Délmagyarország, 1944. január (20. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-01 / 1. szám

szombat I944.|anaár í.xx. ti11. sz. i Álra 30 fillér KflTanta 4.30 P. neigcdtvre iz.4U P KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP A lOVENDO MUNKÁSAI Júfí jv' 4 Irta: HALASY-NAGY JÓZSEF Újév napján az emberek" tekintete a jövők szokta kutatni, mert senki sincs, akinek ne volnának vágyai, óbajtásiai, amelyek nélkül csonkának érzi az életét Ezen a mostani újév napján különösen sok mindenféle gondolat merül fel az emberek lelkében, közülük azonban talán nem lesz felesleges, ba azok felé száll a gondolatunk, akik hivatásuk szerint éppen a jövendő munkálására vannak hivatva. Az iskolára: tanulókra és tanárokra gondolok, mert az iskola az a hely. ahol a nemzet jövendője elsősorban formálódik. Mikor a poroszok 1870ben leverték a franciákat, világszerte az volt a meggyőződés, hogy igazában a német iskolamester nyerte meg ezt a háborút, akinek a keze alól különb nemzedék került ki, mint az avult módszerekkel dolgozó francia iskolákból. Ma pedág az orosz harctéren ugyancsak láthatjuk, milyen óriási mértékben át tudja alakítani egy negyedszázad nevelése a nemzetet: aki az első világháború oposzait ismerte, rá sem ismer többé a mai orosz népre, amely időközben tökéletesen inássá lett. Van a finneknek egy közmondásuk, roety szerint ahogyan gondolkodik ma az ifjúság, úgy cselekszik holnap a nemzet. Ennek a mondásnak tökéletesen igaza van, mert a felnőttek abból a hitből élnek, amelyet az iskola plántált bele a szivükbe. Ebben a tekintetben valamennyi iskolafajnál, népiskolánál és egyetemnél sokkal fontosabb a középiskola, mert a fiatal lélek legfogékonyabb esztendeit tölti ebben az iskolában és ott telíti meg elméjét és szívét azok kai az eszményekkel, amelyek megvalósítására szenteli aztán az egész életét, En»erson azt követeli az embertől, hogy kösse a szekere rúdját egy csillaghoz és úgy induljon neki az élet útjainak, akkor sohasem fog eltévedni. Ahhoz persze, hogy az ember kiválaszthasson magának egy csillagot, szüksége van olyan tanítókra, aki ezt a csillagot, valóban meg is tudják neki mutatni. És itt van a magyar középiskolának a legnagyobb veszedelme: maholnap nem lesznek benne tanárok, akik maguk is látják a célul választható csillagokat, mert a középiskola felett beborult az égbolt, tanulók és tanárok egyaránt a mindennapi élet gondjai közt vergődnek, miközben megfeledkeznek arról, hogy az iskola csak akkor végzi helyesen a maga feladatát, ha távol tud maradni az élettől, hiszen benne éppen az a szép. hogy az iskola meg nem élet. csak előkészület az életre. számot; mert hiszen van-e szebb feladat annál, mint meggyökereztetni az ifjúság szívében a szépnek, a jónak és a nemesnek kultuszát és elvezetni az ifjút az élet kapujáig, hogy azon belépve munkás és hasznos tagja lehessen a nemzeti közösségnek? A jó tanár a nemzeti életnek egyik legnagyob értéke, mert az iskola és vele az iíjúság lelke olyanná válik, amilyen a nevelője. Egy emberöltővel ezelőtt a magyar középiskola a tudományban és irodalomban olyan sok fényes nevet tudott felmutatni tanárai sorában, hogy ma örülnénk, ha az egyetemek csupa ilven fényes nevekkel dicsekedhetnének. Közben azonban a tanári pálya lejtőre jutott, mert a tanár sem fizetésben, sem társadalmi megbecsülésben nem kapja meg többé azt az elismerést, amelyszerepénél fogva jogosan tarthat Mi az oka annak, hogy a középiskola ma a szó legszorosabb értelmében válsággal küzd? Ennek okai között ott találjuk egyfelől a korszellemet, amely az iskolába is be engedle a mindennapi életet és annak szenyp.yes áradatával megfertőzte azt az ideális légkört, amely a régi iskolát annyira elválasztja a maitól. Másfelől pedig oka a tanári pályának az a lejlőre