Délmagyarország, 1944. január (20. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-12 / 8. szám

59 A Holtzer-féle egyik mellékhajtása (A Délmagyarország munkatársa- , fúl) A szegedi lapok törvényszéki rovatának évek óta visszatérő anyaga a Holtzer-ügy, a maga számtalan oldal- és mellékhaj lá­saival. Kedden is egy ilyen mellék­hajtást tárgyalt a szegedi törvény­szék. A A Szalay-lanács előtt meg­kezdett főtárgyalás váidliotlja özv. Kunitzer Jenőné szegedi ápoló­nő volt, aki hamis lanuzás bünletle miatt helyezett vád alá az ügyész­ség. Kunitzerné tudnillik annak­idején, amikor a Holtzer-féle nagy örökösödési per folyt, tanuként szerepelt a különböző bíróságok előtt. A vádirat szerint Kunitzerné tanú volt abban a perben, amelyet Holtzer Dániel és fiai indítottak özv. Holtzer Gyuláné ellen Ifollzer Gyula végrendeletének hatálytala­nítása végett, valamint abban a polgári perben is, amelyben 500.000 pengő követelést támasztottak az örökösnővel szemben. Kunitzerné ezekben a perekben eskü alatt azt vallotta, hogy Holtzer Gyula egy­izben, amikor ő férjével bement nz örökségi per a törvényszék előtt üzletébe vásárolni, panaszkodott nekik. Amint előadta vallomásá­ban, Holtzer Gyula kijelentette előttük, megbánta, hogy megnősült, mert papucs alatt van, nem ura akaratának. Azt is mondotta Holtzer — állította vallomásába Kunitzerné —, hogy felesége az ő tudta nélkül pénzt vesz ki a bank­ból. Elmondotta, hogy volt neki 50—60.000 pengő megtakarított pénze, ezt a lestvére fiaira akarta hagyni végrendeletileg, de felesége ezt is kivette a takarékpénztárból. özv. Holtzer Gyuláné emiatt a a vallomása miatt hamistanuzás cí­mén feljelentette özv. Kunitzernét és mivel alapos gvanu merült fel arravonatkozólag, hogy csakugyan hamistanuzás történt, a vádtanács elrendelte Kunitzerné vád alá he­lyezését. A keddi főtárgyaláson ugy a vád, mint a védelem bizonvitás­kiegészitési indítványt terjesztett elő, ennek foganatosítása végeit a törvényszék a főtárgyalást elna­polta és a főtárgyalás folytatását későbi időpontra tűzte ki. és a kereskedelmi leányiskola nő­vendékei? Ezenkívül esztétikailag is lesújtó képet nyújt a Tömör­kény-téri szemétdomb a járókelők számára, akik az uj, háromemele-, tes épületek tövében ezt a kiábrán-j ditó látványt "élvezik®... Kérem az igen tisztelt Szerkesztőséget, hogy közérdekű soraimat leközölni szíveskedjék, remélve, hogy ilyen­módon felhívhatjuk az illetékesek' figyelmét és kivívhatjuk a sürgős intézkedést. Maradok hűséges ol­vasójuk: (Aláírás.) Sírd mengosszong mini enghiío ktfriümttiQ A fóbia enghlíeíle a szabadkai közellátási hivatal panamázo tisztviselőién eh büntetését (A Délniagyarország munkatársá­tól) Nemrégen suyos visszaélésre jöttek rá a szabadkai közellátási hivatalban. A szabálytalanságot Jónás Ferenc, a hivatal tisztvi­selője követte el, aki az élelmiszer­jegyek osztályán teljesített szolgá­latot. Jónás Ferenc Pörge Lajos nevü biztosítási altiszt ismerőse felbujtására ajándékok ellenében zsirjegyeket és egyéb élelmiszer­jegyeket, valamint szalonnavásár­lási igazolványt adott az altisztnek. Pörge a jegyeket részint a saját céljaira használta fel, részint üzér­kedett velük. A szabadkai ügyész­ség Jónást is, Pörgét is vád alá he­lyezte és a szabadkai törvényszék mindkettőjüket elitélte. Jónás meg­vesztegetés büntette miatt 2 évi börtönt, Pörge megvesztegetésre való felbujtás miatt 1 évi börtönt kapott. Fellebbezés folytán kedden dél­előtt a szegedi ítélőtábla Molnár­tanácsa tárgyalta Jónás és társa hgyét. A tárgyalás folyamán tanú­ként hallgatták ki Jónás Ferenc menyasszonyát, aki sirva tette meg vallomását és megindító hangon sirta el, hogv éppen meg akartak esküdni, amikor