Délmagyarország, 1943. október (19. évfolyam, 222-247. szám)
1943-10-05 / 225. szám
hát az alkotmánynak", mint a politikai nemzet egységében való egyenlőségnek, tehát a demokráciának speciálisan magyar alapjait. A diszgyülés utolsó szónoka H o tik, hogy 10 esztendő bérletidő helye* mindössze 3 évig használták földjüket és nemcsak hogy befektetéseket eszközöltek ez alatt az idő alatt, hanem kifizették a magukra vállalt SzobotkaSerédi hercegprímás visszautasította a pápa személyét ért alaptalan gyanúsításokat Impozáns keretek közt fo'yt le a katolikus nagygyűlés vasárnapi programja Budapest, október 4. Az Országos .vények megvetésében látja. Ezért fon- |h0f7. Krisztus palástjával burkoljanak hessen. Szerződésük 10 eszte Katolikus Nagygyűlés vasárnapi ese- tos a keresztény életfelfogás erőabilé-|P0,,<ikal t5rekv#seket> »í"elyek való-(szólt s most már a kővetkező e monnay Tivadar főpolgármester jféle adósságtörlesztés egy részét is volt, aki >A katolicizmus a magyar (Némelyikük 1—2 hold örökföldjét adta társadalom szolgálatában* cimmeljel, hogy a bérösszeget egy évre előre tartott előadást. (kifizethesse és Iákat ültethessen, vaA katolikus öntudat nem tűrt, lamint egyéb befektetéseket eszközölcsztendört esztenmenyei ünnepi főpapi nagymisévcl 'sére irányuló szándék, amely ennek a fj?" • kereszténységgel összeegyez- dőre kenyér nélkül maradnak, kezdődtek a Bazilikában. A misét gyűlésnek is programja. telhetetlenek. Vannak közéleti bolyon-l ^Dr. Pálfy József polgármester Czapik Gyula egri érsek pontifikálta. A nagygyűlés első nyilvános diszgyülését vasárnap délelőtt tartották meg a Vigadó nagytermében, előkelő közönség jelenlétében. Az elnöki asztal közepén foglalt helyet Serédi Jusztinián biboros hercegprímás cs Angello Rótta apostoli nuncius. A pápai himnusz elhangzása után Serédi Jusztinián hercegprímás mondott megnyitó beszédet. — Mikor világszerte jóformán mindenki a jobb jövő kialakítását igén — kezdte meg beszédét a hercegprímás —, de ugyanakkor ész. nélkül pusztítja, mindazt, amit annak előfeltételeként a mult és a jelen alkotott, sokszor szembeszáll magával Istennel is, akkor mi, magyar katolikusok az isloni gondviseléssel együttműködve kívánjuk előmozdítani a jobb magyar jövőt Isten és felebarátunk szereidével, az egyénnek, a nemzeti közösségnek és az egyház munkájának kijáró részrehajlatlan igazsággal és becsületes munkával. Ezután a magyar honvedek hősiességéről emlékezett meg a hercegprímás, majd igy folytatta: — Az igazságot mind az egyénre, mind a nemzeti közösségre, mind pe*lig az egyház munkájára vonatkozóan hirdetjük és köveleljük s vele szemben bel- és külföldön lábra kapott hazug vádakat, amilyenek például a vallási és nemzeti kisebbségek .elnyomása, a minálunk soha nem létezett feudalizmus, a szociális kérdések elhanyagolása, stb. perdöntő bizonyítékok alapján bátran visszautasítjuk. Hangoztatta a hercegprímás, hogy az igazságot a lehetőség űatarain belül törvényes eszközökkel és a lelkiismeretlen demagógia Kerülésével, kivált társadalmi és gazdasági vonalon most is érvényesíteni akarják a magyar katolikusok. Beszéde végén a hercegprímás a pápáról emlékezett meg. — Mélységes fajdalommal jelenlem, hogy erről a nagygyűlésünkről az idők uiostohasága miatt Üszeutségetiek nem tudunk hódoló táviratot küldeni. De tannál nagyobb szeretettel imádkozunk ereíte, tudván jol, menynyit szenved, kivált fenkült személye ellen mostanában sokfelé rosszakarattal terjesztett, de teljesen alaptalan gyanúsítások miatt. Ezután bejelentette, hogy a Kormányzó urnák a nagygyűlés ncvébeu táviratilag fejezte ki a magyar katolikusság mélységes tiszteleiét és őszinte ragaszkodását, azzal a hő kívánsággal, hogy ezeken a vészterhes