Délmagyarország, 1943. július (19. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-25 / 166. szám

* Pierre Varíllon ? Saussine kapitány halála Mad.icsy LTSZIÓ fordítása a Revue des Deux Mondea-bol Bertrand dc Saussine kapitány a Poncaiét m-vii tengeralattjáró parancsnoka az.) a parancsot kapta, hogy a zaboni partok mentén cirkáljon s ha hajóval találkozik, törpe dózsa meg. A Milford nevű könnyű angol hadihajóval harcba keveredik, azonban a sziinetnélküli hajózástól elcsigázva, megmaradt tizenöt emberével visszavonul, hogy a hajó súlyos sérüléseit kijavíthassa, amikor a nyomába szegődött Milforddal kénytelen egy ujabb ütközetet megvívniSaussine Libreville felé irányította hajóját, abban a reményben, hogy ot( mnjd kijavíthatja. De már útközben mégvizsgálta hajója sebeit. A hajó elülső részét, ahol megsérült, alaposan kiszellőztette ventillátorok segítségével, nehogy nz égés következtében felszabadult gázok bajt okozzanak. aztán maga is lemegy a hajó sérült részébe, hogy saját szemével lássa a bajt. Gauitcrt hagyja a parancsnoki hídon és Barréret viszi magával egy alapos hajóvizsgálatra, aki megmutogatja neki, utasításokat vár va. a legfontosabb pontokat: a réseket. ahol a viz beszivárog, a gránátszilánkok nyomait és más jóindulatu sérülést. — Sokkal rosszahat vártam, mondja Saussine s hozzáteszi: »Mennyi időre van szükség, hogy a hajót olyan állapotba hozzuk, hogy lemerülhessen? — Körülbelül egy félórára. Csakugynn megtörténhetik, hogy nem maradhatnak a felszineu. Annál is inkább, mivel u felriasztott őrhajók már üldözőbe vették a Poncele't-t, mely 15 csomós sebességgel haladva, nagyszerű Diesel motoraival, játszva tartja az üldözők közti távolságot. Saussine és Bnrrére, amikor végre eljutnak a hajó elülső részébe, megdöbbenéssel tapasztalják, amiről edllg nem tudlak, hogy a réseken már nagymennyiségű viz szivárgott a hajó belsejébe. Jenzil hajómester, akit vizsgálni ra leküldenek a hajó fenekére, mintegy 10 tonnára becsüli a bcszivárf

|ott vizet. Egyébként a repedés kelemetlen, de a vizalámerülésnek nem lesz talán útjába, merthiszen a sziviiltyuk nagyszerűen működnek és nékik g percenkfnt bezúduló száz liter viz meg se kottyan. Különben is a hajó legénysége olv nagyszerűen dolgozott. hogy az okozott károk kijavítására szánt félórából még csak 18 perc telt el, midőn jelcntetté.k, hogy a hajó megint kész a IcmerlMésre Iíözhon fent, a hajóágyú legénysége nagv izgalomban van. Az egyik közelükbe jutott hajóról azit hiszik, hogy a Duboc kapilány nevű dcgaulllsta könnyű cirkáló és türelmetlenül várják a pillanatot, hogy tüzelhessenek. Barrére, aki Versailles tüzérzáv.lós helyettesítésére felmegy az ágyúhoz, alig tudja 'embereit türelemre inteni, még arra ts komolyan figyelmeztetni kell őket, hogy óvják a fejüket a forrón tflző nap sugaraitól, annyira égnek a harci vágytól. De mégis engedelmeskednek nz okos szónak, szóitépik ingeiket, trikóikat és turbánt csavarnak fejük köré s ha egymásra néznek, majd megpukkadnak a nevetéstől, annyira elváltoztatja őket ez a szokatlan »festőt« viselet. Hirtelen észak felől felzeng az ég alja. Mindnyájan arra fordulnak. Kétségkívül az őrhajók rádión bombázógépet hívtak segítségül, melv ugyancsak tgvekszik, közben az üldöző hajó is megnyitja n tüzet. Kéf vízoszlop szökell az ég felé. Csalódlak, nem a Duhoc. hanem az. az Alkozotl Milford volt. mindig csak fi! — Jobhra, tizenöt, — hangzik ebben a pillanatban a parancsnok szava Aztán néhány pillanat múlva meRint: — Balra, fiz; aztán ismét: jobbra. fit. Ezek az irányváltoztatások kétséetrlen megnehezülik mind az égből, mind » lengéiről jövő támadást, mégis a Milford gránátjai kezdenek túlságosan közelről a vizbe csapkodni. T.e kell merülni, de gyorsan, a kutyafáját— Mindenki a hajó belsejébe? Bármennyire i« lelkükben él a nemrég lezajlott