Délmagyarország, 1943. július (19. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-11 / 154. szám

10 BBLMASYARORSZAn VASÁRNAP, 1943 j n M n s 11. | MAGYAR HÖSÖK A nagy téli csata első napjainak renrlkivül elkeseredett harcaiban tttnt ki bátorságával és önfeláldozó hő-ősségével Kristóffy László had­unpy. egy gyalogzászlóaljunk se­gédtisztje. Zászlóalj egymásután verte vissza sztorozsevojei állásá­baa az ellenség áttörő kísérleteit, de utóbb — a szomszédos arcvonal­szakaszokon áttört ellenség behato­lása ntán — helyzete válságossá vált. A gyíirből kitörve a zászló­alj maradványai Archangelkoje mellett reteszállásba gyülekeztek s ott vetettek arcot az ellenségnek. Itt ujabb véres és elkeseredett küz­delem támadt a két fél között. En­nek során vitéz Kristóffy hadnagy esz. nevette, hogy mintegy másfél­szakaaz-erejii ellenséges harccso­port már a zászlóalj oldalába lopó­zott s onnan a hátába tör- Kris­tóffy hadnagy pillanatok alatt mintegy 30—40 honvédet gyűjtött maga köré s azoknak élén a bolse­vista harccsoport oldalába rontott Eszel megakadályozta, hogy nehéz harcot vivó zászlóalját meglepetés­szerű háttámadás érje. •Tanuár 16-án az alexandrejevkai retcszallásban küzdött vitézfii mint szakaszparancsnok, amikor is em­bereivel több, túlerővel végrehaj­tott ellenséges támadást vert vissza. Jannár 25-én mint századparancs­nok Lawrof község visszafoglalá­sára kapott parancsot Ezt példá­san végre is hajtotta, de a közsé­gért vívott harcban maga is meg­sebesült. Századát sebesülése elle­nére sem hagyta el, hanem sebének bekcitö/ése után még órákon át ve­zette embereinek harcát A vérvesz­teségből eredő gyengeségét azon­ban ritka lelkierejével sem tudta lekü zdeni s végül már bsak roska­dozva buzdította embereit amig űesze nem esett. Csupán akkor en­gedte magát bátraszállitani. ami­kor látta, hogy már nem lehet basz­nám sem a küzdelemnek, sem baj­ié rsüinak. 9 ' —oOo— — Pályázat képzőművészeit öszfön­djjra. Budapestről jelentik: A vallás­és közoktatásügyi miniszter a Bailó Ede képzőművészeti alapítvány jöve­delméből 1943 évben kiadandó 5<i00 pengi is öszlöudijra pályázatot hirdet. Érré a dijra az Országos m. kir. Kép­zőművészeti Főiskola rektorához az 1943. év október első napjáig bead­ható kéj-vénnyel pályázhat minden magyar honos fiatal festő vagy szob­rász. — A Biztosító Intézetek Országos Szövetsége a uapokban tartotta köz­gyűlését Gebhardt Domonkos m. kir. korrnányfötanácsos elnöklete alatt. A közgyűlésen megjelentek lelkesen ün­nepelték a 75 éves Kormányzót, majd kegyelettel adóztak a hősi halált halt honvédek, élükön vitéz Ilorthy István kormányzóhelyettes emlékének. Ez­után Gebhardt elnök megnyitó beszé­dében kifejtette a kár- és életbiztosító ágazatok nemzetvédelmi jelentőségét. Az évi jelentés beszámolt a biztosító vállalatoknak a vagyonvédelem, a ter­melés kozkázatroentessé tétele és a takarékossági hajlani fejleszlése kö­rül kifejtett nagyarányú tevékenységé­ről és fejlődéséről. A közgyűlés az el­nökség mindén javaslatát elfogadta és köszönet** aagvazott Gebhardt Do­monkos olaé®/- -£, valamint az irányí­tása alatt Bl&áAdő tisztikarnak az el­múlt esztendei különösen eredménves tevekeaysógérL ? — Lopások. Bognár János Déliháh­9. szám alatt lakó szolga feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, mert hosszabb idő óta tőle több fehérneműt, télikabátot, bakkancsot lopkodott el. Kára 700 pengő. — Ka­rácsonyi Gáborné Csekonics-ufca 3. szára alatti gyümölcskereskedő azzai a panasszal fordult a rendörséghez hogy ismeretlen tettes julius 3-án reg­gel lakása nyitott szekrényéből ello­pott 1 női posztó szoknyát. Kára 80 pengő. — Kerényl JAnosné Gyula püspökfelpp 42. szám alatti lakos fel­jelentést tetf a rendőrségen, mivel Ju­lius fi-án délben a Középkikőtősoron levő Gvprmekvédő Liga üdülőházának zárt öltözőjében elhelyezett fürdőru­háját és piros fejkendőjét elopta. Ká­ra 64 pengő. _ A rendőrség a felje­lentések alapján erélyes nyomozást indított a tolvajok kézrekeritésére. _ A TISZ A VÍZÁLLASA. A sze­gedi- rendőrség révkapitánysága Je. Jentése szerint a Tisza vízállása julius 10-én reggel 7 órakor JM7 em, a levegő hőmérséklete 13 fok Cel­zius volf. — Martonoson fogtak et egy sze­gedi kerékpártolvajt. A' martonost csendőrség pénteken este telefonon értesítette a szegedi rendőrkapitány­ságot, hogy letartóztatta Berenez Ot­tó szegedi kosárfonósegédet martonosi csavargása miatt. A letartóztatott csavargó kihallgatásakor beismerte, hogy julius 3-án Szegeden az egyik ügyvédi iroda elől ellopott egy kerék­párt. A kerékpár D. 14749. gyári szá­mú volt. A szegedi kapltánvság a te­lefonértesítés után előkereste a julius 3-án történt feljelentések közül azt a kerékpárlopás bejeintést, amely ezt a gyári számot jelölte meg. Tgv derült ki, hogy a kerékpár Dienes Antal tu­lajdona'. A kerékpárt, amelv Martono­son volt, egy szegedi detektív, az elfo­gott Berencz Ottóval együtt Szegedre hozta. A színházi iroüa kuziemenyei Az operával bővített A-bérleti elő­adások sikere. Amikor az igazgatósag az A-bérleti előadásokat operával bő­vítette ki, tette ezt abban a remény­ben, hogy a kozouseg idegenkedése megszűnik, az A-bérieti előadásokkal szemben. Két hete még csak, hogy az A-bérleti operakapcsoiás megtörtént és máris kiderült, bogy azt a bérlő­közönség a legkedvezőbben fogadta. Egymásután jelentkeztek a bérlök, mindazok, akik a bemutatóból kima­radtak, bogy most már az operás A­bórletct szívesen kiváltják, miután ez már semmiben sem különbözik a be­mutatóelöadássorozatálól. Már az ed­digi lejegyzések is azt mutatják, hogy A-bérleti előadásokon is Szeged intel­ligenciájának színe-java vesz részt. Érdemes megtekinteni a névsort és ör­vendetesen állapithaló meg, bogy hosszú idő után Szeged végre elérke­zett ahhoz, hogy az intelligencia két teljes házat tölt meg egymásután azo­kon az előadásokon, amelyek kulturát és művészetet jelentenek. Az A- és B­bérleti jegyzés természetesen nagy erővel folyik tovább, annál is inkább, mert bemutatóbérletben már csak né­hány másodemeleti páholy és néhány hátsó sorokban levő helyek vannak. Mindenkinek érdekében áll tehát A­és B-bérletre való igénylését mielőbb bejelenteni a szinház titkárságának, mert könnyen megtörténhetik, hogy néhány nap niulva már az A- és B­bérletben sem kap jó helyet. Az A- és B-bérlet teljes lejegyzése után kezdő­dik meg nagyobb iramban a tisztvise­lői