Délmagyarország, 1943. december (19. évfolyam, 272-296. szám)
1943-12-19 / 287. szám
Megszavazta a közgyűlés Szeged város költségvetését (A Délmagyarország munkatársától) Szombaton délelőtt 10 órai kezdettel tartotta meg a törvényhatóság bizottsági ezévi utolsó rendes közgyűlését. Dr. T u k a t s Sándor főijspán bevezető szavai után dr. Pávó Ferenc tb. főjegyző felolvasta a polgármesteri jelentést. A jelentéshez többen hozzászóltak. Dr. Kogutowicz Károly a ki nem nevezett városi alkalmazottak érdekében, Ludányi-Bay Bertalan a tejbeszolgáltatási kötelezettség nehézségei tárgyában, Peták Nándor a zsirbeszolgáltatás könnyítése érdekében, Kiss Bálint a tejkiosztás hiányairól, G á rgyán Imre a fadrágitásról, Papp József a fuvarszolgáltatásról, K ak u s z i István a csecsemőknek kelengyével való ellátásáról, F a j k a Lajos a tehéntartó gazdák érdekében, Rózsa Illés erőtakarmány, Varga József pedig a faárverések ügyében szólalt fel. Dr. Pálfy József válaszában Ígéretet tett a szociális szempontok figyelembevételére, ami pedig a tejellátás illeti, uj üzemről lévén szó, türelmet kér, annál is inkább, mert a javulás máris érezhető. A hatóság a zsirbeszolgáltatást meg fogja könynyiteni. Katona István tanácsnok előadta, hogy a téli hónapokban csökken a tejellátás, ugy hogy rendszeresen csak az A és B jegyeket tudják beváltani. Korpát igényelni kell, mert van. R ő t h Dezső a faárverésről tájékoztatta a közgyűlést. A köriratok' tárgyalása után tért át a közgyűlés a kisgyűlés előterjesztéseire. Ehhez képest a közgyűlés a községi birói állást elsőosztályu aljegyzői állássá szervezte át. A városgazdából irodaigazgató lett, három műszaki segédtisztből műszaki ellenőr. Rendezték a városi fogyasztási adóhivatal létszámát, altiszti állást szerveztek a városi női kereskedelmi iskolához és a városi gyermekkórházhoz. Vállalatba adták a tűzoltólaktanya kocsiszínére történő emeletráépítés munkálatait. A hirdetési jogot újra tiz évre a Magyar Hirdető Iroda kapta bruttó bevételének 50 százalékáért. rA közgyűlés kimondta binyos természeti tárgyak védettségét, a Nemzeti Munkaközpont segélyét 1200 pengőre emelte fel, mert eddig helyiségét közérdekből a Hangya vette át. Póthitelt engedélyezett a közgyűlés a kegyesrendi gimnáziumnál építendő óvóhely, továbbá kövezési és aszlfaltjavitások költségeire, valamint a gyalogjárók javítási, csatornák tisztítási munkálataira. Póthitelt szavazott meg ezenkívül a Korondi-utca és a Francia-utca javítására, az ujszegedi iskolánál létesítendő óvóhely építésére, valamint ^a vizbőlmentőMűszaki tervek és rajzok •lkészitésében nagy gyakorlattal rendelkező fclsőipariskolét végzett egyén, olcsón és szakszerűen elkészíti terveit, rajzait. «PRECIZ> ieligére a kiadóba. állomás felállítására. 'A' tenyészállatok 1944. évi íedeztetési diját tehenenként 25, kocánként 15 pengőben állapította meg. Az ezt megelőző élénk vitában F a j k a Lajos, H e g y e s i János, K i s p é t e r Lőrinc, T ót h János, ö r d ö g h Lajos tb. tanácsnok és H a i d e kk er Andor gazdasági főfelügyelő vett részt A közgyűlés módosította a háziszemét összegyűjtéséről és a bábasegedelemről szóló szabályrendeleteket. A közkórháznál szertárnoki és két altiszti állást létesítettek, a fertőzőbetegkórházi gondnok tiszteletdíját pedig felemelték. Az 1944. évi költségvetés adatait dr. Kemenesy Tibor tanácsnok ismertette. Eszerint a hiány 1 millió 760 ezer pengő, mely 80 százalékos pótado és 6 százalékos általános kereseti adó utján talál fedezetet. Az első felszólaló dr. S z é c h e n y i István szerint a költségvetés reális, ma nem lehet alkotásokkal foglalkozni — mondotta —, majd tételenként ismertette a költségvetés rovatait. Kifogásolta a levéltár zsúfoltságát, mert emiatt nagy értékek pusztulhatnak