Délmagyarország, 1943. július (19. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-10 / 153. szám
Összeállították a jövő hétre összehívott közgyűlés tárgysorozatát Fontos városi ügyek a közgyűlés napirendjén (A Délmagyarország munkatársától) A szerdán délelőtt 10 órára Bszszeiiivott törvényhatósági bizottsági közgyűlés tárgysorozatát pénteken délelőtt állították össze a városházán. dr. Pálfy József polgármester elnöklete mellett. A közgyűlés tárgysorozatára 5 köriratot, 52 kisgyűlés! előterjesztést és 2 indítványt vettek fel. A napirend első pontjaként közgyülés elé kerül a nyugdizbizottságnsk as nj nyngdijszabáyrendelét sserintl megállapítása, a csengelei állami népiskolai gondnokság njjáalákitása, majd bemutatja a polgármester a különböző minisztériumokból városi ügyekben érkeeett leiratokat, amelyek között van aZ idei költségvetés jóváhagyása 8gyében érkezett belügyminiszteri leirat s a rendőrségi székház építési céljaira szükséges félmilliós köl««őn engedélyezése ügyében érkezett belügyminiszteri leirat s. Több városi munka és szállítás vállalatbaadása szerepel a napirend további pontjai alatt, majd ezek után közgyűlés elékerül az 1943 évben lejárt városi földbérletek njabb kiadása és a Korzó Mozi helyiségének bérbeadása. A helyiség bérletére ismét a Korzó Mozi igazgatósága jelentett be Igényt. Érdekes pontja lesz a közgyűlésnek a fehértói halászcsárda épületének lebontására előterjesztett javaslat, amellyel kapcsolatban a Délmagyarország már közölte, hogy terv merült fel az ott használaton kivül helyezett épület áthelyezésére. A 21. pont alatt az OMTK szegedi tejüzemének megvétele ügyében teendő intézkedéseket tárgyalja le a közgyűlés. Az üzem átvétele most van folyamatban, julins 13-ra van kitűzve a szerződés aláírása, aminek megtörténte ntán néhány nap mnlva megkezdi működését a városi kezelésbe átvett tejüzem. A közgyűlés elé kerülő különböző városrendezési ügyek közül kiemelkedik az egyetemi központi épület s az ideggyógyászati klinika felépítésére megvásárolt ingatlanok ügyében érkezett miniszteri leirat bemutatása, az egyetemi és főiskolai városnegyed kibővítésére előterjesztett javaslat tárgyalása s a központi temető céljaira szükséges ingatlanok kisajátításához szükséges költségek fedezetének kijelölése. Az nj fizetésrendezéssel kapcsolatban közgyűlés elé kerül a közszolgálati tisztviselők és alkalmazottak illetményeinek és nyugdijainak ujabb megállapítása, vitéz Bánky Róbert színigazgató szerződésének meghosszabbítása, végiil különböző segélyezési és kölCsöniigyek. Az indítványok tárgyalása során közgyűlés elé kerül TJgi Géza ujszegedi plébános indítványa a Katolikus Diákotthon támogatására s Wagner Ferenc indítványa a leánygimnázium előtt levő járdasziget rendezése ügyében. MiMen intézheités megtörténi Szegen fmrgongaszahsegietének biztosítósára A fövő heten Kei vagon nyírségi áru kerül kiosztásra Szikes földterületek feltavitósa Budapest, julius 9. Az Alföldön levő nagy szikes területek megjavítására irányuló kezdeményezéseket uj lendülethez juttatta a földművelésügyi minisztérium munkássága, amely a mezőgazdaságffcjlesztő törvény által nyújtott állami támogatásokkal tokozott mértékben igyekszik ezeket a kisértékft területeket a köz számára fokozottan hasznosítani. A múltban a kisgazdák állal is már végzett javitási munkálatokat, amely árokból vagy gödörből kiemelt meszes sárga tőidnek a szikes területre való rátefitéséből és kidologzásából áll, Herke Sándor m. kir. kisérletflgyl főigazgató szakavatott irányítása mellett működő szegedi M. kir. Talajtani Kísérlet' Intézet gépesitett üzem keretében megoldható munkává alakította át. A