Délmagyarország, 1943. május (19. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-16 / 110. szám
HIREK Sxtgtdl utmutató A Somogyi-könyvtárban és az egyetemi könyvtárban vasárnap és ünnepnap kivételével könyvtárszolgálat. A városi múzeum egész évben nyitva. Szolgálatos gyógyszertárak: Leinsinger* örök, k. dr, Tukats Sándorné Horváth Mihály-ntca 9„ Pésa Balázs Kálvária-utca 17, dr. Kocsis J. Endréné Földműves n. 17, Selmeczi Béla Somogyi telep IX. n. 489. Városi Szinház; délután én este. héttön este: Mariea grófnő. Mozik műsora; Belvárosi Mozi: A megbélyegzett asszony, Korsó Mozi: Késő.., Széchenyi Mozi: Frntkn, —«o®-AZ ELSÖTÉTÍTÉS KKZDETB ESTE KILENC! ÓRAKOR, IFÉOE REGGEL ÓT ÓRAKOR. —«o°«— A szegedi volt haditengerészek fimtepeége as otrantói csata évfordulóján. A Magyar Haditengerészeti Egyesület »Árpád* elnevezésű szegedi helyicsoportjának tagjai a dicsőséges emlékű otrantói tengeri csata 38-lk évfordulója alkalmával ma, vasárnap délelőtt 10 órakor a fogadalmi templomban szentmisén vesznek részt. Mise ntán a helyi csoport tisztele'heli elnöke, dr. Vidakovich Kamillo egyetemi tanár, volt fregatt-orvos, az otrantoi tengeri ütközetben hősi halált balt haditengerész bajtársak tiszteletére és emlékére elhelyezi a csoport kegyeletf koszorúját a Hősök Kapujánál az ismeretlen katona szobrán. Felszólítják a volt haditengerész bajtársakat, akár tagjai az egyesületnek, akár nem — volt haditengerészhez illően — minél nagyobb számban, családtagjaikkal együtt jelenjenek meg a szentmisén és a koszom elhelyezésnél. Találkozás háromnegyed 10 órakor a Dóm-téren, a f,sonkatoronynál. Formasapkával és sötét ruhában. Egvuttal ezúton közli az egyesület, hogv cn évi rendes közgyűlés a következő, részben kiegészített tisztikart választotta' meg: elnök: Fodor Dezső, alelnök: Szüts József, titkár: Hinek Ferenc, Ipénztáros: Ónozó Szilveszter, ellenőr: Osváfh Sándor. _- Megszervezik Szegeden a Katolikus Tisztviselőnők Szövetségét. A Magyar Katolikus Nőcgyesületek Országos Szövetsége elnökének képviselője május 18-án délután 7 órakor tartandó ülésen szervezi meg a Katolikus Tisa'riselőnők Szövetségét. Az ülést a Szegedi Katolikus Nővédő F.gyesülét székházában tartják és arra szívesen látja az egyesület elnöksége a katolikus tisztviselőnőket. — Jelvényt kaptak a hadiárvaleventék. A hadiárva leventeifjak részére, akiknek édesapja a jelenlegi háborúban a hazáért hősi halált halt megkülönböztetésül és kitüntetésül hadiárvajelvényt rendszeresítettek. A hadiárvateventejebeénr alumíniumból és tombskból készült, 22 mm átmérőjű, köralaku. Fekete zománcszegélyü, belső felülete fehér zománc, közepén a színes levente kettőskereszt, felette • Apámat adtam*, alatta »A hazáért* felírással. A jelvényt a leventék egyenruháján, a leventezubbonyon és ingen a jobb felsőzseb ránca közepén, köperven a jobb mell közelién, mig polgári hHönetben a kabát bal kihajtásán a gomhlvukban viselik. — t'zenei Oroszországból. A164/87. Í számu :.ábor postáról Murvai Menyhért honvéd a Délmagyarország utján szeretetteljes üdvözletét küldi feleségének, szüleinek és testvéreinek, valamint az egész rokonságnak s minden ismerősének. Közli, hogy jól van, egészséges s kéri, hogy Írjanak minél gyakrabban. — Orvos hir. Dr. Fábián Lajos szemész-szakorvos rendelőjét megnyitotta Kárász-utca 9 szám, I. alatt. Rendel: délelőtt 12— l-ig és délután 3-5-ig. , 222 Dr. Vámossy József Somogyite lep IV. u. 152 sz. orvos harctérről visszatérve újból rendel. 