időkön Isten segítségével szerencsésen átvezethesse a nemzetet. Angelo Rótta apostoli nuncius mondott ezután üdvözlő beszédet, hangoztatván, hogy a pusztító háborn oka — Mindig legjelentősebb alkotása és dicsősége marad a magyar népnek — mondotta —, hogy a Szent Korona közjogi szimbólumával és álta-[homokzsák nem segit. la kialakította a későbbi századokban | A diszgyülés a Himnusz gók, akik az egyházat és annak nagy- felkérésére dr. Rőth Dezső tanácsKán ay Tibor nv. miniszter mou- jajt kioktatásban szeretnék részesite-^ok, a gazdasági ügyosztály vezetője dott ezután nagyhatású beszédet. A katolikus egyház nem szorult (világitotta meg a kisbirtokosok helyrá >átképzésre*. Áz idegháboru ellen ;zetét. A tanácsnok hangsúlyozta, hogy csak az izzó katolikus meggyőződés 'a kisbirtokosok szerződése nem vol; páncélzata használ, semmiféle lelki (végleges, hanem a kisgyűlés határozaJtától volt függővé téve. Valamennyiükhangjal- kel közölték több xzben is, hogy végugy a hatalom korlátozásának, te-|val ért véget. Rz idén hamarabb készül el a költségvetés, mint az eddigi háborús esztendőkben (A Dcimagyarország munkatársától) Az utóbbi háborús esztendőkben Szeged költségvetése részint a megnövekedett munka, részint a tisztviselőhiány miatt csak decemberre készülhetett el, holott szénitemberben be kellett mutatni a város költségvetését a minisztériumban. Az idén a megnövekedett tisztviselőhiány ellenére is hamarabb készül el a költségvetés, mint az eddigi háborús években történt. Dékán y Sándor számvevőségi főtanácsos már jelentette dr. Pálfy József polgármesternek, hogy minden valószínűség szerint november hónapban elkészül a számvevőség az idei városi költségvetési tervezettel és azt nyomban a közgyűlés elé lehet vinni. A költségvetés elkészítésén a legnagyobb erőfeszítéssel dolgozik a számvevőség kitűnő tisztviselőkara, amely nemcsak hogy jóval létszámon alul, de gyakran féllétszámmal kénytelen pedig ellátni a megyarapodott számvevőségi munkát Az elmúlt évi költségvetés, illetőleg zárszámadás már nyomdában van s igy az idei költségvetés munkálatai foglalkoztatják a számvevőséget elsősorban. Dékány főtanácsos azonban gondosan ügyel arra is, hogy más, a költségvetéstől eltérő munkálatok se maradjanak el. Éppen ezért valóságos hősies erőfeszítéssel készül a számvevőségen a költségvetés előirányzata, amelynek munkálatait minden bizonnyal hat héten belül befejezik. Valószínű, hogy az ország vidéki városai közül egyedül Szeged költségvetését tudják majd novemberben az illetékes minisztériumokhoz benyújtani s ez a számvevőségnek a háborús időkben valóban példátszolgáltató szönhető. Az eddigi bérlők akarták Dérbe ven ni a Siobotka-ieie városi birtok 112 holdas parcelláid! A bCrlők kUldoitsége a polgármesternél (A Détniagyarország munkatársától) A legutóbbi kisgyűlés foglalkozott a nem kevesebb mint nyolc esztendeje húzódó Szobotka-féle bcrletügy likvidálasával. A város balástyai 210 holdas birtokát Szobotka István bírta bérföldként. Miután nagyobb béröszszeggel tartozott a városnak, a bérlelet felmondta neki a város és mint a néhány nappal ezelőtt mcg'artott különösen n« érkötési' torvenyek te-l kisgyűlés saját hatáskörén belül eihaledése és megvetése. Rámutatott, hogy tárazfa, _ 0gy 112 haldas középbirNIJ. Pius pápa is a világpusztító fel- tok és több kisbirtokra parcellázva fordulásnak gyökerét a krisztusi tör- ,-észint árlejtés nélkül, részint áriejtés|sel nj bérlök kezére adja. A balástyai városi töldböl ezenkívül 70 holdnyi teBelvárosi Mozi Kedden 4, 6, 8 órai kezdetlel 7 FÉRFI 1 ASSZONY Szellemes és vidám versenyfutás egy szépasszony millióiért* A főszerepekben: FERNAND GRAVEY VERA KORENE KORZÓBAN Ma 4, 6 és 8-kor Mussolini