Délmagyarország, 1943. november (19. évfolyam, 248-271. szám)

1943-11-07 / 252. szám

) Szántó György: Kis nemzet vagyunk Hs csak tehetem, rádió mellett töltöm a vasárnap délelőttöket. Szeretem a szép zenés miséket, a protestánsok zsoltárai*, a magyar papok hangját, a szentbeszédeket és igehirdetést egyaránt, örülök, hogy nem zárkóznak el ezek a tudós férfiak a szellemvilág elefántcsonttornyáha, problémáik napi életünkben gyökereznek, mondanivalóik a realitások talajából sarjadzanau, a szószékük a templom megszentelt földjén, de mégis a földön áll, szónoklataik alapjai! ebbe a mi magyar földünkbe mérik ki, ássák és épitik. Innen emelkednek azután a lelkiség ama régióiba, mely szónoklataik aranyos kupolája, tanulság és tanúság az értelmiség minden fokán. Legutóbb dr. Csiky Gábor esperes igehirdetése fogott meg, amely a Kobáry-utcai unitárius templom katedrájáról" hatolt el szobámba, a mikrofonon és hangszórón át. Mondanivalójának végső konklúziójaként azt hirdette, amit husz év óta fejtegetek én is, könyvben, drámában, napisajtóban, folyóiratban. Nem igaz, hogy kis nemzet vagyunk, amelynek sorsa csak a nagyhatalmak történelmének függvénye. Mert nem a mennyiség teszi egy nemzet érejét, de a minőség, a Iciki tartalom, a maga sorsába és istenbe vetett hite. amelv végső fordulokon kar sereget, az akkori Európa légcsodák a t tud mivelni. Meri ha Isten {számottevőbb katonai hatalmát, amerelünk. ki ellenünk? j b'O mai napig sem méltatott kellően c . . , .... . . , |a magvar és külföldi hadtörténelem. Szivem belsejebe hatolt ennek a' Papnak a bátor hangja, erősgerincii, tiszta gondolatmenete, melyre sohaés létünli annál is csodálatosabb, mert legtöbbször alólmaradtunk ezekben az egyenlőtlen küzdelmekben. A Lech mezeje, a mohii puszta, a mohácsi dombok, a majtényi és világosi sikok, a trianoni kastély egyformán tudnának beszélni nemzeti katasztrófáinkról és ha a népek világ fórumán mutogatni kellene sebeinket konzulválasztáskor, ugyancsak voltia mit mutogatnunk felemelt tógánk alatt. Vereségeink néha évszázadokra kihatoltak, de győzelmeinket, mert voltak ilyenek is bőven, sohasem tudtuk kihasználni. Hogy csak egy példái említsek, itt a durnkruti csata, melynek hadászati és politikai lehetőségeit és igy jelentőségét egyetlen történetírónk sem tudta átgondolni a maga teljes egészében. Nem kétséges, hogy a habsburgi várgróf, Rudolf, a Habsburg-dinasztia megalapítója, feltétlenül alól maradt volna a morvamezei ütközetben, ha IV. László, akit Kun László néven emlegetünk, meg nem segrti magyar cs kun hadaival. Ez a tizenhétéves hadvezéri zseni nemcsak hatalmas, jólszcrvczett sereggel avatkozott be a kellő pillanatban a csatába, Ha ezen a perspektíván végigtekintünk, kétségtelen, hogy nem a kvantitás a döntő, hanem a kvalitás, mely minden balszerencse közt, oly sok viszály után élteti ezt a népet, annyi nagy nép pusztulása és eltűnése közepette. Még az a közmondás sem állja meg a helyét, hogy kálán tanul a magyar, mert nem tanul. De élteti lelkiségének, bitének és szellemének ereje, tulajdonságainak képességeinek szerencsés és gazdag