213 Dr. Lantos György rendelését Kigyó-u. íi. szám alatt ismét megkezdte. Rendel délután 3-5-ig. Telefon 23-19. — A Leventeegyesületek Országos Közpon tja ifjúsági színműpályázatot irt ki. A Leventeegyesületek Országos Közpon ja az egészséges magyar ifjúsági színjátszás fellendi ése érdekében egész estét betöltő színdarabokra, egyfelvonásosokra és színpadi játékokra pályázatot hirdet. Pályadijai: egész estet betöltő színdarab 1000 pengő, rövid szildarab 500, színpadi játék 500 pengő. Ezenkívül a 3—3 legjobb müvet első kiadásra a szokásos szerzői dij fizetésével megvásárolják- Pályázati feltételek: a Levente Hírközpont jelentése szerint: a pályamüveknek tárgyát a leventeéletből, a magyar történelmi múltból, a hagyományos múltból vagy a népi életből kell menteni. A díjazott darabol első kiadási joga a Leventeegyesületek Országos Központját illeti. A müveket a papir egyik oldalára Írva, gondosan csomagolva, jól látható •Szinda -abpályázat* felírással ellátva Leventeegvcsületck Országos Köz— A kereskedelmi miniszter MM- ÖEfM AfiT AkóHSTIA O Márkás kar, zseb, ébresztő és kenyhaérák BERTA JÓZSEF órásmesternél 8*« pontja címére Budapest V., Alkotmányu'ca 5—7. kell beküldeni. A szerző nevét és eimét jeligés borítékban kell mellékelni. A jeligét a mü első oldalán is fel kell tüntetni. Pályázati határidő: 1943 október 1. __ Vallásbölcseleti szeminárium. A vallásbölcseleti szeminárium hétfőn este 7 órakor eszmecserével kapcsolatos elöíidást tart a Dugonics-tér 12. szám alatt. Előad Majtényi Béla »A szentírástudomány alapelvei* cimen. Belépődíj nincs, érdeklődőket szívesen látnak. _ Elitéit árdrágító. Zolnai Pálné Lippai Mária 42 éves Szeged-Fehértó 254. szám alatti lakos a mult év júliusában a burgonya kilóját a megállapi'olt ár helyett 50 fillérért adta. Ügyében szombaton tartott főlárgyalást dr. Szarvas János törvényszéki tanácselnök mint törvényszéki egyesbiró. A tanú valomása alapján megállapítottá bűnösségét és árdrágító viszszaélés vétsége miatt jogerősen 200 pengő pénzbüntetésre itélte. _ ANYAKÖNYVI HIREK. Az elmúlt hé en született 27 fiu és 31 leány. Házasságot kötöttek: dr. Prágai Béia Mihály és Szelényi Julianna, Ábrahám András és Horváth Mária, Mák Márton és lenőffv Rozália, Körösi Gyula ós Lobczár Mária, Roslás Sándor és Budai Piroska, Szálkái Mihály és Varga Erzsébet, Nagy Pál és Csengeri Julianna, Csonka József és Szabó Rozália, Kasza Lajos és Boros Julianna. Börcsök Ferenc és Juhász Anna, Nagy Dezső és Szélpál Etelka, Mellár Sándor és Csonka Ilona, Rácz Gábor és Csókási Hona, Szögi József és Nagy Margit, Pigniczki László ég Szeri Erzsébet, Lukács Imre és Biltsik Etelka, Fejős T bor és Szekszárdi Terézia, Csömör Károly és Csikós Hona, Szélpál József és Kovács Piroska, Szélpál Imre és Domonkos Etelka, Szabados István és Matuszka Margit. Elhaltak: Simon Rozália 5 éves, Zámbó József 14 özv. Kcvács Istvánné 64, Parfenschta ger Lajos 86, Varga Mátaás 29, Nyerges Mária 18, Kőszegi Zoltánná 26,Fátyol Julianna 30, Gyarmati Mária 9 hónap, Szél János 43, özv. Németh Lajosné 67, Csiky Bertalan 51, Nóvé Mátyás 77, Tóth Margit 22, Gábor Mária 64, Bognár József 26, Balogh Alajos 71', Schi Ilin ger Kálmán 67. Gál Antal 76. Knazoviczki Elemérne 59, Gavallér Győrgyué 63, Kocsis József 52; Rácz Mihály 67 