Délmagyarország, 1944. február (20. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-22 / 42. szám

D P L M A G Y A HORSZA© KEDD, 1944 FEBRUÁR 22. kérem mert egészen természetes, hogy ahol megingást fegyelemla­zulást vagy csüggedést tapasztal­nék: ott a salus rei publicae supre­ma lex mindenre felhatalmazó ere­je alapján a szükséges intézkedése­ke/ megteszem. (Megujtíló nagy taps.) — Szavaim talán kemények — Mert minden megingathatatlan el­határozásnak egyúttal keménynek is kell lennie —, de semmiesetre sem jelentenek kihívást, vagy pro­vokálást senki felé, legkevésbbé az ország határain kivül, de idehaza sem. Magyarország a legbékésebb nemzet a világon, — ínég a revíziót is mindig csak békés eszközökkel hirdette, mint ahogy tényleg és valójá­ban igy is valósította meg. Bé­kében akar élni ezen á földön, egy igazi Európában, régi kul­túráját akarja továbbfejleszteni, népeink szabadságát, egyenlő­ségét szociális jólétét kivánja előrevinni. >- X békét és kenyere*, én hir­detem, én akarom megadni magyar népemnek, — nem pe­dig azok, akik ilyen cimü röp­cédulákat szórnak szét, való­jában nem ezért, hanem éppen ellenkezőleg, azért, hogy a békét idebenn felborítsák, az ellen­ségnek az országot kiszolgáltas­sák és a kenyértől — amely most, hála Istennek, bőségesen megvan —, a dolgozókat meg­fosszák. — Békét és kenyeret hirdetnek - és meg akarják állitani a mun­kát ebben az országban. Kérdem, hogyan lesz kenyér munka nélkül. Békét hirdetnek és fel akarják dúl­ni a magyar lelkeket, a magyar lelkek békéjét és nyugalmát. A bé­két és kenyeret — ismétlem —, a mi politikánk, az az államvezetés adja. amely a határokat meg akar­ja védeni és a békés munkát akarja lehetővé tenni ebben az or­szágban. — Külföldről is halljuk a »béke és kenyér* jelszavát és azt, hogy tegyük le a fegyvert. Hadd kérdez­zem meg naiv egyszerűséggel: miért kívánják éppen tőlünk, békés kis nemzettől, akik csak határainkat akarjuk védeni, hogy legyük le a fegyvert? — Miért nem ott kezdik meg, > miért nem ott járnak elől jó pél­' dával, ahonnan ezek a felhívások i jönnek? (Taps és helyeslés.) élnek, főleg pedig jobban dőzsöl­nek, mint az a mai időben szabad és tisztességes volna. — Minderit elkövetek ennek mfeg­akadályozására, de ez a háborúnak velejárója a pénzbőségnek és áru­hiánynak eredője és a »sajnos« gyorsan élni, gyorsan keresni és a keresetet gyorsan elherdálni akarók bitvány embertípusának háborús pszihózisa. — Sok szóbeszéd van most ezek­Nálunk béke van — És, a. sok" baj kőzött nincs is minden ugy, amint szertnök, ha a nemzeti társadalmunknak sok ré­tege, tisztjeink, tisztviselőink és munkásaink közül sokan nagyon nehéz megélhetéssel küzdenek is, — pedig ezek a társadalmi rétegek a leghívebbe^ teljesitik kötelessé­güket — mégis nagyobb a békének, jobb a megélhetésünk — egyesek­nél nagyon is jó a megélhetés —, mint akármelyik népé ezen a vilá­gon. — Gondolkozunk" egy kicsit. Van-e még egy országa Európának, ahol, mint nálunk, évről-évre ta­gadhatatlanul javul a közellátás. Ahonnan a gyűlöletet hirdetik, ott nem kenyeret akarnak adni, ott a kenyeret akarják elvenni az embe­rek szájából, mert a kenyérből megelégedettség, nyugalom, belső munka fakad, a hazafiasság, a nemzet léte és élete. — Akik a kenyeret támadják, azt akarják kivenni a magyar ember kezéből. (Ugy van!) — Nem mondom, hogy nincse­ttek bajok. Jól tudom a bajokat, ami ebben az országban van, de mégis merem állitani, hogy a há­boru ötödik évében közellátásunk jobb, mint volt három évvel ezelőtt. , Felelősségem tudatában bejelen­tem, hogy igen rövid időn belül