öszszctétele. Átvészelte a roppant monCsányi PÁíosüa: OeEMXGYARORSZAÖ r VASÁRNAP, 1943 november 7. " gol és ozmán előretörést, át fogja vészelni a jövő hatalmi összecsapásainak kríziseit is, ha tudatosítja, hogy r.cm vagyunk kis nép, egyszerűen és pusztán ezért, mert: vagyunk! História est magister vitae. Vita est magister optimus. Lapozgassuk történelmünket és ne vegyünk át kártékony frázisokat minden kritika és meggondolás nélkül. Ag*Us outfytyi mmI a lcuu.es esztendőtől, az áwizt&l és a boszackónyskiót, aUiU ma más nincsenek ... (A Délmairyarország munkatársától) Szeged valóban szebb lett, mint volt, de ha a zárviz kegyetlen pusztításait nem kellett volna átvészelnie, hogyan mutathatta volna meg országvilágnak, hogy a babokból újjászületik? Szeged történetében az árviz esztendeje valóságos választófal, min rien emlék oda tér vissza. Hát még ' annak az emlékei, aki mint leinőtt C-lány élte végig a nagy ávizet, miolyan kidolgozott taktikával és stra- élményszerüek, mennyire eltöröltegiai tervvel semmisítette meg Ottó- ,,Jplpllpnp,. Lht*„oW sem volt talán nagyobb szükség, mint éppen most, amikor újból döntő sorsfordulat előtt állunk, araikor külső és belső ellenségeink suttogják, sziszegik, terjesztik, szítják azt a tévhitet, rögeszmét és frázist, hogy kis nemzet vagyunk, nem magunk határozhatunk sorsunk cs Hivatásunk felett, alkalmazkodnunk kell a törtéuelpm nálunk hatalmasabb erővonalainak irányaihoz és áramlatainak sodrásához, meg máscfféle. Hogy mindez maszlag és áfium, azt már Zrínyi Miklós kifejtette. A kétkedők jóltennék. ha elővennék ma az ő politikai munkáját, rádöbbennének szörnyű aktualitására. De ehhez bevezetésül szeretném mai szemszögből is megvizsgálni ezt a kérdést, amelyre nagyjaink oly sokszor megadták karddal és tollal a feleletet. Mert nem lehet elégszer felrajzolni ezt a kérdőjelet a magyar horizootra és nem lehet elégszer feleletet követelni reá, nemzeti öntudatunk folytonos ébrentartása érdekében. Felejthetetlen emlékű baiátom, Pethő Sándor mondotta volt el nekem, hogy egyszer egv francia diplomata megkérdezte ifjabb Andrássy Gyulát, hogy mi a magyar nép legfőhb erénye? — Hogy van, — volt rá a gróf lakonikus felelete magya ÍHa akkor a magyar zászlósurak meg "nem akadályozzák, László a dunántuÁ és felvidéki magyar hadakkal, harmincezcrnyi kitűnő kun hadseregével, a számottevő besenyő hadakkal, a Szövetséges nogaji tatárok hatvanezer föpyi seregével játszva összetöri Rudolf amugyis gyenge és a csatában már felőrölt haderejét, aztán élére állva a keleti lovasnépeknek, ugy végigsöpör az akkori Európán, hogy Magyarország hatalmi helyzetét talán egy eljövendő évezredre megváltoztathatta volna. Ehelyett a magyar oligarchák nyomásának engedve visszafordult, teljesen kisemmizve úgynevezett szövetségesétől, Rudolftól, aztán«tünk, most az árvízről szólaltaljuk lieletlenek lehetnek?! Móricz Zsigmond órákon át boldogan hallgatta Ágnes nénit, akibői novellahősnőt is formált, Ágnes nénit, dr. Bálint Sándornak, a kitűnő etnográfusnak nagynénjét, azt a valósággal éréből formált egyszerű asszonyt, aki a szegedi föld