Délmagyarország, 1943. november (19. évfolyam, 248-271. szám)
1943-11-12 / 256. szám
DF.LMAGY AKUHSZaq PfVTFR 1013 november <2. í leced népé'e'e Bálint Sándor néprajzi tudós előadása Radocsav isazsátuigyminiszter . beszéde a Házban feketepiac kérésének megoldásáról (A Délmagyarors/ág munkatársától) Az egyetembarátok tudomá-'Róbert szólt még hozzá a nemzeti nvos elóadássorozatának kiemelke- 'gazdálkodásrendjét zvaró egyes dó eseménye volt csütörtökön este cselekmények szigorú büntetéséről Budapest, november 11. A kép-1 átfogó törvénnyel kellene megolviselőház csütörtöki ülésen H a á I a dani. Tasnádi Nagy András elnök dr. Rálint Sándor egyetemi magántanár, országosan elismert kiszóló javaslathoz. Ezután Radocsay László igazváló néprajzi tudós előadása »Sze- ságügyminiszter hangoztatta, nem ged népélete, cimen. Az előadás gondolt arra, hogy a javaslat megüléselnöke Sik Sándor professzor j oldja a feketepiac és zugforgalom volt, aki zsúfolt hallgatóság előtt nroblémáiát. mert ezt n kérdést nyitotta meg az ülést. legyedül büntető jogszabályokkal Dr. Bálint Sándor egyetemi megoldani nem lehet. A kérdést magántanár a szegcdi népélelről elsősorban termelési, árpolitikai és szóló előadásában először a szegedi nemzetvédelmi vonalon kell és lenépiség történelmi sorsál vázolla. hot megoldani. A bünütető jogszaSz.eged ősi magyar település, amely,bálv csak kisegítő. Ma nem lehel már az Arpádkorhan virágzott, la-j0ly egvséges javaslatot készíteni, kossága halászatból, állattenyész- amelvb'en benne van az árdrágitésbol, sóhordásból élt. A középkor tással és a közellátás körüli minezulán a vitát lezártnak nyilvánította, majd Radocsay László igazságügyminiszter válaszolt az előtti szóló vezérszónoknak. Az igazságügyminiszter a családba fogadással kapcsolatban kiemelte, hogy a javaslat egyik léproblémáját, mert ezt a kérdést jnyeges része az a gondoskodás, végén a török terjeszkedés következtében hazánkban egyik legfontosabb városa, amelynek gyökeres den bűncselekménnyel foglalkoz jogszabály. Ennek a javaslatnak az a célja, hogy javítson a most hamagvarságát többek között az 1522,'táIvoS jogszabályokon, ovi egyházi tizedlajstrom is bizo-j Á Ház a javaslatot elfogadta, nyitja. A török hódoltság idejében majd megkezdték a családba fogaSzeged khász-birtok lelt. azaz köz- dósról és a tartásban való gondosvétlenül a szultánnak adózott. La- fcndás előmozdításáról szóló torkossága reszhen elmenekült ugyan, vénv javaslat tárgyalását, de a környező falvak népe idehuzódik és itt viszonylagos védettség noka Mosonvi Kálmán szintén alatt vészeli ál a török időket. A helyesnek és jónak tartja a javasfelszabadulás után megindul a: latot aznnban a javaslat el non nemetek, hunyevácok, szerbek, gö- fogadását azzal indokolja meg. rogok, zsidók beözönlése a Palánk- hn„v a családvédelmet nem részletameltyel a hadiárvák családba juttatását akarja biztosítani. Olyan családba — folytatta —, ahol neveléséről és iskoláztatásáról a gyámhatóság felügyelete mellett gondoskodás történhet, ami az ország gazda- és iparos lakosságát illeti, a javaslat nem annyira a pénzügyi eszközöket, hanem inkább a munkaeszközöket akarja biztosítani. A képviselőház a törvényjavasáltalánosságban elfogadta. Tasnádi Nagy András elnök ezután napirendi indítványt tett, amelynek értelmében a Ház pénteken 10 órakor folytatja ülését és Késik az őszi házinyulvásár Mi yen tenyészotlciiokat vásárol a nemzetvédelmi szövetség? — A jöldmivelésügyij minisztérium gyors közbelépésére von szükség (A Délinagj-arország munkatársa- Szegedet Szeredai József paprikákétól) A nahoruval járó közellátási vi-|teshe<iö bonyolít le munkatarBaivai, szonyok mar évekkel ezelőtt bizonyos i teljesen önzetlenül állva a közügynek, lendületet adlak a bázinyullenyésztesrek. Ezt a lendületet nemcsak fokozza, hanem helyes irányba is tereli ez esetben a termelesnck és kozcllá tásnak szolgálatúban. A nemzetvédelmi