javítandó terület közelében a legmegfelelőbb helyen található meszes sárga földet kotrógép emeli ki és lánctalpas traktor által Vontatott teherkocsik szállitják a megjavítandó, területre és azt ott szétterítés után a szikes tőidbe traktor által vontatott tárcsával és ekével beverik. Ez a gépi erővel végzett szikjavitó munka már egy év óta folyik Gyoma és Dévaványa községek határában. Eredménye minden képpen megfelel a várakozásoknak. Az eddig hasznot nem hozó szikes föideken szép vetések hirdetik a szakszerű alapossággal és áldozattal végzett munka szép sikerét. Ennek hatására a környékbeli kisgazdák egymásután jelentkeztek aZzai a kéréssel, hogy a szegedi intézet az ö földjükre is terjessze ki á szikjavitó munkát. Sok sikerrel kecsegtetnek azok a kísérletek is, amelyek a Beregszász szomszédságában kitermelt tirasókő (alutní) őrölt és pörkölt anyagával tolvnak az orszás Uj£b vidékén á meszes (szódás) sziktalajok javítása érdekében, ami eddig gipszezés u ján meglehetős nagy nehézségekbe ütközött. Ilyen kiserletek folynak a karcagi mezőgazdasági szakiskola gazdaságában a szegedi talajtani intézet irányilása mellett. A karcagi eredmények biztatást nyújtanak arra, hogy a timsókő felhasználásával az eddig még csak igen kis területen megjavitott szódás sziktalajokat a jövőben szintén eredményesen lehet a mezőgazdasági termelésnek fokozottan szolgálatába állítani. Ezeket a szikjavitást munkálatokat Karcag, valamint Gyorna és Dévává nya határában a közelmúltban megtekintette és behatóan tanulmányozta Konkoly-Thege Sándor földművelésügyi államtitkár Herke .Sándor m. kir. kisérletügyi főigazgató kíséretében. Az államtitkár Őrömmel állapitolta meg, hogy a sziktalajok javitására irányuló állami tevékenység máris igen szép eredményeket ért él és 8 jövőre nézve még messzebbmenő reménvekkcl kecsegtet (MTI) Levágható a két hónapnál, fiatalabb borjú Budapest, julius 9. A földművelésügyi miniszter megengedte a két hónapnál fiatalabb üszőborjuknak november elsejéig külön engedély nélkül való levágását. (MTI) (A Délmagyarország munkatársától) Amióta megjelent a piacon az ujburgonya, a vásárlóközönség valósaggar rávetette magát és nem hozhattak anynyi burgonyát a szegedi piacra, amtl már a kora reggeli órákban fel ne vásároltak volna, A nagy kelendőségnek meg is van a magyarázata, mert a burgonya az egyik legfontosabb nepélelmezési cikk, amely a mai időkben nemcsak a kenyeret pótolja, de sok ház asztalán a hust is helyeltesiti. A burgonya forgalmi ára legutóbb 40 fillér körül mozgott, azonban napokkal ezelőtt híre terjedt, hogy az uj maximálással 45 fillérre emelkedett az ára. Logikusan azt lehetett volna várni, hogy a felhozatal napról-napra emelkedni fog, ezzel szemben az történt, hogy a burgonya egyik napról a másikra eltűnt a piacról és csak az élelmesebb vevőknek sikerült egészen minimális mennyiséget felhajszolniok. Alig pár napja csak, hogy a burgonya távollétével tündököl a piacon, a közönséget azonban idegesiti a nemvárt meglepetés és nem tudva annak okát, különféle találgatások és kombinációk keltek szárnyra. Szerkesztőségünk az utóbbi napok soán több panaszos levelet kapott, amelyekben olvasóink a burgonyaíeihozatal váratlan elmaradását teszik szóvá és különféle kombinációkat fűznek észleleteikhez. Így például a »több szegény családanya* aláírással beküldölt panaszos levél irói azt hangoztatják, hogy »a maximálás előtt annyi burgonyát lehetett kapni 40 fillérért, amenynyi kellett, most meg csak »dugva« tudnak hozzájutni. Közérdekűnek tartottuk utánajárni a panaszoknak, ezért megkérdeztük a közellátási felügyelőséget és az Innen nyert felvilágosítás alkalmas arra, hogy