Délmagyarország, 1943. március (19. évfolyam, 49-72. szám)

1943-03-10 / 56. szám

Kállay Miklós üdvözlése a MEP-ben miniszterelnöksége első évfordulója alkalmából Budapest, március 9. A Magyar Élet Pártja csütörtöki klubnapja ezen a héten különösen élőnknek és mozgalmasnak Ígérkezik. Kállay Miklós miniszterelnök és a kor­mány több tagja is megjelenik a MÉP Akadémia-utcai székházában és előreláthatóan nagy számban vesznek majd részt a pártnapon a fővárosban tartózkodó kormány­párti képviselők cs felsőházi tagok, valamint az államtitkárok és a fő­ispáni kar tagjai. A Magyar Élet Pártja a csütörtö­ki klubnapon alkalmat talál majd arra, hogy megemlékezzék Kállay Miklós miniszterelnökségének egy­éves fordulójáról, Kállay Miklós egy évvel ezelőtt, súlyos, gondter­hes időkben vette át a kormány ve­zetését és 1942 március 10-én tette le a hivatali esküt. A párt nevében Bdrczay Ferenc pártvezérhelyettes üdvözli majd a miniszterelnököt, aki válaszol az üdvözlésre. Szász miniszter bízik az ui közellátási rend sikeres végrehajtásában RcmtBui-Sciinellcr Lajos ötéves péniiiijginiitisiteri jubileuma Budapest, március 9. Reményi­Schneller Lajos pénzügyminiszter kedden öt esztendeje vette át a pénzügyi tárca vezetését. Ez alka­lommal a pénzügyminisztérium tisztviselői kara kedden délelőtt bensőséges háziünnepség keretében köszöntötte. Csizik Béla államtit kár üdvözlő beszédében röviden vá­zolta az elmúlt öt esztendő fonto­sabb pénzügyi eredményeit, majd a pénzügyminiszter válaszolt és többek között a következőket mon­dotta: — Mostanában sokat szónokolnak ás irnak kötelességteljesitésről, de ezt gyakran csak részben érzik át azok, akik mondják, hallják vagy olvassák. A kötelességteljesités első­sorban azt diktálja nekünk, hogy teljes odaadással teljesítsük felada­tunkat, szivvel-lélekkel és lelkese­déssel végezzük el munkánkat. A kötelességteljesités másodsorban megköveteli, hogy bármennyire is ridegnek látszik a mi foglalkozá­sunk, ebbeu a mesterségbe bele kell vinnünk a szeretetet, hogy jól és eredményesen intézhessük el az ügyeket. A kötelességteljesités harmadik parancsa az, bogy min­dig 'csalc az ország érdekét nézzük. Beményi-Schneller Lajos pénz­ügyminisztert jubileum a alkalmá­val számosan keresték fel jókivá­nataikkal, (MTI) Budapest,, március 9. A 42 tngu országos bizottság kedden délelőtt ülést tartott, amelyen a kormány tagjai közül Reményi-Schneller La­jos pénzügyminiszter, Szász Lajos közellátási miniszter és több állam­titkár vett részt. Szász Lajos közellátási miniszter­nek az elmúlt ülés során adott köz­ellátási tájékoztatójához ez alkalom­mal Matolcsy Mátyás, Vásdry Ist­ván, Csizmadia András, Kunder Antal, vitéz Teleki Mihály, Lil Já­nos, báró Valdbott Kelemen és vi­téz Imrédy Béla szóltak hozzá. Szász Lajos miniszter a hozzászó­lásokra adott részletes válaszában többek között hangsúlyozta, hogy az uj közellátási rend végrehajtá­sa szempontjából optimista, mert sok helyeslő és elismerő megnyilat­kozást, kapott, nz uj beszolgáltatási. rendre vonatkozólag az ország min­den részéből. Kijelentette még, bogy legsürgősebb feladatának ai uj termelési kataszter elkészítését tartja, amelynek alapján a ka­taszteri tiszta jövedelműi alakuló mai beszolgáltatási kötelezettség jegyes aránytalanságait kiküszöböl­'hetjük. (MTI) 1 Vítézsétyi íwnmel Uitiisitetztt sctesiUt Uonvédclc az UUolapadoUbah> 161 sikcuitt a Uadilc6ckáz fioípUi iskolai tanfotya­tnának a'Ác6vÁxstyá\a A minlszterhözl bizottság Kedden nádmezövásárheluen tárgyalt, ma Szegeden folytatja a Költségvetés tárgtjalását (A Délmagyarország munkatársától) Kéthónapos szorgalmas munkának volt az eredménye az a vizsga, ami a Szent Imre polgári iskolában zajlott le kedden a polgári iskola főigazgató­ja és a vizsgáztató bizottság tanárai előtt. Heten vizsgáztak, bét sebesült katona, nagyobb részük súlyosan se­besült. Mankóikat lerakva, nehezen helyezkedtek el a padokban és türel­metlenül várták a vizsgáztató bizott­ságot. Kéthónapos szorgalmas munka után i ültek le a vizsgához a derék vitézek, j Míg könyvük és irkáik olvasásába mé- j lyedtek a sebesült .diákok*, megérdek- i lödtük a tanár uraktól, akik maguk is " sebesült honvédek- és akik elvállalták két hónappal ezelőtt sebesült bajtár­saik előkészítését a polgári iskolai magánvizsgára, — hogyan határozták el, hogy megvalósítsák a sebesültek között ezt a tanfolyamot? (A Délmagyarország