Délmagyarország, 1943. április (19. évfolyam, 73-96. szám)
1943-04-16 / 86. szám
érdekes szabadegyetemi előadás a Denurek nemzetiségi viszonyairól (A Délmagyarország munkatársa lói) Az Egyetembarátok Társaságának Ssütörtök előadóülését dr. Halasy-Nagy József egyetemi tanár nyitotta meg, mint elnök, meleg szavakkal köszöntve a pécsi Kisebbségi Intézet tudós vezetőjét, dr. Faluhelyi Ferenc professzort, aki tudományos munkásságával külföldön is tisztes nevet szerzett Faluhelyi professzor bevezetőben vázolta a kisebbségi kérdés keletkezését és jelentőségét a világháború utáni időkben, majd pedig rátért előadása tárgyára, a Délvidék nemzetiségi helyzetének ismertetérére, Felemiitette, hogy amikor öt évvel ezelőtt Stuttgartban járt a Deutschtum-Institutban látott egy 1936-os kiadású térképet amelyen például Szeged a tolnai német községekkel egyenrangú jelentőségű német településként volt feltüntetne. Amikor azután Isberg profeszszor nemrégiben Pécsett járt a Kisebbségi Intézetben, közölte a magyar tudósokkal, hogy a német kutatók már korrigálták tévedésüket és ujabb térképeikben a valóságnak megfelelő adatokat tüntettek fel. Az ilyen és hasonló tévedések kiküszöbölése és a való helyzet feltárása céljából van szükség a Kisebbségi Intézet munkájára. A magyar Délvidéket tulajdonképpen a „három Bé" jelenti, Bánát. Bácska, Baranya. Az előadó sorravette mindhárom területet és ismertette a népiség kialakulásának történetét. Élénk színekben vonult el a termet megtöltő hallga tóság előtt az ezeréves népi fejlő iés képe, amelynek folyamán a három, eredetileg színmagyar vidék fokról-fokra átalakult vegyes népességű területté. A ma annyira tarka népességű Baranyában például a Pécs melletti, nemzetiségek által lakott községek a történelmi mult nyomaként a honfoglaló magyar hősök neveit viselik, a Bácskát is színtiszta magyarság szállotta meg a honfoglaláskor és a legdélibb részek kivételével ilyen voll a honfoglalás idejében a Bánát is, Közben megemlítette, hogy Szegedig 1920. évi népszámlálás 1.7 százaléknyi németet tüntetett fel fel. 1930-ban pedig összesen 1420 németet irtak össze, ami az összlakosság alig 12 százalékának felel meg. — A nemzeti eszme a francia forradalom nyomán vált Európa uralkodó eszméjévé — mondotta a továbbiakban az előadó. — Ideális állam csak a fajilag egységes állam lehet, de ez nem valósítható meg mindenütt. Ahol az állam a népek kereszteződésének gócpontja ban áll. mint Magyarország is, ott s fajilag egységes állam alakítása elképzelhetetlen. A bácskai szláv településekkel foglalkozva felemiitette azt a legújabb tudományos feltételezést, bogy a bunyevácok és sokácok tulajdonképpen nem szláv eredetűek, hanem elszlávosodott normann-származékok. Részletesen ismertette ezután az előadó a délvidéki kisebbségek beköltözésének körülményeit Ennek kapcsán érdekes okfejtéssel kimutatta hogy például a HSchwabische Türkéi" elnevezés' téves és történelemellenes, mert ez a terület sem ,ú»chwabi6ch". sem „Türkéi" nem Volt. még kevésbé .schwábische Türkéi." A németek ugyanis csak a török uralom megszűnése után költöztek be. Bács-Bodrog vármegyében Mária Terézia kezdte meg a németek betelepítését 2500 családdal akik öszszesen 11.000 lelket számláltak. 