Délmagyarország, 1943. szeptember (19. évfolyam, 197-221. szám)

1943-09-28 / 219. szám

Felsőtanya is belekapcsolódik a tejszállitásba Nagymennyiségű nyírségi burgonyát kap Szeged — Kőz* ellátási értekezlet a városházán (A Délmugyutors/.ág munkatársá­tól) Hétfőn délelőtt dr. Pálfy Jó­zsef polgármester elnöklésével köz­ellátási értekezlet volt a városhá­zán. Az értekezlet részletesen le­tárgyalta a város közellátási kérdé­seik í/zekról a tél közeledtével egyre fontosahbá váló kérdésekről beszélgetést folytattunk dr. Kato­n a István tanácsnokkal, a közellá tási hivatal főnökével, aki igen megnyugtató módon világította meg a város gondoskodását a leg­égetőbb közellátási problémák meg­oldására vonatkozóan. A faellá'ú*­sal kapcsolatosan dr. Katona ta­táncsnok a következőket mondotta: *— Az idén sokkal kedvezőbb lesz a frl'átás terén is a helyzet, mint az elmúlt télen volt. Ugyanis igen sok háztartás be tudta szerezni a tüzi­las/ükségletét már a nyáron és ez nagy könnyebbséget jelent A város legfőbb gondja, hogy a kisemberek számára tudjon fát tartalékolni, azok számára, akik nagyobb meny­nyi ségü fát anvagi nehézségek miatt nem tudnak beszerezni. Fon­tos tehát, hogy a kiskereskedések ben minden nap legyen fa s erről akar a város elsősorban gosdoskod­ni. Részint a város erdejéből erre a célra tartalékolt másrészt a bi.gy miniíéihlcí ~ elláthatja magát tó;'re maximális áron. Mint isme­retes, a szegényebb néposztály szá­mára mar volt néhány hétlel ez­előtt burgonyakimérés maximális áron és hatósági ellenőrzés melleit Ez rövidesen folytatódni fog «. A legörvendetesebb a helyzet a olyan kitűnő minőségű burgonyát burgonyaellútás terén. A város árusítanak majd ki maximális ugyanis rövidesen nagy vagontéte- áron, hogy mindenki igen előnyö­lekben kap burgonyát a Nyírségből sen szerezheti be téli szükségletét Az Olvasó irja Biciklisek carázáálkodnak a Fe'sotszaparton Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur! Közérdekű panasszal fordnlok öeböz. A Felsőtiszaparton estefelé életveszé­lyig a gyalogközlekedés a biciklisták miatt. Valósággal garázdálkodnak és övék a gyalogjáró, a gyalogosoknak pedig le kell térniök, ha nem akar­ják elgázol tat ni magukat. Hogy ne kelljen nekik a biciklit lépcsőn le­vinni. egyszerűen már a pénzügy igaz­gatóság után fenn maradnak a jór­bitják és ha elég sötét van, szívesen végigsurolják a pedáljukkal, badd em­legesse meg, hoigy ki mert kezdeni egy biciklissel! Kérem, hívják fel az illetékes rendőri osztály figyelmét er­re a garázdálkodásra és arra, uogy ha néhány polgáriruhás rendőrt kül-, denének esténként a Felsőtiszapartra,! aki leigazoltatná a garázdálkodó ke­rékpárosokat, akkor hamarosan meg­szűnnének ezek az állapotok. Kérem, dán és ott folytatják utjukat A gya- fogadja Szerkesztő Ur hálás köszöne­logost, ha szólni mer nekik, hogy a lem kifejeisését és maradok hü olva járda mégiscsak a gyalogjárók szá- sójuk: (Aláírás.) mára van, akkor egyszerűen legorom-1 naen lapja kiemelő,, nogy megaoxt a« a hit, hogy Honiéin és pártja hatá­roznak a csehországi németek ügyé® ben, mert íme minden előbb HitUI elé kerüi. liden lapja figyelmezteti Angliát a cseh kérdés bonyodalmaira, amelyekben szerinte a háború magva rejlik. Szeptember 9. Francia lapok sze­rint Németország még nincs teljesen felkészülve a háborúra és igy remél­hető, hogy a cseh kérdés egyelőre békésen megoldható. A Runciman-tár­gyalások sikerében azonban nem hié­nák- A német—cseh batirincidcn&elc állandóan napirenden vannak. A MU­dota Grönauban négyezer ember Je­lenlétében a szavalókórus ezt kiál­totta:: — Egy birodalom, egy nép, egy Vezért A szndeta német párt