bérletek lejegyzése, bár erre le­jegyzéseket máris elfogad a színház titkársága. Hivatalos órák hétközna­ponkint délután 6—fél 9 óra között. Telefon: 26-90. A ma délelőtt 10 órakor a szinház­ban kezdődő próba éneeklésre pontos megjelenést kér az igazgatóság. KÖZGAZDASÁG A kenyérmag vak termelése Európában és a világon A Római Nemaetkőzi Mezőgazdasá­gi Intezet számítása szerint a világon 1634. es 1938 között évi átlagban 5.8 milliárd q kenyérmag termett. Első helyen állott a buza termelése 1.6 mii liárddai, utána a rizs következett, amiből az öt világrész együtt 1.4 mil­liárd q-t termelt, bárba ebből a terme­lésből mindössze 62 millió q esett a többi világrészek termelésére és a többi mind Ázsia termése volt. Har­madik helyen az emberiség táplálékai között a kukorica állt, mert termelé­se meghaladta az 1.1 milliárd q-t, az árpa, zab és rozs termése pedig együtt körülbelül annyi volt, mint a búzáé. Mindezeket a veteményeket egyfor­mán kenyérmagvaknak kell számítani, mert az emberiség a termelés lehető­ségei szerint ezeket egyformán hasz­nálja közvetlen táplálkozásainak cél­jaira, bár természetesen az egyik vi­lágrészben ez a termény s a másikbau más van az első helyen. A tengeri vagy kukorica nem szolgái mindenütt közvetlenül az emberi táplálkozás cél­jaira, de közvetve igen, mert hiszen a hizlalás vagy a szeszgyártás céljai­ra fordított kukorica éppen ugy az emberi táplálkozás körébe tartozik, mint az, amit az ember közvetlenül el­fogyasft Az, hogy ujabban a szesz­ből pótanyagokat is gyártanak, még egészen kicsiny mennyiségeket foglal le az emberi élelmiszerekből. A rozs Európában éppen olyan elsőrendű ke­nyér mag, mint a buza, bárha termése kisebb is annál, az árpát és a zabot sok országiban már csak közvetve fo­gyasztják az emberek, azonban a nyu­gati államokban különösen a zab igen nagy mértékben szolgálja a közvetlen emberi étrend céljait, A világrészeket olyanformán ©s*t-t va szét, hogy Szovjetoi oszországot sem Európához, sem Ázsiához nem számít­juk, hanem a maga 21 millió négyzet­kilométeres területével külön egység nek vesszük s továbbá hogy Észak­amerikát és Délamerikát egymástól' különszakitjuk, végül hogy természe­tesen Európát és Ázsiát Oroszország nélkül számítjuk, az emberiség átla­gosan évente 2.7 q kenyérmagot ter­mel a maga száraára. Legkedvezőbb helyzetben van az emiitett öt év álla­gában Észak- és Középamerika, abof az átlag 7 q körül volt, a legutolsó helyen pedig Afrika áll 0.9 q-val. Af­rikában azonban egyfelől még' a ter­melési kultura nem jutott et arra a fokra, mint a többi világrészekben, másfelől pedig a kemyérlisztet pótl* egzotikus növények gazdagsága so)ti tekintetben kiegészítik az ittélő népek lisztszfikséglefét. Igen magas a terme­lés aránya Ausztráliában, illetve az azt környező szigetvilággal kiegészit» ve Óceániának nevezett világrészben; ahol ezeknek az éveknek átlagában meghaladta a '4 és fél q-t Európának? Oroszország nélkül Számított részében 3.2 q volt a fejátlag amit ismét azért nem lehet az ellátottság teljes mérté­kéül elfogadni, mert ezek közül a ter­mények közül kimaradt a burgonya és mert minél magasabb" kulturfokoá él az emberiség, a kenyérmagvak Je­lentősége számára viszonylag annál' kisebb. Európa szintje jóval magasabb mint Délamerikáé, ahol vit átlag 2 q-tl nem sokkal halad meg és sokkal ma^ gasabh Ázsiáénál Is, ahol az átlag 18", métermázsa volt. A világ keuyérmagtermelése 1934—38. évek átlagában. (Millió qT Világrészek Lélekszám Buza Rozs Árpa Zab Tengeri Rizs Össz. Felátla» Európa 400 443 223 160 249 187 11" 2278 3.2 Szovjetoroszország 170 359 220 86 179 35 3 882 53 Észak és Középamer. 