szövetség nyuivasárt hirdetett, a földmivelesügyi minisztérium, amikor! tenyésznyulak darabjáért 25 pengőtől különböző akciókkal a nyultenyésztő- eo pengőig terjedő árért. A nemzetvéket fajnyultenyésztesre serkenti. A delmi szövetség igen ügyes módon és földművelésügyi tárca már évek óta ] hamarosan célrevezetö akciót kezdett, költségvetésében gondoskodik arról, | Megvásárolja a tenyésznyulakat, lehehogy a fajtnyultenyésztőktől tenyész-1 töieg sokgyermekes csaladoknak pén* j megkezdi az 1944. évi állami költA javaslatnak egvetlen vezérszó- ségvetés egyes tárcáinak tárgyalását. A tárgyalás sorrendjét a miniszterelnökségi és kisebb tárcák költségvetésével kezdik. A képviselőié 7 , . , , , . , . , , , - — ...... ülése röviddel 1 óra előtt ért véget. ba (Belvárosba), ahol iparral és ke*' kérdések tisztázásával, hanem cgv (MTI) rcskedelemmcl foglalkoznak és lassan elmagyarosodnak. Ugyanekkor megindul a törzsökös szegedi magyarság kirajzása a délvidékre, főleg a Temesközbe, ahol nagy nemzeti hivatást tölt be. A történelmi áttekintés az egyes városrészek •hiPfirajzi képének rövid jellemzésével fejeződött be. Utána Szeged néprajzi különlegességeivel kapcsolatban a szegedVidéki napsugaras házdiszilés kialakulásáról, a barokk Szentháromság-jelképpel való belső rokonságáról, majd a szegedi paprikaternielés néprajzáról beszélt Bálint Sándor. A paprika a Balkánról kerül hozzánk, talán az alsóvárosi ha ólok honositották meg és kezdetben n hideglelés (malária) orvosságául szolgált. Az előadó végül a szegedi népköltészet sajátosságairól szólt. A szegcdi népköltészet feltárásának nagyérdemű mestere Kálmány Lajos, akinek a mult század utolsó évtizedeiben még olvan anyagot sikerült gyűjtenie, amely azt bizonyltja, hogy Szeged népe a magyar néphagyományok őrzésében mindig a legelsők közölt állott. Kálmány még a szegedvidéki balladaköltészetet is, amely szinte a székellyel vetekszik, még virágjában találta. A szegedi nép mesevilága olyan keleti motívumokat is megmentett, amelyeket más magyar vidékeken hiába keresnének. Különösen érdekes a szegedi nép világteremtési mondái, amelyek alaprétegükben a vogul följegvzésekkel tartanak rokonságot. A népdallal kapcsolatban különösen a szegedi népnek a cigányzenétől való öszlönös idegenkedését emelte ki az előadó. Végül a Tanárképző Főiskola kamarakörusából alakult alkalmi tegyüttea adott el6 nébájjy szegedi parasztnótát sz'ok'ótt művészi készségével nyutvásár különösen kezdő tenyésztők esetében bizalmi kérdés. Nagyon sok kezdő éppen azért nem folytatta komolyan, sőt abbahagyta a nyuitenyész test] mert olyan állatokat vásárolt amelyek, ha nem is voltak betegek, tenyésztésre kevésbé voltak alkalmasak s igy nem valósulhatlak meg azok a remények, amelyeket minden tenyésztő a nyuí tenyésztéshez füz s amelyről a napisajtóban is annyi buzdító cikk olvasható. A bürokrácia lomarad November közepe van, amikor a fiatalítás már szünetel amikor a nyulaknak már uj helyükön kellene lenelök és a minisztérium illetékes ügyosztálya most sem küldött értesítést Szegedre, hogy mikor óhajtja a beígért és évek óta szokásos nyulvásárt megtartani A szegedi gazdasági felügyelőségen felvilágosítást adni nem tud. nak. A minisztérium a sürgetésre választ sem ad. Közben a nemzetvédelmi szövetség nagyon helyesen felvásárolja a kínálkozó példányokat. A minisztérium pedig ismét panaszkodni fog, hogy nem tudja elkölteni a költségvetésben a nyultenyésztéa fejlesztését szolgáló előirányzott összeget. A közönség azt hinné, hogy a földmüvelésügyi minisztériumban, amely a legközelebb áll a termeléshez, kevésbé érrényesülhet a bürokrácia. Ugy látszik azonban a belga óriások is, a csinosillák is, a német kosorruak is aktaszerfl kezelést remélhetnek csupán... lésre alkalmas példányokat vásárolhasson, azzal a céllal, bogy a nyultörzseket igénylőknek olcsóbb ároo átengedje. A minisztérium évenként októberben szokta megrendezni a nyulvásárt, melyre a nagyobb nvultenyésztők s/.