vőlegénye megté­vedt, letartóztatták és az esküvő elmaradt. Kérte a bíróságot, eny­hítsék vőlegénye büntetését, hogy minél előbb egybekelhessenek. Vallomásának megtétele után el­ájult a tárgyalóteremben. A tanács az izgalmas jelenet után ítélethozatalra vonult vissza és Jó­pás Ferenc büntetését másfélévi börtönre mérsékelte, Pörge bünte­tését pedig jóváhagyta. Az itélet indokolásában a tábla enyhilö kö­fülményként mérlegelte, hogy Jó­násnak menyasszonya van. akivel büntetésének kitöltése után egybe akar kelni, hogy családot alapit­hasson. Az Ítéletben mindkét vádlott megnyugodott, a főügyészhelyettes sem jelentelt be fellebbezést, igy az jogerőre emelkedett. Az Oivasó irja A Tömörkény-lér szemét­lerakodóhely ? Igen tisztelt Szerkesztőség! A vá­ros egyik legújabban "rendezett® tere a Tömörkény-tér, a Szent Er­zsébet leánygimnázium előtt. A Délmagyarországban már többiz­benben olvastam arravonatkozó javaslatot, hogy a város végérvé­nyesen rendezhetné már ezt a te­ret és az olt éktelenkedő villamos transzformátor helyébe a volt Wagner-fürdő vizéből ártézi kutat — esetleg egy Szent Erzsébet szo­borral díszítve — csináltathatna. Mindezideig azonban semmiféle in­tézkedés ezriányban nem történt és a Tömörkény-tér egyre siral­masabb képet nyújt. Valóságos vá­rosi szemétlerakodóbely lelt belőle, amennyiben nagv kupacokban áll ott a környékből összehordott ha­mu, törmelék és egyéb szemét. A város illetékes ügyosztályának sür­gősen intézkednie kellene, bogy a szemétlerakodó-telepet cllünlesse annál is inkább, mert a leánygim­náziumba járó sokszáz növendékre nézve fertőzési veszélyt is jelent. Az osztályok szellőztetésénél ennek a szemétdombnak porát hordja be a szél az ablakokon s mi lesz ta­vasszal, amikor nyitott ablakok mellett tanulnak a leánygimnázium HIREK Szegedi utmutató A Somogyi-könyvtárban vasárnap éa ünnepnap kivételével könyvtár­szolgálat. As egyetemi könyvtárban vasáj-nap és ünnepnap kivételével könyvtár­szolgálat. A városi múzeum egész ívben nyitva. Szolgálatos gyógyszertárak: Bor­bély József Tisza Lajos-fcörut 20, Moldován Lajos Újszeged Vedres u. 1, Selmeczi Béla Soniogyitelep IX. u. 489, Nagy Gy. örök. k. Hangéi Leven­te dr. Botdogasszony-sugárut 31, Za­kar S. örök. k. Máthé Mihály Valé­ria-tér 1. Városi Szinház: Diadalmas ASSZONY. Mozik műsora: Belvárosi Mozi: Zenélő malom, Széchenyi Mozi: Mesék a szerelemről. —OOO— AZ ELSÖTÉTÍTÉS KEZDETE ESTE NYOLC ÓRAKOR, VÉGE REGGEL NÉGY ÓRAKOR. —oOo— — Madár Imre halála. A régi béke­— Uj parancsnok a rendőrség őr. személyzeti osztályának élén. Ganz­ler Árpád rendőrfőfelügyelöt, a. sze­gedi rendőrség őrszemélyzeti osztályá­nak parancsnokát szolgálali érdekből Sopronba helyezték. Utóda a szegedi rendőrség őrszemélyzetének élén mint parancsnok vitéz Papp József főfel­ügyelő lett. — Házasság. Szabó Terike és Kobn György f. hó 12-én délután fél 4 órakor tartják esküvőjüket a régi zsinagógá­ban. (Minden külön értesítés helyett.) " 373 — Vitéz Benedek László. Budapest­ről jelentik, hogy Benedek László pro­fesszort, az ismert ideggyógyászt az elmúlt világháborúban tanusitott hősi magatartásáért most vitézzé avatták. Mint ismeretes, Benedek professzor fe­lesége Zilahy Irén, az ismert színmű­vésznő, aki most nemzetes asszony lett. — Magyarul is lehet írni az orosz­országi hadifoglyoknak. A Magyar Vöröskereszt legutóbbi száma közli, hogy a jövőben magyarul is lehet irni az oroszországi hadifoglyoknak. Az oroszországi magyar hadifoglyok te­veleit a Török Vörösfólhold kapja meg és az juttatja cl a Nemzetközi Vö­röskereszthez. évek egyik megmaradt tipikus repre- , ~ Mcgal apl(o«ák a kisvasút által zentánsa! Madár Imre a Szeged- ,'^olt fiatalember