Délmagyarország, 1943. május (19. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-09 / 104. szám
VARGA JÓZSEF . , , vaskereskedő (Püspökbazár) Anyagirenyles. Szalaqfürész. oélmagy aroitszag VASARNAP. f>13 m A i n « 9. apostoli tevékenység Krisztus egyháza minden tagjának becsületügye. Papok és világiak közt e tekintetben nem lehet különbség. Krisztus öröksége nem az egyház szolgáinak hitbizománya. De nem lehet Csákiszalmája sem — a világi hivek szemében pedig az lesz, ha vállvonogatva vagy fölényesen fitymálva vesznek tudomást szent céljairól vagy a veszedelmekről, amelyeket kivédeni kötelesség. Imádkozni és dolgozni Az Actio Catholica korában élünk S annak keretei közt apostolkodni oly gondviselésszerű pápák hivtak fel mindenkit, mint a boldog emlékezetű XI. Pius és dicsőségesen kormányzó Szontatyánk, akinek látóköre történelmi korszakok határain túlterjed s az isteni Gondviselés terveit szinte kézzelfogható közelségbe tudták hozni az emberhez. Ezek u nagy pápák pedig folyton közös csatasorba hívják a világiakat a papok oldalán, hogy veszedelmekkel teli korunkban az egységes katolikus tábor kivédje a hitetlenség és felforgatás támadásait Ebben az időben, amibor fapadnak, vagy fekicsinylenrk minden szent emléket vagy értéket, kétségkivül a szokottnál is ünnepélyesebben hangzik a Szentatya komoly figyelmeztetése: orate fatres! Test véreb, értsétek meg. nem lehet eleget imádkozni és ájtatoskodni. hogy az ördög cselszövései moghiusufjnnak. Komoly napok és értékes világi emberek számára a lelkek melyéig ható s a krisztusi életrend biztosító. igazi aetio-Cntholikális program kifejező jelszava tehát ssak az leheti Ora et labora! Eget ostromló buzgalom s világot hóditó ettrekészség lehet csak komoly kereszténység, mely alkot s a tartalmatlan szavakban jelentkező láts»at katolicizmust el utasítja magától. Papok és világi emberek értsék ineg és támogassák egymást, különben a téveszmék és szenvedélyek elborítják mindkettőjüket. A hitetlenség nemcsak az oltárt, hanem a tűzhelyet is feldúlni kívánja. Ha ölbetelt kézzel várjuk támadásait, romhalmaz lesz ezeréves magyar kereszténységünk is. Épp azért atyai szeretettel — akár csak Szent Pál tette — hirdetem ..Ha van eredménye nálatok a Krisztusban adott buzdításnak, a szeretetből fakadó intelemnek, ha van köztünk lelki közösség és van irántam résztvevő szeretet, tegyétek teljpssé örömemet azzal, hogy egyetértők vagytok, egyazon szeretetek van és egy akaratnak ős egy érzésnek maradtok." A jövőről gondoskodni kivánó atya komolyságával kérek minden papot s katolikus férfit és nőt: az egyházközségi és katolikns társadalmi Bzervezeteket ne hagyják magukra. Az ellenség szünet nélkül dolgozik és agitál, hogy 'a kereszténység hitelét lerontsa. Ha szabaddá teszik számára az utat. játszva fog győzni s a tétlen katolikns tábort szolgaságba hajtani. Ha aztán ebek harmincadjára kerül majd hitünk, családi fészkünk. öröklött vagy szerzett vagyonunk. — épp ugy. mint édes hazánk £-> , majd ne sopánkodjunk, mert a vereség oka az emiitett érdektelenség lesz, amellyel oly sokan túlteszik magukat egyházvédelmi kötelezettségükön. . Ora et labora", ne legyen csak régi középkori emlék, amely omladozó kolostorromok falát ékesiti, hanem papok és világiak számára egyaránt érvényben levő napiparanSs. Nem lehet eleget imádkozni, de nem lehet elég ébernek sem lenni, hogy az ellenséges ember, aki az írás szerint az éjnek idején is szórja a konkolyt az ördög országa dia dalára, le ne ronthassa 2000 éves szent kereszténységünk alkotásait. Virrasszatok és imádkozzatok papok és hivek egyaránt Krisztus hagyatéka felett — s akkor el nem vétetik tőlünk az Ö országa s minden nehézség dacára virágozni fog Szent Gellért öröksége. A szeretet befödi a bűn sokaságát Kedves Papjaim és Hiveim! Istenfélő buzgó