Délmagyarország, 1943. március (19. évfolyam, 49-72. szám)
1943-03-17 / 61. szám
IfSui lelkesedéssel ünnepelte Szeged március 15-ét (A Délmagyarofszág munkatársáfái) Hétfőn Szegeden is megürmepelték a 95-ik március 15-ét. Az ünnepség délelőtt 10 órakor folyt le a Hősök Kapnja előtt. A zászlódiszbe öltözött város pompás hátteréül szolgált az ünnepi felvonláshoz. A leventezenekar indnlóinak ütemeire foglalták el a leventék és a leventelányok kijelölt helyüket a Hősök Kapujánál. A hosszú sorokban tömörülő fiatalság fegyelmezett tisztelgő sorai előtt vonult az ünnepségre vitéz Gyimesy Frigyes hadtestparancsnok. Ott volt dr- Tukats Sándor főispán, dr. Tóth Béla helyettes polgármester, a honvédség tisztikara, rendőrség tisztikara, valamennyi vezető egyénisége a városnak és minden társadalmi egyesület A Himnusz elhangzása után párperces psend következett, majd a rádió a megafonok segítségével közvetítette a legfelsőbb Hndur márciusi szózatát, amelyet lapunk más helyén közlünk. Ezután a társadalmi egyesületek elhelyezték a koszorúkat a hősi emlékművön. majd Mátéfy Jenő, a Szegedi Egyetemi Ifjúság elnöke mondta el ünnepi beszédét Rámu tátott arra, hogy az a fiatalság életénél is többre becsülte szabadsd gát, ez a kötelességünk nekünk is. Kijelentette: a fronton harcoló hős joggal elvárhatja — és itt kezdődik a fiatalság és az itthnnmaradtak hivatása —..hogy ne történhessen meg az, hogy az ország sorsát itthon döntsék el az elégedetlenkedők. A fronton harcoló hősök joggal elvárhatják, hogy az ország ban rend uralkodjék és ne pártocskái egyesületi tömege vigye a hangot. Egységre van szükség. Ennek megvalósulása ránk vár, magyar fiatalságra, amelyből az ország uj társadalmi fog kialakulni A mélyenszántó beszéd után Betty Sarolta szavalt, a MAV énekkara elénekelte a Talpra magyart, majd egy levente elszavalta a Nemzeti Dalt Az ünnepség után a leventeesapatok diszmenetben vonultak el a hadtestparancsnok előtt. nyal leventeifjak és lányok zászlóikkal, valamint a leventezenekar számaival emelték a márciusi ünnepség fényét, Nlárc us 15 a fővárosban Budapest, máreius 16. A főváros és az ország hagyományos lelkesedéssel ünnepelte a magyar szabadság március 15-iki nemzeti ünnepét Az egyetemi és főiskolai ifjúság hősi halottai emlékmiivének, a Petőfi- és Kossuth-szobrok megkoszorúzása után a pesti Vigadóban tartotta meg márciusi emlókürnepélyét. amelyen Mécs László ,-zavalata után Radovics György. P. Varga László S. J mondottak ünnepi beszédeket, méltatva a n árCiusi ifjak emlékét és a mai fiatalság emlékét. A fővárosi üzemek és a GyORziparvállalatok munkássága a Magyar Müvelőlés Házában rendezett márciusi ünnepséget, amelyet a Gamma- és a Hoffer-gyár egyesitett zenekarának, egy 300 tagu férfikarnak számai, Orsolya Erzsi szavalata és Hdmory Imre knrncdalai után Varga József iparügyi miniszter méltatta a márciusi szabadság ünnep jelentőségét, rámutatva, hogy a magyar munkásságnak bős katonáinkkal együtt kell bolytállniok ma a hazáért. A szabadságtéri Orszárzászlónál sokezer főnyi közönség jelenlét"ben folyt le az EONB márcinsi ünnepsége, amelyen dr. Cselényi Pál országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, majd Szomolánkay Kováéit Ernő szavalt- A Szózat és a Hiszekegy hangjaival ért