Délmagyarország, 1943. május (19. évfolyam, 97-122. szám)

1943-05-28 / 120. szám

I Z1HI 11 SPORT D Étnrxmr * * on s TA a PÉNTEK, 1943 náig 28. A ién«i»kola szézonzáró hanjvarsanya A városi »Liszt Ferenc< Zeneis­kola csütörtökön délután 5 órakor rendezte VI. növendékhangversenyét a Tisza-szálló nagytermében. A gazdag műsora hangverseny a folyó tanévben az utolsó hangverseny volt. Ez nagy­ban hozzájárult, hogy a hallgatóság szép számmal töltötte meg a termet A műsor első számaiként zongora­szamok hangzottak eL Peterdy Bea­trix, Ket Húg Lajos és Markovics Má­ria játszottak zongorán ügyesen, já­tékuk elismerést váltott ki. Gera Ho­na két dalt énekelt üde hangon. Csil­lik Bertalan Vivaldi a-moll verseny­müvét adta elő hegedűn, zongorán Se­bestyén Albert kisérte. Fodor Éva zongoraszámot adott elő, majd a kis­kar énekelt bárom kánont Antos Kál­mán orgonaművész vezénylésével. A kiskar sikeres bemutatkozása külön eseménye volt a hangversenynek. A nagy sikerrel előadott kánonokat Spá­nyi Magda zongoraszámai követték. Richwciss Ibolya és Széchenyi •Judit kellemes színezéssel két énekszámot adtak elő. Láng László két zongora­száma következett ezután, majd Haydn: g-dur triójának III. tételét tol­mácsolta Sebestyén Albert, Konrád György és Rácz Zoltán. Az ügyesen összehangolt együttes megérdemelt si­kert aratott. Vörös Margit zongora­száma érett zenei tudásról tanúsko­dott Rácz Zoltán gordonkaszáma fi­noman kezelt mély hangjaival vonta magára a figyelmet. Gotthard Ilona zongoraszáma kedvességével hatott. Gáspár Imre és Kossuth Gábor hege­dükettöse lelkiismeretesen elvégzett munkáról adott számot. A műsort Mol­nár Athina figyelemreméltó zongora­száma zárta be. A szezonzáró növendékhangverseny a zeneiskola tanárai munkájának szép eredménye volt Az egyes számokat KŐrffy Endre, Jónásné Bárányi Ilona, Antosné Simkó Mária, dr. Ocskay Kor­Trclné, dr. Belle Ferenc, Fellegvári Walter és Erdélyi János tanították be. Keresünk GAZDASAGOKAT és GAZDÁKAT, aki hadiüzemünk reszére bérhizlalási burgonya és hüvelyes termény szállítási kötelezettséget vállalnak szerző dés alapján. A megkötendő szer­ződés szerint loezaílitott ter­mények pontszámait a Közellá­tási" Minisztérium a száili ást eszközlő gazdaságok, gazdák be­szolgái látási kötelezettségébe betudja. Értekezni Détmagyar­országi Cipőgyár rt Szeged, Berlini körút 7. Telefon: Sl-55. Olvassa a Délmag varország ot mrdessen a Oélmagvarországban ! mmm\mhm II m\mm Hősök emléknapja alKaimaba! ünnepi istentisztelet a zsinagógában május hó 30-án, vasárnap délelőtt 10 órakor. Országos hirü versenyzők küzdelme a HCVE cóiiövőversenyén Jelentette a Délmagyarország, hogy a szegedi MOVE szombaton és vasar­nap rendezi vándordijas országos cél­lövő versenyét. A versenyre nem vált nevezések futottak be a nevezési zár­latig. A szegcdi MOVE által alapított ezüst serleg vándordíjért, amit a Kormányzó ur 20 éves országlásának megünneplésén 1941. évben írtak ki először, nagy versengés várható ez alkalommal is. Eddig a vándordijai egymásután kétszer a Hódmezővásár­helyi MOVE nyerte meg, ha most is megnyeri, véglegesen birtokába kerül az 1000 pengő értékű ezüst serleg. Nagynevű rekorderlövök közt Takács Károly országos bajnok is beneve­zett és biztos indulója a versenynek. Érdekes lesz Balogh Ambrussal való találkozása, ki az elmúlt héten az SzTK versenyén nem jelent meg. Ta­valy egy pont különbség volt köztük az eredményben. A verseny szombaton délo-tán kez­dődik. A helyi versenyzőknek ajánla­tos szombaton lelőni, mert vasárnap­ra csak igen kevés lőállás van már. Tihanyitól és Pakótól függ a SzVSE összeállítása A SzVSB-ben lázas készülődés fo­lyik a vasárnapi BSzKRT elleni osz­tályozó mérkőzésre. A nagy mérkőzé­sek hangulata érezhető a levegőben SzVSE-berkekben. Az az általános vé­lemény, hogy