150 270 12 63 189 560 11 1105 7.4 Délamerika 124 82 8 0 9 158 18 278 2.4 Ázsia 1134 894 3 168 14 152 1330 2861 1.8 Afrika 155 37 r 0 25 3 55 19 139 09 Óceánia 11 44 0 2 4 1 0 52 4.7 összesen: 2144" 1639 463 M2 647 1149 1392 S79Ő 2.7 A búzatermés abszolút mennyisé­gét tekintve, a legnagyobb Európának Oroszország nélkül számított részében, mert iss 450 millió q körül volt. .Vi­szonylag padig a legjelentősebb Óceá­niában, ahol jóformán csak búzát ter­melnek ezek közül a kenyérmagvak közül és 52 millió q-ból 44 millió esik a búzára. A szovjetorosz adatok arról beszélnek, hogy ott a kenyérmagter­mésnek több mint 40 százaléka volt a buza, amit eléggé magyaráz az, hogy a kukoricatermés Oroszországnak még azokon a részein sem terjedt el lényeges mértékben, amelyek pedig er­re alkalmasak volnának. Délameriká­ban a kenyérmagvak 30 százaléka esett a búzára, Északamerikában a kukorica zabtermés nagy jelentő­ségénél fogva csak egy negyedrész Ugyanilyen volt a buza aránya Afri­kában is, Ázsiában pedig a rizs nyo­mul előtérbe, erre esik a kenyérmag­termésnek kétharmadrésze és csaknem egészen egyötödrész a búzára. A rozs termelésében jóformán csak Európa és Oroszországnak urópai ré­sze szerepel. Árpát Európában és Ázsiában termelnek, Északafrikában csak kis mértékben, Délamerikában jó­formán egyáltalán nem, a zab a föld­rajzi értelemben vett Európának és Északamerikának terménye, a tengeri termelésével pedig Európa, egész Amerika és Ázsia vesz részt nagy mértékben, Afrikában pedig a viszony­lagos elsőség éppen a kukoricáé, mert az ott . termett kenyérmagvakból kö­rülbelül 40 százalék esik erre a ter­ményre. SPORT SiYSE-DVSC mérkózé* a Vasutas-stadionban Ma délután fél hatkor kerül sor na osztályozó mérkőzések legérdekeseb-' bikére, amikor is a Vasutas-pályán *i SzVSE méri össze erejét a debreceni vasutasokkal. A mérkőzés nagy tétjei az NB I.-be való bejutás a szegedif csapat számára, mlg a debrecenieknek] nincs veszíteni valójuk. Ez a tény sok; mindent rejthet magában. Elsősorban/ azt, hogy a vendégcsapat nyugodtab­ban játszhatik. Igen fontos körül­mény, hogy a szegediek áj vegyék ezt a nyugalmat, mert ha a játékosok ide­gesek lesznek, a mérkőzéssel elveszíti hetik az első osztályba való bejutás? s akkor Szeged tényleg NB I. csapat nélkül marad. A szegedi vasutasok összeállítása valószínűleg n következő lesz: Pap® _ Féli, Varga — Sebők, Koppány,1 Kalocsai — Pétervári, Dimák. Tiha* r.yi, Borbély, Kecskés. A mérkőzést TJjvári vezeti. Előmér/ kőzést játszanak fél 4 órakor a SzVSE —SzTK női, majd férfi kosárlabdázói? Győrben az ETO—BSzKRT osztáJ lyozó mérkőzés győztese lesz a hars madik csapat, amelyik bekerül az sőpsztálvba. Valószínű az ETO zclme. _>

Next

/
Thumbnails
Contents