el. A nagy nyugdijköltség miatt szükségesnek látja a nyugdíjazás iránti kérelmek szigorúbb elbírálását. Fejleszteni kívánja a tűzoltóságit és elismerés hangján szólt a város zenekultúrájáról. Külön kiemelve nemcsak a mostaniakat; Fricsay Ferencet, Belle Ferencet és Csornák Elemért, hanem a régieket is akiknek vetése most érett meg. Kegyúri kiadások cimén 167.000 pengő, egyéb katolikus egyházi célokra 33.000 pengőt vettek fel a költségvetésbe, ez összesen 200.000 pengő, ugyanakkor a reformátusok, evangélikusok és görögkeletiek 114.000 pengő segélyt kapnak a várostól. — Kétségtelen — mondotta Széchenyi István —, hogy a túlnyomó többségben katolikus város ezzel a támogatással a felekezeti türelemnek a legszebb példáját adja. Dr. Széchenyi István külön ioglalkozott a városi bérföldekkel. 18.000 hold után a jövő évre 2 millió 132.000 pengő bért vettek fel a költségvetésbe. Ez alig tesz ki anynyit, mint amekkora összeget aj vatos adósságainak kamatai cimén fizet. Javasolja, hogy a város adósságainak csökkentésére elsősorban házait, a szükséghez képest pedig; földjéből is adjon el. Felszólalását] az egyetem jogi karának sürgetésével zárta be. F a j k a Lajos a felsőközponti postaszolgálat hibáiról beszélt, Kiss Bálint után dr. Beretzk Péter a muzeum ügyeivel foglalkozott és Szegedre kérte a Kolozsvárra tervezett népvándorláskori tanszék felállítását. Gárgyán Imre a KALOT érdekében szólalt fel. K ar á c s o n y i Guidó pedig a leventeintézmény támogatását sürgette. G r e s z István intézkedést kért a közönségnek paprikával való ellátása érdekében. Negyven vagon paprika van Szegeden, negyven Budapesten. A közellátási minisztériumtól várja a helyzet javulását. A felszólalásokra dr. Pálfy József polgármester adott megnyugtató választ, mire a közgyűlés a költségvetést általánosságban és részleteiben elfogadta. Teljesítette a közgyűlés a városi tisztviselők kölcsön iránti kérelmét, ha azt sertésvásárlásra fordítják. Felhatalmazta a hatóságot, hogy hizlalási akció céljaira a földbérleti óvadékot igénybe vegye. Pótilletményt szavazott meg dr. Tóth Béla helyettes polgármester és Korpássy Elemér árvaszéki helyettes elnö k részére, előléptette dr. Pálfy György tanácsnokot, V i s o n t a y Lajos adóhivatali ellenőrt és Benkő Sándor állatorvost. A kezelőknek és dijnokoknak pótillelményt engedélyezett, átvállalta az üzemi alkalmazottak adóinak és illetékeinek lerovását, felemelte a kisegítő helypénzszedők napszámát. Dr. Wéhly Béla volt városi orvos nyugdijának folyósítása iránti kérelmét elutasította,] több kegydijat engedélyezett, elvállalta a csanádi káptalan egy tagjának javadalmának kötelezettsé. gét örök időkre és azt a VI. fizetési osztály első fokozatában állapította meg. Felemelte a külterületi állami népiskolák költségeihez való hozzájárulást, valamint a vizdijak tételeit. Uj szabályrendeletet alkotott a közúti alap autójának használatáról, felemelte a közúti alapot terhelő utiáiltalányokat és kisajátította a röszke—nagyszéksósi és mórahalmi közutakat Az indítványok során elfogadta a közgyűlés dr. Széchenyi Istvánnak a polgármester és helyettes polgármester reprezentációs költségeinek felemelése iránti indítványát, úgyszintén felemelték a tisztifőorvos munkaáltalányát. Dr. Bokor Pál azon indítványa fölött, hogy a Lloyd-társulat helyiségeit a szegedi Nemzetvédelmi Szövetség kapja meg, a közgyűlés napirendre tért IlYinrilfkrf Hi«eraoz<o»ibor 6 pengő UKIIIL|lilllil Üveg habzó bor 10 pongö Sándor Béla italáru üzletében, a FOPOSTANALELLEGANS U1 MODELLKALAPOK megérkeztek! n mm" KflLBPSZaLONBÜ Tulajdonos: Julifez Marglt a „UHlYIC. ___ Kárász-ulct 14. Telefon: 48—'/6. liacácsAHyAa ajándékot Hccfe-diis^ií veg-Uá'z&aH vttytyt*! líossuiU Laifl-s-surtyácui 19. Ulefón: 24-4?. I