éve$ korában. vása a gépkocsitulajdonosokhoz. A ke reskedelmi miniszter felhívja az érdekelteket, bogy a gépjárómüveknek gumiabroncsokkal együtt történő elidegenítésére vonatkozó 2380—1941. M. E. számú rendelet alapján benyújtott gépkocsiátirási kérelmeknek minden egyes esetben tartalmazniok kell az eladó és a vevő foglalkozását, pontos lakcímét, a gépjárómü forgalmi rendszámát, a megkülönböztető »E* jelzés engedélyezési számát, a gépjárómühöz tartozó és elidegeníteni kivánt gumiabroncsok gyártmányát és gyártási számát, valamint a vevő részéről az üziembentartási kérelem indokolását. Ha a bérautós (bérfuvarozó) kiván személygépkocsit vásárolni, az érvényes iparengedély! is köteles a folyamodványhoz csatolni. A tehergépjárómüvek átirási kérelméhez csatolni kell a forgalmi engedélykönyvet is. Ezeknek az adatoknak hiánya vagy pontatlan megadása a kérelmek elbírálását hetekkel késlelteti. — A bútorüzletek a nyári hónapokban délután 2 órakor zárnak. F. bó 15-től kezdve a bútorüzletek a nyári hónapokra szokásos és bevált osztat lan munkaidőt ismét bevezetik és üzleteiket reggel 7 órától délután 2 óráig tartják nyitva. 234 _ Értesítés. Szeged szervezett munkássága közli, hogy május 16-án, vasárnap este fél 7 órakor a Tisza-szálló nagytermében József Attila müvészestet rendez, amelynek műsorán Hont Erzsébet énekművésznő, József Jolán irónő, Kállay Gyula iró, Gerő Ilona szavalómüvésznő, Ascher Oszkár szavajóraüvész és a Szegedi Munkásdalegylet szerepelnek. Karnagy: Dominkó János, az énekszámokat zongorán kiséri Vörös Margit. Minden jegy elkelt. Kérjük a közönség pontos megjelenését, miután az ajtókat az előadás megkezdésekor lezárják. — Házibetegápolási tanfolyam. A Magyar Vöröskereszt fiókja rendezésében 17-én délután 5 órakor nyílik meg a házibetegápolási tanfolyam, amelyre jelentkezni lehet aznap Kona-utca 18 sz. alatt, az irodában délelőtt 9—12 és délután 2-5 óra között. — Halálozás. Rácz Mihály kőműves 64 éves korában hosszú szenvedés u'án május 15-én meghall. Temetése 17-én délután 4 órakor lesz a felsővárosi Gyevi-temetőben. 245 — A vidéki nagyvárosokban is bemutatják a Haditudósító kiállítás*- Budapestről 'jelentik: A budapesti Vigadóban rendezett Haditudósító Kiállítás az eredeti terv szerint május 12-én zárult volna. A látogatók nagy száma miatt azonban szükségessé vált a kiállításnak május 20-ig való meghoszszabbi'ása. Több vidéki város vezetősége azzal a kéréssel fordult a haditudósító osztály parancsnokságához, hogy a kiállítást más városokban is rendezzék meg Két hónapot kapott a mozijeggyel VASARNAP, 1943 május 1A Ti +o As Nók tiszta teintjüket wafcM* csak annak köszönhetik, hogy emésztésükre kellő figyelme* (ordítanak. Kitűnő hatásával Önnek is m ij-vw használ a VJ^AvVSBl üzérkedő papucsosegéd. A Széchenyi t Mozi előcsarnokában az őrszemes' rendőr tettenérte Kazi Ferenc Feketesas-utca 29. szám alatt lakó papuesossegérlet, amikor mozijegyekkel üzérkedett. Kivárta a pillanatát, amikor a pénztárra kitették a »minden jegy elkelt* táblát és akkor a jegyekért tolongó tömegben akcióba lépett. Jelentős felárral árulta a jegyeket és megmotozásakor 17 eladatlan jegyet, továbbá a jegyek árából befolyt jelentős összeget találtak nála. Dr. Szarvas János tanácselnök mint árdrágitási egyesbiró szombaton árdrágító viszszaélés vétségében mondotta ki bűnösnek Kazi Ferencet és kéthónapi fogházra