ámitanak is, amikor tenyészállataiknak csak egy részét adják el magánosoknak, bogy a földmüvelésügyi kormányzat akciója kinálathlány miatt meg ne akadjon. Az idén a földművelésügyi minisztérium illetékes osztálva uerylátsztk megfeledkezett a szokásos dátumról és hetek óta halasztja a felajánlott nvulak átvételéi, holott a mai takarmányhiány mellett és amikor a nyulabrak csak óriási nehézségek leküzdése árán szerzhető be, ez a késedelem a tenyésztőket nemcsak súlyos problémák elé állítja. hanem sok esetben a teovésztés feladására is készteti. A tenvésztők nagvrésze már meg is kezdte tenyészállatainak elpoesékolását. amikor egv részét élősulvban 8 pengős áron eladta a Hangya szövetkezet bevásárlóinak. , a) t sYíd tó Váratlan segítség nélkül adja oda azzal, hogy az átvevő a szaporulatból tartozik adósságát kiegyenlíteni. A szaporulat újra más igénylőkhöz kerül, ami által hólabdaszerűen terjed a nyultenyésztés. Ilyenformán nemcsak a tenyésztéssel foglalkozó családok jutnak húsellátáshoz és értékes szőrméhez, hanem — mint azt egy budapesti nagyforgalmu étte rem példája mutatja — jut már hus közfogyasztás céljára is. Egy kis szépséghiba A nemzetvédelmi szövetség szegedi nyulvásáraba egy kis szépséghiba csúszott Szeredai József ugyanis mint nem szakember a Szegedi Nyultenyésztők Egyesületének vezetőségét kérte meg a nyulvásár lebonyolitásá ra. A Nyultenyésztők Egyesületének elnöksége bizottságot küldött ki a felajánlott nyulak átvételére. Valószínű leg a szakértelem hiánya érvényesült a bizottságban is, mert a nyálak egy részét a nemzetvédelmi szövetség kénytelen volt a tenyésztőknek visszaadni, miután azok beteg, tenyésztésre egyáltalán nem alkalmas példányok voltak. Ez természetesen nem csekély Másfélórás hajsza után két rendőr elfogott két kerékpártolvajt (A Délmagyarország munkatársától) Szerdán este 1 óra tájban a Teréz-utq és a Pulcz-utca táján szolgálatot teljesítő rendőr ellenőrző körútja során a dohánygyár mögötti nádasban két gyanús alakot fedezett feL Az őrszem segitsegül hívta egyik közelben tartózkodó probarendörtársát és ketten a gyanús alakok felé közeliiettek. Amikör azok észrevették közeledésüket, elfutottak. A rendőrök utánuk. Nem érték azonban őket utol és a Kossuth Lajos-sugárut loigalmában szem elől tévesztették őket A derék rendőrök nem nyugodtak bele, hogy kicsúszott kezük közül a két üldözött és tovább folytatták az üldözést Végigjárták valamennyi Kossuth Lajos-sugáruti kocsmát és fél 9 órakor a Bodó-féle kocsmában meg is találták a keresett fiatalembereket. Bekísérték őket az őrszobára, ahol igazoltatásuk t során kiderült, hogy az egyik Szűcs 'Antal 32 éves Mátyás-tér 28. szám alatt lakó napszámos, a másik pedig Kenéz András 21 éves állás- és lakásnélküli kertész. Szűcs és Kenéz arra a kérdésre, hogy mit kerestek a ná'dasban, elmondották, hogy egy lopott kerékpárt szedtek szét és annak alkatrészeit rejtették el, hogy alkalomadtán majd érte menjenek és értékesítsék. A ibiciklit a Kossuth Lajos-sugárut 81. 'szám alatti Ferencsik-vendéglő elől lopták. Beismerésük után a rendőrök a nádasba mentek velük, kthalészták a vízből a kerékpárgumtkat s a vázt, meg a többi alkatrészt is előkerítették. iMég egyéb is kiderült Szűcsről és Kejnézről. Bevallották azt is, hogy as | alatt, amíg a rendőrök keresték őket, Forgács Jánosné Kossuth Lajos-sugárutl vendéglőjében is megfordultak és elloptak etry nyaksálat, valamint plros hngyellártst 8 pengő 60 filter kész pénzzel. A két jómadarat bekísérték a rendŐrségre, ahol letartóztatták őket és átadják az ügvészségnek. meglepetést keltett a nyultenyésztők tfk sc&gödaífflkit rfvirfe- eayc^tuwa, <te ecg maca l&WY* Ha a íenu^tvédeftti irö-jítögy fog&ljfcuto íojtfa* t SketfedJ vétség nyul vásárlási akciója, melyet [Gazdasági Egyesület elnökségét ía A Olvassa a Oélmagvarországot, hirdessen a Bélmaararorszá gban!