak 'derülátó megitélésétől. E vélemények szerint finn részről még mindig nem tőrtént végleges lépés ennek érdekében. Ez a kijelentés annál is inkább megegyezik a finnek helyzetéről való véleményével, minthogy mindeddig ásupán puhatolódzások történtek. (MTI) Amerikai finnek bőzbeléoásre kérték fel Roosevelt elnököt Helsinki, február 23. A Helsingen San ómat értesülése szerint az Egyesült-Államokban élő finnek vezetői arra kérték Roosevelt elnököt, tegyen lépéseket Finnország békéje érdekében. Az amerikai finn demokraták bizottsága kétnapos értekezlet után nyilatkozatot szerkesztett, amelyet megküldték Roosevelt elnöknek, Hull külügyminiszternek és a kongresszusnak. A nyilatkozatban a bizottság azt kivánja, hogy az Egyesült-Államok avatkozzanak bele a dolgok folyásába Finnország érdekében, már csak azért is, mert az amerikai finnek megérdemlik, hogy ugyanolyan becsben tartsák őket, mint a többi amerikaiakat, akikkel együtt a finnek is kivették részüket az Egyesült-Államokban a háborús eröfeszitésekből. (MTI) A finn szakszervezeti tanács elnöke Stockholmba érkezett Stockholm, február 23. Wuori, a finn szakszervezeti tanács elnöke, Stockholmba érkezett. Hir szerint Paasikivi ennek folytán Helsinkibe való visszautazását elhalasztotta, hogy Wuorival tanácskozzék. Wuori Stockholmba utazása — mondják a svéd fővárosban — emlékeztet mult év augusztusának azokra a napjaira, amikor szintén szó volt finn különbékéről és amikor Wuori hivatalos megbeszéléseket folytatott Arthur Deankin brit képviselővel, a brit szállítómunkások szövetségének tagjával. Paasikivi elutazásának elhalasztására vonatkozó hírrel egyidejűleg másrészről hire jár, hogy Kivinaki berlini finn követ is Stockholmba utazik. (MTI) A Manchester Guardian cikke az ancol és amerikai szállítási politikáról London, február 23. A Budapesti Tudósító' jelenti; A Manschester Gnardian rámutat az amerikai és brit szállítási politika közötti különbségekre, amelyek a lap szerint már eddig is nézeteltéréseket okoztak. Két dolgot élesen meg kell különböztetni — írja a lap. — Először megállapítja, hogy az jügyesült-Allarnok soha sem tartottak vissza olyan anyagot, amelyre a kölcsönős bérlettörvénv alapján szükségük nem volt. Másodszor azonban pénzügyi tekintetben a kölcsön- és bérletrendszert mindig a háborús adottság modernizált formájaként kezelték. A visszafizetés gondolata azon a téves elképzelésen alapszik, hogy a háború csak akkor kezdődött, amikor a brit arany- és dollárkészletek kimerültek. Ha ragaszkodnak ebhez a felfogáshoz, akkor a mostani háború után k ugyanazok a nehézségek merülnek fel, Selvárosi M ozt Csütörtökön i€ici€ü Ml a, 5,7 Káílay miniszterelnök ] beszéde a finn sajtóban Helsinki, február 23. A finn sajtó vezető helyen foglalkozik Kállay Miklós miniszterelnöknek a nemzetvédelmi keresztesek gyülekezete előtt elmondott beszédével Az üusf Suomi első oldalán ismerteti a beszédet, többhasábos cim alatt, amelyben idézi a pmgyar miniszterelnök ama kijelentését, hogy >amig senki sem bánt bennünket, mi sem bántunk senkiti. A Helsingen S&nomat •Magyarország csak határait védelmezi* cim alatt ismerteti a beszédet tartalmazó budapesti jelentési A Svénsba Pressen címében is kiemeli a Kállay Miklós miniszterelnök beszédében elhangzott kérdést: >Miért tegye le egy békés nemzet a fegyvert?