jutása, mely ma abban mutatkozik legszembeszökőbben, hogy alig van valaki, aki a tanári pályára akar lépni. Régente, ahogyan voltak orvosdinasztiák, ügy voltak tanárdicasztiák is, ma ellenben a középiskolai tanár általában semmitől sem irtózik annyira, mint a gondolattól, hogy fia is azt a pályát választja, amelyen neki kell szenvednie. Egy emberöltővel ezelőtt még a törvényhozás különös elbánásban részesítette a középiskolai tanárságot, mert tisztában volt vele, hogy a tanári munka egészen más természetű, mint a hivatalnoki munka, az idegeknek nagyobb igénybevételével van egybekötve, ezért 30 esztendei szolgálat után teljes fizetésével engedte a tanárt nyugalomba. Az akkori állapotoknak megfelelő tisztes fizetésről gondoskodott a számára, általában a törvényszéki birák fizetésével tartotta a középiskolai fanári illetményeket egvszinten és ezentúl öt évenként még korpótlékot is juttatott neki. Ma azonban erről a középiskolai tanár már álmodni sem mer. A bírák fize tésével összehasonlítva alig felét kanja annak, amit ezen az alapon remélhetne, korpótlékja nincs, és mikor a törvényhozás az összes főiskolát végzett tisztviselők szolgálati idejét 40 évről 35-re szállította le, akkor a tanárét 5 évvel felemelte, ma neki is 35 esztendőt kell szolgálnia, hogy elérje a teljes nyugdíjjogosultságot. Ennek a 'következménye, hogy azok bátrabb és lendületesebb lelkű ifjak, akik eleg erőt éreznek magukban arra, hogy roegküzdjenek az előtük álló élet neégeivel, nem mennek ma a tanári pályára, mert más foglalkozásokban sokkal nagyobb és jövedelmezőbb kardért futhatnak be. Félős, hogy így marad ez a jövendőben is. Ezért látjuk ma, hogy egyetemeink bölcsészeli karai elnéptelenednek, tanárjelöltnek ma azok az ifjak mennek, akik a társadalmi rétegek legalsó fokairól indulnak cl és tisztelet a csekély számú kivé telnek, de. pusztán azért választják a tanári pályát, mert ez valamennyi egyetemi pálya között a legolcsóbb és az alulról jött ifjúság számára a legkönnyebb lehetőséget nyújtja arra,' hogy felemelkedjék az úgynevezett kő- hogy általában sokkal nagyobb értelzéposztály soraiba. Ezek az ifjak hazulról általában nem a szellemi értékek szeretetét, hanem a felemelkedés vágyát hozzák csupán magukkal és sokkal inkább a diplomának, mint a tudománynak szerelmesei A mai neobarok társadalom, amelyben csodálatos módon elszaporodott a nemesi előnevek használata és az előkelő származás imádata, nem csoda, ha azokat a tanárokat, akikről tudja, hogy sem nemesi előnévvel, sem előkelő származással nem dicsekedhetnek, társadalmilag sem sokra értékeli, ami mindenesetre igen furcsa, de mindnyájan tudjuk, hogy társadalmunk különös szerkezeténél fogva így él benne ez a hajlandóság. Jórészt ebben látom magyarázatát annak, hogy a tanár munkáját a uiai társadalom annyira csekélyre értékeli. Ebben kell keresnem a magyarázatát annak is, hogy naprólnapra mird többen jönnek a tanári pályára olyan ifjak", akik megbuktak ÍUTérettségi vizsgálaton és csak a javíló vizsga keservei után iratkozhatnak be az egyetemre. Nyilvánvaló, hogy ezek nem alkalmasak a tanári nálvára és szinte az a gondolat merül fel bennem, hogy talán csak azért választották a tanári foglalkozást, hogy ilvmódon bosszút állhassanak azon az iskolán, amely egyik legfontosabb vizsgálat alkalmából éretlennek minősítette őket. Lehet ugyan, hogy eb ben része van annak is, hogy a tanári pálya az összes foglalkozások között az egyetlen furcsa terület, ahol a tehetségeseknek a kiugrása, a soronkivül való előmenetelre, alig nyílik alkalom. A középiskolai tanár, ha a leg jobbak közé tartozik, vagy ha a legrosszabbul is végzi a maga feladatát, egyformán mászik a hivatali fizetés ranglétráján előre; igaz. hogy címben sem változik a rangja, mert amint 23 —24 éves korában fellép a