Délmagyarország, 1943. szeptember (19. évfolyam, 197-221. szám)
1943-09-11 / 205. szám
—. Hathónapi bőrtönre Ítéltek egr eaaló cigány javasasszonyt. Csurár Erzsébet 46 éves kevermesi cigányasszony Kerermesen a mult év április 3Ö-án bement özv Zámbó Sándorné lakásába és Zámbóné' betegen fekvő édesanyjának azt mondotta, bogy ö meg tudja gyógyítani, ehhez azonban szüksége van megfelelő ruhára és pénzre, hogy a szükséges gyógyszert a patikából elhozhassa. A hiszékeny öregasszonytól meg is kapta a pénzt/ Csurár Erzsébet azonban nem ment e! a patikába, hanem különböző füvekből >teát« kotyvasztott és azt megitatta Zámbóné édesanyjával és öcsesével aki szintén beteg volt. Zámbóné feljelentése alapián indult meg a esaló cigány javasasszony ellen az eljárás. Csalási bűnügyében dr. Hárs László törvényszéki büntető egyesbiró tartott pénteken főtárgyalást. Csurár Erzsébet beismerte a sikertelen gyógyítást de a csalás büntette ellen kéz.zel-lábhal tiltakozott. Mint montjotta, a pénzt és a ruhát Zámbóné édesanyja és öocse »jószántukból' adták*. A biróság azonban nem fogadta el Csurár Erzsébet védekezését. A minden hájjal megkent javasasszonyt csalás büntette migtt 6 hónapi börtönre Ítélte az egyesbiró Az Ítéletben — ez ellen ugy látszik, nem ismer orvosságot és gyógymódot a javasasszonyok íratlan orvosi szakkönyve — megnyugodott Csurár Erzsébet, igy az ítélet jogerős. — Másfél évi börtön lopásért. Var«v* Mária 33 éves büntetett előéletű hódmezővásárhelyi napszámosasszony áprilisban Hódmezővásárhelyen több tanyába behatolt és onnét pénzt, ruhaneműt és egyéb háztartási cikket lopott. Ügyében pénteken tarlott főtárgyalást a törvényszék Ungváry-tanécsa. A biróság Varga Mária beismerő és a tanuk terhelő vallomása alapján üzletszerüleg elkövetett lopás bűntettében találta bűnösnek a rovottmultu napszámosasszonyt és ezért másfélévi bőrtönre ítélte. Varga Mária az Ítéletben megnyugodott, igy az jogerős. Elitélt tolvajok. Gilicze József 31 éves és Gilicze Józsefné 30 éves szegedi lakosok lopás vétsége miatt kerültek pénteken dr. Hárs László törvényszéki büntető bíró elé. Gilicze és felesége február 26-án Gombos Béla gajgonyakapitánysági tanyájának udvarából elloptak 4 akácfát 30 pengő értékben. Gilicze és felesége beismerték bűnösségüket, csupán azt hozták fel védekezésül, hogy az akácfát még egy »báránylelkfi* ember is ellopta volna, agy voltak odarakva a tanya •idvarára őrizetlenfii. A biróság védekezésüket nem találta elfogadhatónak és Gilicze Józsefet 2 heti, feleségét pedisf 1 heti fogházra Ítélte. SPORT DÉLMAGYARORSZAG SZOMBAT. 1943 szeptember 11. A ' Az SzIK~HA£E rangadó lesz vasárnap az egyetlen DIÓ NB-meccs Szegeden Az NB I.-ben szabadnap van vasárnap, NB II. osztályú csapataink vidéken játszanak, igy az egyetlen nem zetibajnoki mérkőzés az NB III. osztályú SzTK—HASE meccs lesz ezen a napon. A mérkőzés tulajdonképpen rangadónak számit, mert az NB III. Déli csoportjában levő két szegedi egyesület kerül szembe egymással. Tekintettel arra, hogy sem az SzTK, sem a HASE nem nyert még az idén mérkőzést, > nyeretlenek rangadójának* is lehet nevezni ezt a meccset. Mindenesetre ezen a mérkőzésen valamelyik csapat megszerzi első győzelmét. Nem lehetetlen azonban az sem, hogy döntetlen eredmény születik, sőt a pillanatnyi formák alapján ez látszik legvalószínűbbnek. bácskai csapatok otthon veszélyesek. A Szegednél egyelőre az a probléma, hogy Szabó vagy Korányi lesz-e a jobbhátvéd. Ha Szabó sérülése rendbe-jön, ugy öt állítják be, ellenkező esetben Korányi helyettesíti. Vörös játékára még nem számítanak, de re mélik, hogy á következő SZOMBAT, SZEPTEMBER lt •i iiin—mimi ii••••ni •<i»i árui _ BUDAPEST i. 6: Üzen az otthon.. