Délmagyarország, 1943. május (19. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-20 / 113. szám
Rco$«v«Ft nr*g von eíégecfv*?, a washingtoni tárgyalátok azonban még egy ideig eltartón i'< Washington, május 19. A BudaPesti Tudósító Jolenti: Roosevelt elnök keddi sajtóértekezlete alkalmával kijelentette, hogy Cburchillel folytatott megbeszélései rendkívül kielégítő módon folytak. — A* értekezlet befejeztéig — mondotta as elnök — még némi idő fog oltelni. Az értekezlet befejezése után a brit miniszterelnök nyilatkozni fog az amerikai és brit sajtó képviselői előtt. A sajtóértekezlet előtt Roosevelt egyórás megbeszélést folytatott a tvindsori herceggel a bahamai és jamaikai munkaerőknek az amerikai mezőgazdaságban való foglalkoztatásának lehetőségéről. (MTI) Churchill beszéde az északamerikai íresszus előtt kongi 'Amszterdam május 19. A Német TI jelenti: Churchill miniszterelnök — mint a brit hírszolgálat jelenti — az étzakamerikai kongresszus előtt beszédet mondott. Bevezetőben hangsúlyozta, büszke arra. hogy az Egyesült-Államok és Nagybritannia jó szövetségesek és hogy a feladatok teljesítésében bajtársiasan igyekeznek olőljárni. A briteket ós az amerikaiakat egyesit! a közös veszély. Churchill hangoztatta azután. Bogy „vérének hangja14 azzal a meggyőződéssel tölti el, hogy a világ jövője szempontjából semmi sem fontosabb. mint a két nép testvéri egyesülése a háborúban és békében. Röviden vázolta a háború eddigi lefolyását és megállapította, hogy a Csendes-óceánon gyorsan következett egyik szerencsétlenség a másik után. Az angolok vereségót a Maláj-félszigeten és Singaporban a legnagyobb katonai katasztrófának, mindenesetre a brit történelem legnagyobb katonai katasztrófájának mondotta. Mindezt ós még sok mást jóvá kellett, tenni. Megállapította ezután, hogy az angoloknak épp oly nagy érdekük a Japán elleni szadatlan ós szünet nélküli hadviselés, mint az Egyesült-Államoknak. Azért áll a kongresszus előtt, hogy kijelentse. Nagybritaunia a háborút az Egyesült-Államok oldalán velük összhangban csapatainak legjobb hadászati bevetésével fogja viselni. A Japán elleni háborúnak figyelemreméltó részét azoknak a hadseregeknek, légi és tengeri erőknek kell átvenni, amelyeket Nagybritannia most India keleti határán összevont Ez a helyes lehetőség arra. hogy Kínának, segítségére menjenek, mert Kina hatásos és közvetlen megsegítése a legsürgősebb közös feladatokhoz tartozik. Churchill a továbbiakban kijelen tette, hogy Japán leküzdése nem jelenti Németország leküzdését, mig Németország leküzdése kétségtelenül Japán vereségét jelentené. Ezzel nem akarja azt mondani, hogy nem lehet •nindkét oldalon egyidejűleg eljárni. Az amerikai erők nagyobb részét délen most a csendesóceáni arcvonalon használják fel. Churchill hangoztatta ezután, hogy 1942-ben az Egyesült-Államok. vet|e át a főfelelösséget a Japán elleni háború folytatására, mig Nagybritaunia az Atlanti-óceánon vette át » háború terhének főrészét. — Nagybritanniának — állapító ta meg Churchill — az Egyesült-Államokkal való szövetség létrejötte óla a kereskedelmi hajótérben szenvedett veszteség tekintetében kétszer annyit kelletf magára vállalnia, mint az Egyesült-Államoknak. Azt is megállapíthatja, hogy az ellenintézkedések hutá sossága terén elért lényeges javulás köve kertében a, tengeralattjáró háborúban könnyel bedés következett be, hangsúlyozta azonban, hogy a tengeralattjáró veszély mindig a legnagyobb veszedelem, amellyel Anglia és az Egvesült-Allamok szemben állnak. Anglia folytatja Németország ellen a nagy légitámadást is és ezt erő eljeseu támogatják az Egyesült-Államok légi erői. Megoszlanak a nézetek arra uézve, vájjon a légi uralom egymagában vezethet-e Németország vagy Benes manőverei a Szovjet és a