* ©ASPIRIN Jurcsek államtitkár beszéde a közellátás legfontosabb problémáiról mint az első világháború után. A jelenlegi helyzetet a Manchester Guardian a következő példával jellemzi: A kölcsön- és bérletrendszer alapján az Egyesült-Államokból acélt hozunk be, amelyből gránátokat készítünk és ezeket saját megállapodásunk alapján az északafrikai franciáknak szállítunk, akkor az Egyesült-Államokkal szemben adósságba keveredünk, Franciaország viszont nekünk nem tartozik semmivel, noha a fegyverszünet alapján három milliárd aranydollárral rendelkezik majd, mig Angliának egyetlen ccnije sem lesz, (MTI) Az argentin kormány nem üzen hadat a tengelynek Madrid, február 23. A Német TI jelenti: A madridi sajtó hivatalos buenos airesi cáfolatot közöl arra a külföldi állomások által terjesztett birre, amely szerint «z argentin kormány állítólag azzal a tervvel foglalkozik, hogy hadat üzenjen a tengelynek, A cáfolat szerint hamis az a beállítás, hogy az argentin külügyminiszter és kancellár azért mondott le, hogy megakadályozza a hadüzenetet. Ez sohasem állt szándékukban. A lemondott miniszterek különben is az ország megbecsülésének örvendenek. (MTI) Budapest, február 23. Az OMGE igazolóválasztmánya ülést tartott. Mutschenbacher Emil ügyvezető-igazgató ismertette azután az OMGE tevékenységét és hangoztatta, hogy a mezőgazdasági beszolgáltatásokkal kapcsolatban a gazdák kérték, az iparban is állítsanak fel bizonyos beszolgáltatási kötelezettséget. A mezőgazdaság arányos stabil árszinvonalat kér, ami a termelési költségeken felül szerény polgári hasznot is biztosit Jurcsek Béla közellátási államtitkár szólott hozzá az ügyvezetőigazgató bejelentéseihez és megállapította, hogy a beszolgáltatási kötelezettség bevezetésével sikerült az ország közelláfását biztosítani. A magyar gazdák megmutatták, hogy hazafias kötelességet teljesítenek, "mikor hatósági áron hozzák forgalomba termeivényeik tulnyvmó részét, de ezzel jogot is szereztek arra, hogy hatósági áron kapják meg a termeléshez elengedhetetlenül szükséges iparcikkeket. — A kermány elhatározása az — folytatta Jurcsek államtitkár —, hogy a rendelkezésre álló nyersanyagok kizárólag csak a termelést szóigáliák. luxuscikkeket nem szabad gyártani. Többmillió lábbelire van szüksége például a mezőgazdaságnak. — Ezt a szükségletet egyszerre nem tudjuk kiadni, de a juttatás pontok arányában, a munkateljesítmény szerint kell hogy eliuSson az arra rászorulókhoz, ami meg is történik majd Lábbeliből 4—5 milliót lehetne biztosi, tani a mezőgazdaságnak és pedig a bus- és zsirbeszolgáltatás arányában. — Nehezebb a helyzet a textilellátásban, de nem szabad megfeledkezni a belső front szükségleteiről. A vasellátást is pontozás szerint lehetne megoldani, mert a szükséges v.^mcnnyiséget tudjuk biztosítani. De ugyanúgy, mint a mezőgazdaságnak, az.iparnak is százszázalékban hatósági áron kell forgalomba hozni termeivényeit, mert kell hogy megtalálja számításait kal-» kulációk alapján. Szükség van a kereskedelem megrendszabályozására, mert kisebb volumenű termelést néni lehet, hogy több kereskedő közvctitsCD, mint azelőtt — Az árkérdésben is valóban némi korrekcióra van szükség. Például aa állatáraknál, az első- és harmadrendű áruk között kicsi az eltérés. Az állatrpkvirálásokat ki akarjuk küszöbölni. Igen fontos a muntásprobléma, ezen-* kivül a munkabér lazasága, ami a munkamorált is befolyásolja. Ezért meg kell szüntetni. Léoifámadós London ellen Amszterdam, február 23. Az angol hírszolgálat a London ellen kedd éjjel intézett légitámadás alkalmából a kővetkezőket jelenti: Emberélétbea veszteségek és anyagiakban károk történtek". (MTI) SZÉCHÉNYI MOZI MA PREMIER! A legpazarabb, legmulattatőbb magyar vígjáték. Irta: Hányi Adorján Zene: Szilágyi Szabó Eszter LEJTŐN c. nagyszabású filmje. MORZOBAN kővetkező újdonsága. Ma a bolgár—magyar vcrziós fiímujdonság PF.LSÖCZY IRÉN DÓRIT A BONF.WA é» PATAKY JENŐ főszereplésével lEÜSERPSÜII HMEE Urlnczy Pál Rendezte: Ráthonyi Ákos Előadások 3, 5. 7 órakor. Telefon: 26—33.