Délmagyarország, 1944. január (20. évfolyam, 1-24. szám)
1944-01-12 / 8. szám
Déiolaszorszáqban uj szabadelvű demokrata párt alakult ZiiricK, január 11. 'A Bund tn- nem mind köztársasági és ellenséges 8ósitója jelenti Chiassóból: Délitáliában uj olasz párt alakult »szabadelvü demokrata párt« névvel. Elnöke előreláthatóan Enrico ide Nicola szenátor lesz, a képviselőház egykori elnöke. Az uj párt lényegesen eltér a többi fasisztaellenes párttól, amelyek egységfrontba tömörültek. A szabadelvű demokrata párt inkább királypárti és Badoglio iránt barátságos magatartást tanusit, mig a többi párt majd- ságok olt betiltották. (MTI) Hivatalos orosz nyi'atkozat a lengyel ügyben Stockholm, január 11. Az angol hír- alapján, Lengyelországnak a szovjet — szolgálat különjelentésében közli: A;csehszlovák baráti, kölcsönös segélymoszkvai rádió hivatalos szovjet nyi- nyújtási és a háború utáni együttmülatkozatot közöl a londoni lengyel kor- ködösre vonatkozó szerződéshez való álláspontot foglal el Viktor Emánuel királlyal és Umberto trónörökössel szemben. Az uj párt először Bariban lépett a nyilvánosság elé és az ott tartott gyűlésen háromszázan vettek részt. Január 28-án Bariban lesz a fasisztaellenes olasz pártok nagy értekezlete, amelyet az elmúlt hónapban Nápolyban kellett volna megtartani, de a megszálló hatóReményi-Schneller Lajos felmentése a gazdasáai csucsminlszferi megbízatás alél Kéllay Miklós miniszterelnök nyilatkozatában belelentette, hogy a változott körülmények között az ügykör cl otmenyunk értelmében is csak miniszterelnöki hatáskörben látható el mánynak a szovjet—lengyel határra vonatkozó >határo?.ott< nyilatkozatával kapcsolatban. A szovjet nyilatkozat igy hangzik: A londoni emigráns lengyel kormánynak a szovjet—lengyel kapcsolatok kérdésére vonatkozó nyilatkozatát január 5-én hozták nyilvánosságra Londonban. Ez a nyilatkozat néhány téves állítást tartalmaz. Igv téves a nyilatkozatnak a szovjet—lengyel határvonallal kapcsolatos állítása. A szovjet alkotmány a szovjet—lengyel határvonalat Nyugatukrajna és Nyugatfehéroroszország lakosságának hozzájárulásával állapította meg, ami az 1939-ben megtartott demokratikus népszavazás után jutott kifejezésre. Nyugatukrajna lakosságának túlnyomó többsége ukrán, mig Fehéroroszország területét túlnyomó többségben fe. béroroszok lakják. Ilyen módon jóvátették az 1921. évi rigai egyezményben a nyugatukrajnai ukrán lakosságra, valamint a nyugatfehéroroszországi fehérorosz lakosságra vonatkozó és a Szovjetunióra rákényszeritett igazságtalanságot. A szovjet kormány ismételten kije1 lenti, hogy igyekszik baráti kapcsolatokat teremteni a Szovjetunió és Lengyelország között a tartós jószomszédi viszony és a kölcsönös tisztelet alapján és amennyiben a lengyel nép óhajtja, a németek, mint a Szovjetunió legfontosabb ellensége ellen irányuló kölcsönős segélynyújtási szövetség csatlakozása elősegítené c feladat meg valósítását. A szovjet kormány nem tekinti meg-' változhatatlannak az 1039-es határokat. Ezeket a határokat meg lehet változtatni Lengyelország javára, abból a célból, hogy a túlnyomórészt lengyel lakosságú területeket bekebelezhesse. Ebben az esetben a lengyel—szovjet határ a szövetséges hatalmak legfelsőbb tanácsa által 1919-ben