Délmagyarország, 1943. július (19. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-09 / 152. szám
HIREK IngMli utmutato A Somogyi - könyvtárban és az egyetemi könyvtárban vasárnap és ünnepnap kivételével könyvtárszolgálat A városi mnseum egész évben •yitva. Szolgálatos gyógyszertárak: Bar. esay Károly. Tisza Lajos-körat 32, Bulcee Barna Kálvária-tér 7, dr. Löbl Imre Gróf KIebe|sberg-t«r 4. Moldován Lajos Újszeged, Vedre»-U I, Selmeozi Béla Somogyitelep IX. u. 199. Mozik műsora: Belvárosi Mozi; Az erényesősz, Korzó Mozi Lányok egymás közt, Széchenyi Mozi: Halálos tavasa. AZ ELSÖTÉTÍTÉS KEZDETE ESTE TTZ ÓRAKOR, YÉGB REGGEL HÁROM ÓRAKOR. _ Eesmrrta ivópajtását egy kiskun- T ± majsai legény. Kiskunmajsáról jelen- Í^UUaNlrc/a tik: A kiskunmajsai l'álospuszián Ördög József és Adám István kiskunmajsai legények között heves szóváltás támadt italozás közben, ördög József a veszekedés hevében előrántotta kését és négyszer beleszúrt Adám Istvánba. A legény olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen rövidesen meghalt, ördög Józsefet letartóztatták. _ A TISZA VÍZÁLLASA. A szegedi rendőrség révkapitánysága jelentése szerint a Tisza vízállása julius 8-án reggel 7 órakor 352 cm, a levegő hőmérséklete 16 íok C«taius volt. »— Légoltalmi hánparanettnokvizsga. A kegyesrendi gimnázium rajztermében légoltalmi házparancsnokvizsga folyt le csütörtökön este. Nyolcnapos tanfolyam hallgatói tettek bizonyságot képzettségükről Orosz Béla alezredes előtt, aki mint vizsgáztató intézett kérdéseket a légoltalmi hézparancsnokjelöltekhez. A legnagyobbrészt nőkből álló hallgatóságot Lipták Irén igen lelkiismeretesen készítette elő, úgyszintén Nagyina jtényi gyógypedagógus is, aki az elsősegélynyújtást éa sebkötözést adta elő a hallgatók aak. A vizsgatermet özv. Mátyásné Mario Ria háziipari tanfolyamoktató rendkívül ízlésesen díszítette fel. A vizsga igen jól sikerült és 31 uj házparanosnok hagyta ei az esti órákban a kegyesrendi gimnázium épületét — üdülőház less a hollói gróí Tetsfci-kastéiy. Budapestről jelentik: A kot tói gróf Teleki-kastély, ahol Petőfi bzoadrey Júliával együtt 1847 szeptemberében megeshetett töltötte, rovi deseo Hangya-üdülő tesz. A gróí ietcki-kastélyuoz tartozó birtok mái román megszállás alatt gazdát cserélt, amennyiben a birtokot a román főhatalom parcelláztatta. A kastély es hozzátartozó park visszatéréskor a Teteki-osaiád birtokába került. A család most a kastélyt eladta a Hangyának, amely holton üdülőhelyet léiesit tisztviselői számára, A Pelöli-iarsasag érdeklődött a Hangyánál, hogy mi lesz a kastély Petőfi-ereklyéi vei / Azt a megnyugtató felvilágosítást kapta, hogy azt a sarokszobát, ahol Petőfi teisscgével a mézeshetek alatt lakott, érintetlenül hagyják és emléktáblával jelölik meg úgyszintén a keretben levő Petöfi-som lat is, amely alatt egy malomkőből készült asztalon Petőit a •Szeptember végén<-t irta. Sajnos, a Petőfi-szoba bútorai már nincsenek a román megszállás alatt eltűntek. a — • fővárost lakáshivatal félévi forgalma: 15.000 kérvény. Januárban állították fel a budapesti lakásnivatalt, amelynek első félévi forgalma — •unt a polgármesteri jelentésből kiderül — 45.000 kérvény. A kérvények tatnyomó része lakásigénylés. Az ügyosztály működése