lengyelek között Ankara, május 19. Az itteni lengyel követséghez közelálló körökben nagy visszatetszést keltett a cseh menekült kormány külügyminiszterének washingtoni utja. Benest egyenesen azzal vádolják, hogy há'batámadta a Sikorsky-kormányt és a Szovjetunió javára felmondta az 1942. évi cseh-lengyel szerződést. Ennek ellenértékeként hír szerint egyezményt írtak alá s ebben Ígéretet tett arra, hogy 1988-ban Csehszlovákiából Lengyelországnak ju tatott területeket visszaadják s ezenkívül Csehszlovákia Galícia felé nagy stratégiai határkiigazitást kap, Kémet és horvát kötelékek támadása a boszniai szerb bandák ellen Berlin, május 19. Mint a Német noksága alatt álló szerb katonai Olaszország leküzdésére, a kisérlel azonban megérdemli a fáradságot, mert *"ulI"ulJ nem zár ki más rendszabályokat. A szint Mihajlovioa ezredes kísérlet semmiesetre sem árthat. Valamennyien egyetértenek abban, hogy ezt a légi uralmat, mihelyt lehetséges, harcba kell vetni Japán ellen. A legnehezebb probléma az erük felhasználása, tekintettel a tengeralattjárók ellenállására a nagy óceánokon és a szük tengereken. Ezért elengedhetetlen, hogy gyakran tartsanak értekezleteket, hogy megtalálják a legkedvezőbb kilátásokat az erők bevetésére. A miniszterelnök annak a reményének adott kifejezést, hogy Roosevelt elnökkel együtt 'hamarosan* találkozhat Sztálinnál és Csangkaisekkel, amit régóta óhajtanak. Elismerte Churchill, hogy amikor az afrikai vállalkozást tervezték, azt remélték, hogy még a mult év vége előtt megszerzik az uralmat Tunéziában. A háború föterhét — hangsúlyozta Churchill — a Szovjetunió viseli, ezért amennyire észszerű és gyakorlatilag keresztülvihető, mindent meg kell lenni a Szovjetunió tehermentesítésére. Beszéde végén Churchill kijelentette, hogy az. ellenség még mindig hatalmas. nehéz hozzáférni, mert még mindig hatalmas hadseregekkel, óriási segélyforrásokkal és felbecsülhetetlen stratégiai területtel rendelkezik. Még egy súlyos veszély van és ez a háboru elhúzódása. minthogy senki sem tudja megjósolni, hogy ez milyen uj bonyodalmakat hozhat- Rámutatott arra. hogy a háború elhúzódása az óriási kiadások miatt a demokráciáka' 'kifáraszthatja, tompuittá teheti és elfáraszthatja*. (MTI) Minek köszönhet* eredményes harcait a német légvédelem Berlin, május 19. Azzal a jelentéssel kapcsolatban, bogy a német 1©srihaderő a háboru kitörése óta 10M6 ellenséges repülőgépet pusztított el, a Német Távirati Irodának jelentik, hogy ez a szám felér az angol, franüia és belga légihaderő egyesitett gépállományával, amelylyel 1939-ben a háboru kitörésekor a baretéren első, második és harmadik vonlaban, valamint kiképző gépekben rendelkezett. E siker elsősorban aa első világháborúval szemben jelentős mértékben javitott fegyvertechnikának köszönhető, amely ma már még a legnehezebb lövegek alkalmazását is lehetővé teszi a légitámadás kivédésére. Igen eredményesnek bizonyult többek között a most újonnan alkalmazott kétcentiméteres négyes ikerüteg. Jelentős mértékben járult boziá e sikerek kivívásához a mérőkészülékek nagymérvű fejlődése is, aminek révén a jövőben a lelövési számarány ujabb növekedése várható. Ezen túlmenően a német légvédelem mindig alkalmas védőeszközt talál az ellenséges támadó modorával szemben. (MTI) TI értesül, pár nappal ezelőtt a német hadsereg horvát kötelékekkel megindult Boszniában, hogy uj és döntő csapást mérjenek a fegyveres banditákra, akik részben Moszkva zsoldjában álló kommunisták, réparancscsoportok maradékai. Ezek a ban dák bevették magukat a Hsaknem úttalan délboszniai hegyek vadonba és onnan rablóhadjáratot vezetnek a falvakba és rajtaütéseket a közlekedési utak ellen. (MTI) Japán álláspont az angolszász propaganda mesterkedése! ügyében Lesz*e és hol lesz