elfogadott Curzon-vonalat követhetné. Ez a határvonal Nyugatukrajnának és Fehéroroszországnak a Szovjetunióba való bekebelezését célozza. Lengyelország nyugati határait azoknak a lengyel területeknek a visszacsatolásával kell megvonni, amelyeket Németország elragadott és ameíy terültek nélkül lehetetlen az egész lengyel népet saját országában egybefogni. Ezáltal Lengyelország kijáratot nyerne a Balti-tengerre. A lengyel néptől elkülönült lengyel emigráns kormány képtelen baráti kapcsolatokat teremteni .a Szovjetunióvá'. Hasonlóképpen nem képes megszervezni Lengyelország belsejében a németek elleni aktív küzdelmet. Végül téves politikájánál fogva gyakran kacérkodott a németekkel Lengyelország és a Szovjetunió érdekei a közös ellenséggel vivott küzdelemben egyesült lengvel és szovjet nép közötti szilárd baráti kapcsolatok létesítésén nyugszanak'. A szövetséges nemzetek közös ügye ezt kívánja meg. (MTI) Budapest, január 11. A hivatalos lap szerdai szánta a következő legfelsőbb kéziratot közli: Magyarország főméi tósági Kormányzója a következő legfelsőbb elhatározást, illetőleg legfelsőbb kéziratott méltóztatott kibocsátani: Kedves Reményi-Scbneller! őszinte sajnálattal értesültem arról, hogy a három nehéz éven át rendkivül odaadással viselt különleges megbízatását ól megválni óhajt. Midőn a m. kir. miniszterelnök előterjesztésére önt a gazda.sági élet és jelesen a termelés tervA magyar királyi miniszterelnök szerüségének kiépítésére, valamint Á Szoviefurvcnak ez az utolsó szava kor majd a Berling tábornok' parancsnoksága alatt álló lengyel csapatok teremtenek rendet LenStockholm, január 11. 'Az orosz tápok kedden mind hozzák a lengyel—szovjet kérdésről kiadott közleményt és méltatásaikban — gyelországban. (MTI) inint az Aflontldningen Moszkvából jelenti — rámutatnak arra. hogy a Szovjetuniónak ez az utolsó szava ebben az ügyben. Ha a londoni lengyelek nem találnak megoldást, mond ják az orosz lapok, akBelvárosi Mozi Ma is a legnagyobb sikerű magyar operett film Zsíróid malom Huszka Jenő örökbecsű muzsikájával. Főszereplők: Szeleczky, SziBassy, Dayka Margit, Csortos, Vaszary, Latabár stb. Híradó! 3,5,7 Cáfo fat Mussolini egészség állapoténak rosszabbodásáról Budapest, január 11. Mint hivatalos olasz helyről közlik, Mussolini egészségi állapotának rosszabbodásáról a világsajtóban terjesztett hirek nem Telelnek meg a valóságnak. (MTI) Négyszeresére emelték a vatikáni őrség létszámát Lisszabon, január 11. Az angol hírszolgálat jelentése szerint a vatikáni rádió közölte, hogy a vatikáni őrség létszámát 2000 főre emelték. Békében az őrség 500 emberből állott. (MTI) előterjesztésére dr. Reményi-Schneller Lajos m. kir. titkos tanácsos, pénzügyminisztert a gazdasági élet és jelesen a termelés tervszerűségének kiépítésére, valamint az pgves tárcák működésében az összhang biztosítására, mint külön ügykörre kapóit megbízatása alól saját kérelmére felmentem. A nevezetthez intézett kéziratomat ide zárom. Kelt Budapesten, 1914. évi január 11. napján. Horthy s. k., Kállay Miklós s. k. az egyes gazdasági tárcák működésében az összhangnak biztosítására mint külön ügykörre kapott megbízatása alól hosszabb idő óta isméteken előterjesztett kérelmére felmentem, ebből az alkalomból önnek