Délmagyarország, 1943. július (19. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-11 / 154. szám

J »BCMAöY*«01tSY*fl * VAKARNAP. 1948 j „ 11 n * 11 rojtó Invázióé propagandájának irányításából és általában az egész brit hírszolgálatból. Ezzel kapcso­latban még meg kell állapítani, hogy a szövetségesek főhadiszállá­sa az utóbbi hetekben nagyarányú csapatátcsoportositdsokat hajtott végre és sok köteléket, amelyek nemrég még Kelettnnéziában vol­tak, a keleti földközitengeri tér­ségbe helyezek át. Ezt nyilvánvalóan az ellátás megkönnyítésére .másrészt pedig azért történt, hogy a harc­ban elfáradt kötelékek kiegészítése nyugodtan, német és olasz bombá­zók hatásterületén kívül történhes­sék — de azért is, hogy az amerikai is brit qpápátok közötti állandó összekavásokat elkerüljék. (MTI) Az ellenséges haditerv Róma, julius 10. Az olasz sajtó a közelmúltban többször rámutatott ar­ra, hogv az ellenséges invázió megkí­sérlése közvetlen küszöbön áll. AB Európáért való harc meg­kezdődött és ennek a harcnak a középpontja Szicília szigeté­nek délkeleti része — amint a hadijelentés mondja. Maga • hadijelentés a helyet és a támadás közeleb­bi körülményeit nem jelöli meg, de • I'opoln di Roma ma reggeli szé­nának egyik vezércikkéből következ­etni lehet arra, hogy a partraszállási tisérlet során a rendelkezésre álló hadieröket az ellenség hogyan vetette Az újság vezércikkéből kitűnik, hogy a partraszállási kísérletet a ro lamkompok kezdik meg és ezeknek a legénysége kell, hogy megvesse a lá­*»áf o szárazföldön és utánuk jönnek a hajókaravánokat behajózó katonák, ikiknek ki kellene szélesíteni a hid­íöt és végre kellene hajtani a behato­lást, majd mngát az inváziót. Ez azon­ban nehéz feladat, mert a tengely repülői és partvédő ütegei készen állanak és az ellenség utánpótlást szállító hajókaravánjait teljesen meg semmisíthetik, ha prdig ez sikerül, akkor a roham­kompok vállalkozása csak elszigetelt jelenség marad. Ami a hadijqlentést Illett, azt Ró­ma város lakossága a legteljesebb nyugalommal fogadta és csak azok­nak a számára kelthetett meglepetést, akik az eseményekkel csak most kez­denek foglalkozni. Az olasz nép a végsőkig ellenáll Valamennyi szombat délutáni olasz lap vezércikkében foglalkozik a föld­közi tengeri helyzetben beállott for­dulattal. A lapok egyébként csak a szombat létben kiadott hadijelentést közlik, más híradást nem közölnek a szicíliai eseményekről. A hadijelenté­sek felett nagy betűkkel ilyen cimek vannak: »Szicilia ellen a támadás ma éjjel megkezdődött. Az olasz és német haderő a délkeleti partvidék hosszá­ban ellenáll az ellenséges támadás­nak.* A lapok vezércikkei, tekintettel arra. hogy még korai lenne a hely­zetről részletes tudósításokba bocsájt­kozni, nem merülnek részletekbe. De valamennyi cikkből kitűnik, hogy eljött a döntő óra és az olasz nép a legvégsőkig ellen láz állni. (MTI) Alexander tábornok Gibraltárban Madrid, julius '10. A Nemzetközi Sajtó Tudósi ió jeleuti; Spanyol lapok jeJeptésej szerint Alexander tábornok, « tuniszi brit csapatok parancsnoka ielcaleg Gibraltárban tartózkodik. SZICÍLIA Európa és Északafrika hídja Szicíliát a Földközi-tenger szivé­ben, majdnem egyforma távolságra három földrésztől, a természet törvé­nye arra rendelte, hogy irányadó, vagy legalább is jelentős szerepet ját­szón a történelemben. Volt idő, ami­kor ugy is látszott, hogy csakugyan be fogja tölteni ezt a szerepet; so­káig Róma eltartója, később az ara­bok szerelmese, majd rövid ideig a Hoherstaufok csábító szilérje — de mégsem lett a »Földközi-tenger An­gliája*, hanem a történelme legna­gyobb részében a »Földközi-tenger Írországa* volt. Talán egy tucatot is kitesz azokr.ak a népeknek a száma, amelyek megpró­báltak végleg gyökérét verni rajta, azonban egymást vál ogatták az ura­lomban s a szigetnek sohasem hagytak időt arra, hogy végre össze­szedje magát Ellentéles kultúrák léptek egymás nyo­mába, összekeveredve vagy megsem­misolve egymást, fajok oítód'ak egy­másba. Kr.