életerejét s a homokos talaj gyermekének örök ravaszságát, talpraesettségét és szívósságát szimbolizálja. A 82. évéhez közeledő Agnís ángyot Móricz Zsigmond így nevezte — dr. B á 1 i n l Sándorné társaságában kerestük fel, . , * hogy meghallgassuk, mit mesél a régi; er'e™ f^Vu ?. ' 3h°l "fé™ Szegedről, az Immár történelemmé vált i nedeket találhattam a Viz előL Hat eseményekről, emlékekről és érdekes! aho& odaérek, kit latok ? Az al om*a emberekről. Gyermekkori emlékeiről, | *rad,csan ""kegyeskedett Mar,s „e, amelyek nagy "része Rózsa Sáodot-| hoz fűződnek, legutóbb már képet adse étele, se itala, ha csak a vizbül nem akart vón inni... A mentők arra-arra gyüttek csónakokkal, de' felkiáltottak a mi Pistánknak, hogy jó helyen van ott, ahun van, olyanokat kellett megmenteni, akik a romok alatt szorultak • •. Ágnes néni szinte szemléltetően, képszerűén mesélte el árvizí élményeinek további részét.' Ahogy kiért a Kolozsvári-térre, azt látta, hogy a Veresács-utcában az ér felfelé forditotta a nagy szálfákat és gyökerükkel fölfelé sodorja tova. A Rákóczi-uton már majdnem utóiérte az ár, a Szentháromság-utcán pedig annyira kimerült, hogy ledobta azt a kis batyut, amit magával cipelt, mert nem birta tovább vinni. — Itt maradtam bizony egy szoknyában! _ meséli tovább Agnis ángyó cs hangja átforrósodik az emlékezőtől. — Az alsóvárosi templom limánban volt — mondja, amivel azt akar-' ja magyarázni, bogy viz vette körül. — Elfúlva, lihegve és holtra fáradva egész uralkodása abban telt el. hogy harcolnia kellett az oligarchákkal, le kellett vernie a Hódtónál a kunokat, végül diadajmas hadjáratban végeznie kellett a nogaji tatárokkal is, akiknek szövetségét vissza kellett utasítania a durrikruti csatából kifolyó hálátlan és szerencsétlen nyugati orientáció miatt, melyből csak kára volt az országnak. Igy lett aztán pusztai devernyázó ebből a hadvezéri és politikai lángészből, aki meg akarta boracg és azokrol az élményeiről, amelyek a letűnt, régi, viz előtti Szeged karakterét, színét és hangját idézik... I. fcccncz lázstf. ácvirnéző láisyaiása Ágnes néni 17 esztendős volt, amikor az árvíz elpusztította Szegedet. — A Széli-utcában laktunk akkor a 17 éves lábammal alig tudtam oda-* érni, Maris néni meg a 86 éves lábával hamarabb ott volt! Hát akárki mit mondjon, ezt nem csinálhatta másképp, csak ugy, hogy boszorkány volt... Ágnes néni a komoly meggyőződés hangján erősiti. hogy Maris néni bűbájos mesterkedésével menekült meg az árvízből. Megkérdezzük tőfr. hogyan gondolja: — Hát seprűnyélen! — vágja rA. mint aki nem tűr ellentmondást. Aztán rátér a király látogatására aszal. nosilani a parlamenti rendszert már|ad4sj m0(Jor4ban borzasztó világ a tizenharmadik század végén, hadve- ,oI< 3Z cMk rom é<. roin<|e- meséli közvetlen, élményszerű elő- ^hogy a boszorkányokra később még visszatérünk. , , .. niift... Nem voltam dokumentálva, .vegul 3 V]Z zéri képességeit még a keleti lovasnépek ellen -is kunjai végeztek vele, kelet bosszújaképpen. Folvtalhatnám a példák sorozatát A Kálvária-utcán jöt fel a Éálmeséli s a szeme felíme, ezt szeretném