Délmagyarország, 1943. szeptember (19. évfolyam, 197-221. szám)
1943-09-08 / 203. szám
Hit csinálnak a diákok a pótszünidőben? Szülői értekezlet lesz 14-én a Baross-gimnáziumban a részleges tanítás kérd sének megoldására (A Délmagyarország mUnkatársá- ziil is akad, aki folglalkozást vállal tél) A tanév kezdetének szükség-!és irodában, varrodában, vagy mászerü elhalasztásával kapcsolatban'sutt gyakorolja magát egy kicsit IAM, -ÁÍ. —— * a kenyérkereső mesterségben több nehéz probléma merül fel. A pedagógusok számára annak a kérdésnek megoldása, hogyan osszák be az évi tananyagot olyképpen, bogy az ifjúság ne veszítsen semmit tanulmányaiból. A tanulóifjúság számára pedig előállott az a nagy probléma, hogyan használhatja fel a meghosszabbított vakációt, horyan értékesítse azt a két hónapot, amit igy nyert. Az ifjúság nagy ré sze igen praktikusan oldja meg ezt a kérdést Azok, akik a nyári szün időt arra használták fel, hogy belekóstoljanak a kenyérkereső ember életébe, most is folytatják munkájukat, illetőleg tanulmányaikat azon a téren, hogyan kell megállaniok majd helyüket,, ha kikerülnek az életbe... Beszéltünk néhány középiskolás fiúval és leánnyal. Árra a kérdésünkre, Hogy mit kezdenek a meghosszabbított szünidővel, különféle válaszokat kaptunk. —• Irodában dolgoztam a nyári szünidő alatt, amíg a szabadságolások tartottak. Kisegítő munkaerő voltam és |60 pengőt kerestem havonta. örömest tartanak vissza, mert szükség volna rám. Maradok tehát még hónapig és megkeresem a tandijamat — mondotta egy hetedik gimnazista fiu. Egy másik fiu szakiskolás, cséplőgép mellett dolgozott a nyáron s az édesapja ma jelent meg az iskola igazgatója előtt megkérdezni, hogy — felmondjon-e a fia? Most ugyanis a számadásokat csinálja és a terméselosztást végzi. Azt a választ kapta, hogy maradjon a fiu okóber közepéig. Hiszen háborús időket élünk,, egyre nagyobb a hiány munkáskezekben s ezek az ifjak azok helyett dolgoznak, akik kint, a harctéren teljesitik kötelességüket. t Életrevaló ifjúság Olyan Hatodik gimnazista fiúval w beszéltünk,, aki — kifutónak ment erre a két hónapra. Pontosan és szívesen végzi munkáját és szintén megkeresi a tandijravalót Még állami hivatalokba is bejutnak napidijasként s ha egyelőre még többet tanulnak, mint amennyi hasznukat veszik is, azt a napidijat csak megszolgálják és a hiányzó munkaerőt 5Q százalékban pótolják. A' lányokkal más a Helyzet. Nekik legalább arra is jut idejük, De mit szól az ifjúság ilyen foglalkoztatásához a pedagógus? Nem aggódik-e amiatt, hogy a vakáció meghosszabbítása a tanulmányokban való elmaradást jelenti nlajd? És az a »divat«, hogy a tanulóifjúság egy része állást vállal nemcsak igazgató. — Az év végén, érettségigimnáziumok, szakiskolák és polgári iskolák számára ennél többet nem lehet előadni. Szülői értekezlet Megtudjuk dr. F i r b á s igazgatótól, hogy a kéthónapos pólvakáció gazdasagos felhasználásának n egvitatására szülői értekezletet '•ivnak össze a Baross Gábor-gimnázium hetedikes és nyolcadikos tanulóinak szülei köréből a jövő bét keddjére. Majd a két osztály tanulóifjúságát is összehívjuk, hogy ftlük is megbeszéljék a teendőket. — A nyolcadik osztály tanulmányi sorrendjét egyszerűen megfordítjuk — magyarázza tovább az a nyári szünidőben, de most, a meghosszabbított vakációban is: elidegeníti őket az iskolától és az önállóság érzése megbontja lelkükben a feltétlen fegyelemérzést? Ezzel kapcsolatban felkerestük a M re való készülés idején ngyanis eppen két hónapot foglal le az előző osztályok tananyagának ismétlése. Ezt a kéthónapos anyagot most, november elsejéig kényelmesen átvehetik s akkor az érettségi előtt ^-gimnáziumban már a jövő hé Kir. Állami Baross Gábor-gimná- közvetlenül csak futólagos áttekin- tini mP"kezrIik. ' ' lésre lesz szükség. Ezenkívül ki- S az if.