az angolok által beharangozott második front ? Tokió, május 19. A Német TI je- fejezésre juttatja, hogy Moszkva tolenti: A tokiói Sinbun a helyzettel fog- (vábbra is követeli az európai második lalkozva a következőket irja: A washingtoni értekezlet megkezdése óta az angolszasz propaganda igyekezett egyfelől Keletázsiában azt a látszatot kelteni, mintha az Egyesül-Államok és Anglia most a Csendes-óceánra szándékoznának áttenni támadásuk súlypontját, másfelől Európában azt az állítást terjesztik, hogy közvetlen küszöbön áll az angolszász támadás az európai földrész ellen. Ennek az uj propaganda hullámnak azonban sem Európa 'erődjében*, sem Nagykeletázsiaban nem volt semmi hatása.. A tengely szempontjából az északafnkai harc fejleményei az egész hadvezetés szempoiüjából épp oly jelentéktelenek, mint amilyen jelentéktelen Japán számára az Attu elleni amerikai támadás. Az argóiszász propaganda célja Spanyolországban vagy Törökországban második arcvonalat létesíteni és a Szovjetuniót belevonni a keletázsiai küzdelembe. A tuniszi harc befejezése után a szövetségesek azt a látszatot akarják kelteni, hogy küszöbön áll as európai földrész elleni támadásuk. E-z azonban csak vágy, egyelőre Roosevelt és Churchill még töri Tejét a jövő terveken. Ugyanakkor a szovjet sajtó kiarcvonal létesítését. Nincs kizárva, hogy az angolszászok elhatározzák aa egyidejű fellépést Keietázsiában és Európában annál inkább, mert többek között meg kellett állapítaniuk, hogy Japán kiépítette kcletázsiai állásait. (MTI) Légiriadó Bukarestben Bukarest, május 19. Kedden esti 9 óra 10 perctől 10 óráig Bukarest, ben légiriadó volt. (MTI) Chile megszakította diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal Buenos Aires, május 19. A Német TI jelenti: Santiagói hivatalos jelentés szerint a chilei kormány megszakitotta diplomáciai kapcsolatait Franciaországgal, Magyarországgal és Romániával. (MTI) Amsterdam, május 19. A Német TI jelenti: Az angol hírszolgálat jelentése szerint Chile megszakítót, ta diplomáciai kapcsolatait Bulgáriával. (MTI) Jl mai orfostudomőnijl a Közösségi erzes eszmei aiahitt&k'' Szlnvel-Plcrsc Kultuszminiszter beszéde a balo.ontilredl orvosneien Balatonfüred, május 19. SzinyeiMer se Jenő vallás- ós közoktatásügyi miniszter szerdán délután Balatonfüredre érkezett A gyógyépület nagytermében éppen dr. Schmidt Ferenc egyetemi fl. rendkívüli tanár tartott előadást Üdvözölte a minisztert majd Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát mondott beszédet Kifejtette, hogy a miniszter idejövetele Balatonfüredre, a Balatonnak, mint kulturális tényezőnek ad értéket Ezután Szinyei-Merse kutuszminiszter szólalt feL — A magyar művelődés hivatalos őrének mindig ünnep a balatonfüredi Orvoshét megnyitása — mondotta a többi között a kultuszminiszter —. ahol találkozhat a művelődés élharcosainak előkelő csoportjával. A mai orvostudományt a közösségi érzés eszméi alakítják és kell, hogy alakítsák. Az orvostudomány ma az individualista gyógykezelés mellett amely időnként a* orvosi működést kizárólag jellemezte. elsősorban a nemzettest, » néptest egészének érdekét jelentő védekezést megelőzést tűzte ki feladatul. A magyar állam büszkén vallhatja, hogy e tekintetben a közelmúlt évek alatt nagy lépésekkel haladt előre. — A balatonfüredi Orvoshét orvostudományi szempontból ia áldásos kihatásaiban alig becsülhető fel. Ezen az orvoshóten a magyart orvostörténelem ezeréves hagyományos múltját, szerves folytatását és a kolostori orvostudományt képviselt régi Bencés-szerzetesek sok emberi nyomorúságot és szenvedést enyhített orvosló keze igy kapcsolódik össze napjaink modern klinikusainak kezével. A zsúfolásig megtelt nagyterem hallgatósága lelkes tapssal fogadta a miniszter beszédét. (MTI)