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. 6.25: Ébresztő, torna. 6.45: Reggeli zene 7: Hírek, közlemények. 10: Hirek. 10.15: Országos Postászenekar. Vezényel Eördögti mérkőzésre j János. 11.10: Nemzetközi vizjelzőszoiteljesen rendbejön a lába. A Topolya j gálát. 11.15: Major Blanka hegedül. 11 elleni összeállítása a következő: Lu- óra 40: Útirány: Gyilkos-tó, Békásdas — Szabó (Korányi), Gyuris —| szoros. Schelken Pálma előadása. 12: Baróti, Dora, Kakuszi _ Bognár, Harangszó. Fohász. Himnusz. 12.10: Nagy II., Tóth, Harangozó, Nagy I. : Budapest honvéd őrzászlóalj zenekaA mérkőzést Kiss Zs. vezeti. jra. Vezényel Pongrácz Géza. 12.40: HiAz UTC-nek a Zentai AK elleni írek. 1.20: Időjelzés, vízállásjelentés, összeállítása még bizonytalan részben j 30: Honvédeink üzennek. A Vöröskea sérülték, részben amiatt, hogy még reszt bajtársi rádiószolgálata. 2: Éneknem tudják, Széli hazaérkezik-e idejé- karok műsorából. 2.30: Hirek, miisor ben szolgálati helyéről. Az azonban ismertetés. 3: Szabó-Quitter Géza táncAz SzTK egyelőre keretet jelölt ki bizonyos, hogy Raffaj ezen a mérkő- zenkara. 330: A Balaton hegyei. Lua mérkőzésre, ebből a keretből állitják össze vasárnap a csapat tagjait. A keret a kővetkező: Károlyi. Hrabák, Polyák, Koralódi, Haller, Fixmer, Szilágyi, Hetesi, Csetneky, Solt, dr. Tóth, Jeney, Horváth, Török. A HASE-ban uj szerzemény mutatkozik be a jobbszélső Zsurkén sze. mélyében. A tiszthelyettesi csapat öszszeállitása a következő: Csontos— Radnai, Juhász—Molnár, Rácz. Gál— Zsurkán, Fehér, Maleczky, Sonkó, Savanya. A mérkőzés délután fél 5 órakor kezdődik a Hunyadi-téri sporttelepen zésen már játszik. Vele sokat nyer az kács Károly előadása. 4.15: Hirek néUTC védelme Jobbágyról lemondott met, román, szlovák, ruszin és szerb az UTC vezetősége, mert a játékos nyelven. 4.45: Időjelzés, hirek. 5: Melnem akart állandó tartózkodásra Sze- les Béla-zenekar. Vezényel Várhelyi gedre jönni, már pedig a kendergyári csapat csak helybenlakó futballistákat akceptál. Az UTC—ZAK mérkőzést Énekes vezeti. " —OOo—* X Nem a SzUE II., hanem egy ezeaz SzTK rendezésében. Előtte fél 3 {sekkel kapcsolatban megírtuk, hogy a órai kezdettel az SzTK ifi a Móra ifi-(SzUE TI. csapata 6:1 arányban legvőzlte a kolozsvári vízilabdázókat. Megírtuk azt is, hogy a gólok közül hárAntal. Közreműködik Marjay Erzsébet (ének). 6: Fehér madarak éjszakája. Tőrök költő versel magyarul. Bevezeti Németh Gyula. X verseke? elmondja Szeleoriiy Zita. 6.20: Magyar filmmuzsika. Közvetítés a Hunnia-filmgyárból. 6.50: Hirek. 7: Vidám hétköznapok. Barabás Pál csevegése. g«di kombinált győzött a kolozsvári 715: Táncoló ritmusok. 7 45: Hangkévizipólózók ellen. A keddi és szerdai 'pek innen onnan. 