ütközet szörnyű pii lanata, mindannyian, a tétovázás leghalványabb árnyéka nélkül, ugranak helyükre. Abban a pillanatban, ahogy a hajó fedőlapja lezáródott, már hangzik is Saussine parancsa: — Merülni, de gyorsan, a mindenségit! A süllyesztő készülékek óriásszájjal nyelik a vizet és Doncelet-t láthatatlan" karok ragadják a mélybe: 10, 12, 14 méter, niég legalább ugyanennyit és annyira, amennyire megszűnik a veszély. De abban a pillanatban, mikor a mélységmérő 15 métert mutat, iszonyú robbanások rázzák meg a hajó testét. A bombázógép a lesüllyedt hajó fölé jutva, meg tisztán látta célpontját, de a süllyedés következtében keletkezett vizgvürük is a Ponceletnck végzetes árulói voltak és halálos biztonsággal ejlegefte bombáit a merülő hajó után. Poneelet mintha földöntúli erők örvényébe jutott volna, ide-oda dobálódik a mélyben. Már az első robbanás pillanatában a villanylámpák nagyrésze kiugrott helyéből, olyan sötétséget teremtve, mely a lelkek mélyéig lehatott. A kábelnyalábokban, melyeknek szigetelését a nedves, tropikus hőség csaknem tönkretette, megszámlálhatatlan rövidzárlat keletkezik villámlásszerü. kegyetlen csattanásokkal. Baj bajt mindenütt, melyről a gépezet különböző részeinek figyelői elképzelhetetlen hidegvérrel vesznek tudomást. A köziponti állomáson a giroszkopikus iránytű nekivágódik a riasztócsengő szerkezetének, mely éktelen zenebonával szólal meg. A villamos motorok helyiségében a baloldali motorból lángnyelvek csapnak ki, a motor kihagy, de tüzet kap a jobboldali motor vezetékhálózata is. A parancsnoki fülkében, ahol a villamos kicsapódások olyan erősek voltak, hogy g páncélzatról a festék is leégett s a mentövilágitést kellett igénvbevenni, Bertrand de Saussine irányítja a hajót, hogy egy második bombázást elkerüljön. — Hatvan méter. Előre, négy. De jaj, a mélvségmérő rettenetes játéka újra kezdődik. A Poncelet hatvan méternél nem áll meg. mintahogy azt a Parancsnok akarta. Micsoda Ismeretlen baj támadt megint? Saussine néhány pillanat alatt áttekinti a feltételezhető okokat, melyek közül egy látszik valószínűnek: a bombák közeli robbanásának ereje a már amngy is megrongált hajótesten könvnyen diadalmaskodott, az olajkamrák vezetékeit letépte és a kőolajat • támadt réseken beszivárgó tengerrt* kimosta Akárhogy is van, de süllyednek. mint kétórával előbb, de most motor nélkül és még csak remény sincs rá. hogv a süllvedés gyorsaságát csökkentsék. 75, 80. 90 méter! A parancsnoki szoba, valamint a központi őrhely emberei, akiket ma már harmadszor legyint arcul a Ilalái fekete szárnya, megmerevedett tagokkal néznek maguk elé. Még de Saussine parancsa is: — Vigyázzatok mindenre fiuk, tévedés ne tegyen! — reményt vesztett lélekre talál bennük. Nem, ez a vég, innen már nincs menekvés. Es csakugyan, a Poncelet továb süllyed: 95, 96, 98. Még két méter és a mélységmérő tűjének nincs mit mutatni. A fáradságtél meggyötört arcokon, melyekre a félelem sötét, tragikus árnyait borilotfa, kiver a halálos veríték és fagyos patakokban öntözi a* öntudat mélységeit. Mi sem zavarná a lelkekre zárt acélkoporsó dermedt csendjét, ha a hajé személyzetének legfiatalnbbika, egy tizennyolc éves, kedves fiu, öntudatlanul fel nem zokogna. A többiek, majdnem mind, lehunyták szemüket, bogy amikor aa Tstén ujja végsőt koppant aa úszókoporsón. velük, bennük legyen egy kép. a legkedvesebb, ami a világon számukra létezett: egy asszony, egy evermek, egy édesanya és talán a földnek egy paránvi szöglete. Szinte már nem is e világról valóknak érzik magukat, amidőn két szó, melyet inkább suttogott, mint kiáltott egy ajk, suhan végig a hatón: _ Felfefé megvitat. felfelé megvink. Az összeszorult szrretínek, a zugó fülednek., hogy megérthessék- idő kell. Hogyan? Lehetséges lenne? Es lágranvitott szemekkel, ahogy a tűnek az éleibe visszaivelő útját