yéget az ünnep. A Magyar Sajtó Házában a szabadság ünnepén tartották meg az ujságiróintézmények közgyűlését Délben hagyományos szabadságlakomájnkat tartották meg az újságírók. Itt Tliuránszky László felsőházi tag mondott ünnepi beszédet. — Az újságírók — mondotta többek között — rendithetetlenül kell, hogy őrhelyeiken álljanak és az a hivatásuk, bogy minden magyar szellemi é tékot átmentsenek a jövő nemzedék számára* DÉTMAGYABORSZAG SZERDA, 1943 m á r e i n s 17. U Kimlleflen szigorral (árnak cl a mezőgazdasági munkabCrnzsora alkalmazóival Cs elösegitőivel szemben A napi- es havldltas fanitoh helyzete a Közigazgatási bizottság elolt (A Délmagyarofszág munkatársától) A közigazgatási bizottság márcis havi ülését kedden délután tartották meg a városházán dr. Tukats Sándor főispán elnökleté, el. A polgármesteri jelentést dr. Havas Zoltán aljegyző ismertette. Ezzel kapcsolatban szóbakerült a beszolgáltatási kötelezettség alapját képező kataszteri tiszta jövedelmek njból való megállapításának ügye, am# ről legutóbb részletesen tárgyalt a közigazgatási bizottság. A minisz ter ebben az ügyben már döntött is s megállapította az uj megállapítás végső időpontját. Wagner Gyula I felszólalásában hangoztatta, bogy a Alsóközponton is megünnepelték I megállapított háromhavi időt keinárCius idusát. Az ünnepi szentmise \ vésnek tartja ennek a nagy mun a hősök szobránál volt. dr. Balogh István plébánoR mondotta, ő tartotta as ünnepi szentbeszédet is. A szentmise után ünnepséget rendeztek, amelyen as ünnepi beszédet Rokonai Béla segédlelkész mondotta. Az ünnepségre felvonultak az alsótaBelvárosi Mozi Szerdától pintekig Műsortorlódás miatt csak 3 napig! levess szeress Az idény legjobban sikerült ope rett filmje, pompás, fülbemászó muzsikával, mulatságos, ötlete le bilincselő meséjü, pergő lüktető cselekménye. Főszereplők: ion. Heesters ás Komár Dóra •valamint FRITZ KAMPKRS és PATTL KKMP 3, 5 és 7 órakor kának elvégzésére. Helyesebb volna — mondotta —, hogyha valami más alapot állítanának fel a beszolgáltatást kötelezettség teljesítésére. Wagner Ferenc szóvá tette, hogy a miniszterközi bizottság törölte a város költségvetéséből a tűzoltóság felszerelésének fejlesztésére felvett 140.000 pengőt. Sajnálatosnak tartja ezt a mai világban, amikor a tűzoltóság felszerelésnek fejlesztését a légoltalmi szempontok is indokolják és sürgetik. Dr. Tóth Béla helyettes polgármester válaszában közölte, hogy a törlés azért történt, mert azoknak a motoros fecskendőknek leszállítása. amelyeknek Korzoban Ma kacaghat derékfájásig 1 Az év legsikerültebb filmbohózata.! Csaljunk szlovéné MÁLY ítERÖ, TURAY, VASZARY HALMAY, HAJMASSY, GOLL BEA, v. BENKö GYTTLA ára lett volna ez a 140.000 pengő, egyelőre késik s igj feleslegessé vált a költségvetésben tartani ezt a bizonytalan időpontban telhaszná landó összeget. Dr. Tukats Sát.dor megjegyezte, hogy gondoskodás tör fént arranézve, hogy amint esedékes lesz a fecskendő leszállítása, rendelkezésre álljon a fedezet is, hátrány tehát nem éri sem a várost, sem a tűzoltóságot. Az árvaszéki jelentést Rack Kálmán, a tiszti főorvosi hivatal je'entését pedig vitéz dr. Tóth Béla ismertette. Ez utóbbi kiemeli a város kedvező februári népesedési viszonyait. 