ezen a mérkőzésen dől­het el az NB I. osztályba vaió bejutás ügye. Éppen ezért a játékosok nagy lelkesedéssel és győzniakarással ké­szülnek a küzdelemre. Csupán egy baj van: az összeállítás még bizonytalan. Attól függ ugyanis, hogyan áll fel a Vasutas, hogy Tihanyi sérült lába rendbejön-e és hogy Pakó hazaérke­zik-e Budapestről. Biznak benne, hogy Tihanyi lába rendbejön a mérkőzésig. A center ma próbatréninget tart a Vasutas-pályán. Ha vállalja a játékot és Pakó is megérkezik, ugyanugy áll fel a SzVSE, mint a műit vasárnap. A valószínű összeállítás tehát a kö­vetkező: Papp _ Sebők, Pakó _ Ba­loghi, Koppány, Kalocsai — Péter­vári, Borbély I-, Tihanyi, Borbély II., hccskcs, Pétervári gyorsaságával és nagy játékintelligenciájával a mult vasár­nap bejátszotta magát a csapatba, ez­ért nem cserélik ki a közben felgyó­gyult Bakossal. Ha Tihanyi mégsem játszhatnék, Pétervári összekötő lesz. Borbély I. center, Bakos pedig jobb­szélső. —oOo— Bognár játéka kétax a Szagodban A Szeged csütörtök esti sportbi­zottsági ülésén összeállították a Sal­gótarjáni BTC ellen vasárnap Tar­júnbaxi kiálló csapatot. A csapat ugyanabban az összeállításban játszik, amelyikben a mult vasárnap legyőzte a Haladást, tehát: Ludas — Horváth, Szabó — Bognár, Barúti, Lakat — Bá­ló, Harangozó, Kalmár, Vörös, Nagy­Tartalék: Korányi. Bognárra csak fellételesen számí­tanak, mert a futballista a csütörtök délutáni UTC elleni kétkapus edzésen megsérült. Ha Bognár nem játszana, ugy Károlyi lesz a jobbhalf. Az edzés eredménye egyébként 6:4 volt a Szeged javára. A gólok közül Kalmár négyet, Harangozó. Vörös egyet-egyet rúgott w-ooo— Az MLSz nem szünfeii mag az NB III. osztály Ősztől kezdve két szegedi csapat lesz tagja az NB Ill.-nak Sportkörökben híre terjedt, liogy az idei szezon vegeztével az MLSz meg­szünteti a Nemzeti Bajnokság III. osz­tályát. Ezzel kapcsolatban Gálfy András, az MLSz főtitkára a követke­zőket mondotta: — Szó 6ir.es az NB III. megszünte­téséről. Tisztán csak arról van szó, hogy az NB III. ügy igazgatását meg­osztjuk a kertietekkel. Tehát nem is adjuk ki teljesen a kerületeknek, ha nem azokkal csak megosztjuk. Ezzel X A szegedi főiskolai sportolók részvétele a kolozsvári nyári egy*, temmel kapcsolatos versenyeken. A kolozsvári nyári szabadegyetemmel kapcsolatban julius l-e ésJ5-ike kö­zött nagyszabású sportesemények lesz­nek Erdély fővárosában. Julius 2, 3 és 4-én Kolozsvár kerületi teniszbajnok­ságaival párhuzamban bonyolítják 1« a főiskolai teniszbajnokságokat, julius 3, 4 és 5-én rendezik meg a főiskolai iövészbajnokságokkal együtt a kerü­leti egyéni- és csapatbajnokságokat is s julius 3-án és 4-én országos és fő­iskolai úszóverseny is lesz Julius 4-éu a szabadtéri sportokon kivül Debrecen —Kolozsvár egyetemközi kard- és tör­verseny lesz. Julius 9 és 10-én kosár­labdamérkőzés lesz a debreceni, kas­sai, pécsi, szegedi és a kolozsvári egyetem csapatai között. Julius 11-én a Magyar Főiskolai válogatott Ko­lozsvár labdarugó válogatottjával mé­ri össze erejét A mérkőzés előtt Deb­recen, Szeged és a kolozsvári egyete­egyszerüsiteni és könnyíteni akarjuk • mi versenyzők kőzött atlétikai ver­az egyletek helyzetéi. Pillanatnyilag, seny lesz. A nyári szabad egyetemet csupán erről van szó s nem gondo­lunk az NB III. megszüntetésére. An­nál is kevésbé gondolhatunk rá, mert az egyesületek kívánják és az NB III minden tekintetben állandóan erősebb lesz Közölte még Gálfy főtitkár, hogy ősztől kezdve valószínűleg nyolc, vagy femel6* csVpatbaJnokságoTvasáraapdA tizenkét csapatos NB III. lesz. 'után rendez a MAV Előre tataiul - £ ®zfzo"bf" az «B 11.-be fel-, sporttelepén. A bajnokságon indul a jövő UTC helyett két szegedi résztve SzVSE sulvemelő csapata is Neveztek vöje lesz az NB Ill.