óta lakást vett igénybe, 1658 bérlőt jelólt ki. 588 lakás 'igénybevételét megtagadta, 1977 bérlőkijelölés iránti kérelmet elutasított és 597 lakáscserét engedélyezett. Ugyanebből a jelentésbői tudható meg, hogy a magánópitkezések a fővárosban a háborús körülmények miatt lassan haladnak. A múlt bónapban 37 földszintes, ő egyemeletes, ő kétemeletes, S fcárróftipeletés és 1 ötemeletes baz építőséire átlőtt eagedélyt a oolgirmezter. — Öngyilkossági kísérlet. Csütörtökön délután fel 5 órakor Miklós l erenené Mucsi Margit 18 éves Arvizutca 7. szám alatt lakó gyárimuokasuü lakásán aszpirinnel megmérgezte magát. A kíhivott mentők a közkórházba vitték. — A Kúria szerint az élelmiszerjegynek pénzértéké van. A Kúria jogegységi bizottságáriak most nyilvánosságra hozott 42. számú büntetőjogi döntvénye kimondja, hogy a hatóság által kihocsajtott éleim isaer jegyeknek pénzértéke van s így alkalmas arra, hogy vele a hivatali sikkasztás bűntettét elkövessék. Az eset, amellyel kapcsolatban a kúriai döntvény elhangzott, az, hogy Pottyondy Lajos bácsi, a Miklós rendőrkapitány es a Karoly ezredes apja, tui a kilencvenedik evén is olyan lurge temperamentum maradt, mintha legény volna. — Mekkorát ugorjak öcsém? —kérdezte, mikor megbámultam a nagy egészségét, eszejarasának tisztaságát. — Nein jó azzal tréfálni, Lajos bácsi, feleltem attól való félelmemben, hogy baja eshetik. JL>e ki se mondhattam még az igéket, máris nagyot ugiolt az oreg. Ugy két lábbal, állóhelyéből, meg csak nem is pihegett utána. Még 1824-ben született s apró gyerekkorában került a cs. és kir. 32. gya logezred váci katonai névelő intézetébe, ahol eívegezte á hatévi tanfolyamot, ami után további háromévi tanulás következett a gráci cs. és kir. hadapródiskolában. Előbb mint közöshadsereigbeli tiszt szolgált, majd a hon védség megszervezése után ő is honvédtiszt lett s elsőosztáiyu századosként ment nyugalomba. A pihenést azonban az ő tempéramerituma nem birta ki, ezért 1880-ban a város szolgálatába lépett Hogyan lehet ilyen magas kort egészségben elérni? Bokor Pali bácsi azt felelte rá egyszer, hogy soha életében nem lakott jól. Mindig akkor hagyta abba az evést, amikor a legjobban Ízlett. Nem OBIMAGYARORSZAB 'ÉNTBK, 1943 juliua 9. Tüzelőanyagát beszerezheti olcsó áron bármely mennyiségben. Kérjen prospektust a szabadalmat nyert póttüzelőröl. 50 fillér válaszbélyeg melléklendő. Cim: LÉNEK Kolozsvár, Szent László-utca 17. sz. 31 a közellátási minisztérium érték- is ösmertünk kívüle mást, aki képes cikk kézelőségén az egyik raktárnok a rábízott közélelmezési jegyekből 1300 ív kenyérváltójegyet eltulajdonított és értékesített. A Ku ria megállapította, hogy ez nem egyszerű sikkasztás, hanem hivatali sikkasztás, mert a közellátási jegyek pénzértéket képviselnek. — Előleget vett fel a nemlétczö élelmiszerekre. Molnár Józsefné zentai lakos feljelentést tett a rendörségen ismerétien tettes ellen, mert a Rudolftéri halászcsárdában való megszállásakor, ahová akkor ment, ágiikor Szegedre érkezett a hajóval, hogy paprikát és egyéb közélelmezési cikket vásároljon Szegeden, összetalálkozott egy ismeretlen férfivel, aki megígérte neki, hogy bizonyos mennyiségű paprikát átad neki. Molnárné megörült a váratlanul jött ajánlatnak és