eloszlassa a közönség körében lábrakapott téves hiedelmet. A közellátási felügyelőségen a következő felvilágosítást adták: — Tény az, hogy néhá\( nap óta erősen lecsökkent a burgonyafelhozatal a szegedi piacon. Ennek azonban semmi köze sincs az ármcgállnpifáshoz, annál kevésbé, mert az uj árakat hivatalosan nem is publikáltuk. A ma ximált ár egyébként is teljesen azonos a burgonyának a piacon kialakult forgalmi értékével. A burgonyahiánynak, ami csak átmeneti jelenség, egészen másban kell az okát keresni. Figyelembe kell ugyanis venni, hogy hogy most kezdődtek meg az aratási munkák, igy a gazdák nagyrészének minden idejét lefoglalja. a termés betakarítása és cséplése. Kizárólag ez a magyarázata annak, hogy pár nap ófa alig érkezik burgonya a szegedi piacra. Számítani kell rá, hogy amtg az aratási munkák folynak, nem is lesz olyan tömeges felhoznia!, ami a szükségletel teljes mértékben fedezhetné. — Ezzel kapcsolatban is kelt bizonyos észrevételeket tenni. Megállapított tény. hogy a közönség az idén sokkal nagyobb mennyiségben vásárolja a fiafal burgonyát, min| máskor. Ennek csak egyik oka az. hogv azzal az egyéb, nehezen hozzáférhető élelmi cikkeket pótolják, a másik és teljesen jogosulatlan olc az. hogy egyesek már most akarják elraktározni a későbbi hónapokra a burgonyái, holott köz'Udomásu. hogv a most piacra kerülő friss termésnek csak igen csekély -rósze alkalmas az eltevésre. Ugy látszik, hogy a közönségből ezen a téren is kitört az a halmozási mánia, amelyet nem lehet eléggé helyteleníteni és amellyel szemben a hatóságoknak a törvény teljes szigorral való alkalmazásával kell fellépnie. Helyesen mondotta éppen tegnap Szász Lajos közellátásügyi miniszter, hogy »ne akarjuk az egész idei termést ujburgonyaként elfogyasztani, hanem gondolni kell a télre is és amit csak lehet, benn kell hagyni a földbuiv hogy növekedjék.* — A közellátás irányitói természetesen arra törekednek, hogy az Igények a jogosultság mértékéig kielégítési nyerjenek és ezzel az ellátás zavar: a-1 lansága biztosittassék. Minden szükséges intézkedést megtettünk a városi lakosság burgonyaszükségletének biztosítására. Addig is, amíg a helyi felhozatal # kivgnf mértékben megélénkülhet, gondoskodás törfént róla, hogy más vidékekről kapjon a szegedi piac kelifi mennyiségű burgonyát. Pár nap tnul^ va, de legkésőbb u jövő bét első napjaiban kél vagon burgonyát kapunk budapesti központunk irányításával a szegedi piacra és ez megérkezése után rögtön kiskereskedői forgalomba kerül, hogy mindenki minden fennakadás nélkül, simán hozzájuthasson a szükség » mennyiséghez. Gondoskodás tói fest arról is, hogy ezt a szállitmábyf á szükséghez képest továbbiak is kövessék mindaddig, amíg a szegedköfaVf '-l felhozatal ismét annyira emelkedő, hogy' egyedül is elláthatja a •fáfösi lakosság szükségletét. Légvédelmi víztároló medencéket építenek a város különböző helyein (A Délmagyarország munkatársától) A legutóbbi törvényhatósági bizottsági közgyűlés elhatározta, hogy a város különböző helyéin légvédelmi céllal víztároló cisCernákat építenek. A mérnöki hivatal a közgyűlés határozatának érteimében megkezdte ezeknek a víztároló medencéknek elkészítését. Értesülésünk szerint egyelőre fit ilyen medence elkészítésének költsége 6000 pengő lesz. A medencék falai cementből készülnek s gondoskodnak róla, hogy teljesen elzártak., de esetleg szükség esetén könuyca hozzáférhetők legyenek. Robbanás egy brazíliai lőporgyárban !Amszterdam, julius 9. Mini az angol hírszolgálat Rio De Janeiróból jelenti, pénteken nagy robbanás volt az egyik brazíliai löporgyárfcan. A lőporgyár a braztl hadsereg számára dolgozott. (MTI)