Délmagyarország, 1943. március (19. évfolyam, 49-72. szám)

1943-03-07 / 54. szám

Régi szegedi holmi Ül. (A DélraagyarorszAg munka., fáraótól) Ezek az Írások csak kiszakított részletek abból a nagy komplexumból, amit Szeged múltjának neveznek és nincs is más céljuk az emlékezésnél, meg az adatszolgáltatásnál eljövendő idők szómára. Megmásíthatatlan hitünk ugyanis, hogy mindent fel kell jegyezni, amihez hozzájutunk, főleg amíg él az elmúlt évek szemtanúja. Legutóbb a Klauzál-tér látványosságairól, piacairól beszéltünk, idetartoznak az ékszerészek is. A Pósz Alajos cég ott. maradt ugyan üzleti helyiségében, az Európaszálló épiiletbeD, de a számtalan Politzerek, meg a Kronstein, félméteres üvegszekrényekkel vonultak a hetipiacokra, felhalmozva mindazon kellemetességeket, amik árban lehetőleg olcsóak, ellenben egyéni fazonjuk megfelel az üzletet kötő és így pénzzel rendelkező nép ízlésének. Az árusokat ugyanis meglátogatta a családjuk, leginkább fiatal lányok, lánynépnek pedig gyengéje az ékszer. Anyukám így és anyukám úgy, — egykettőre elröpül a haszon a hízelgő szavak hallatára. Az ezüst igen olcsó volt, forintért is lehetett kapni abból való gyűrűt, csak legyen rája aplikálva egy szem halványkék nefelejts, figyelmeztetője bodros hajú legénynek, aki majd cserébe kapja a tánc hevületében. Az őt forint akkora úr volt a pénzek ranglétráján, hogy azért már aranygyűrűt is adtak meggypiros kővel. A fantasztikus fülbevalókról nem is beszélünk. Ezeket a muzsikus cigányokhoz tartozó hölgyek keresték, lehetőleg hoszszabbak legyenek, mint a fülük, kari kásák, ami arra is jó, hogy ha beleakad egy gombba, vagy fodorba, veszélyezteti a fülcimpa épségét. Az egyik, vagy a másik mindenesetre kiszakad. Végül hagytuk a szenvedélyek legmagasabb fokát, a túlzsúfolt montírozású vastag gyűrűket, mert azok állapították meg a kofái rendekben az előkelőségi fokokat Fotografálö masina elé nem is állt addig Teca delnő, amíg be nem szerezte a megfelelő holmikat, legalább négyet, de nem volt ritkaság a nyolc sem. — Hadd lássák, hogy telik! A fotografálási művésnet, hogy úgy mondjam, csecsemőkorát élte, a mesterek üzletet kerestek, nem ambicionáltak magasabbrendűségét, ezért hagyták, hogy a beállításnál mindenki a maga kezére játszék. A szó szoros értelmében hagyták, ezért domborodnak ki ezeken a régi fotográfiákon túlzottan a kezek és megint csak a kezek, legfeljebb a kebelnek adva egy kis fórt, amit a vastag aranylánc tett súlyosabbá a tenyérnyi medaillonnal Legyen tehát az utókor méltányos., mikor ilyen képekkel találkozik. Hog\ az arc élethflre sikerült-e, vagy sem, | az nem számított annyit, mint a teljes ékszerkészlet feltálalása, ahol a j mama úgy nyújtja előre a Hz újját, mintha segélyt kérne közelebbről meg nem határozható veszedelem ellen. — Nem látom a családi vonást az utódokban 1 —• mondtam olykor, a galéria bemutatásánál. — Hát pedig nyilván ilyen lehetett, mert a gyűrűk még mindig megvannak. A gyűrűk, amikkel a piacra kihtrrcolkodó, némiképpen az élet vándorainak is nevezhető, üvegszekrények kincseivel kacérkodó ékszerészek lázították a nemzetet A legnagyobb * qözmatom t Back családé volt, 29 vagon búzát Srőlt naponta, saját távirdája volt a telepen. A váratéren volt az <*> t o 11 - ] Kovács-féle malom, később Márer lévén, a felsővárosi szivattyútelepnél. • sóház mellett pedig a Fodor Jó^ esef-féle, amely a tulajdonos lányára. • nevezetes Fodor Julcsára ma-, radt. Rendkívül érdekes nő volt ez a Fodor Julcsa, telve férfias munkaerővel, akarattal, elszántsággal, amellett nőies a végletekig. Mondják, hogy romantikus szerelem