ÍUSl'S- amely eleinte örült .ünő alapot ad majd ez az átismét- a nyári szünidő ilygn váratlan megDÉLMAGVAKOKSZAG SZERDA, 1943 szeptember «. " házban rendelkezésre áll. — Naponta két turnusban 2—2 órára nyugodtan behívhatnánk 80— 80 gyermeket, — magvarázza az Igazgató s abból a lelkesedésből, amely hangjából kicsendül vérbeli lanárember hangja szól. —- Igy megoldható volna az felsőosztályosok részleges oktatása. Minden másodnap sor kerülne negyediktől < volcadikig valamennyi felső osztályra. Ezek a kérdések a közeljövőben elintézést nyernek, amennyiben 9 keddi, 14-iki szülői értekezlet ezekkel a problémákkal foglalkozik majd. Más városokban, igy Pécseit már határozatot hozlak a pótvakációnak ilyen részletes felhasználására. A tanulmányi kirándulásokat a pécsi állami Széchenyi Istzium iga'zgatóját: dr. F i r b á s Oszkárt, aki már elöljárójában kijelentette, hogy semmiféle aggodalma nincs az ifjúságnak a vakációban történő praktikus foglalkoztatásával szemben. Az ifjúság ezzel életrevalóságáról tesz tanúbizonyságot s ez mindenesetre a háborús idők hasznára írandó... A pedagógus nyilatkozata — Az, hogy az ifjúság a kényszerű vakációban foglalkozást vállal s ezzel szüleit igyekszik segíteni, csak a mai fiatalság életrevalóságának bizonyítéka és az életbe való behelyezkedés képességének első komoly jele! — móndotta a mintagimnázium igazgatója. — Az bizonyos, hogy ez alatt a két hónap alatt egy felsőosztályos fiu incg tudja keresni az egész évi tandijat, ami a mai időkben nagy segitség a szülők részére. Megtudjuk, hogy az állami gimnáziumokban az évi tandij 100 pengő s ugyanennyibe kerülnek a felső osztályokban a könyvek és iskolaszerek. A tankönyvek árát ugyanis jelentős mértékben leszállították, lés a nyolcadik osztály tananyagához. A nyolcadikban, amikor novemberben a tanítás megkezdődik a tanárok követelni is fogják en r ek az ismétlésnek teljes tudását. Az alsóbb osztályokra nézve pedig az lesz a követelnivaló, hogy a házi olvasmányokat végezzék el a diákok, mielőtt iskolába .mennének. Különösen magyar nyelvből és irodalomból, ez nagy haladást jelent még az iskolaév kezdete előtt. Igen érdekes terve dr. F i r b á s Oszkár igazgatónak az, hogy amennyiben a pótvakáció két hónapja szép időjárást hoz, az ifjúságot tanulmányi kirándulásokra viszik s igy fenntartják az iskolával való kapcsolatot és fejlesztik az ifjúság összetariozandósági érzését. — Az osztályfőnökök, akiknek Kötelessége az ifjúság és az iskola közötti kapcsolat kimélvitése és az ésszetartozandósági érzés ébrentartása. tanulmányi kirándulásokra viszik a tanulókat. Földrajzi, természetrajzi, néprajzi tanulmányikirándulásokról lesz hosszabbításának, ma már azon igyekszik, hogy mindenképpen hasznossá tegye ezeket az ajándékhónapokat s az életben való elhelyezkedés szárnypróbálgatásaivalvagy tanulmányainak önként történő folytatásával használja fel és fordítsa jóra a háborús idők okozta kényszerű szünnapokat. Cs. P. Téli ruházati cikkek küldése a harctérre Budapest, szeptember 7. A hadműveleti területen levő honvéd és mun. kaszolgáiatcs egyének reszére téli ruhaneműt és óvóeikkeket tartalmazó csomagok küldését a m. kir. vezérkar főnöke engedélyezte. 1. A feladás ideje szeptember 10-tő' 3Ó-ikáig. Vidéken bármely postahivatalnál, azonban csak a délelőtti órákban, 13 óráig. 2. A csomagok felső súlyhatára IP kilogram. 