lelkek számára kiadott két életszabály mellett mésr csak egy egészen rövid szót óhajtok távozásom alkalmával lelketekre kötni. Jót tegyetek! Az első pápa. Sz. Péter apostol első körlevelében irja a nagy igazságot: „A szeretet befödi a bün sokaságát. Ebben a nagy ígéretekkel teli nyilatkozatban végtelen nagy vigasz^ilás rejlik. Ha meggondoljuk, hogy hány szent igazságot felejtettünk el, ha emlékezetünkbe idézzük: hányszor szegtük meg Isten törvényét, borzalommal és félelemmel kell a jövőre gondolnunk. De az egész keresztény társadalom ezer éves épiíő munkájának eredményei felől joggal kell kételkednünk s fennmaradása tekintetében aggodalmat táplálnunk, ha látjuk, a gyűlölet vagy legalább is a közömbösség szelleme mint lett úrrá a lelkek felett s a krisztusi életszemléletet mint váltotta fel a pogányság, melynek jelszava, sőt Istene: a haszon. Ebben a komoly órában, amikor leik i i sm eret vizsga 1 a tra szeretném felhívni a papokat és hivő népet, hadd idézem emlékezetbe, hogy ha elemi csapás — tüz, viz vagy járvány — pusztításának következményeit szenvedjük, értse meg a figyelmeztető szót mindenki: emberek nem idegenek, testvérek vagyunk — ismerjük tehát egymással szemben kötelmeinket. Mily vigasztalás költözhet majd lelkünkbe, ha Szent Péter fönnidézett biztató szava, jótettek és segítőkészség visszhangjaként csendül majd ki szivünkből s éget ki egyúttal abból minden salakot. Kétizben is belesodródott e nemzedék a báborn viharaiba s a velejáró megpróbáltatások napjain számtalanszor rámutattam, hogy a Csatasorban és itthon levők baját a magunkénak is ismerjük. A háborús nyomorúság elpusztíthat szerzett vagy öröklött vagyonokat, de nem szabad némaságra kárhoztatni az érző keresztény sziveket. Talán nem lehet minden könnyet felszárítani, de ha a papok nagy munkával és szeretettel megszervezik a hadsegités müvét, a hivő nép pedig megérti, hogy abba belekapcsolódni annyi, mint bitünket tettel bizonyítani — nyilvánvaló lesz. hpsry. a kereszténység nem csak szép szó. hanem tettre váltott isteni gondolat. Értsd meg drága magyarom ... ..Arról fogja mindenki megismerni, hogy az én tanítványaim vagytok. ha szeretettel lesztek egymáshoz." Ez a krisztusi figyelmeseiét, sohasem volt időszerűbb, mint napjainkban, amikor árviz és aszálykár, betegség és háború szinte, versenyt futva snjtják az embert ugy, hogy sokan azt sem tudják, hova forduljanak bajaikban. Értsd meg drága magyarom, hogy ebben a nehéz helyzetben az Ur Jézusnak nyújtasz segítséget, amikor bajbajutott embertársad _ s Te egy falat kenyeret vagy egy korty vizet nyújtasz fájdalma enyhítésére. Ha pedig nics pénzed, legyen szived vagy jó szavad, amelyből leolvasható legyen, hogy Krisztus t" nitványai közé tartozol s reményt hordasz lelkedben, hogy ö valamikor Maga mellé szólít, mert jóságodról magáénak ismer téged. A szeretet köteléke Az Aetio Catholica szociális és karitatív szakosztályai nemcsak szép előadásokat tartsanak, hanem az inség fokozódásával rázzák fel a szunnyadó lelkiismeretet s ugy hadbanálló testvéreink, mint az itthon nélkülözők érdekében kövessenek el mindent, amivel nyilvánvaló lesz: a kereszténység nem érdekszövetkezet, hanem mint Szent Ágoston oly szépen és röviden fejezi ki magát: vinculum chaTitatis: a szeretet, köteléke. Más szóval, a szeretet győzni vágyó és tndó hivek szent egysége. Erről szóljanak a papok, ebbe a csatasorba álljanak be a hivek s ne kérdezze senki, mily emberi eimen illeti meg bármily elsőbbség. hanem csak arra legyen büszke, ha az Ur angyalai és szentei jótetteiért himnuszt énekelnek dicséretére s a szenvedők seregei áldó imádság közt idézik emlékét. Szent Gellért papjai és hivei, ezen az áldott csatatéren vivjátok az Ur harcait. Az isteni jóság apostolai és hősei legyetek mindannyian. Nézzétek nyugodtan, mint