személyazonossá. Csongrádi Takarék nyugalmazott igaz- «át; Vasárnap este Szentmihalyteleken gatója, fejezte be kedden délután 79 f tany« ™na elgazolt egy ismeret­éve*'korában életét. Patrícius szegedi (len fiatalembert. A megejtett rendőri kereskedőcsaládból származott, maga nyomozás során keddre sikerűit még­is a kereskedői pályára lépett s szinte aUaPüani a holttest szemelyazonossa­p0«7ámlálhatatían évtized előtt eov'k iőát- A ba'álragázolt fiatalember Koto­ízet őTag j a vo 1 f a n na ka z ara nyffju- ? «»ef 32 éves földműves, aki ságnak, amely tartalmat is vilt a köz- "ap az Abraham-féle kocsmaban aranyifjú-1® f J egész ivott és amikor hazafelé ment, történt vele a szerencsétlenség. életbe s a reprezentálás mellett köte lességénck tartotta a művelődést a ko­moly munkával egyesíteni. Ebbe a munkába bele tartozott a külföld meg­ismerése épp ugy, mint a nyugati nyel­vek elsajátítása, pártolása a művészet­nek, irányitása belső humanitással a jótékonyságnak és főleg a nivó bizto­sítása, mikor a kor férfiai az emlék­ben ma már szinte legendás eredmé­nyeket felmutató kereskedői pályát igyekeztek a polgári biztonság gerin­cévé tenni. Életének javarésze azj >öreg takarék* falai közölt dár Imre annak volt mindig .. . , ... , , , . csült, hűséges tisztviselője. Szoborszc-'^1. Godros. nCvu te,ePulcsl részén" W rü szép alakját ismerte az egész város, — Értesítés. Ifj. Csala Dezsőt a ko­lozsvári m. kir. Ferenc József-tudo­mányegyetem a mult év december 18-án a jogtudományok doktorává avatták. 370 — Az első magyar szauna. Magyar­országon általában csak hírből isme­rik a finn tcstvérnemzet nagyszerű egészségügyi fürdőberendezését, a . . . szaunát. Mint Tihanyból jelentik, most JZZlTét M'^Jmegépül az ilyen szauna, még pedig a mindi" me"be- Balatonnak tihanyi öblében, a felszí­.... i- . ° liTpt ftndríis nevii tplpniilésí részén Itt hófehér hajával, magyaros bajuszával maga volt az imponáló méltóság, nyu­galom. Gáláns öreg ur, aki még ugy ta­nulta, hogy a nőket szertartásos lovagi tiszteletadással kell körülvenni s fő­benjáró bün minden hetyke, vagy többnyire tisztviselők és nyugalmazott katonatisztek epitettek villát, akik '«'•­len is itt laknak. A szaunát ugyanis télen használják főként, szabadban va­ló fürdőzésre. A szauna fából épillt fürdőház, amelynek közepén tűzhely }van, ekörül lépcsőzetesen emelkednek fürdőzők számára készült fapadok gyöngédtelen szó, amire a Ma e kann-. tűzhelyen nyirfapará­tott nevelésű ifjúsága illeti flket. Bar 1 ^ „elégítenek, ame­igaz. hogy a stilusváltoztatást a gyen- - BalatOT vizével fog­gédebb nemnek kellene kezdenie. EzM Az igy fejlődött gőz­volt Madar Tmre közel a nyolcvanadik fürdö*nek a szauna hivej, majd életevéhez is tisztelve becsült kedven , csapkodják böriikc., ce a nöi nemnek, körülrajongott Imre . a vérkeringést felfrissítsék. A bácsija Mérsékelten óvatosan élt mm- ^názás szabadhan végződik, ahol dig tudta, hogv mi való neki. beteg J^fioMák le magukat, vagy'a bt­sem volt sokáig, egy kis meghűlés elég már az ő korában ahhoz, hogy vé­gezzen vele. s elmaradjon a kaszinó­ból, -amelynek félszázadon át elmarad-j hatatlan tagi a volt, immár a legöre­gebb. Sok jóbarátja, tisztelője őrzi meg az emlékét. özvegyén kívül leá­nya. Madár Gizi festömüvésznő gyá­szolja. — A TISZA VÍZÁLLASA. A szo­Kedi rendőrség révkgnitánysáea ie­Iputése szerint a Tisza vízállása január 11-én regs-el 7 órakor rm. a levegő hőmérséklete + 2 fok Celriiis vnií. deg vízben megfürdenek. A szauna egészségügyi hasznát különösen az if­júság testnevelésénél tapasztalják ign» előnyösen. Gyakorlott masamótHányt állandó alkalmazásra azonnal felvesz VILM A-ka!apszal o« i Fel«etesas-utca 16.

Next

/
Thumbnails
Contents