Délmagyarország, 1943. november (19. évfolyam, 248-271. szám)
1943-11-16 / 259. szám
2 Dk LKK a T * R O R S 7. A a KEDD, 1943 no ve mbtr 19. •"•^••••••mim vezetők sem voltak ha jlandók belépni a kormánba. Mivel a szövetséges ellenórzóhizottság rövidesen meg akarja kezdeni munkáját és érintkezésbe akar lépni az egyes minisztériumokkal, ezeket eióbb kénytelen volt megalakítani. Ehhez még ujabb dolog is járult — mondotta a továbbiakban Badoglio. — A pártvezetők arról értesítettek. hogy Róma felszabadítása után azonnal politikai kormányt akarnak létesíteni és számomra csak katonai ügyek vezetését hagynák meg. Erre azt ajánlottam a királynak, hogy az összes minisztériumokat töltse be technikai szakértőkkel, hogy a bizottsággal való együttműködést lehetővé tegyem. Iiymódon Badoglio szerint könvnvebb a király számára a kormány átalakitása a háború után. Mivel a király ehhez a tervhez hozzájárult, az uj kormány eszerint épiti ki és az államtitkárokat miniszteri hatáskörrel ruházza fel — mondotta Badoglio. — Végül kijelentette nyilatkozatában, hogy Olaszországnak fel kell vennie a diplomáciai kapcsolatokat a Szovjettel, mivel mindketten közös ellenség ellen harcolnak. Nyilatkozatát a király iránti hűségének hangoztatásával fejezte be és ezeket mondotta: »Már tizenhét éves koromban hűséget esküdtem a királynak és hü maradok hozzá.* Egyiptom aláirja az Atlanti Chartát Kairó, november 15. A Budapesti Tudósító jelenti: Nahaz pasa kijelentette, hogy az egyiptomi kormány elhatározta az Atlanti Charta aláírását A miniszterelnök továbbá közölte, hogy Kairóban ezidőszerint megbeszélések folynak pánarab kongresszus elökészi léséről. A pánarab uniónak az lenne a célja, hogy megvalósítsa valamennyi arab állam legszorosabb együttműködését (MTI) Ideiglenes kormány Libanonban Istanbul, november 15. A Német TI jelenti: Ed de, a francia nemzeti bizottság libanoni kiküldöttje biruti híradás szerint háromnapos tárgyalások után ideiglenes kormányt alakitott, miután az előző libanoni kormány tagjait a francia hatóságok letartóztatták. Az ideiglenes kormánynak 14 tagja van. (MTI) lézsef királyi herceg és Auguszta királyi hercegasszony házasságának 50. évfordulója Budapest, november 15. J ó z s e f; Auguszta hercegasszony házasságkirályi herceg és Auguszta királyi hercegasszony november 15-én ünnepelték házasságkötésük 50. évfordulóját. A hercegi pár kívánsága az volt, hogy a családi ünnep a mai időknek megfelelően a legegyszerűbb keretek között folyjon le. Az évforduló napjának egyedüli eseménye, amelyen mégis kifejezésre jutott az egész ország részéről a hercegi pórt körülvevő szeretet és hódolat, a budavári Koronázó főtemplomban tartott szentmise volt, amelyet Serédi Jusztinián biboros-hereegprimás pontifikált. A csendesmise végén a hercegprímás beszédet intézett a hercegi párhoz, azután megáldotta őket és ezzel az egyházi ünnepség kötésének 00. évfordulója alkalmából XII. Pius pápa Maglione biboros-államtitkár utján küldötte apostoli áldását a hercegi párnak. József királyi hercegéket a társadalom minden részéből felker resték üdvözlésekkel és köszöntésekkel. K á 11 a y Miklós miniszterelnök a hercegi párhoz a következő táviratot intézte : •Engedje meg királyi Fenségeitek, hogy házasságkötésük 50. évfordulójának szép ünnepén mind a magam, mind a magyar királyi kormány nevében tiszteletteljes, igaz szerencsekivánataimat tolmácsolhassam. Kállay Miklós m. kir. véget ért. József királyi herceg ésminiszterelnők. (MTI) Serédi hercegprímás szózata a katolikus férfiakhoz Budapest, november 15. .A Magyar.szenvedtünk annyit és azért vesztettük Kurír jelenti: A Középponti Katolikus [el becsületünkkel együtt országunk