tülekszenek sokan múló jelszavak s meg mulandóbb közéleti kísérletek érdekében a tömegek bizalmáért. Ti Krisztus bizalmára s az ö boldogító mosolyára pályázzatok. Ha ezt becsülettel megvalósítjátok, akkor nemcsak a földet, hanem az eget- az időt és örökkévalóságot is elnyertétek. Isten országáért imádkozni, apostoli tevékenységet kifejteni és szüntelenül jót tenni legyen éltünk hármas aranyszabálya s szebb jövőnk biztositéka. Erre buzdítottam szünet nélkül több, mint harminc éven át főpásztori tisztem szolgálatában. Ha most azzal a tudattal foglalhatom majd el az uj munkahelyet, melyet Krisztus helytartója számomra kijelölt- hogy szavam véretekbe ment át s Ti Szent Gellért igaz jai és híveiként nem divatok után szaladgáltok, hanem e szent jelmondat elgondolása szerint akartok hithű katolikusok lenni s szent egyházunk ily értelmű szolgálatában, hazánk boldogulá-eát s népünk jobbsorkát is biztosítani, akkor jó harcot harcoltam s ugy a szomszédbél, mint az örökkévalóságból is gyönyörködhetem qmjd Krisztus diadalán. E magasztos érzelmek Hatása alatt álló lélekkel fogjunk tehát újból a munkához s ha elfáradunk —• álmodjunk még szebb álmokat. Ma templomainkban megcsendül az ősi himnusz: Boldog Asszony Anyánk, régi nagy Patrónánk — s zengeni fog egy álló hónapon át. Emelkedjünk vele égi magasságok felé s ott halljuk meg a mennyei orgona szavát, amellyel ugyanaz a mesteri kéa bűvöl, amely 82 éven át dalolta el küldetésünk értelmét S vegyük észre, hogy egy állandóan visszatérő akkord csak azt fújja: Előre— Előre! S azután lássuk meg, hogy a felhők közül lassankint egy kéá bontakozik ki s szintén int, hogy Előre! Majd egy fölséges arc jelenik meg s ajka elkezd mozogni 4 megdördül szava: Semmi sem változott meg — s értsétek meg. hogy e körlevélen is csak annyi változást kell tenni, hogy amit múltról és jö vőről regél, Szent Gellért virágon kertjének kis maradványára vcnaíkozik. Amen. Farkas Ferenc főcserkész látogatása a szegedi cserkészek kőzött (A Délmagyarország munkatársától) Szombaton délután 5 órakor Szegedre érkezett vitéz kisbarnoki Farkas Ferenc vezérőrnagy, a Lndovika Akadémia parancsnoka. Magyarország föeserkésze, hogy meglátogassa a cserkészmozgalom V. Kerületének csapatait. Erre a látogatásra elkísérte Éry Emil országos parancsnok. Deméndy Miklós országos vez.etőtiszt és dr. Gudrunt Kázmér főeserkészi titkár. A főcserkészt Kanizsay Kara György, a kerületi Cserkészte náes elnöke és Koczkás Sándor kerületi parancsnok fogadták. Farkas FerenC főcserkész és kísérete Szegedre érkezése után meglátogatta Koczkás Sándor kerületi parancsnokot, akinél rövid uzsonnán vett részt, majd tisztelgő látogatást tett Glattfelder Gyula érsek, esanádi püspöknél, vitéz Gyimesry Frigyes hadtestparancsnokot, "dr. Tukats Sándor főispánt, dr. Pálfy József polgármestert, dr. Balogh Ányos tankerületi főigazgatót és cserkészkerület.i elnököt A hivatalos látogatások után megtekintette a szegedi csapatotthonokat.. Este fél 8 órakor együttes találkozás volt az összes szegedi Csapatok cserkészeivel a piarista gimnázium udvarán. Az együttes találkozási résztvettek a kisteleki csapatok is. A találkozóra minden csapat a zászlóival vonult ki. A 227. csapat otthonában tett ezután látogatást a főcserkész, ahol jelenvoltak a vezetőképző csapatok cserkészei. Fél 9 órakor a.124, cserkészcsapat otthonában hajtatták. ahol a szegedi összes férfieserké*zek gyűltek össze. A látogatások alkalmával közvetlenül elbeszélgetett a cserkészekkel és vezetőivel és megdicsérte munkájukat amelyek hűek" a cserkészi törvényekhez és diszére válnak az országnak. A kerület vezetőségének bevonásával 9 órakor szükkörü vacsorán vett részt a főcserkész és kísérte. Vitéz kisbarnoki Farkas Ferena és kísérete vasárnap délelőtt 4th*jtat Szabadkára a kerületi tiszt igyülési'e.