megoldjuk a lábbeli ellátást és mindent el fogunk követni, hogy a ruhanemű vonalán is előteremtsük az ország szükségletét. — Ebben az utóbbi vonatkozás­ban kétségtelenül nehéz a helyzet. Sajnos, a háborúnak készletek nél­kül indultunk neki s nem gondol­tuk, hogy ilyen hamar, ilyen töké­letesen lezárulnak előttünk a világ kapui. Gyapotot, pamutot alig tu­dunk már kapni. Gyapjutermelé­sünk soha nem volt hagy, az utób­bi években pedig erősen összezsu­gorodott s gyorsan felfokozni nem lehet. Olaszország kiesésével a ke­reskedelmi forgalomból mürost­|készletünk egyharmadrésze hiány­ízik, hazai gyártásunk pedig most jvan kifejlődőben. ről. Hála Istennek az elhangzó vá­daknak, gyanúsításoknak csak kis része igaz, de amikor megállapb tom, hogy hála Istennek csak kis részük igaz, nagyon szomorúan , kell megállapítanom azt is, hóg? százszor annyi szóbeszéd, az irigy­'ségből fakadó rágalmazás, mint a valóság. De ez is háborús tünet 'Mindent elkövetek ezeknek letŐré* ; sére» az eddiginél radikálisabb eszközöket veszek igénybe, semmit elleplezni j nem engedek. Minden feljelentésért hálás vagyok, mindennek utána­járok, mindent kivizsgáltatok, irga­lom nélkül és kérlelhetetlenül. (Nagy taps.) | — Szomorú lenne azonban, ha egy nemzet hitét, bizalmát és ere-', jét megingatná, felborítaná az, hogy akad soraiban néhány pana­mista, kijáró, vagy megtévedt köz­tisztviselő is. Ki kell tebát magunk­ból vetkőzni ezt az alacsonyabbren­düséget, a piszokban való kéjelgést, az undorítónak kolportálásót is, mert önmagunkat szennyezzük ü* azzal, ha mindent elhiszünk, ba mindenkiről mindent feltételezünk) a nemzetnek ártunk, ha terjesztjük a gyengébb jellemeket pedig csak csábítjuk vele bűnre, a megtévelye­désre. — Nem tagadom és tudóim hogy bizonyos idegesség fut végig a* országon. Jóra magyarázom ezt: mindenki a maga módja szerint a nemzetet, a magyart félti. De en­nek a remegésnek, amely nemes érzésből fakad, nem szabad kihat­nia a mindennapi éleire A mindennapi élet nyugalmát meg kell őriznünk, mert semmi okunk sincs az ellen­kezőjére. Hogy a világtörténelem miyen eseményeket zudit reánk, annak nem vagyunk urai. De hogy mi magunk hogyan álljuk meg hc­i Ivünket, annak kizárólag mi va­gyunk az urai és felelős tényezői. (Ugy van!) Csak annyit érünk, amennyit jelentünk nemzetünknek, magunknak, fiainknak, unokáink­nak, amennyit mi teljesitünk ezen a földön, ahol vagyunk. Ha közele­dik az ellenség, ez nem csüggedést kell, hogy jelentsen, hanem meg­erősödést. Amig messze az ellenség, addig lehet egyenetlenség, de ha közel jut hozzánk, mint rnondot­a munkafegyelem és a munkatcljes imény kérdése tam, ki a gátra; ez a magyar fel­adat. Nem szeretem azokat, ak'k hangosak voltak, mig az orosz va­hol a Volgánál volt, most pedig, hogy közelebb került, megvannak ijedve. Én azokat szeretem, akik akkor talán nem voltak az ujjon­gok táborában, de most, amikor a» ellenség közeledik, erősek, önbiza­lommal teltek. Ezekre a magva­rokra van most szükség s arra ké­rem az Istent, hogy ezek gárdáját szaporitsa. (Viharos taps.) , — Még egy kérdésről kell szóla­nom, a mindennapi élet nagy kér­dései közül: ez I — Azt azonban ígérhetem, hogy .ami anyag ezentúl a gyártásból ki­! kerül, azt kizárólag az arra legjob­ban rászorultak igényeinek kielégí­tésére fordítjuk semmi luxusárut az országban többé gyártani nem fogunk s ilyet be külföldről sem hozunk. (Nagy taps és helyeslés.) — "Mindezzel szemben állnak a mindennapi élet sötét foltjai. A feketepiac, az árdrágítás, a visszaélések, panamák — A háborús fáradtság, az életkö­rülmények romlása miatt a