Felszaladt a járdára egy autó és elgázolt két híres úszót Kör ez év elején mozgalmat indított a katolikus férfiak társadalmi egységé nek megvalósítása érdekében. Ez az egyesítési mozgalom november elején véget ért, úgyhogy már ezután a magyarországi katolikus körök középpontja lesz a budapesti Középponti Ka tolikus Kör. Ebből az alkalomból tartott hétfőn délután ünnepi díszközgyűlést a Középponti Kór. Gróf Zichy János elnöki megnyitója után Serédi Jusztinián biboros. Magyarország hercegprímása szózato' intézett a katolikus körökben tömörült katolikus férfiakhoz. Szózatában tóbbek között a következőket mondotta: — Én a bazai katolikns köröknek és azok tagjainak azokat a családfőknek és katolikus férfiaknak ebben az egymásra találásában * Jobb katolikus és magyar jövő zálogát látom. Katolikus férfiak! Ti megértettétek, hogy a magyar család, a magyar katolicizmus és a magyar haza jövendő sorsa nagyrészt a ti férfivállatokon nyugszik. mert családfői méltóságotokban gyermekelteken keresztül ti gyarapitjátok és biztosit játok nemzetünk és a magyar katolicizmus életét Mint katolikus férfiak pedig ti megértettétek art is, hogy a magyar esnlád, a magyar katolicizmus és a magyar haza jövendőjét illetően ugyanityen arányban rajtatok nyugszik a felelősség is. — Ebben az ünnepélyes pillanat ban — folytatta a biboros hercegprímás emelkodett bangón —, amikor az ország összes katolikus köretnek férfitagjaihoz szolhatok, mi mást üzenhetitek, mint azt, hogy teljesítse mindanynyiotok hivatásszerű kötelességét a családban, sajál munkakörében becsületesen és az eddiginél is tökéletesebben Hogy ba a bizonylatán Idők akár egyházi, akár nemzeti, akár mindkét vonatkozásban vátaSzut elé állítanának benneteket, ne veszítsétek el fejeteket, hanem az isteni Gondviselésben bizakodva, mindegyikötök tartsa meg katolikus nyugodtságát, Ítéljen és cselekedjen nyugodtan, mert nem szonagyrészét, mert aa akkori férfiak közül nem voltak sokan sem katolikns bivők, sem igazi férfiak. — Legyünk meggyőződve, hogy még ellenségeink előtt is nagyobb lesz a becsületünk, ba katolikus és magyar becsületünk mellett hűségesen kitartunk, mintha azt gyáván megtagadjuk. A hosszantartó taps és éljenzés után felhangzott a pápai himnusz, amellyel véget ért a magyar katolikus körök középpontjának ünnepi díszközgyűlése. (MTI) Budapest, november 15. Vasárnap este a margitszigeti nemzeti sportuszodából csoportosan jöttek ki és tartottak hazafelé az uszék. A margitszigeti hídnál egy személygépkocsi „„.,—„,,,„.„„, „„ felszaladt a járdaszegélyre ée Mero-| moritja meg az Igazat, vagy a hit szehant az aszók csoportjába. Az idei 200 rint élő katolikus embert akármi törmeteres gyorsúszás bajnoka, Sza th-'ténjék is vele. En ezért hirdetem és máry, »nlyo» agyrázkódást, a 200!sürgetem a katolikus magyarságot, méteres mclluszó rekorder, Szeged i, mert jól tudom, hogy nagy dolgokat súlyos bordatörést és könnyű sgyrázJcsak nyugodtan tudunk véghezvinni. «é* ügvvédi jóléti hozzájárulás összekodást szenved^U^Ugyaoct^k utegrt-'íií a kóíf-ltnultbá vtevíatekiztüp+ MO- gépek felemeléséiről. A btpotteflfl tglpdtagja Ülést tartott a 42 tagú bizottság Budapest, november 14. A 42 *agu országos bizottság hétfőn délután i órakor • képviselőház miniszterelnöki tanácstermében Ivády Béla elnökletével Ólért tartott Az ülésen * kormány részéről jelen volt ReménytS e h n e 11 e r Lajos pénzügyminiszter, báró Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter, Radocsay László igazságügyminlszter, továbbá Zsindely Ferenc kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter, továbbá vitéz Thnránszky László, Bárezay János és Cstzik Béla államtitkárok, Koós Zoltán előadó