emléke vonult át az egész életén, azért vette ki másoknál különb mértékben részét az elfoglaló munkából Egv 46. gyalogezredben kapitánynak volt a menyasszonya, aztán nem lett a frigyből semt, mint ahogy általában sokkal több nagy szerelem omlik ködbe, mint amennyi megvalósul. (Hogy aztán azok is szertefoszoljanak előbbutóbb.) Fodor Julcsa aztáD Dobos Gyula városi hivatalnok felesége lett, majd megözvegyülvén, K 0 h n 1 Vendel katonazenészhez ment nőül. Igen nagvmíveltségfi nő, tökéletesen beszélt franciául és németül, eredetiben olvasta a világirodalom remekeit, mégis szerencsétlennek érezte, magát, a túlságos érzékenysége ártott neki a legtöbbet. Hatalmas probléma, sőt téma ez, valamikor példának kerülhet abba a nagy műbe. amit valaki megír a polgárság történetéről. A különféle társadalmi osztályok természetes módon felfelé törekednek, mindegyik előbbre akar jutni, ám örökös a régi tréfa, amely kötelek helyett kurta ki jelentésű szavakban, bár összetett mondat han jellemzi a helyzetet: A mágnás lenézi a gentrvt. a gentrv a polgárt, a polgár a zsidót, a zsidó a cigányt Ezért i-rvekszik mindenki kiiterülI

nl a maga renajeből, _ viszont Szögeden csak polgárság volt, s hiába kutat az ember egyéb ok után, valószínűnek kell fogadni, hogy elsősorban erre volt gőgös. Distinkciókat azért a vagyoni állapot tekintetében teremtett — mert annélkül mit ér az élet? — és felosztotta a maga rendjét több kasztbeli alosztályra, ahol a lateinerré vált iparosfi már nem tartotta a közösséget régi atyafiaival, hanem a gentryt próbálta utánozni, habár csak éretlenségében annak a külső vonásait, hibáit, esetleg nyegleségét kapva fel, továbbá kutatni kezdett az állítólagos régi nemessége után, amit a legszélesebb körű alaptalansággal egyszerűen csak elképzelt, vagy feltételezett. : Hosszú idő művelődésben való előhaladás, főleg alapos kereszteződés, kellett mindig és mindenben ahhoz, hogy meginduljon a felső felsőbb osztályba símulás folyamata, lehetőleg visszaütések, nélkül. Ez volt Fodor Juicsa tragikuma is Műveltségénél fogva joggal érezte magát többnek sok másnál, — ideszámítva azokat is, akik a Széchenyi-téri Aigner-házban fenntartott lisztüzletében maradtak fennbordott orral is makacsul adósok, — túlzott érzékenysége azonban mindig azzal kínozta, hogv kevesebbnek nézik annál, mint ami. Bizalmas jó emberei sokszor találták ezért sírva, de nem erőlködött hogy megdöntse az egyébként is csak feltételezett véleményt. Régi divatú tuhákban járt s annyi jót tett névtelenül, amennvi ma nem Juhász Gyu'a NAGYVÁRAD Vdradi a kicsi magyar élet Nagy és uj küzdőit te adtad. Költők és más ifjú merészek Benned ébredtek és akartak. Vldott a te száz esti fényed Es áldott nyugtalan vigalmad. Pogány örömre emlékezvén. Megáldalak én, bús keresztény, Hisz benned lettem én is ujjá S gyászom palástját porba vetve Indultam el újult ifjúság Babéros útján szerelem'e. Es legyen áldott ama utcád. Hol ő 'akott r vágyam lelke S áldottak a színházi esték, Melyek Annál felém vezették. Várad: szöllőkoszorus Őszöd Mily tarka pompa tört szememben S a Kis Pipában, kék ködök közt, Hány szürke bánatot feledtem. Mikor az élet öklelőzött S az évek szál tak már felettem S én csak daloltam s késve kés em Aratni jégvert kis vetésem. Várad: hol Ady Endre arca Ragyogott éjszakák homá y 'n S uj versek csengő könwü h irco Vágott rendet a rég gárdán S a kávéházi zűrbe zajba Tárogatónk zendült kiáltván: Hogy akik itt s rw k lohoin k. Mind váteszeid. tarka Ho nap! Fogadd e dalt mint vallomást Magányos messzi szeretődnek. Város kinek nem tátni mását Jly ujat, vígat és