munkatársá­tól) A vasárnap este Szegedre ér­kezett miniszterközi b.zottság hét­főn a késő esti órákig tárgyalt a városházán a város hatóságának illetékes vezetőivel s a költségvetés minden részletkérdését alaposan megvizsgálták. A teljes anyaggal azonban nem tudtak elkészülni s igy hétfőn este félbeszakították a a tárgyalást s a bizottság kedden reggel Hódmezővásárhelyre uta­zót, ahol szintén a költségvetés jó­váhagyása ügyében folytattak tár­gffJáaclsat a város vezetőivel. A program szerint a bizottság tagjai ma visszatérnek Szegedre és folytatják a hétfőn este félbeszaki­Beivarosi Mozi Ma is Karádv Katalin uj filmje: ápiumkeringő partnerei: PETROVICH, JÁVOR, BAKSA SOÓM, 1'ÁLŐCZY, GREGUS HÍRADÓ 3, 5, 7 órakor tott költségvetési tárgyalást. Való­színűnek tartják a városházán, hogy a tárgyalások ma be is feje­ződnek s a bizottság elkészítheti javaslatát a költségvetés jóváha­gyására vonatkozólag. Értesülésünk szerint a szegedi költségvetés tárgyalása kedvező kö­rülmények között halad. A bizott­ság tagjai több fontos kérdésben helyszíni információkat szereztek be s a város vezetőinek is alkalma nyílott már eddig is több fontos problémára felhívni a bizottság tagjainak figyelmét. A városházán ogyelőro semmi információt nem adtak ki a tárgyalások jelenlegi állásáról az általános vélemény azonban az, bogy a bizottság hely­színi tárgyalása a kialakuló javas­latra nézvo feltétlenül kedvező ha­tású lesz. K o r z o b a n Ma utoljára 1 ' Muráti Lili nagysikerű filmja flz éjszaka lánya A.TTAY—PERÉN YI RÁCZ VALI-GREGTT8S Elmondották, bogy a hadikórház­ban körülbelül 20—24 olyan sebesüit van, aki 6, vagy 4 eiemi osztályt vég­zett és akiknek gyógykezelése több I i időt vesz igénybe. Ezt az időt és ele­mi végzettséget tartva szem előtt, a hudigoudozó tiszt meghízta Vida Ele­mér lelkészfőhadnagyo', bogy szervez- ( zen ezeknek a honvédeknek számára továbbképző tanfolyamot. Igy alakult meg a sebesültek polgári iskolája, < A sebesültek tanítását önként vál­lalta a súlyosan sebesült tüzérfőhad­nagy, Csaszlava Gusztáv, akinek Pesten mérnöki iroodája van. Német nyelvre, mértanra és számtanra taní­totta a fiukat Ugyancsak önként vál­lalkozott K ostya Sándor sebesült karpaszományos c. őrvezető, aki ma­gyarra és történelemre tanította a ' .diákokat*. A tanítás sok lemondással és ké­nyelmetlenséggel járt, a lábán sebe­sült, mindkét világháborúban résztveti j idős főhadnagy mankóra támaszkodva íirta a táblára a német névelőket és a mértani számokat. Moziról, szórako­zásról lemondva oktatták a lelkes .ta­nárok* sebesült társaikat. Az ered­mény azonban, ami áldozattal, nehéz­ségekkel járt. nem maradt el. Három órai komoly .vallatás* után a főigaz­gató, a bizottság elnöke melegen gra­tulált a sebesült diákoknak és taná­raiknak a jó munkáért. — Meglátszik a fiukon, hogy szor­galommal és kitartással tanultak és tanáraik jól előkészítették óket — mondotta az igáigato. / A vizsga után beszélgettünk a bol­dogan mosolygó .diákokkal*. Az egyik páncélos őrvezető, zubbonyán a bronz vitézségi érem, elmondotta, hogy a legerősebb orosz tűzben sem izgult annyira, mint most a vizsgán. A másik honvédtől aziránt érdek­lődtünk, hogyan határozta el magát a tanulásra. _ Lakatossegéd vagyok civilben — mondja — és szeretném magam önál­lósítani, ha leszerelek. Iparigazolványt pedig a legújabb rendelet szerint csak az kaphat, akinek legalább négy kö­zépiskolája van. A harmadik altiszt szeretne lenni a fővárosnál és ha megvan a négy polgárija, előhalalása is könnyebb. De mind-mind érzi, hogy az életre ké­szülnek és ezért tanullak vasszorga­lommal és megingathatatlan kitartás­sal. ' . Van-e más hadikórházban is ilyen sebesült iskola? — kérdeztük a tanár uraktól. Tudtunkkal nincsen, a szegedi hadikórház valósította meg először — felelik önérzetesen. Reméljük, hogy ezt a nemes példái az ország többi kórházai is követni fogják, lehetőséget adva arra, hegy minél több magyar sebesült magyar katona boldoguljon és érvényesüljön. _ A TISZA VÍZÁLLÁSA. A swe­gedi rendőrség révkapitánysága je­lentése szerint a Tisza vízállása március 9-én reggel 7 órakor —534 em, a levegő hőmérséklete 0 fok Celzius volt. Széchenyi Mozif Ma 3, 5, 7 órakor 5 millió Keres eau óröhósl kacagtató vígjáték. Kettős főszerepben HEINZ RÜHMANN fütyül, táncol, énekei, mókázik, felhőkarcolóra mászik és ezer­nyi huncutságot, csinál.

Next

/
Thumbnails
Contents