ismertette a m. kir. minisztérium 4750—1943. M Fszámú rendeletéi a külföldi hitelezőkkel szemben fennálló rövid- és középlejáratú tartozás kamatainak petigőértékben való lefizetéséről szóló 40— 1941 M- B. számn rendeletben megáll*, pilott határidő ujabb meghosszabbításáról, továbbá a m k;r minisztérium 4790—1943. M. E. számú rendeletét a must besürttésének engedélyhez köté séről. A bizottság Knó« Zoltán előadó ismertetése után mindkét rendeletét ecyhangulaff tudomásul vette Ezntán Ronkav Ferenc előadó ismertette a minisztériumnak rendelettervezetét a Nemzeti Szabadkikőtő és Tengerhajózást vállalat üzletszabályzatáról, toTábbá a minisztériumnak rendelettervezetéi a meghatalmazások Illetékének flégy fiatalkora leány meggyilkolt és kirabolt egy gyárost Igló, november 15. A maga nemében páratlan és a kriminológia törté netébeu szinte egyedülálló az a négy kiskorú által elkövetett rablógyilkoséig. amelynek Kovács Miklós 63 éves iglói bőrgyáros az áldozata. A gyilkosok közül az egyik 13, a másik 14, a harmadik lö, a negyedik pedig egy 17 éves leány, akik előre megfontolt szándékkal követték el a gyilkos ságot. Miud a négyen Kovács Miklós bőrgyárának alkalmazottai voltak 6a amikor egy reggel észrevették, hogy főnöküknél nagyobb összegű pénz van, ugy döntöttek, hogy főnöküket lelövik és megszerzik a pénzt A gyilkosságot öngyilkossággá álcázták. Sorsot húztak, ki végezzen az áldozattal. Délután mind a négyen felmentek a gyáros szobájába és amig a három leány szóval tartotta Kovácsot, a negyedik ha lántékon lőtte. A gyilkosok ezután nekiláttak a pénz felkutatásának, Ko vács zsebében mindössze 1000 koronát találtak. Mint utótag kiderült, a többit alig néhány órával előbb vitte a bankba. A négy gyilkos leány az est leple alatt még egyszer visszatért a tett színhelyére és miután pénzt most sem találtak, kifosztották a holttestet Gyűrűjét, értékesebb tárgyait körülbelül 10.000 korona értékben elszedték és egymásközt elosztva megesküdtek, hogy a történtekről hallgatni fognak. A lakást lezárták, a revolvert a halott kezébe nyomták, hogy öngyilkosságnak tüntessék fel tettüket A gyilkos Nagymihályra utazott, a többi leáuy hazatért és otthon azzal okolták késői kimaradásukat, hogy aznap nagyon sok dolguk volt Másnap a gyilkos kivételével valamennyien megjelentek munkahelyükön a bőr* gyárban. Amig a gyilkosságot fel nem fedezték, a leányok rendszeresen bejárlak a gyáros szobájába és a gyáros kisebb értékeit is ellopdosták. A munkavezető főnőké után érdeklődött és miután a lakást is zárva találta, a csendőrség segítségét kérte. A csendőrség hamarosan a gyilkosok nyomára bukkant, akik a kihallgatásnál semmi megbánást vagy megértési hajlamot nem matattak. A katonaptsztoly tulajdonosa után a csendőrség nyomoz. A gyilkosság az egész Szepességben igen nagy feltűnést keltett. (Bud. Tud.) Tanítói kinevezések. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Érdi Róza szegedi feisöközponti mezőgazdasági népiskolába beosztott népiskolai tanítót, okleveles gazdasági szaktanitót állami rendes gazdasági szaktanítóvá kinevezte. — A földművelésügyi miniszter Sebestyén Klára szegedi feisöközponti állami gazdasági helyettes szaktanitónőt ideiglenes minőségű gazdasági helyettes tanítóvá kinevezte. (MTI) GQOmOKsfa minden fajban, magastórzsfí, bokor, futó és baba rózsa kapható és megrendelhető Demefer Ferenc és Fiainál ÚJSZEGED, Szőregf «. 42 szám. TELEFON 12-10. 459 • i oicuveuuic vgy*ui:><i& uj^*-" *** a sw^cii^wi v* - i—"—'n*wn» a di#uu*a£ nvuso i MAC vjzjpdttttapatápsk' h*W®' morVteP ő» szégyenUW* feslt tevtosáSjlg is. (MTI) ipitaounk, n«e» akkor joife* •MVomfeal TttMk IKtfc " } DELMAGYARORSZAG minden &&lo^jf éldelte* r