Délmagyarország, 1943. június (19. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-19 / 137. szám

Kormányzó urunk születésnapjának ünneplése Szegeden (A Délmagyar ország munkatársá­tól) A Kormányzó ur hetvenötödik születésnapjának megünnepléséből S/eged városa is méltóképpen ki­ivette a részét. Csütörtökön -este, az •Ünnep előestéjén — mint jelentet­4 ők — zenés takarodó volt, a honvéd­zenekar Fricsay Ferenc százados­karmester vezényletével hazafias da­lokat és indulókat játszva vonult ¡végig a város fő utvonalain. Pénte­ken reggel zenés ébresztővei kö­szöntött a honvédzenekar a zászló­bdifizt öltött városra, majd ágyulövé­*ck hirdették a Legfőbb Hadúr het­venötödik születésnapját. Pénteken az összes közhivatalok­ban hivatali szünet volt,, de szüne­telt a munka az ipari üzemekben és « nem közszükségleti cikkeket áru­eitó üzletek is égés® napon át zárva maradtak. Délelőtt 10 órakor a fogadalmi székesegyházban ünnepélyes isten* tisztelet volt, amelyen résztvett a Honvédség minden fegyvernemének törzstisztikara és tiszti küldöttsége lyitóf Gyimessy Frigyes altábor­nagy, hadtestparancsnokkal az ólén. rA szentmisén, amelyet dr- Raskó Sándor püspöki helynök celebrált, a város részéről díszruhás hajdúk kiséretbóen megjelent dr. Tultats Sándor főispán és dr. Pálfy József polgármester, továbbá 'dr. Tóth Béla polgármesterhelyet­tes vezetésével valamennyi tanács­nok és a város teljes tisztviselői kara. A közhivatalok vezető fnnkeioná­•Ttnsai sorában ott láttuk a királyi főügyészség, királyi ítélőtábla, tör­vényszék és járásbíróság elnökeit, a birákat és ügyészeket teljes szám­ban, a csendőrség és államrendőr­ség tisztikarát vezetőikkel, az egye* tem tanári karát, élén a rektorral és dékánnal, az 'Államvasutak, a •postaigazgatóság, a pénzügyi gazga­tóság, a Vitézi Rend, az orvosi, ügyvédi és kereskedelmi és iparka­mara vezetőit, valamint a fornthar­eosok, hadirokkantak, leventék, cserkészek és a különféle hazafias egyesületek és alakulatok', továbbá az érdekképviseletek küldöttségeit­A szegedi helyőrség ünnepe A honvédség számára a Legfel­sőbb Hadúr születésnapja alkalmá­ból országos szünnapot engedélye­zett a honvédelmi miniszter. Hz azt jelentette, hogy ezen a. napon elma­radtak a kivonulások és a katonák egész napon át pihenhettek. KeggeJ fi órakor az ébresztő kürth'angjait ágyulövések kisérték: szabályos egymásutánhan huszonnégy diszlö­vést adtak le a lakianyaudvarokon felállitott mozsarakból. Reggel 8 órakor a honvédalakula­tok tagjai vallásfelekezetük szerint templomba vonultak, a katolikus, re­formátus és evangélikus templomok­ban tartottak számukra istentisztele­teket. A tisztikar ezenfelül résztvett fogadalmi székesegyházban dél előtt 10 órakor tartott ünnepi szent­misén. Tizenegy óra tájban, amikor a szentmise urfelmutatási része kö* vetkezett, ismét megszólaltak, a mo zsarak és megint huszonnégy disz­lövés kö.votkezctt. Délben az összes laktanyákban ünnepi ebéd volt. Ugyanakkor az egyes alakulatok tisztikarai részére a tiszti étkezők­ben egyszerű közebéd volt. amelyen pohárköszöntőket mondottak Horthy