ezúttal kissé'Mátyás király és Nagy Lajos kárhaaiegvilágitani egy rövid cikk kereté ben, mi rejlik e mögött a két rövidke szó mögött. A két rokon, a iiunn és áz avar számbelileg sokszorosa volt az aránylag csekély számú honfoglaló magyarságnak. Fajbeli le.g annál sokkal egységesebb népek. HITIPIlett katonai rendszerük, fegyelmük és harcké.szségük semmivel sem maradt el a magyarok mögött. Azt sem lehet mónijani, hogy nem voltak államalkotók. Törzseik ugyanoly egységes vezérlet alá kerültek, uouiád kulturájuk, családi életük ugyanolyan fejlett, mint az utánuk megjelenő magyaroké. Európai szereplésük, de egész nemzeti létük mégis jóval rövidebb, alig nébány száz év, mig mi egy ezredév után is elmondhatjuk, hogy él magyar, áll Buda még. Pedig hatalmasabb, szívósabb és egységesebb ellenfelekkel kellett megkezdenünk, mint •kár a hunoknak, akár az avaroknak veszett győzelmein át az erdélyi fejedelmek sorozatos és diadalmas szabadságharcáig, a hétéves háborúig, Doberdóig és Gorlicéig, abol tnind'g magyar fegyverek vívták ki a diadalt, csakúgy, mint egykor Budavá.r viszszavételénél és a zentai ütközetben. l)c minek folytassam? Végzetes vereségeink és meddő győzelmeink után rac'g mindig itt állunk a Duna—Tisza közén, sajnos, ellenséges népektől környezve, de töretlenül és a keleteurópai kérdés kulcshelyzetének birtokában. kis számarányunkat meghazudtolóan. nem voltam ottnon. anmor vária-térre iz. A Báró Jósika-utcára jött' il]an az'emlékezés hatása alatt. — fel először, ott jártam éppen és Iát- Mintha most js látnám, c»ak úgy patam, hogy rohan az ár, magasabb volt,»So?roft be d isl> mint „ többi ember, mint egy ház. Hazaszaladtam s látom, 0tt pipiskedett a kövekre lerakott hogy a szomszédos ház mellé talics-, deszkákon. A Kálvária-ut két oldatán kázzák a földet. A küszöbön mög egy {temető volt, az egyik oldalon a mados bába gyar> a másikon a szerb temető. A teesztendős!. nl(*tők árkában a meritőcsónakok közircgasszony ült, a szomszédos néni, volt már vagy 86 Mondtam az emböröknek, hogy ne ta-j lekedtek előre" meg bátra. De a fcilicskazzak a fődet, mer annak, ami! r4)v gyalogosan mőnt csak, mint a gvün, ez nem áll útjában. Aztán azt többi embör — Ágnes néni közelről is látta? — kiáltottam az öregasszony felé: •Meneküljön kend Maris néni, mert gyiin a viz!« — »Nem bánt az engöro!* mondta és csak tovább ijldöaélt a kükérdezi dr. Bálint Sándorné. — Hát hogy ne láttam volna lelkecském! Olyan közel möntem hozzá. szöbön. összeszedtem a holmit, amit el hogy hozzá is dörgölőztem. Ott állt a tudtam vinni, mög az édesanyámat, j Kálvária-tér, mög a Reményi utca sarhogy át vigyem lljszögedre. A bátyám, a Pista felmászott a fa tetejére s ott maradt. Négy napig iilt a. fa tetején. UzletáthelyezésI Kállav Albert-u'cából KáráSZ-UtCa 16. szám alá Optlf Ó helyiségbe helyeztem át. Koyács jósze( |á(8zeré„ kán és a nép körülvette. Köszöntöttük is,.. — Hogyan köszöntötték? — Hát dicsértünk... — Aztán válaszolt-e? — Hát bogy ne válaszolt volna Ugy, ahogy köll, azt mondta, hogy mindörökké.., — Hogy mondta?- Tudott magyarul? „ _ Hát hogyne tudott volna _ *ér