1782-ben II. József telepítési pátense úgynevezett „sessio"-kat juttatott a német esa'ádoknak. Esry iiyen sessio 16 hold termőföld, 6 hold rét, 3 hold legelő, 3 holdnyi rész a közös legelőből és 1 holdas báztelek volt. Az nj magyar honfoglalás már itt is megindult. Dunántúlról, a Tisza mellékéről. Jászságból, Palócföldről és Bukovinából telepedtek le ide magyar családok. Térképeken és statisztikai táblákon bemutatta az előadó a Délvidék jelenlegi népi helyzetét is és végül feltette a kérdést, hogy a nemzetiségi helyzet ilyen alaknlá-l sa mellett mi lehet és milyen kell. hogy leeyen a magyarság álláspontja. Kifejtette, hogy mivel ezen területen tiszta magyar nemzeti 'okosságnak ujramegteremtése lehetetlen, a főcél csak az lehet, hogy s magyarság és a nemzetiségek között a lehető legjobb harmóniát biztosítsuk. Ez a törekvés azonban nem mehet az államegység felbontásáig, mert a magyar államegy »égnek és a magyarság szupremá"iája biztosításának mégis minden más törekvéseinket meg kell előznie. Befejezésül néhány vonásban vázolta az előadó a vezetése alatt álló és Péesett 1936-ban megalakult Egyetemi Kisebbségi Intézetnek célkitűzéseit és eddig végzett munkáját Faluhelyi professzort előadásának befejezése ntán lelkesen megtapsolták a hallgatók. 1ELMAÜVABÜRSZAI. PÉNTEK. 1943 április 16. Kibővítik a dorozsmai községházát, Horgoson uj községházát építenek Szegedkörnyéki falvak ügyei a vármegyei kisgyűlés előtt (A Délmagyarország munkatársát tói) Csongrád vármegye kisgyülése dr. Molnár Imre főispán elnöklésével ülést tartott. Az ülésen a szegedkörnyéki községek több fontos ügyét tárgyalták le, Kiskundorozsma község képviselőtestülete korábban elhatározta, hogy a megnevekedett ügyforgalomra való tekintettel a jelenlegi községháza épületét 10.000 pengő költséggel kibővíti. A kisgyűlés a község képviselőtestőletének határozatát elfogadta. A község képviselőtestülete szociális megértéséről tett bizonyságot akkor, emikor elhatározta, hogy a községi szolgák és szegődményesek illetményét újra rendezi. A rendé zés folyamán a szolgák és szegőd ményesek alapilletménye minden eltöltött szolgálati év ntán havi 1 százalékkal emelkedik. A kisgyűlés a képviselőtestület határozatát ugyancsak elfogadta. Horgos község öt határozattal szerepelt a kisgyülésen. Ezek közül legjelentő sebb a község képviselőtestületének az a határozata, mely szerint új községháza építését határozták el és az erre vonatkozó terveket, valamint költségvetést a közeljövőben elkészíttetni kiván.iák. A képviselőtestület határozata értelmében az egyik iskolaépület lebontása után az igy keletkezett teriiV"o emeletes községházát, építenének amelynek emeletén a hivatali helyiségek. földszintjén pedig üzletek lennének elhelyezve. A képvtee'ő testület eredetileg versenytárgyalás utján kivénta a községháza építési munkálatait kiadni. UtóSn azonban ezt módosította és szabadkézből versenytárgyalás mellőzéséven kívánja annak idején az épületet megépíttetni. Az nj községháza építés! k"U«á geinek előteremtésére 1943-tól évi 20.000 penegőt állit be a költségve'ésében. A tervek elkészítésére a tatarozásra korábban a költségvetésben felvett, de fel nem haszna" 16.000 pengőt kívánja felhasználni. Sándorfalva község képviselőtestülete a közsági tüzbiztositási értékhatárt 50 százalékkal felemelte. A kisgyűlés a határozatot jóváhagyta Algyő község képviselőtestülete a felszaporodott és egyre növekvő adminisztrációs munkák zavartalan lebonyolítása végett irodntis'ti állását segédiegyzői állássá szervezi át, ezenkívül egy tej dijnoJrí áVds leca néni A régi szegedi 46-os gyalogezrednek volt egy JDominig Ernő nevű rokonszenves századosa, akit miuikn szigorúsága melle t is rajongásig szeretett a legénysége. Szegedi liu volt csendes és hallgatag, azért derült lelkű, a polgári társadalomban is népszerű. Ezt a népszerűséget aztán egyszerre elvágta az akkori honvéd kerületi parancsnok. 