munka­ikészségnek és a teljesítménynek nem szabad romlania az országban. A dolgozó társadalom kétfelé tagolható j országunkban. Az egyikbe tartoznak, azok, akik nem hagyhatják el vállalt munkahelyeiket, ezek — akár köz­tisztviselő, hadiüzemi vagy mezőgaz­dasági munkás legyen — kötött bérek mellett kötelesek dolgozni. Ök a mat magyar munkástársadalom legértéke­sebb és kötött helyzetük miatt sok­szor legszenvedőbb néprétege. Minden segítség amit nyújtani tudunk — ter­mészetbeni ellátás, legyen az élelmi­szer vagy ruházat cikk — elsősorban nekik kell hogy jusson! (Ugy van!) — Feléjük kell hangsúlyozni a nem­zet megbecsülését. Kötelességemnek érzem, hogy a nemzeti manza teljesítés a legértékesebb és legjobban igénybe­vett rétegeinek helyzetét állandóan « legnagyobb figyelemmel kisérjem és megélhetésüket, keresetüket biztosít­sam. Néha az a látszat, esetleg ugy iJ van, bogy a fekete munkapiac áraival szemben alulmaradnak, de ez ne té­vessze meg őket. > — A munka biztonsága és az, hogy ezzel honvédelmi kötelez ttségüknek is eleget tesznek, a mindig legfonto­sabb természetbeni ellátás és iu'.tatáSi amelynek fokozása egyik legfőbb teen­dőnk és a megbecsülés, amiben része­sülnek, egyenlítse ki náluk a fekete­piac ember- és áruellenhatását — Lenne még egy szavam a magyar munkássáqhoz — Ezekről akarok most szólani — A feketepiac, az árdrágitás szomorú velejárója a háborúnak. Sok a pénz, kevés az áru, ez so­dorja a dolgokat bizonyos irányba. Pr óálunk szembeszállni vele, leg­utóbb ujabb törvényes intézkedése­ket hoztunk, amelyek drákói szi­gorral büntetik ezeket a visszaélé­seket. Élénk bizonyítéka ennek az a sok ítélet, amelyet nap-nap után hoznak s amelyeknek csak egy tö­redéke az, amely a sajtóban meg­jelenik mert nem érdemlik meg, hogy még a drága papirost is oo­esékoljuk reáiuk. — De foglalkoznunuk kell egy ennél sokkal súlyosabb kérdéssel. A feketepiac és az árdrágitás meg­nehezítheti anyagi megélhetésün­ket, a visszaélések, az üzérkedések, a meg nem engedett nyereségek halmozása, a rajtuk keresztül ki­fejlődő tobzódás, költekezés, a há­borús lelket, a tisztaságot, a ma­gyar voltunkat mélyen sértő élet­mód és hivalgás azonban már al­kalmas arra, hogy megbontsa a nemzet lelki egyensúlyát. — Ez is háborús tünet. Sajnos, minden háborúban vannak kény­• nyü keresetek s az ilyenek jobban — A magyar munkásság itthon dol­gozik magának és saját nemzetének termel. Nézzenek körül Európában, a kisnemzetek közül mindegyik elmond­! hatja-e ezt magáról? Elmondhatja-e, bogy teljes politikai és szervezkedési szabadságban él? Hol van még ez raj­tunk kivül és mi körülöttünk? Ponto­sabban kifejezve, velünk eeyütt négy ország van a kontinensen, ahol igv van. Talán egyediili ország vagyunk, Angliát is beleértve, ahol nincs még, munkakényszer! — Nincs is rá szükség, amig mun­! kakészség vari — de, mint mindennek a világon, a háborúban itt sem lehet válogatói az eszközökben, ha a nem­zet erdeke azt követeli A magyar munkásság mindezt megérdemelte ed­digi magatartásával és kőtelességtei­jesitésével _ rajta áll, hogy ez lg? maradjon, de természetesen nekent kötelességem a magyar nemzeti egy' ségen őrködve és vigyázva, hogy el másképpen ne is lehessen. (Ugy van. helyeslés) — Ezek azok a kérdések, amelyek' kel küzdöm, küszködöm. Sokat el t" dok intézni a magam erejéből, de mi" már annyiszor mondottam, az aljas­ság élien minden magyar ember se­gítségére szükségem van. elsősorban3 tiéfekre. — Amelyik társadalom a maga ere­iéből a fekélyt nem tudja kiirtani, a*1 sem houioepat* gyógykezeléssel, sem

Next

/
Thumbnails
Contents