-nak, amennyiben ezenkivfil a MAC Detektívek. WMTK, itt fog játszani az NB II-ből kiesett BVSC SzTK és a HASE, amely a kerületi julius 1-én nyitják meg ünnepélyes ke­retek között A megnyitón résztvesz vitéz Béldy Alajos altábornagy, az ifjúság országos vezetője is, aki be­szédet fog tartani. X A SzVSE résztvesz a súlyemelő csapatbajnokságon. Az országos suly­amatőr I osztály bajnokságának meg­nyerése után, mint értesülünk, bene­vez a Nemzeti Bajnokságra. NB III. 1. UTC 2. Bácska 3. B. MA\ 4. Bajai TISE 5. Zombori SE 6. UVAK 7. TTC 8. MAR 9. MTE 10. BSE 11. ZTK 12. B MOVE 13. SzSE 14. Sz. MAV Alföldi csoport: 23 19 1 3 93:26 3S 23 14 2 7 42:35 30 23 11 6 6 67:44 28 23 10 5 8 37:34 25 23 9 6 8 38:29 2! 22 8 8 6 47:40 24 23 11 2 10 41:53 24 23 9 4 10 52:57 22 22 8 5 9 56:57 21 22 7 7 8 43:51 21 22 6 6 10 32:45 18 23 4 8 11 29:48 16 23 5 4 14 37:54 14 23 4 4 15 20:61 12 Ez a helyzet az NB III. Alföldi cso­portjában a bajnokság befejezése előtt három héttel Az UTC hátralevő ellen­felei: Zombori SE, Bácsalmás, Mező­kovácsháza. Ezeket a csapatókat a kendergyáriak előreláthatólag legyő­zik, tehát nagy előnnyel biztosan nye­rik a bajnokságot —oO«— X JAtékvczetökiildés a vasárnapi mérkőzésekre. NB III.: UTC—Zombori SE (Nagy M.), Szentes: SzMAV—Makói AK (Rozsnyai L), Kecskemét: KAC— RTE (Jódat). _ Amatőr I. osztály: Szeged: Móraváros—Szentesi TE (Lintner), SzVSE II—SzFIE (Emődi;, SzATE-HMTE (Kiss), Postás-Sze­ged II. (dr Csóti), HASE—KMAV (Szo­pori), Kiskunfélegyháza; KRVSE— Csongrádi LE (Vass M.) — II. osztály: KMAV II.—KRVSE II. (Hegedűs,, KuTE-Szentesi TE II. fifj. Berta). KLE—Szentesi MAV II. (Gulyás*), KAC II— Csongrádi LE II. (Horváth Z.), KTE TI—KTK (Grulich)„ HTVE—Kok­ron (Nagy I.), Makói VSE II.-Mind­szenti LÉ (Vida), Toldi-HMTE II. (dr Kovácsi. UTC II—SzTK II. (Kókav MVSE ÍI./A—Makói AK II. .Selmődi;. X A szegedi játékvezetők futball­mérkőzése a szabadkaiakkal. Érdekes futballmérkőzés lesz pünkösdkor Sza­badkán: a szegedi játékvezetők fut­ballcsapata méri össze erejét a sza­badkai tátékvezetők csapatával. A sze­gedi játékvezetők már készülődnek a nagy összecsapásra, szorgalmasan ed­zenek Rövidesen megtörténik a csa­pat összeállítása. X Szegedi versenyzők a főiskolai úszóbajnokságon. Szombaton és va­sárnap rendezik Budapesten az orszá­gos főiskolai uszó- és vizilabdabaj­nokságokat. Szegedről Balugyánszky Elemér és Kiss Antal, a Szegedi Uszó Egyesölet úszói vesznek részt ezen a versenyen, mindketten a Kolozsvári EAC színeiben, mivel a kolozsvári egyetem joghallgatói. Hogy mely ver­senyszámokban indulnak, azt még ők maguk sem tudják, mert ök is csak a verseny terminusáról kaptak értés i-t tést, a nevezésekről nem. Tekintettel arra, hogy a rossz idő mindkét vev senyzőt gátolta a rendszeres edzés® ben, a fővárosiak téli tréninglehetősé, giikkel nagy előnyben vannak velük szemben, de valószinü, hogy mind Ba­lugyánszky, mind Kiss be fogja vál­tani a hozzáfűzött reményeket és győ­zelmesen tér haza a versenyről. X Két harmadik és két ötödik ke. lyet foglaltak el a* UTC asztaliteni­szezők Újvidéken. Az újvidéki orszá­gos délvidékbajnokságon a férfi I. M osztályú párosban és a másodosztályú párosban harmadik helyet foglalt el az ujszegedi Fóterfi—Farkas-pár. A férfi I. b) és II. o. egyesben Péterfi az előkető ötödik helyet foglalta el, legyőzve több ismert játékost, mint Mátravölgyit, Takáesyt, Hoszpodár® szkit. Az újszeged! Farkas a férfi II. osztályban hatodik lett. A csapatbaj­nokságban egy győzelem és egy vere­ség után kilencedik helyre került 32 induló csapat közül a kendergyáriak. A vereséget a* ország második csa­patától a Soós—Till összeállítású WMTK-tól szenvedtek 3:0 aránvban. Varga Mihály fcMtfmrfclfcéuuM. gyár doMMfcut SZEGED. Arttft Perfekt gepirónői keresek* délutánra T A R K Á N Y vaskereskedő* Valéria-tér sarok.

Next

/
Thumbnails
Contents