egyre Job­ban megszervezi rohamosztagai!. Szeptember 10. Az európai feszült­ség egyre növekszik. Az angol lapok szerint Németország deliriumos láz­ban ég. Belgium, Hollandia és' Sváju megerősítették Németország felé eső határaikat. Benes rádióbeszédet tartott Csehi* ország békebészségét hangoztatta ét nyugalmat kért a cseh néptől. Kije­lenti, bogy mindig optimista volt és Szörnyű piszok a Béla-utcában | Tisztelt Főszerkesztő Uram! Na­gyon kérem, tegyék szóvá azokat az állapotokat, amelyek a Béla-utcában uralkodnak! Ez az utca a Tómör­famennyiséget. kénv-utcát köti össze a Rudolf-térrel fakészletek egy részét és állandóan messze bűzlik a piszok­forditjuk majd a kisineberek ellá- jtól. Igaz, hogy az utca még nem fásának fedezésére. A fa 'cszálli-"IV0rt rendezést — azt sem érti azem­tasa terén mutatkoznak kisebb ne- bcr'- hoST hagyták abba a ren­hézségek, ezeken azonban a kor inány tud segíteni. — A gabonabeszolgállatá rend ben fo.yik. ugym ez a helvz-t a te ­szálb ásnál is, amely egyre javii — állapította meg a tanácsnok. — Az eddigi egyetlen alsótanyai [VÜjtŐközpont helyett most már öt lejgyüjlő állomásunk lesz — mon­dotta a tanácsnok —, mert Felső­lanva is bekapcsolódik a tejszállí­tásira és olt 4 gyüjtőáiloniást állí­tottunk fel. A helyzet jelenleg az. hogy mindenki, akinek rendeletikig biztosítottuk a tejellátást, tehát a csecsemők, klinikák és kórházak, terhes anyák, öregek és betegek megkapják az őt megillető tejada got. Sőt, rövidesen abban a hely­zetben lesz a tejelosztásunk, hogy a súlyos betegek számára, akiknes egyetlen táplálékuk a tej, a rende­letben kiszabodnál magasabb réj­adagot biztosíthatunk. Később pe dig — reméljük —, annyira meg­javul a lejállománytuik. hogy az említetleken kívül is szolgáltatha­tunk ki tejadagokat a vásárló kö­zönségnek. Kérdésünkre a tanácsnok elrron öotta azt is. hogy rövidesen meg szűnik a lejkioszlás bizonv'a'an időpontja és lehetőleg tninrf-riM reggel megkapja napi fejadagját. Ecélból több lejkercskedőt jei.vnc,­ki, hogy a lejkimérés zavartba nabbul és gyorsabb tempóban ío'y hasson. - nékor annyi burgonyánk lesz. dezést a leánygimnázium sarkánál de azért túlzás olvan szemétdombbá kot ott rak le s csak azon csodáiko zik, aki ott elhalad, hogy a házak la­kói s elsősorban a leánygimnázium vezetősége ezt eltűrik! Ha a városnak erre nincsen módja, ha a köztiszta­sági hivatal erre nem tud gondot tor* ditani, akkor az utca lakóinak kel lett volna már >polgárőrséget< alaki­taniok és mindenkit, akit az utca be­piszkitásán érnek, feljelenteniük. Ab­ban a reményben, hogy közérdekű pa­avatni. mint amilyenné a Rudolf-téri jnaszomat orvosolni fogják, köszönete! piac. meg a kisvasút megállója teszik ,mondok Főszerkesztő Urnák és va­Az itt megforduló tanyai, meg talán gyok teljes tisztelettel: (Aláiráe) külvárosi rép minden szemetet, pls«-1 * f IGY KEZDODOTT... Hegindul a lavina A csehszlovák állam bukásának .bentrop, Göring és Göbbels is részt­lavinája VJÖti szeptember havától 'vett. kezdve indul meg gyors ütemben a mélypont felé. A döntésig, amely le- a hírre, hogy Hitlert fel akarná választotta a szudeta területeket, drá- reenL Runcimann cáfolatot adott ki arrai ke­Biztositasi előbecslést, viii. revíziót ég szaktanácsadási vállal bpi gépészmérnök. „AuL BlOSZ-szakértö" jeligére Patak hirdetőbe, Budapest, Vilmos császár-ut 29. mai pergésscl fut az idő, ugy, üogy igyekszünk napok szerint lejátszani az izgalmas filmet. Szeptember 1. Az angol kormány hivatalos közleményben kijelenti, hogy a cseh kérdést békésen is meg lehet oldani és igy most Prágán a cselekvés sora A cseh kormány immár a harma­dik tervet késziti a kisebbségi