Miklós kormányzóra, a magyar hon­védség ujjáteremtőjere. Ekkor szó­laltak meg harmadszor a mozsár­ágyuk: njabb huszonnégy diszlövc­következett. Á hadtestparanesnokság tiszti ét­kezdéjében rendezett közös ebéden vitéz Gyimessy Frigyes altábor­nagy. a szegedi hadtest parancsno­ka vendégül látta Szeged város ve­zető személyeit. Kampf konzul beszéd« Kormányzónkról a Német Tudományos Intézet záráünnepélyén Á szegedi Német Tudományos In­tézet nyelvtanfolyamainak zá.róiin­nepélyén dr. Fritz Noák. a Német Tudományos Intézet, vezetője beszé­dében kitért a két orszátr szoros kul­turális kapcsolataira, amelyek le­hetővé teszik, hogy Magyarorszá­gon német, illetve Németországban magyar nyelvtanfolyamokat ren­dezhessenek. Rámutatott, hogy a Német Akadémia nyelvtanfolyamai­nak Szegeden milyen örvendetes eredménye van. Erieb Kampf német konzul emelkedett ezután szólásra. Hangsúlyozta a két ország őszinte barátságát és szövetségét, amoly mindig szorosabbá válik. Mindenek­előtt Magyarország első emberéről. Horthy Miklós Kormányzó úrról, aki most ünnepli 75. születése nap­ját, emlékezett meg és akit a német nép nem kevésbé, fnint a magyar nép őszintén tisztel. Kérte a Gond­viselést, hogy tartsa meg őt még so káig nemzete számára. Majd az ösztöndíjban részesültek, továbbá a nyelvtanfolyam legszorgalmasabb hallgatói között Jutalmakat osztott ki. 0 e L M A G Y A R O R S Z A 0 SZOMBAT, 1943 jqnins 1». rfiggtX é> Icül5nfl«en. l»[ekv*» •lén Chlörodoni iogp aszta] • Ünnepi istentiszteletek és ünnepségek Budapesten Belvárosi Mozi tél 8, Szombat, vasárnap 5 és fél 8 órai kezdettel HORTHY MIKLÓS kormányzónk 75-ik születésnapja alkalmából eletéről készült filmet Ezt követi az: ¿¡féli gyors HOBBY, SÁRDY, GREOU88, BILICSI stb. főszereplésével BT A HÍRADÓ V Tél 3. 5 és fél 8 ómkor Az ország valamennyi katolikus templomában és kápolnájában ün­nepi istentiszteleteket mutattak be Kormányzó urunk 75. születésnap­ján, valamint szentbeszédben emlé­keztek meg az Országgyarapitó nagyságáról. Budapesten a Ka­pisztrán vúrtemplomban reggel 9 órakor volt ünnepi szentmise, ame­lyen Kállay Miklós miniszterelnök, vitéz Kereszles-Fischer, Ferenc bel­ügyminiszter, Radocsay László igaz­ságügyminiszter, Szj/tyei-Merse Je­nő közoktatásügyi minszter, Antal István nemzetvédelmi propaganda­miniszter, Bornemisza Géza ipar­ügyi miniszter, úgyszintén a képvi­selőház alelnöke, a honvédvezérkar főnöke, a közigazgatási bíróság el­nöke és más vezető személyiségek vettek részt. A szentmisét Hász Ist­ván tábori püspök pontifikálta fé­nyes papi segédlettel s ugyanő mon­dotta az ünnepi szentbeszédet. Magyarország protestáns templo­maiban is könyörgő ^hálaadásra gyűltek össze a hivők a Kormány­zónk születésnapja alkalmából. Bn­Korzóban Matol kezdve az előadások kőz nap: 3, fél * és 8-kor kezdődnek! CAMILLA HORN, MARIA ANDERGAST és . ALBRECHT ÜCnOENHALS kiváló alakításával Hivatása: ORüfl Ez í in e g e 1 ő zt V ­Magyarország KormanyzOia dapesen a Kálvin-téri templomban volt népes gyülekezet, melyen meg­jelent Tasnádi Nagy András, a kép viselőház elnöke, valamint más ve­zető protestáns