étal, phokisi, athéni, ko­rinthosi gyarmatosítók harcoltak egy­mással vagy a főniciaikkal vagy kar­thágóiakkal azért a földért, amelyen tulajdonképpen az Előázsiából első­nek ideérkezett sikntok szereztek ma gnknak elsőséget. Római prefektusok és nagybirtokosok zsákmányolták ki a szigetet, a rómalak után 3 gótok és vandálok állították tet helyőrségeiket, inig rövid időre a bízáséi ágon Ismét he nem vonult a kultura ()e nemsoká­ra '1 arab hódítók özönlőtték el aa országot, majd két évszázad múlva a normannok vetették meg földjén a lábukat, míg a német IIolien*tanfok át nem vették tő­lük az uralmat. Az utolsó Hohens'auf uralkodó ki­végzésével a sziget ©sr yldőre a fran­cia Anjouk kezére került de az Idegen dinasztia romlottsága az elviselhetet­len adóteherrel lézadásba keigette a Forróvérű népet, mely a szicíliai v«cSfrnyéh*n állított borzalmas törfén»lmi emléket szenvedélyességének. A lázadás hátterében a spanyol Ara­gónia királya állott és ez magyarázza hogy Sziciíia 1282-től 17i.Vig a spa­nyol ágának kihalása ntán a szűrni birtokának az utolsó Habsburg vég­rendelete következtében XIV Lajos unokájára kellett volna rászállnia. bonvodnlmas intrikák és nem kevésbé szövevényes örökösödési háború ered­ményeképpen azonban a Bourbonok vonultak be Palermo fővárosában és hamarosan sikerül magukat még az Anjouknál is gyűlöltebbé tenniök. A mozgalmas életfl sziget történeté­be először az Időközben teljesen olasz­szá lett lakosság nemzeti öntudatának felébredése hozott megnyugvást. 18fi0­ban Trapaninál partraszállt Garibaldi, hogv a lakosság lelkes támogatásával innen göngyölje fel a nápolyi király­ság oldalszárnyát. Ezzel Szicília az olasz birodalom alkotórészeként végleg elfoglalta azt a belyet, amelyet tulajdonképpen már a természet is kijelölt számára: a szi­get a messzinai szoros lesüllyedése előtt összefüggd területet alkotott az olasz félszigettel, sőt Afri­kával is összeköttetésben ál­lott. Az olasz egység Szicíliának gazdasá­gilag is javára vált. Miután az egykor oly gazdag kulturteremtő szigetet a római nagybirtokosok és helytartók teljesen kizsákmányolták és germán uralom után a bizánci helytartók be­tetézték a pusztító müveieteket, at aránylag jóindulatu arab uralom alatt, bár az idegen hódítók a rendszeres öntözés megszervezésével áldásos mfl ködést fejtettek kis a teljesen elszegé­nyedett és kietlenné vált ország csak lassan tudott gyarapodni. Am azt, amit a három és félévszá­zados arab uralom felépített, a helyü­ket elfoglaló normannok és utódaik a jobbágyság bevezetésével és a nagy­birtok újra való megalapításával sem­mivé tették. Amikor pedig Amerika felfedezése óta a Földközi-tenger mindinkább kiesett a nemzetközi po­litika érdeklődési köréből, ujabb csa­pásként hihetetlenül elburjánzó kor­rupció szakadt le a szerencsétlen or­szágra. A megfékezhetetlen rablóban­dák elől a földművelő nén kénvteler volt a fővárosban menedéket keresni. Az uj fellendülés korszaka Mussolini fellépésével vette kezdetét, mely nagyvonalú mezőgazdasági és szociális politikájával lehető­vé. tette, hogy Szíritia ma njból tetemes részt váltathasson az olasz félsziget gabona szükség­letének fedezéséből 'A mult század közepe óta Szirilta rendkívül ielentős