követik, döbbent meglepetésük olyan kifejezhetetlen, vad örömre változik, mely szinte égeti őket. A negyvenedik méternél Le Floch jelenti, hogy a baloldali motor előre hajtja a hajót. Saussine ekkor megallitátja a felemelkedést. Valóban, semmi kétség Emberei bármennyire is megpróbáltattak, de néki, a parancsnoknak még többet kell tőlük követelni. A haza reájuk bizta e harci egységét s mivel megint tudnak vele cselekedni, a kötelesség az, hogy a mélyben maradjanak az üldözők kikerülése végett, meg kell várni az éjszakát, hogy felmerülhessenek s aztán Így érjék el Librevillet. — Vigyázzatok az Irányra. Baloldali motor előre... Alighogy elhangzott a parancs, midőn egy fojtott remegés rázta meg a hajót. Ugyanekkor a működésben levő motor és az emelőkészülékek ellenére, a Poneelet megint süllvedni kezd könyörtelenül: 45, 50. 55. Még idejük se volt az új, rettenetes tapasztalaton megdöbbenni, amikor Le Floch jelenti a központnak:: — Halló, központ. „ — Figyelem, központ. — Itt a motorfülke. A jobbotdali motor megint kigyulladt. Lehetetlenség a tüzet elfojtani. A legteljesebb sötétségben vagyunk. * Az első, akik a fedélzeti nyíláson a fedélzetre jutnak, észreveszik a Milfordot, négyezer méter távolságban, amint áldozatára leselkedik. Az angolok tüstént tüzelni kezdenek. Bár mostmár a tengeralattjáró fedélzetéről látható, hogy nincsenek ellenséges szándékai. Az emberek szépen sorjában jönnek fel a fedélzetre, sietség nélkül, a rend fenntartásával, mindenki hozza kicsi batyuját magával, szépen sorakoznak mentőövvel felszerelve. Az angolok is beszüntetik a tüzelést, miután egy gránát a hajót orrán eltalálta. Közben a személyzet felsorakozik a fedélzeten, Saussine szigorúan meghagyta tisztjeinek, vigyázzanak, hogv minden ember kijusson a hajóból. Utoljára ő lépeti ki a fedélzetre s már olvassa Is az angolok fényjeleit: — A motorokat indítsátok meg és kövessetek tizenkétcsomós sebességgel Saussine megvető, fensőbbséges mosollyal fogadja a parancsot. Hát mit gondol ez az angol pasas, kinek hiszi őt? Mföta szokás a francia ten gerészetben, hogy a parancsnok csak ugy egyszerűen átengedjen egv hajót az ellenségnek? De még nincs vége mindemvek. még egy kis időre van szükség. Egy kis ravaszsággal kel! még néhány pillanatot nyerni. —. Timonier, válaszolj: »A motorok tönkrementek*. Az üzenet alighogy elhangzott, midőn a tisztek jelentik, hogv senkisem hiányzik. A parancsnok visszamegy a hajóba. A tisztek követik, mindanvnyian szeretnének valami kis emlékét, a legkevesebbet, megmenteni, mer! tudják, nem kétséges, a Poncelet-t elsüllyesztik. Barrének. hogy szobájába mehessen, a kapitányé előtt kell elhaladnia s észreveszi, hogy a függöny le van eresztve. Egy-két percig marad szobájában, s mikor kijön, megpillantja parancsnokát, amint az körútra indult s ekkor megért mindent: Bertrand de Saussine makulátlan dtszegvenruháját öltötte magára, melvnek vállain ragyog a négv aranyszalagon parancsnoki jelzés. Fehér zubbonyán élesen szembetűnnek kitüntetései " és Barrére azt is mcgfigveli. hogv parancsnoka a dlsacsákót tetle fel. A két ember * feliáró létrádnál találkozik. Barrére félreáll és Saussine néhánv kedves szót váltva vele, folvtatia körútját. Fent. * Milford fedélzetén nagy a sürgés-forgás Valószínűleg a vontatócsónakot akarták leengedni. mellyel aztán magukkal vontathatják a francia tengeralattjárót. Közben Saussine befejezte utolsó szemléjét hofőián, egy pillanatra megjelenik a fedélzeten és magához szólítja EoTistanst. akivel megint lemegy Srobájában melvben már minden titkos Iratot megsemmisített, utasításokat ad helyetteseinek. hogy emberei milvcn módon hasMák e! g hajót- Azután Lt Flocht hivatja a parancsot, ad neki, hogy a lőszerraktárt árassza el. Ez utóbbi tökéletes típusa a francia tengerésztiszteknek, azonnal visszatérhetne, de előbb megvárja míg a viz eléri a lépcső első fokát s csak azután tér vissza jelenteni, j — Kapitány ur. a viz már ellepte [az őrszoba lépcsőjét is. , — Köszönöm. Térjen vissza gyorsan a fedélzetre. En is megyek. — Parancsára, kapitány ur. Valóban egy pillanattal később Saussine megjelenik és a világ legnyugodtabb, legudvariasabb hangján, mint ahogy mind hallották beszélni, embereihez fordiul: »Fiaim, vessétek magatokat a vizbe!