3. A csomagokkal kizárólag téli ruhaneműk és óvócikkek küldhetők és pedig ruha, mellény, bekecs, bnudabészó, például ités, téli iug, alsónadrág, téli harisnya. amennyiben a drágább tankönyvek "J^egedi Kállay-ligetbe, Pusz- k«Pca, ^^tyü hwk«ő átlagos ára 4 oeneő az olcsóbbaké Ezerre, a lanyavilág tanulmányo- érmelegitő, Kivédő, nyaksál, taksát lagos ára 4 pengő az olcsóbbaké > AICAí*™JL ró, 9aPka> «*»«»> ra'le* pedig 1 pengő 50 fillér. Az évi 200 pengős átlaghoz hozzájön még a maximálisan 18 .pengőt jelentő beit atási dij. Ha tehát 200 pengős évi kiadást számítunk, ennek felét minden körülmények között meg tudja keresni két hónap alatt egy értelmes, ügyes hatodikos, hetedikes, vagy nyolcadikos diák. — Kitűnő gyorsíróink is vannak, — meséli az igazgató —, ezek különösen könnyen el tudnak helyezkedni irodákban a vakáció alatt. Cserkészeink sorából pedig sok került cséplőgépek mellé a nyári szünidő tartamára. bogy otthon, a házi munka terén — A kéthónapos plusz vakációt tevékenykedhetnek és egy kicsit beletanulnak a háziasszonykodásba. Sok hiányzó munkaerőt kell itt is pótolni, mert a háztartási alkalmazottak egy része kalauznőnek ment, vagy más helyen pótolja a háborús munkáshiányt s bizony nehéz rendes, családként kezelhető háztartási alkalmazotthoz jutni. Igy a tanulmányait most két hónapon át nem folytató házikisasszony sok mindenben lehet segítségére az édesanyjának. Persze a lányok köéppen a magasabb osztályokban azonban igen jól felhasználhatja az ifjúság az úgynevezett házi olvasmányok elvégzésére. Ez irányban instruálni is fogjuk a tanulóitjusázása szempontjából Alsók^zpontra és más ilyen helyekre. Ezek a kitándulások az osztály közös szellemének kialakítását is jelentik majd a szünidő kényszerű betartása ellenére,. A tantestület részéről ennek gitö készülék. 4. A csomagokat a feladás alkalmával nyitva kell berontatni, hogy » felvevő postaalkalmazott annak tartalmát ellenőrizhesse. 5. A csomagok burkolata e*ak zsák. , - - , . , , . , vagv tartós vászon lehet amelyet n megrendezése iránt minden készség <ar^,om ellenörzése utón' kell bevarrjennáll s valamennyien azon fára- nj. dozunk, hogy milyen beosztással tudjuk a hghasznosabban eltöltetní az ifjúsággal ezt a két hónapot. A segitő-egyesület is kiosztja a tankönyveket, hogy azok a szegéin ebb tanulók rendelkezésére álljanak. Óvóhely 100 tanuló számóra A Baross Gábor-gimnázium igaz6. A csomagokat tábori postai díjszabásnak megfelelően díjazzák. 7. Minden egyén részére csak ityen csomag adható ki. Nyomatékosan felhívják a közönség figyelmét, hogy mind a csomagolásnál, mind a csomagok címlapjának másolatát, valamint a tartalomról szóló jegyzéket a csomagba helyezze el, mert csak igy biztositható, hogy e csomagok sértetlen állapotban s kése, delem nélkül kerülhessenek a cimzetga tósága ezenfelül olyan tervvel tekhez. A téli ruhaneműt tartalmazó foglalkozik, hogy naponta 4 órán át csomagok feladásához kék bélyegjegy, az iskola épületében is lehetne foglalkozni az ifjúsággal anélkül, hogy got, előírjuk nekik, bogy mit és vétenének a kényszerszünetet elmennyit végezzenek el ebbői a há- í rendelő miniszteri rendelet szellezlanvagból a meghosszabbított; íre ellen. Ugyanis a gimnázium kiszünidő alalt. A rádió behirdetett j lünően megalapozott épüleie alatt előadássorozata sem szorítkozhat oívan elégségesen felszerelt óvóherr.ásra, minthogy ezeket az otthon Ive van, amely 100 tanuló számára .s elvégezhető studiumokat propa- sokkal biztosabb menedéket nyújt vagv pedig külön engedély nem kell. Figyelem! A tüzelőanyag drágs CttrgpH&iyiiSit es metecr uas&öiyiiaR átrakását, samottozását szakszerűen és legolcsóbban vállalom. Vidékre i? megyek. Léderer János káyhásmcstegálja. Mert napi másfél óra alatt hat, mint amilyen a legtöbb lakó-j gZEGfcD, TAVASZ UTCA 19. 8ZAM.