1903 október 6-án ugyanis a leszerelés helyett valamely politikai okból visszatartott katonák megkoszorúzták a Kossuth-szobrot, amiből cifra komédiák származtak. A kerületi parancsnok elrendelte, hogy a koszorút katonaság távolítsa el karhatalommal, ennek a különítménynek az élére Domimget jelölték ki. A ko szorut a hadsereg bevit e a rendőrségre, Rainer József főkapitány semmi okát nem látia, bogy azt elkobozza, visszaadta hát az érte jelentkező érdekelteknek. A koszorú másodszor is a szoborra került, a katonaság másodszor is levette onnan, de mosmár magánál tartotta, mire a felbőszült tömeg megostromolta a negyvenhatos kaszárnyát. Akkor fegyverhasználatra is kerül a dolog, politikai téma lett belőle az országgyűlésen, de szegény Dominig attól kezdve csak surranva mert az utcán járni. A tömeg, amely soha nem tud disztingválni, képtelen volt megérteni, hogy a katona parancsnak engedelmeskedik s a kedves szegedi kapitány nem oka a sok kellemetlenségnek. — ö vette le a koszorút! — mondták a könnyen kritizáló kritikátlanok. Mondom nagyon, szerették Dominiget a katonái, ez azonban nem akadályozta meg azt, hogy a bakahumor ki ne kezdje őt is, mint általában mindenkit, akik a bűvkörükbe kerülnek. Ugy hiv'ák maguk közt, hogy »Teca néni* és Isten a megmondhatója, miért éppen ebben az asszolétesitését határozta el. A határoza-j nyos formában? Legfeljebb arra lebet i.i 1* — 11 • ' ' , i i 1 _•• vptni hnmr a elÜTaiInc tot a kisgryülés jóváhagyta. A községi gyámpónztár megszüntetése tárgyábban korábban hozott képviselőtestület határozatot elfogadták. Telekkönyvi betétmásolatok elkészíttetésére Algyö 1944. évi háztartási költségvetésének terhére 1500 pengőt szándékozott beállítani. A kisgyűlés a munkálatok elvégzését szükségtelennek tartotta és a haíá rozatot elutasította. Tápé község községi ingatlanait Hoszszabb ideje bérbeadta, azonban bér lói nem fizették meg a megáll api tott bért arravaló hivatkozással, hogy elemi károkat szenvedtek. A képviselőtestület 25 százalék enged ményt adott a hátralékos béröszszegből, de nyomban felmondott bérlőinek A bérlők a képviselőtestület határozatát teljes egészében megfellebbezték. A kisgyűlés ngy döntött, hogy a felmondást jóváhagyja, azonban a 25 százalékos engedmény ügyét felülvizsgáltatja. Hat hadiárváról Gondoskodik a kormányzói család és a királyi palota valamennyi lakója Budapest, április 15. A Magyar Táv irati Iroda jelenti: A Kormányzó ur hitvesének kezdeményezésére a Főméltóságu ur és családja, valamint a királyi palotának és tartozékainak lakói az »Adjunk apát a hadiárvának<mozgalom keretében hat hadiárváról való gondoskodást vállallak. vetni, hogy a százados egyéniségében, körszakálla ellenére is, volt valami nőies vonás, ami aztán elég a rakoncátlan elemeknek, hogy a nyakára nőjjenek. Tudta ő maga is a csúfnevét, de nem lehet az ilyesmi ellen tenni Elhihető, hogy jóhiszeműen történt, hiszen sokkal különb dolgok is megestek erdőből, mezőkről szalajtottak sorában, ahogy káplár ur Éliás Csamangó szeret'e becézni a keze alá került társaságot. Egyszer rossz kedvében volt Dominig, szabad volt ez neki is. gyakorlatozás közben aztán számtalan kifogást sorakoztatott fel. Főleg egy káplár idegesítette, aki mintha szándékosan bosszantaná, végtelen hatalmától eltelten csak markírozott mindent s többszöri figvelmeztelésre sem reagált. Erre kiléptette a sorból és nekitámadt. — Persze, kiköphetem ön itt a tüdőmet miattatok, mit törődtók tl vele? Az eszed bizonyosan a manőveren jár, amin át kell esni. aztán leve'heted a mundért és hazavonulsz, hogv a babád mellett lopjad a napot. Lesz jó ebéded, vacsorád, nagyokat hazudsz a kocsmában s azt gondolod magadban, hogy utánad az özönvíz, a fene abba a büdös kapitány nrba. Nem ia azt mondod, hogv nr. csak kapi'ány. De még ezt se mondod, hanem a fene abba a Teca nénibe Hát ezért a gondolatért tlznapi egvest kapsz, majd adok' én neked gondolatot Most pedig elmehetsz. !M Előfizetőink nan 8o fillérért mindennap cserélhetnek Wlimt « IIÉI.MAOYAiUlKHZAG kölcaónkáajor. tárába®.