stratégiai fekvése is mindinkább kezdi hatását éreztetni az olasz egység megalakulása mint belpolitikai és a Szuezi-esatorna meg­nyitása. mint közlekedéspolitikai fel tétel után ennek a fejlődésnek leg uiabb mozzanata Olaszország föld­közitengeri hatalmi igényének az ak­tív politika porondiára való bevetése, mely az Európa és Bszakafrika hidiáől ezenkívül pedig a Földközi-tenger ke­leti és nyugati felének elválasztó ékét alkotó szigetet egy csapásra elsőran gu fontosságú erőtér rangiára emelte Az ang olszész Szí tenger haderő Budapest, Julius 10. Német becslé­sek szerint a szövetségesek a Földkö­zi-tenger vidékén négyezer repülőgép­pel rendelkeznek. Ebből 2-íOO a Föld­közi-tenger nyugati és középső részé ben működik. Ez a szám magában fog­lalja a csapatszállító repülőgépeket is, amelyen* Kozveneu na reg efttaft lehet felhasználni. A brit-amerikai he jóhadat lényegesen megerősítették. Két King George-tipusu modern csatahajó elhagyta Gibraltár kikötő jét és a Földközi-tenger nyugati ré szébe futott ki. Azonkívül lényegesen megnövekedett a Földközi-tengeren « angolszász csapatszállító hajók as*­ma. Ami a szárazföldi csapatokat il­leti, az angolszász haderő német becs­szerint 44 gyalogos hadosztályból ér 15—20 páncélos hadosztályból ál! azonban berlini felfogás szerint ebből a magábanvéve nem túlságosan nagy számból invázió esetén körülbelül csak a felét lehetne felhasználni. (Bud. Tud., Rámái laooV az olaszok elszántságáról Róma, Julius 10. A Német Tf Je­lenti: A Popolo di Roma »öra* clmlí cikkében a következőket irja: »Napok' óta minden óra minden parti szak** szon, ahol ellenséges támadás bekft vetkezhetne, azt Jelenti, hogy mindé* órában készek vagyunk az ellenségei megfelelően fogadni. Ez a hare a föl­dünkön _ az ellenség jól tudja mind­ezt — e«ak a végsőkig való hare 1© hef.s A Relatfonf International! Irja: >4 46 millió olasz mind katona és el veft tökélve arra, hegy megvédi országé becsületét és saját sorsát. A Duce nyomatékosan figyelmeztette az olast népet, legyen elkészülve az el les séf partraszállására és álljon készen arr* hogy as ellenséget megsemmisítse min. denítt, ahol. libát olasz földre teezf.e MTI) Crípps: „Eurépo megtáma­dása drága dofog!" 'Amszterdam, július 10. A Némef Távirati Iroda jelenti? Az angol' hírszolgálat jelentése szerint Staf-> lord Cripps repülőgéptermelésügyS miniszter egy rádióbeszéd során kijelentette, hogy a tengely hatol* maknak Európában vagy Kelőt* ázsióban megtámadása ,,költségei vállalkozásnak fog bizonyulni ét «1 elszenvedendő brit veszteségek ,Jial* lalanul súlyotok!* lesznek. (MTI) WosHinqton sürgette az eurápai .frontot Washington, julins 10. A Buda­pesti Tudósító jelenti: Illetékes he­lyen a kővetkező nyilatkozatot ad­ták ki; A brit ős amerikai főparancsnok­ság azon a véleményen van, hogy Oroszorszáknak sürgősen meg kell mutatni, hogy a koalició elve * háborúban megvalósítható, még pe­dig mellékfrontnak a Földközi-ten­ger vidékén, vagy Norvégiában! való létesítésével. Késégtelen, hogy ez meg fog történni és egyik vagy másik területen harcok fejlődnek; ki. (MTI) * Moszkva sietteti* az inváziót Szófia, julius 10- A szovjet hadse­regben a német hadseregnek a ke­leti front középső szakaszán kifejtett órási erőfeszítése lesújtó hatást gyakorolt. Moszkvában most sok­kal jobban sóvárognak a má­sodik front után, mint valalia. A moszkvai rádió ilyen értelmű se­gélykiáltAst sugárzott, melynek szaval a következőképpen hangza­nak : ,JL szovjet pép ma sokkal job­ban virja, mint vakba- a szövetsé­gesek táma&kát a csapások törté­nek*: óráiba*." ÍMTÜ

Next

/
Thumbnails
Contents