8.10: Vidám zenés uszóversennyel és vizipólómérkőzé- [hétvége. Közreműködik Páka Jolán, Orosz Vilma, Szabó Miklós, Ungváry vei játszik barátságos mérkőzést —OOo~ Szeged kir. város polgármesterétől 39977—1913. I. sz. Tárgy: A városi intézmények részére 1943 IV. negyedében szükséges kenyér és zsemlye szállítása. Versenytárgyalási hirdetmény A városi intezmények részére I. évi oktober, november és december hónapokban szükséges kenyér, zsemlye szállítására 1943. évi szeptember 18 án délelőtt 10 órakor a gazdasági ügyosztályban (Bérház, II. emelet 22) Byilvános versenytárgyalást tartunk s s beérkezett ajánlatokat ugyanezen napon és időben felbontjuk. Ajánlati minta, válalati ée szerződési feltételek a gazdasági ügyosztályban (Bérház, II. emelet 21) díjmentesen rendelkezésre állanak. Az aláirt ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezve és pecséttel iezárva, fenti időpontig a városi iktató hivatalba (Városháza, földszint 14.) kell benyújtani. As ajánlat bonitékját a következő felirattal kell ellátni: »Ajániat a 39977—1943. I. sz. versenytárgyalás hirdetményben közölt kenyér és •stmlye szállítására. Szeged, 1943 szeptember 11. Dr. Rötb Dezső tanaesnek. Érdeklődéssel várják a SzVSE -t Nagyváradon Jelentette a Délmagyarország, hogy a SzVSE vasárnap Nagyváradon vendégszerepel. A szegedi vasutascsapatot a NAC hívta meg barátságos mérkőzésre. Váradon nagy érdeklődéssel várják a SzVSÉ-nek, mint az NB 1. újoncának bemutatkozását. Az Estilap cimü váradi újság azt irja a mérkő zéssel kapcsolatban, hogy a NAC rendkívüli sporksemegét tálal fel vasárnap. Ismerteti a lap a SzVSE eddigi teljesítményeit és kiemeli a Gam-"1 mával szemben elért döntetlenjét. A SzVSE szép játékkal akar kitenni magáért Váradon, ezért a legjobb összeállításban utazik el Szent László városába. A Gamma elleni csapaton csak annyi változtatást eszközölnek, hogy Sajtos I. lesz a balhátvéd Varga helyett. Az összeállítás tehát a következő: Papp— Koppány, Sajtos I. —Fakó. Kolozsv. Borbély II.—Fábián, Ottó, Tihanyi, Borbély I, Bundik. A NAC a svéd—finn portyán levő válogatottjai nélkül igy áll fel a SzVSE ellen: Vécsey—Mészáros, Onodv—Szegedi, Juhász, Deményi—Kovács II., Barna, Lóránt, Rácz, PróbaJátékos. A SzVSE yasárnap reggel a sebesLászló. A rádiózenekart Rajter Lajos vezényli. Rendező Bőhm László. 9 40: Hirek, lóversenyeredmények. 10.10: Magyar nóták. Halmos István énekel, Vidák József cigányzenekara muzsikál az Ostende-kávéházból. 10.50: Zemat Perjés Lajos, a SzUE volt válogatott úszója dobott. Ezzel kapcsolatba n utólag Felhívták figyelmünket arra. hogy Perjés már nem a SzUE, ha-jnekari müvek. 11.45: Hirek. nem a Magyar Kender-UTC tagja, j »r.r» a duct n Ugyancsak nem a SzUE játékosa dr. BUUőrtiSl II. Antalffv Gvörgv, aki a gvőztes csa-! 415: Bura Pál cigányzenekara m»~ pat kapuját védte. Igy tehát a KAC isikét. 5: A Szimfonietta szalonőtöí ellen szereplő csapat nem a SzUE II., jmüsora. 5.35: Évica. Somlay Károly hanem egy szegedi kombinált együttes .elbeszélése. 5.55: Fazekas Mária éd voil. X Miért volt felforgatva szerdán a Mindszenti István magyar nótákat énekel, Danyi Pali cigányzenekari Szeged csapata? Megírta a Délmagvar- imuzsikál, 7: A földművelésügyi miország. hogv a szerdai Magvar Kupa- | nisitérium mezőgazdasági félórája. 