itélte. A vádlott védője fellebbezést jelentett be az itélet ellen, a vádlott azonban meg akart nyugodni és kérlelni kezdte az ügyvédjét, bogy nyugodjék bele öt is. Az itélet végre Is ioyerős lett. —i A meptők hirei. Szombaton reggel 9 óra tájban súlyos baleset történt a Pusztaszeri-utca 9b. számú házban. Az itt lakó Jákob Lajosné Huszár Anna 70 esztendős asszony vizforralás közben a tűzhelyről kihulló parázstól összeégett. A mentők az idős asszonyt súlyos állapotban a közkórházba szállították. — Szombaton délután fél kettő tájban a Torda-utca 1. számú bás padlásáról leesett Pataki József 13 éves diákfiú. A mentők combcsontfőréssel a közkórházba szállították. _ Kerékpárgumiüzért fogott a rendőrség. Faragó Gyula 30 éves, Szentháromság-utca 31. szám alatt lakó fodrászsegédet tet'enérték, amikor B. Szűcs Jánosnénak 16 pengő helyett 41 pengőért adott el egy külső kerékpárgumit. Rendőrségi kihallgatása után átkísérték az ügyészségre, ahol letartóztatták. — Katolikus Nővédő Egyesülői közgyűlése. A szegedi Katolikus Nővédő Egyesület május 19-én délután fél 5 órakor, határozatképtelenség esetén ugyanaznap délután 5 órakor tartja XXXIV. évi rendes közgyűlését Korona-utáai székházában, amelyre az egyesület tagjait ezúton is meghívja. _ Megint letartóztatták orgazda* ságért Tápai Mihálynét. Dr. Tóth László tőrvényszéki egyesbiró szerdán tárgyalta Újvári Erzsébetnek, a somogyitelepi >sürgönyös< tolvaj orgazdájának, Tápai Nihályné 64 éves somogyitelepi zsibárusnak a bűnügyét, ítélethozatalra azonban nem került sor, mert az öregasszony nagy sopánkodások közepette azon bizonykodott, hogy nem terheli lelkiismeretét semmi bűncselekmény, jóhiszeműen vette meg a ruhanemüeket Újvári Erzsébet-' tői és fogalma sem volt róla, hogy * leány lopott holmit kinál eladásra. A törvényszék bizonyitáskiegészités címén einapolta a tárgyalást azzal, hógy a legközelebbi tárgyalásra elővezette a lopásért már kétévi fegyházra elitéit és büntetését töltő Újvári Erzsébetet is a bőrtönből, valamint kihallgatják a nyomozást végző detektiveket is, akik elölt Tápainé első vallomásában beismerte, hogy tudott a megvásárolt holmik származásáról, A legközelebbi tárgyalásig a törvényscék' ideiglenesen szabadlábra helyezte az öregasszonyt, aki azonban nem sokáig Jókarban levő Singer sUHyesztős ferrógtp eladó Tápéi utca 15. 242 élvezhette szabadságot, mert »iág csütörtökön ismét előállították a detektívek, mivel egy ujabb feljelcMésn bői kifolyólag szüksége mutatkozott annak, hogy őrizetbevegyék. KidtriiU ugyanis, hogy Tápainé már máskor Is vásárolt Újvári Erzsébettől lopott holmikat és egyéb, régebben bejelentett lopásokból származó tárgyakat i» '*• láttak a lakásán, sőt egy mosónő bejelentette azt is, hogy tudomása van arról, hogy Tápainé háromnegyedkiló aranyat is rejteget, amely szintén gyanús körülmények között került a birtokába. A detektívek az aranyat ugyan eddig még nem találták meg'és Tapsiné tagadja, hogy valaha U ennyi súlyú aranya lett volna, a többi tárgyakra vonatkozólag azonban részben beismerő vallomást tett. A részbeni beismerésnél is súlyosabban esik latba az a körülmény, hogy a házkutatás alkalmával Tápainénáí talált holmikban több betörése® lopás károsultjai a legnagyobb határozottsággal felismerték a tulajdonukat. Tápainé szombaton átkísérték a királyi figvészségre, ahol ismét előzetes lelartéztatásh* helyezték.