elkísérte a férfit a Hungária-szálló elé, abol előlegül átadott a férfinek 30 pengőt. A férfi azonban, miután a pénzt átvette, bement egy átjáró házba és megszökött A rendőrség a nemlétező élelmiszerekkel szélhámoskodó férfi kézrekeritésére megindította a nyomozást összefogás a kerékpártoivajok ellen. Budapestről jelentik: •Dolgozó Kerékpárosok Oi szagos Szövetsége* elnevezés alatt szövetséget akarnak alaki tahi a munkába járó kerékpárosok. A szövetség a hiciklitolvajók ellen alakul, mert a dolgozó kerékpárosok napról-napra inkább tapasztalják, a bicíklitolvajok elszaporodását. Az uj egyesület alapszabályait egy igazgató-tanító dolgozza ki, akinek elgondolása szerint elsősorban a zugmühelyek ellen kell fellépniök, amelyek megveszik az ellopott bicikliket és átalakítják. A tovább) teendő az, hogy a biciklit •szalon képessé* tegyék. A legtöbb kapun . . ugyaqis. ott a felírás: •Kerékpárokat behozni tilos!* Ez segíti elő legiákább á biciklitol vájok munkáját. Az '"alápszabálytervezet egyébként 36 pontból áll és a szövetség évi -5—fi pengő tagdíj ellenében úgynevezett 'kártérítési alapot* akar létesíteni, amelyből az önbli bájukon kívül károsult tagok segélyhez jjitnáriak. Ezeiikivül a ? rendőrségen bent tartott kerékpárokat kőlcsőnvennék, hogy azokat a károsult tagok használják, amíg másik biciklihez nem jutnak. Bl- ciklirendszámtáblát és olyan gepszámozást akarnak kiharcolni, amely a dolgozó ember hűséges •vasparipáját* megmentené a gyakori eltűntéitől— lett volna erre az önfeláldozásra. A fuldoklásig menő torkosságnak annál több példájával találkoztunk. Pali bácsi azonkívül a bort is csak annyira szerette, hogy csömört ne kapjon a zsiros ételtől. Lám, Pottyondy Lajos nem vetette meg a földi jókat s ha nem is vitte túlzásba, nem vont meg magától semmit. Neki meg ez is használt. — Vérf ad! — jelentette ki a töltött káposztára. — Ez pedig kifinomitja a kapott vért! — toldotta meg, az utána menesztett sillerre vonatkoztatva szavait. Minf hivatalnok, katonásan pontos és lelkiismeretes volt mindig, de élthalt a tanyai kiküldetésekért, — Olyan jó levegő van odakint, hogy egyetlen szippantás belőle felér kélheti városi fogyasztással A nyápic modern kort kreatúráival együtt nem sokra becsülte. — Mit tudtok tik? Én voltam a legjobb lovas, csak vad paripát adtak alám, hogy megjuhászitsam. — Karosszék való neked öreg, évődött Vele egy tanyai hatalmasság a nagy eperfa alatt — Hát közbe-közbe az sem utolsó. Azonban lenne csak itt valami ló, majd megmutatnám, hogy mit tud öreg korában is a vén Pottyondy! Hogy teljes legyen a tréfa, azt mondja erre Tanyai Hatalmasság. — Ülj fel rám! Hát elég súlyos testű volt az ajánl kozó, könnyen kibírhatta a cingár kis öregei, aki nem kérette magát sokáig. A hátára ugrott, két sarkát nekilendí telte paripája farának, ugy nógatta: — Gyi, te fakót A tanyán sok furcsa figurában tudott kivirágozni a vidámság, ott viocct jelentett régebben az is, hogy D a n k ó Pistának egy bordó bort ígértek az egész éjszakai muzsikálásért s mikor a szegény cigány hazatalicskázta a kincset, ott vette észre, hogy vizet fuvarozott. Pottyondy bácsi nem biztathatta sokáig a fakót, mert vendéglátó házigazdája kiszámított mozdulattal ugy dobta le magáról, hogy az öreg belehemperedett