7 mérkőzésen a Szeged csapata felfor 25: GyimestŐl Kőszegig Magyar gatott összeállításban állt ki és emiatt 8**T8,> verssel, magyar date a csatársor nem tudott eredményes i'®1 ®z országon át. Összeállítottá Bólenni. A közönség körében nagy volt|ka László és Tolnai Gábor. Elmondja felzudulás és sokan a vezetőséget Somogyi Erzsi és Apáthy Imre A zenét a rádió néprajzi lemezeiből I.njtha László állította össze Majd hirek, 9.30: Lóversenveredmények. a okolták az észszerütlen összeállítás ért A Szeged vezetősége köréből nyert értesülés szerinf a vezetőség tisztában volt vele, hogy az a helyes összeállítás, amelyet a közönség reklamál, a helyzet azonban az volt, hogy Bognár sérülten állt ki n mérkőzésre és nem vállalta a csatárjátékot. Az ő kérésére történt tehát hogv a vezetők eltértek a szokásos összeállítástól. X Százkilométeres kerékpárbajnokság Szegeden. A MKSz délkerületét képviselő megbízóit vasárnap Szegeden rendezi meg a déli kerület 100 kilométeres kerékpárbajnokságát A 100 vonattal utazik Váradra, ahonnan hét-jkilométeres bainokságnt a nemzetközi főn este tér vissza. A csapatot Richter István főtitkár és Berkessy Elemér edző feiséri. —oOo—• A Szeged Topolyán, az UTC Zenfán játszik vasárnap NB Il.-beli csapataink, a Szeged és az UTC vidéken küzdenek vasárnap a bajnoki pontokért. A Szeged Topolyán, az UTC Zentán játszik. A Topolya múltkori U FC elleni játéka alapján ítélve nem lesz nehéz ellenfele a Szegednek, bár számításba kell venni, bogy azóta bizonyára javult a formája Mindenesetre a Szegednek nem szabad elbizakodottan kiállnia erre a mérkőzésre, mert a ut 167. kilométer jelzőkövétől indítják. A versenyen részt vesznek a szegedi gyorsleventék is. ezenkívül a délkerület legjobb kerékpárversenyzői. Ugyanekkor kerül megrendezésre a 30 kilométeres vaskerekes bajnokság, amelynek győztese a délkerülct vaskerekes bajnoka cimet kapja. — Ttt emiitjük meg. horev a SzVSE kerékpáros gárdája a Balatoni Sporthét kerékpáros versenvei keretében megrendezett székesfehérvári verspnven igen szépen szerepeltek, amennyiben a Velenetei-tó körül lefutott bainokságban .Tnaebim ötödik. Kiss nvolendik heivrn vérezett. A 90 kilométeres távon idejük 2 óra 88 pere volt. A vaskereItes hajnoksávtjan Deák n vérthairáhan ötödik lett 50 kilométeres ideje 1 óra 29 nerc TŐZSDE Budapesti értéktőzsdezárlat. Nyugodt hangulatban, tartott irányzattal nyitott a pénteki értéktőzsde. A nyitáskor kiirt pénzajánlatok áruhiáwy következtében zárlatig érvényben maradtak. ^ vasipari értékek piacán • tözsdeidö folyamán a Fegyver és a Ganz részvényekben volt kissé élénkebb az üzlet ingadozó árakkal. Magyar Bank 96.5, Hitelbank 136.5, Nemzeti Bank 432.—, Magyar Kender 74.1. Zürichi devizazárlat. Páris 5.95, London 17.32, Newyork 431.—, BrüszszH 69.25. Milánó 92 67 fél. Madrid 39.75. Amszterdam 229 37 fél, Berlin 172.55, Szófia 5.37 fél, Bukarest 1.37 fél Budapesti terménytőzsdezárlat. Csekély forgalom mellett az árak változatlanok voltak. A Magyar Nemzeti Bank hivatalon valutaárfolyamai: Szlovák kor. 11.45— 1175, Hra 1740-17-90, svájci frank 76 60—80.60. svéd kor 71 70-82 70 löeiniaaiisroryao^ibiofliaia-^i