erőset. S bár poromat — hisz visszavárják Adom a szent szülötte földnek. Borús vágyam derűs magasban Várad felé szál! nyughatatlant * Nagyváradon a premontrei gimnáziumban ma leplezik le Juh ás ' Gyula emléktábláját Szeged virágai mellé tüzzilk ezt az őrókélelü. Juhász Gyula-verset, emlékéül annak, hogy Nagyvárad elsőül emelt emléket n na^y magyar kől'őnek ... kerül ki egész hetek nyugtázott fitt® reiböL Másodszor is megözvegyül:, gyereke soha nem volt, ezért rokon® lányokat nevelt fel és házasított ki, egyiket a másik után, úgy, hogy a lakodalmon már ki volt szemelve v utód. Mindenkinek adott, csak tudni kert lett a módját, hogyan férkőzzenek hozzá nem csak szeretettel, hanem azzaí a ritka becses valamivel Is, amit gyö» gédségnek hívnak. — Az emberek nem értenek meg de én sem értem őket! — panaszolta Állítólag neki voit a lestöbb keresztlánya a városban. Szívesen kérték fel erre a visszautasilliataíían tisztségre) de ha észrevette is az érdeket, a figyelme, gyengédsége nem lazult, sőt megkövetelte, hogy a keresztlányai időnként megjelenjenek előtte, beszámoljanak az életük tolyá sáról. Annyira benne volt a mindennapi munka kötelességbajszoló érzése, bogy ennek tulajdoníthatta egyik szerencsétlenségét is. őrlés közben ugyanis megszorult a búza. ő kézzel nvult i gépbe, hogy elhárítsa az akadályt * mikor vissza akarta rántani a jobbkezét, négy újját ledarálták az acél fogak Minden egyes jószága annyira « szivéhez nőtt, hogy semmit sem akar' belőlük eladni. — Nem ád már fejet ez a tehén vágóhídra való, mondta valamelyik alkalmazottja. Fodor Julcsa úgy nézett rá. minthi megsértették volna. Hogy képzelsz ilyet? Hálátlanokká váljunk hozzá, miután annyi ideig kiszolgált becsülettelI Amig el nem hull, mindig jut neki is egy kis iépa. Ha ismerted volna boci korában, eem beszélnél igy. De kedves volt! _ Elszaporodnak a disznók! ^-jelentették neki. — Arra valók! _ Jó lenne eladni a felesleget, meri a Tisza túlsó részén megindult más a vész, egy-kettőre ideér utassal, -zéllel. — Ha ide ér, Itt lesz, ne okoskodj annyik El is hullott sok jószág, de tóí* idni rajtuk képtelen volt. Hogy kár 4rl a szerencsétlenséggel, az Isten iatézkedése, véges emberi gyengeség -.em szállhat vele pörbe A tptskfarm -ztnte arra volt szánva, hogy örök® letfi legyen. Háztartási célokra még •sak levágtak néha belőlük, bár arA s titokban, de a piactól távol maradiak. — Te, támadt a szolgálóra ebédnél, csak nem volt lelked, bogy a kedvenc kendermagosomat mészároljad tel — Dehogy tsazt. Ez amolyan életunt volt úgyis, bizonyára maga sg bánta, bogy leszokik a kapirgálásrók Ott hagyta az ebédet, kiment megkeresni a kendennagost, igaz-e a jöentés? Szerencséd, mondta visszatérőben, r>ár ezl is sajnálom. Olyan szomorúan udott nézni. Aztán nem evett belőle egy falatot -.em. megelégedett a kávéval, öregedők. öregek, lélekbiztositó táplálékával. A malom kéményét egyszer a vihar edöntötte. súlyos kár esett 8Z épüetfkben is, — fáradt volt már ahhoz, ; *ogy előlrül kezdje a küzdelmeket ' Csak a helye maradt meg Mindjárt a körtöltésen tót. ahol az algyői műút kezdődik, az Ujsomogyitelepen volt •gy kis kerterskéje, szép háza. Ezt "ladta még életében a jezsuita rendiek Szatvmazon is termett vagy 8—UT holdnyi szöJleje (hogy megecetesedjen a bora), azt oldalági rokonok örőölték, mikor megbékélve az egész vi1 ággal, őrök álomra hányta le a szemét. Szeged egyik legérdekesebb, ritka ' egvénisége. típusa, szállt vele sírba. Még ma is sokat emlegetik, beszélnek róla felelőtlenül, — azért tartottuk iréltónnk. «zinte helyénvalónak, hogv megörökítsük. a& emlékét. I KRÓNIKA*