kérdés rendezésére. Henderson angol nagykövet repü­lőgépen tért vissza Berlinbe London­ból, ahol Chamberlainnel és Halifax­szal tanácskozott. Ilenderson célja: Hitlert a békülékenység szellemében' informálni. Szeptember 2. Benes állítólag hat pontból álló Javaslatot készített, ame­lyet a Daily Telegraph közöl. A Ja­vaslat »teljes mértékű* önkormányza­tot ajánl a németeknek, de a németek nem talájlák meg benne a teljes ön­kormányzatot. Az angol lapok egyre jobban hangoztatják, hogy Anglia nem maradhat semleges a német—cseh kér­désben. Szeptember 5. A világsajtó szerint Szeptember 6. Megkezdődött a nürnbergi nemzeti szocialista pártnap Hitler beszédének felolvasásával. A beszéd nem tért ki a cseh kérdésre. Állítólag elkészült a cseh kormány negyedik nemzetiségi tervezete. Á francia hadsereg megszállta a rajnai erődövezetet és ezt Csehszlová­kiában olybá tekintik, mint demon­stratív katonai mozdulatot Csehszlo­vákia mellett Szeptember 7. A cseh kormány át­adta kilenc pontban foglalt egyez­ménytervezetét a szndeta német veze­tőknek. Állítólag három német ön­kormányzati tartományt kapnának a németek. Szeptember 8. Francia lapok érte­sülése szerint Hitler nem fogadta el a negyedik cseh tervezetet. Hitler ta­gadja Csehszlovákiának azt a jogát — mint kis nemzetnek —, hogy egy nagy birodalom szomszédságában ellensé­ges szellemű szerződéseket kössön. Ezért követelni fogja a cseh—francia és cseh—orosz szerződések felmondá­sát Lapjelentések szerint a rad>ká lis megoldást Himmler kívánja, mig Hitler és Henlein tanácskozásán Rib- Ribbcntrop békésebb hnrokat penget. PMisasszenm p v a s * e k RalchJErzsI az ma is. Az angol kormány nyilatkozatot tett közé, amely biztató Csehszlová­kiára nézve és amely bizonyos enyhű* lést hozott az európai feszültségben Állítólag Anglia lépéseket tett meginl Prágában, hogy a cseh kormány ad» jon ujabb engedményeket. De ugyan­ekkor a népszövetségi angol kiküldöt­tek ugy nyilatkoztak, hogy a szndetv német területek átadása nem bontaná meg az európai egyensúlyt Szeptember 11. Hitler nagy beszé­det mondott Nürnbergben. Gúnyosa* nevezte Csehszlovákiát demokrata ál­lamnak, mert hiszen nemzetiségeit erőszakkal kényszeritették arra, hogy türiék az elnyomást Három és fól millió némc» nem maradhat kiszolgál­tatva a hatmillió csehnek. Ha a de­rék demokraták nem tudnak ezen se­gíteni úgymond —, hát majd segí­tünk mi. Németországot nem vezeti reváns, hiszen lemondott Elzász­Lotharingiáról is a béke kedvéért, de nem tűrheti a németek kínzását. Min­den ütésre válaszol a nemzeti szocia­lizmus. Csehország dolga, hogy meg­egyezzék a szudeta német vezetőkkel. De nem hajlandó eltűrni, hogy a szn­deta terüleiekből második Palesztiné" esirálianak, mert lehet, hogy ott *t araboík védtelenek, de a szndeta né­metek nem védtelenek és nem elha­gyottak. Hitler beszéde pillanatnyilag eny­hítette a feszültséget, mert hiszea ujabb tárgyalása lehetőséget nyitott meg. A francia lapok szerint Hittev nem tett jóvátehetetlen és meggondo­latlan kijelentéseket. (Folytatjuk.} L v* Kcresztély dán király 73-ik születésnapja Stockholm, szeptember 27. Ké­resztély dán király vasárnap csen­des visszavonultságban ülte meg 73. születésnapját a sorgeniri kas­télyban. Az ország minden részé­ből üdvözlő táviratot és levelet ka­pott és rengeteg virággal halmozta el a lakosság. A dán király születésnapiét Stockholmban is megünnepelték. (MTI) Nyilatkozat Balogh K. Erzsébet Tábor-utot t szám alatti vendéglőjét átvenni szán­dékozom. Hitelezők követeléseivel i sápon belül sálam jelentsék be, külöt­beo azokat figy«l«mbe nem yetanwi fodor József Brus&-a.m

Next

/
Thumbnails
Contents