* Ebben a pillanatban a három tisztje megérzi, sőt tudja, hogy Saussine, a kapitány, MH fogja őket követni s parancsnokuk szemébe néznek. Viszonozza nézésüket, dc anélkül, hogy egy arcizma Ml megrándulna, szól: — Menjetek, ti is, parancsolom! Gautier gépiesen engedelmeskedik* de Constans és Barrére maradnak, mert tudják parancsnokuk szándékát, aki hajójával akar elpusztulni, melyei nem tudott megmenteni. Nem, íohetetlen, hogy parancsnokuk ilymódon áldozza fel magát. Velük, értük, jobban, mint ők maguk, küzdött, barcolt a végletekig. Velük együtt kel* elhagynia a fedélzetet. Mindezt egy villámlásszerü pillanat alatt érezték át, de ez elég vo*t Bertrand de Sausstne-nak, hogy egy kicsit eltávolodjon tőlük. Még néhány pillanat s már el is tünt s nincs az » hatalom, mely kitépje a maga választotta végzet karmaiból. Constans ós Barrére egyszerre, szinte könyörögve kérik: »Kapitányunk...* s aztán én-zve, hogy a szavuk képtelenek meggátolni emberfölötti elhatározásában, kinyújtják karjukat, hogy visszatartsák. Még egy tizedmásodperc s a tisztelet, a rang iránt való megbecsülés érzete visszatartja őket, mert ez a* ember, akinek felső teste még kiemelkedik a fedélzeti nyílásból, ez a parancsnok, ez a kapitány. Kezet emelni rá. őt kényszeríteni, a legsúlyosabb sértés, amelyet el lehet követni a fegyelem ellen. De a lélekben dúló érzések áradata, az önmagukkal vívó*! küzdelem fensége sokkal erösebb a beléjük nevelt tiszteletérzésnél, mégis megragadják és kérik: — Kapitányunk, könyörgünk, maradjon velünk. Saussine gyöngéd mozdulattal kiszabadítja magát karjaikból g megrázva fejét igy szól: — Ti nem gátolhattok meg abban, hogy kötelességem teljesítsem... Rajta, fiaim, it| az ideje. Cönstanh és bajtársa a fedélzeti nyílásra hajolva maradnak egy pillanatig. Még hallják, amint a hajó belsejébe leszálló kapitány cipője megcsikordul egy lépcső fokán, kemény lépések zaját a liuoleumon, utolsó életjel, amit emberi fül felfoghatott Bertrand de Saussine du Pont d* Gault, a francia tengerészet korvett kapitányáról, » Pbncelet tengeralattjáró parancsnokáról. Miközben kétségbeesett tisztjei és lesújtott emberei egymás után vetik magukat a tengerbe] ő a központi őrszobába megy, ahová a viz már mindenfelől botőrt, És ott, a hátsó jobboldali motornál van tiz karcsu acél emelőkar, amelyIvei a lemerülésekné! a süllyeszt® kamrákba tóduló vizet tehet szabályozni. Egy-két pillanat kell csak hozzá, hogy az cmelőkarokat lenyomjákBertrand de Saussine, mióta tengeralattjárón szolgál, hányszor megáüf előttük, amidőn barátainak és ismerős fiatalasszonyoknak megmutatta n hajót, mosolyogva magyarázta, hogy csak le kellóne nyomni őket, bogr elsüllyedjenek. S most, ezen az estén 4 teljesített kötelesség legtisztább lelkiismeretévet s azzal a tudatfal, hogy embereit •« ellenfél megmenti, a végtelen isteni kegyelembe vetett hittel, az emelőkarokat egyenkint lenyomja... Hot terült reá a halál végtelen árnyával? Milyen utolsó látomásokat takart el örökre szeméhen a tenger zöld vize? Övéinek arcképét? Vágyásokét, akik teljes hittel hirdették, hogy csak a gyávák adhatják fel a kördelmet? Vagy vérző haráiáért? Csak Isten tudhatja, aki néhány pütnnnttnf később örökkévaló igazságszolgáltatásába fogadta ezt a félrl«>mné1kfi1i, nemes, tiszta lelket, akinek példaadásáról örökre beszélni fog a tenger a távoli hazai partoknak. oalrwiK lé, dörgö hullámaival