241 születéssel szemben 171 volt a halálozások száma. A természetes szaporulat 70 fő, ami 34-gyel több, mint a tavaly februári szaporulat. Az ügyészség jelentését dr. Szarvas János, a pénziigyigazgatóeág jelentó.-ét dr. Sztojka Miklós, a rendőrség jelentését dr. Buócz Bé'a, a tanfelügyelőség jelentését dr. Kövess Sándor terjesztette elő. A tanfelügyelő jelentéssel kapcsolatban dr. Tóth Imre felszólalása nyomán ismét hosszabb vita alakult ki a napidíjas és a havidíjas tanilók illetményeinek rendezéséről. Dr. Tóth Imre hangoztatta, hogy ebben az ügyben ismételt elöter:esztése ellenére sem történt semmi s ma is 3 pengő 45 fillér napi, illetve 100 pengő havidijat kapnak ezek a tanerők s igy érthető, ha nagy tanilóhiény jelentkezik. A nemzetnevelési szempontból annyira fontos kérdést nem lehet elhanyagolni, mert ennek súlyos kihatásai jelentkezhetnek az oktatás későbbi szakaszaiban. Megjelölte a fedezetet is, amelynek igénybevételével fel lehetne emelni ezeket a helyettesítési dijakat. Kövess Sándoa tanfelA hét eseménye a testvéri finn nép szabadságharcának gigantikus filmje. Nagyobb, izgalmasabb, mint a G." P. U. volt b*lvacoss ügyelő hangoztatta, hogy bizonyos tekintetben Szeged tanítósága kedvező helyzetben van. mert például a belterületen az országos átlagnak alatta van az a létszám, ahány gyermek koktatásának ellátásáról kell gondoskodni egy tanítónak. Közölte, hogy a tanfelügyelőség is foglalkozott ezzel a kérdéssel s hangoztatta, hogy nem átmeneti, h'ine>>; szervezeti megoldással kell rendezni a kérdést. Dr. Tóth Béla helyettes polgármester bejelentette, hogv a város hatósága április 1-től kedve megtalálja a módját a napidíja* és havidíjas tanítók illetményeinek felemeléséreAz államépitészeti hivatal jelentését dr. Havas Zoltán olvasta fel Ezzel kapcsolatban dr. Pávó Ferenc tb. főjegyző megemlítette, bogy a tanyai 'építkezésekhez szükséges kőanyagot a bányák leszállították Szegedre, illetőleg a szállítás részben még folyamatban van, a* Alsótanyára való továbbítás azonban nehézségekbe ütközik s ezért volt szünetelés a kőszál Utasban. Most dolgoznak ki torvezetet nrranézve, bogy milyen módon lebetna megkezdeni ismét a kisvasúti fuvarozást. A mezőgazdasági jelentést dr, Haidekker Andor terjesztette el"Közli a jelentés, hogy a fobruári időjárás kedvező volt a tavaszi mezőgazdasági munkálatok végzésére. A mezőgazdaságban a megállapítottnál jóval nagyobb munkabéreket kell fizetni a munkásoknak » igy is Csak nehezen lehet munkást kapni, mert sokan húzódoznak a munkától. A jelentéshez elsőnek dr. Tóth Tmre szólt hozzá, nki felhívta a figyelmet azokra nz esetleges súlyos következményekre, amelyekkel ezek a munkabértulkapások' és a munkavállalás megtagadási, járhat. Pest vármegyében ugyanez volt a helyzet s ott gondoskodás történt arról, hogy a munkát megtagadókat internálják. Dr- Tukats főispán: Itt is meg fog történni. Dr. Széchenyi István javasolta, hogy plakátokon hívják fel a mezőgazdasági munkavállalók figyelmét a béruzsora és n munkamegtagodás súlyos következményeire. Ahol 1 éruzsora történik, a ninnkaad nak azonnal 'elcntért kell tenni, anSZfcCHfcNYl MOZa Ma 3, 5, 7 órakor! A kirobbanó nagv sikert aratott legbájosabb magyar vígjáték ANNA-MÁRIA Főszereplők: SZÖRÉNYI ÉVA,, SZILASSY LÁSZLÓ, Rajiwy, Vizváry, Pethes