fenti megbízatásában három éven át kifejtett odaadó és eredményes munkásságáért meleg köszönetemet nyilvánítom és újólagos teljes elismerésemet fejezem ki. Kelt Budapest, 1944. évi január 1. napján. Horthy s. k. Kállay Miklós s. k. Kállay min'sztere'nök nyilatkozata Budapest, január 11. Kállay Miklós miniszterelnök a pénzügyminiszternek gazdasági csucsminiszteri megbízatása alól történt felmentésével kapcsolatban a következő nyilatkozatot tette a sajtó képviselői előtt: munkatársam legmesszebbmenő támogatásában részesülök, mert elérkezett a legfőbb ideje annak, hogy a nagy gazdasági kérdéseket cppen ugy, mint népünk mindennapi problémáit a legkeményebben kézbevegyük. A rendelkezésünkre A' pénzügyminiszter ur már Kosz- álló eszközökkel erőinket fokozzuk, szabb idő óta ismételten kifejezte népünk ellenálló képességét, a terazt a kívánságát, bogy a gazdasági melő munka rendjét és a szociális élet tervszerűségének kiépítésével kiegyensúlyozottságát biztosítsuk, mint külön ügykörrel való megbi- mmmm^mmmmmmmmmmmmmmmmmmtm zatása alól felmentést kapjon. En-j < nek a kívánságának eddig nem le- , Légitámadás SzÓlía ellen betett eleget tenni. Most azonban, ( .. ,.,.. , . , , ! ozona, január ír, szuiiai rauioaiamikor nemzeti letunk es hatá- , , '* , ... „ , . , . , .... in • , - , lomas hétfon este a következőket íelenraink vedésere kell minden erőnket , , * tette be: KOBZOSAM MA Buttykay Emtni HAJMÁSSY. HALMAY, DÉNES GYÖRGY, VIZVÁRY MARISKA csupa nevetés vígjátéka MAKACS KATA koncentrálnunk, a hadsereg felszerelése és szükségletei, tehát termelésünk mind nagyobb részét veszi igénybe és mind kisebb rész marad a polgári szükségletek kielégítésére, amikor ennek folytán már nem csak a gazdasági tárcák, hanem az összes tárcák között nagyobb összefogó erőnek kell érvényesülnie, engedtem a kívánságnak és javaslatot tettem a felmentésre. Annál is inkább, mert a változott körülmények között az ügykör alkotmányunk értelmében is csak miniszterelnöki hatáskörben látható el. Ez természetesen nem jelenti azt, bogy akár a pénzügyi politika, akár a gazdaságpolitika irányában változás állna be. A feladat teljesítésében számitok továbbra is a pénzügyminiszter ur gazdasági ismereteire, leghathatósabb közreműködésére, ami egyben biztosítani fogja a folytonosságot. A magam részéről megragadom az alkalmat, bogy hangoztassam, a pénzügyminiszter ur működése mind az én, mind a kabinet teljes bizalmát birta és birja a jövőben is. Uj nehéz feladatomat csak ugy vállalhattam, ha abban minden Az angolszászok ma ismét légitámadást intéztek a bolgár főváros ellen. A bombák lakónegyedeket, templomokat, középületeket és műemlékeket pusztítottak el. A lakosságnak is elcg nagy vesztesége van. Algír, január 11. Hétfőn a 15. amerikai repülőhadtest néhány bombázó köteléke Szófia fölött repült el és bombákat dobott a bolgár fővárosra. A támadás főképpen a pályaudvar, Ipari üzemek, valamint a villamos- és gázmüvek ellen irányult. Közelebbi részletek még hiányoznak. Két hónap alatt ez volt az öiödik amerikai dás Szófia tllen. (MTI) légitámaSzéchenyi Mozi Ma 3, 5, 7 órakor? VECSEY, SCHUBERT, MILLÖCKER STRAUSS, CZELLER gyönyörű zenéjével Mesék a szerelemről Főszereplők: SARDY, JÁVOR, BORDY B„ EGRY M., HAJMÁSSY, PETHES