személyiségek. Az ünnepi igehirdető dr. Ravasz László püspök volt, aki beszédében hang­súlyozta, hogy Kormányz urunk az országban a legelső munkás, az első polgár, az első katona és az első tisztviselő. A Deák-téri evangélikus temlomban a gyengélkedő Raffay Sándor püspök felkérésére Kemény Lajos budapesti esperes szólt a gyülekezethez. Az esperes megmen­tő prófétának nevezte a Kormány zót, aki küldetéssel jött közénk a történelem megpróbáltatásai köze­pette. A református, evangélikus és uni­tárius katonák könyörgő istentisz­teletén a reformátusok székházának zsinati termében megjelent Remé­nyi-Sbhneller Lajos pénzügyminisz­ter. báró Bánffy Dániel földmüve­lésügyi, Szász Lajos közélelmezési, Zsindely Ferenc kereskedelmi mi­uiszter, *itéz Lukács Béla tárcanél­küli miniszter, Csatay Lajos hon­védelmi miniszter és más katonai, polgári személyiségek. A fővárosi közgyűlésen Homon­nay Tivadar főpolgármester és Szendy Károly polgármester mon­dott beszédet a nap jelentőségéről. A Magyar filét Pártja a Kormány­zó kívánságához képest szerény kül­sőségek között iinuepelte meg a nagy napot. A párt székesfővárosi szervezeteinek egyes kerületi erte­kezletein a felszólalók méltatták a Kormányzó életpályájának fonto­sabb mozzanatait- » A tábornoki kar a Kormányzó ur 'őfőméltósága 75. születése napja al­kalmából az Országos Tiszi Kaszi­nó dísztermében egytálétele« ünne­pi cliéden vett részt. A pohárkn szöntőt csatai Csattiy Lajos honvé­delmi miniszter mondotta, amely­nek elhangzása után a tábornoki kar hosszan és lelkesen éljenezte Magyarország Kormányzóját. Hitler üdvözlő levele Berlin, június 18. A Führer fő­hadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának: A Führer Horthy Miklósnak, a magyar királyság* kormányzójá­nak, hetvenötödik születésnapja al­kalmából sajátkeziileg irt szivélyes­hangu levélben tolmácsolta a maga és a német nép legőszintébb jókí­vánságait. (MTI) A finn testvérnép jókívánságai Helsinki, junius 18. Horthy Mik­lós kormányzó születésnapján a testvéri finn nemzet bensőséges ér­zéssel ünnepelte a magyar államfőt. Ryti államelnök meleghangú üd vbzlő táviratot küldött. TJnkomies miniszterelnök is őszinte jókívánsá­gait fejezte ki az. egész finn kor­mány nevében. A finn rádió két­izben is foglalkozott Magyarország ünnepnapjával. (MTI) Az angol hadsereg leszere­lése a háború után Bern, június 18. A Budapesti Tudó­sitó jelenti: Sir Williani Jowitt lár­canélküli miniszter Nagybritannia had­seregének leszerelési kérdéséről töb­bek közölt a következőket mondotta: Angliának a háború után tekin­télyes katonai erőket kell fenntartania mindaddig, amíg a jövő tisztázatlan. Nem szabad a hadkötelezettségről le­mondani. Ezt az^ egyik vagy másik for­mában fenn kell tartani. (MTI) Széchenyi Mozi Ma 3, S. 7 órakort A közönség határozott kívánságára tovább kell já'szannnk a legnagy°bh sikerű maevaj filmet 1 SZERELMI LflZ A mély emberi érzések filmje. Főszereplők: DAYIÍA MARGIT, C 8 0 R T 0 8 G Y TJ L A. ROMVARY GERTRLD, TI11AR JÓZSEF és MAKLARY ZOLTÁN Azonkívül: lesu.iabb UF \ HÍRADÓ

Next

/
Thumbnails
Contents