kiszabadításáról készült eredeti helyszíni felvételek! Féltékenység SOHLAY ARTÚR, TOLNAY KLÁRI, LAJSCZY MARGIT, NAGY ISTVÁN szenzációs főszereplésével legsen csak kisgyülési hatáiozat helyezheti őket bérleményükbe. Ami pénzt a város pénztárába befizettek, abból leszámolják 3 évi bérletösszegüket s a többit, ami nekik visszajár, a város pénztára visszatéríti számukra. A bérleményt most amiatt adják egy tagban árlejtés kitűzése mellett, mert igv gazdaságisabb s a középbirtok — mint a polgármesteri előterjesztés is hangsúlyozta — több kisembert, gazdasági munkást tud foglalkoztatni. A küldöttség több tagja szólalt fel ezután és kérte a polgármestert, hogy valamilyen módot adjanak az eddigi kisbirtokosoknak arra, hogy az árlejtésen eséllyel vehessenek részt. Olyan javaslattal állottak elő, hogy néhányan közülük összeállnak és bérbeveszik a 112 holdas középbirtokot Rőth tanácsnok szerint azonban ez azért nem vihető keresztül, mert a, birtokot nem lehet megosztani, ugyanis ilymódon nem érné el a város azt, amit az árlejtésre bocsátandó középbirtok megalkotásával el akart érni. Hangsúlyozta, hogy a Szobotka-féle birtok eredetileg -is középbirtok volt és a város éppen ebhez az eredeti formához akar ragaszkodni azzal, hogy ezt a 112 holdas birtokot csak egytagban adja bérbe. Dr. Pálfy József polgármester kidomborította azt, hogy a város ugyanakkor a volt Szobotka-féle birtokon gazdasági munkásként dolgozott kisemberek számára árlejtés mellőzésével adott ki kisbirtokokat. A polgár* munkásságának kö- j mester közölte a küldöttséggel, hogy amennyiben a keddi árlejtésén valamilyen elfogadható ajánlatot tudnak tenni, ugy ajánlatukat — az észszerűség és gazdaságosság figyelembevételével — bzáinontartják majd. A pol gármester hangsúlyozta végül, hogy az árverés uyilvános lesz és Senki sincs abból kizárva. A polgármesteri javaslat ugyanis — amint emlékezetes _ eredetileg a 112 holdas birtokot is árlejtés mellőzésévé! akarta bérbeadni. Dr. Pálfy József polgármesif azonban — mind a város, mind a gazdatársadalom javát szem eiött tartva _ a kisgyülésen megváltoztatta javaslatát és a középbirtok bérbeadásának előfeltételéül a nyilvános árlejtés mellett döntött. A kisgyűlés ebben a formaban fogadta el a polgármesteri javaslatot, amely egy nyolc esztendeje húzódó ügyet akart közmegelégedésre lezárni. A Szobotka-féle bérlemény krddi árlejtése elé nagy érdeklődéssel tekint Szeged gazdatársadalma és érdeklődéssel várják, hosy a 112 holdas bérlemény hogyan cserél majd bérlőgatzdát. rületet visszacsatolnak a közlegelö területéhez, amelyből annakidejen elvették. Keddr©, október 5 ére tűzték ki az árlejtést arra a középbirtokra, amelyet a kisgyűlés árlejtés kitűzésével határozott bérbeadni. A 112 holdas középbirtok területén eddig kisbirtokosok gazdálkodtak, akik 1940-ben kapták meg fejenkint 10, 15, 20 holdas bérleményüket azzal, hogy bérletidejük 10 esztendőre érvényes, vagyis 1951-ig s ez alatt az idö alatt a Szobotka-féle tartozás bizonyos részét is átvállalták.. hogy letörlesztik. Ezek a kisbirtokosok a hosszabb bérlctidő reményében befektetéseket is eszközöltek s most, hogy a kisgyűlés a polgárraes teri előterjesztés alapján ezt a területet egy tagban és nyilvános árlejtés igénybevételével uj bérlőnek kiadni határozta, az eddigi kisbérlők sérelmesnek találták magukra nézve ezt a határozatot. Hétfőn délben a kedden árverésre kerülő 112 holdas városi bérlemény é"ddlgi bérlői Gyurkovics Ferenc leventeoktató vezetésével küldöttségileg jelentek meg 8, polgármesternek hogy sérelmeiket előadják. ElmondotSzécheityi Mozi Ma 4, 6, 8 órakor! RfiGŰSZKODOM ü SZERELEMHEZ Yigjáték. Szereplők: AJTAY ANDOR FÉNYES ALICE HIDVÉGHY VALÉRIA r. BENKö GYULA MIHÁLYI ERNŐ