a fűbe. Zsibongott egy kicsit a dereka, azért nem panaszkodott, hamar talpon termett. — Ugy kell nekem, mondta csendesen, minek ültem ló helyett szamárra? Juhászos embernek vaíó az, nem régi huszárnak. — Tüz a Klebelsberg telppon. Csütörtökön reggel 7 órakor a Klebelsberg-telepen a Pancsovai-utca 16. szám alatt Szabó György tulajdonát képező udvari nyári konyhaépület padlásán tüz ütött ki. A kihívott mentők a tüzet percek alatt eloltották. A tűzoltásban részt vettek a kerületi tanfolyam hallgatói isi A tüz okozta kár 8—10.000 perigő, amely biztosítás utján megtérül. — A Szegcdi Női Ruházati Szakosztály 1943 jülius 7-én megtartott ülésén az uj munkabérek felemelésére a következő törvényes hatarozatot hozta: az 1943 junius 30-án kifizetett törvényes munkabér 77 százaléka kiszámolva alapbérül és ehhez a törvényes 50 százalék számolandó. Szegedi Női Ruházati Szakosztály. 254 Helybenhagyta a szegedi tábla az újvidéki áldetektivek súlyos fegyházbüntetését. Csütörtökön délután tárgyalta a szegcdi tábla Szerdahelyi szüneti tanácsa Udvarhelyi Nagy István 34 éves budapesti főpincér és Bányai Jstván 30 éves budapesti kávéházi üzletvezető zsarolási bűnügyét. A vádiratból kiderült, hogy Udvarhelyi és Bányai több újvidéki férfival szó* vetkezve, a mult év októberében kényszeritette Balla Lajos újvidéki gazdát,' hogy egy nagyobb összegről 6ZÓlö váltót adjon ki nekik. A váltó kiadása érdekében a közélelmezési hivatal által kiküldött detektiveknek adtak ki magukat és azzal gyanúsították BalJát, hogy lakásán meg nem engedeti közélelmezési cikkeket halmaz. Balta a váltót ki is adta, csakhogy szabaduljon tőlük. Ugyanilyen ürüggyel látogattak ei Berkovics Dezső és Kacerbov Ignác újvidéki gazdákhoz ís és tőlük 1000—1000 pengőt csaltak ki. A« újvidéki törvényszék, amely több társukkal együtt felelősségre vouta őket, Udvarhelyit és Bányait 2 és félévi fegyházra Ítélte zsarolás büntette miatt. Vádlott társaik, akik szintén súlyos börtön- és fegyházbüntetésekéi kaptak, az Ítéletben megnyugodtak, Udvarhelyi és Bányai azouban fellebbezéssel éltek az Ítélet ellen. A szegedi táhla Szerdahelyi szüneti tanácsa a csütörtöki főtárgyalás során előadott védekezésüket nem fogadta el, ezért a* elsőfokú bíróság Ítéletét helybenhagyta. Az ítélet ellen a főügyészhelyettes, a vádlottak és védőik semmisségi panaszt jelentettek be. — Lopások. Klári Piros Topolya-sor 7. szám alatti lakos feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes elleo, mert lezárt lakásából a nyitott helyen hagyott retiküljéből 86 pengő készpénzt ellopott. — Laczkó Sándor Somogyi-telep VI. utca 267. szám alatt lakó ácsmester szintén ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, mert szerdán a Valéria-téri piacon kabáijábót 10 pengő készpénzt és 3 személyre szóló kenyérjegyet ellopott- — Hódi Féterné Szentháromság-utca 71. szam alatti lakos ismeretlen tettes ellen irányuló feljelentésében elmondotta, hogy julius 5-ről 6-ra virradó éjszaka zárt éléskamrájának ajtaját feltörte és onnan 4 oldalszalonnát körülbelül 25 kiló súlyban ellopott. Kéra 200 pengő. A rendőrség a feljelentések alapján mindegyik ügyben megindította a nyomozást. !M Istentisztelet a zsinagógában pénteken este órakor. Köznapokon este fél órakor.