katedrára, atiól kezdve tanárnak fogják titulálni egészen addig, amíg ki nem öregszik a foglalkozásából. A minisztériumban a fogalmazóból titkár, majd tanácsos, végül osztályfőnök lesz, a bankban a gyakornokból cégvezető, majd igazga tó, a tanár azonban 20 egynéhány esz tendős korában éppugv tanár, mint 60 esztendős korában. Ezen a pályán te hát az ambíciót úgyszólva már csíra jéban megölik, meri a középiskolai tanár nem látja azt, hogy ha teljes lélekkel és odaadással végzi a munkáját, akkor többre fogja vinni, mint az a kollégája, aki csak immel-ámmal dolgozik és sokkal többet ront, mint javít az ifjúságon. Mai társadalmunk hemzseg a címektől és méltóságoktól, csak éppen a középiskolai tanárnak nem jut ebből úgyszólva semmi, mert az. hogy néhány szerencsés eljut az V. fizetési osztályig, nem lehet vigasztaló azokra a százakra és ezrekre nézve, akik cim és rang nélkül kénytelenek megfutni pályájukat. Ezért egyetemeink bölcsészetkarainak nagyobb része ma a uőballgatókből áll. S ezekről azt kell mondanotoi. mi szinten állanak, mint a férfihallgatók. Ennek persze nem pusztán az a magyarázata, hogy a női intelligencia éppen az ifjúságnak ezekben az éveiben gyorsabban fejlődik, mint a férfiúi értelem, hanem főleg abban keresendő, hogy ezek a nőhallgatók jórészben a társadalom honorácior osztályaiból kerülnek ki és így már hazulról több érdeklődést hoznak magukkal, mint a férfi hallgatóság jórésze. Azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a nő szellemi érdeklődésének általában vége szokott szakadni, mikor férjhez megy és minden gondolatát a család és a gyermek foglalja le. Mégis azt lehetne mondani, hogy a tanári pálya nem forog veszedelemben mindaddig, amíg kellő mennyiségben vannak nők, akik erre a pályára jönnek. Ez azonban nem így van, mert a nőből éppen az hiányzik, ami a középiskolás fiúnak legnagyobb mértélben szükséges, tudnillik a vonzó pé da. aki jeliemének is megfelelő iráni alhat. Az ifjú lélek tudnillik éppe azért, mert még nem húzza le őt a„ élet kényszere, nem tud megfelelő ideálok nélkül élni. Heves vágy él benna ezek iránt és szüntelen hévvel keresi azokat, szabadságvágya miatt először szülői házzal, főleg az édesapával helyezkedik szembe, mert vele szemben akarja hangsúlyozni a maga külön egyéniségét és függetlenségét, ezért mintegy az apa helyébe önkénytelenül is tanárai felé fordul: köztük keresi * mintát, akihez hasonlóvá szeretne lennL Férfinek pedig csak férfi lehet ebben a mintája, ezért nera lehet fiúiskolába nőtanárokat küldenünk. Jaj annak az iskolának, amelynek tanárai közt nincsenek olyan értékes emberek, akik valóban mintákká lehetnek az ifjúi lélek számára! Cicero mondja, hogy a szónoknak jó embernek is kell lennie. Még inkább áll ez a tápárrá, aki pályát tévesztett, hacsak tucíománya van és lélekben nem jó és nemes jellem. A jövendő nemzetnevelés feladata, hogy ezeket a kiváló lelkű ifjakat édesgetjük a tanári pályára, mert csak akkor remélhetjük, hogy a nemzet egésze is fel fog emelkedni, ha iskoláink színvonala is magasabb lesz újra, mint ahogyan nia látjuk. S azért kell a tanárságot külötjlegcs elbánásban részesítenünk, akárcsak a bírákat, mert a tanári pályán az erkölcsi emelkedettség éppolyan nélkülözhetetlen követelmény, mint a bírói pályán. Ha a gimnazista ifjú nem találja meg a maga életmintáit az otthonban és az iskolában, közvetlen környezetében, áldozatul esik a mozinak", a gengszterideáloknak és a társadalom számkiveteltjei között fogja keresni a maga eszményeit. Reméljük', hogy az új esztendőben ezek a gondolatok' társadalmunk legszélesebb köreiben meghallgatásra fognak találni, és a Jobb iskola, továbbá a megelégedett 6= kiváló tanári testűlet lesz az a lépcső, amely a magyar nemzpt jobb jövendőjének isi lesz az első lépcsőfoka,.