Délmagyarország, 1943. február (19. évfolyam, 26-48. szám)

1943-02-14 / 36. szám

\ Egyszerű igazságok Irta : Lendvai István AB igaszágolr mindig ejryszepÖek. Do aki ebből azt következtetné, hogy már csak emiatt is könynyen belátják, megértik és rmgraivlelik őket különöf-cn azok, akik szellemileg kiváltságosaknak tartják magukat, meglehetősen tévednek. Különösen napjainkra vonatkozóan, amikor anuyj érdek; indulat és az ezek szolgálatában hangoskodó mindenféle propaganda következtében még a legegyszerűbb értelmi és méginkább erkölcsi igazságok belátására és követésére is akárhányszor éppen a szellemi felsőbbrendűségükkel kérkedők bizonyulnak képteleneknek. Nem ok nélkül irtam nemrégiben, hogy azelőtt kinosan kerültük a közhelyeket. manapság pedig egyenesen Tel kell őket fedeznünk — amivel azt akartam mondani, hogy ami még nem is olyan mérhetetenül régen rar.gától értetődött, akárcsak a kétszerkettőnógy, azt mostanában akárhányszor hosszadalmasan kell fejtegetui, bizonygatni, gyakran még jgy is reménytelenül. Túlságosan sokan vannak, akikre az igazság dolgában ráillik az alföldi népHal: „Talán alusznak, hogy nem hallják, Vagy hallani nem akarják". Legutóbb például sehogyan sem akartak megérteni legkülönbözőbb politikai pártálláson levő közírók néhány egészen egyszerű, elemi igazságot, elsősorban azt, hogy sem ÍTÓÍ, sem költői, sem színészi, vagy egyéb művészi tehetség nem oldozhat fel valakit az erkölcsi felelősség alól, nem mentesítheti a nyilvános számonkéréstől, ha az' a valaki erkölcsileg vétett — és Iegkerésbbé akkor, ha ő maga mások felé szigorú szemöldökkel erköleshitráskodik. magának poliikai vezetőSzerepet igényel. Továbbá, hogy sem iró, sem költő, sem szinész nem köteles felcsapni politikusnak, de ha az Olimposzról vagy a drámai színpadról időnként leszáll a politikai porondra, akkor nyilvános politikai szereplésével kapcsaltosa.n is vállalnia kell a nyivános bírálatot, sőt egyidejűleg három leset világított rá mostanában arra, hogy ezeket az egyszerű igazságokat sehogysem látják be azok, akikbe nézve kényelmetlenek, akár magukról a főszereplőkről van szó. akár politikai (vagy ahogyan ma "divatosabb mondani: világnézeti) szövetségeseikről. Anikor egyik jónevü színészünk ismételten pártpolitikai tevékenységet vállalt, politikai kritikusait nzzal akarták leinteni jobbról is, balról is: aki ennyire tehetséges színész, az fölötte áll a politikai kritikának. Arra nem is gondoltak, hogy más a színházi kritika és más a politikai és hogv a mégnkkora színészi tehetség sem áll fölötte még a sziuházi kritikának sem. Amikor egy kétségtelenül tehetséges. de igen csélcsap természetű, hisztérikusan liiu költőnk képes volt, igaztalanul lezsidózui és lecscpiilni egyik tragikus véget ért, évek óta halott köUötáfsát. akkor n jogos méltatlankodás kitörésérc •azzal vágtak vissza azok, akikkel jelenleg (vájjon meddig?) egy politikai gyékéuyotj árul, hogy: ekkora költői tehetség ellen ne gáncsoskodjon sejjki és legorombították a halott költőn való tipródis megbéilxeuzőit. Amikor egyik uzrnexéJ zett „népi" iróra- ráolvasták a bíróság termében, hogy már csak kommunista és egyéb bazafiallan természetű múltja miatt sincs erkölcsi jogcíme magát a „magyar tudat", a magyar szellemiség kiváltságos megtestesülésének kijátszani. akkor előállt egy közíró és csendet, sőt alázatos meghódolőst követelt a „népi, iró iránt azzal a megokolással, hogy: akármit követeit is el. müveiben nagy írói tehetség nyilvánul meg. Arra nem is gnndoltak sem a költő, sem az iró nyilvános prókátorai, hogy senki a száruoukerők közül nem vonta kétségbo védencének tehetségét, de más az irodalmi és más az erkölcsi kritika. Arra sem gondoltak, hogy a tehetséget nem az becsüli meg igazán, aki nem támaszt vele szemben értelmi és erkölcsi követelményeket, hanem éppen az, aki a ..nemesség kötelez" elve alapján azt állitja magasabb méree alá a költőt, az írót, mint az átlagembert, roertj Isten szellemi kiváltságokban részesítette és mert a két konkrét esetben a költő is, az iró is állandóan ezen a cimen itél elevenek és holtak fölött és követel magának bahért és hódolatot. Nos, a hódolatot nem lebet elrendelni; megparancsolni, azt ki kell érdemelni, azt csak lelkileg lehet kikényszeríteni magasabbrendü erkölcsi viselkedéssel. Ahol ez a felsőbbrendűség elmarad, sőt az ellenkezője mutatkozik, ott a tehetség nem lehet mentség. Sőt: ott csak sulyosbbitó körülménnyé válhat, mint ahogyan a biróság is igen helyesen tekinti sulyosbbitó körülménynek az elitélt vádlott rovására ,.a vádlott magasfoku intelligenciáját", Nagyon kényelmes, de meg nom engedhető dolog volna az2al menekülni felelősségek alól, hogy „K. Y. ugyan mindezt elkövette, de viszont milyen nagyszerűen játszott ebben vagy abban a színdarabban, milyen szép verset vagy regényt irt ekkor meg ekkor." Ha az irodalomnál maradunk: egy j Oseax Wildenek. egy báró Listiu — na is pneg kellett volna vezekelniük, minden költői tehetségük mellett is, erkölcsi fogyatékosságaikért. Ha elvonatkozunk az irodalom nagyjaitól: Rózsa Sándornak sem lehetett büntetlenül garázdálkodnia csak azért, mert eltekintve hararniaságától. művészien bánt a karikásostorral, a fokossal és a lóval. Azt viszont javára írhatjuk Rózsa Sándornak, hogy még o maguk nemében „művészi" képességei birtokában sem érezte hivatottnak magát a közéleti erkölesbiró szerepére. Ezek a mi tehetségmentőink azonban csak maguk számára tartják örökérvényű erkölcsi mentslevélnek a tehetséget, mások száraára nemJlamatotiUa Mindezek, azt hiszem eléggé egyszerű igazságok. Nem is hinném, hogy azok. akikre vonatkoznak, ne tudnák őket belátni, ha — nem róluk volna szó. Mert rájuk nagy mértékben áll Krisztus ugyancsak egyszerű igazmondása azokról, akik egyesegyedül mások szemeben látják meg a szálkát, dö állandóau amnesztiában részesitik és másokkal is abb^n részesitettetnék azokat e gerspdákat, amelyeit saját szemükben találhatók- \ (A Délmagyarország munkatársétól) Nem kell félteni az emberiséget, bogy kihal a romantika, akármit beszeljenek az esztétikusok. Kényelmes dolog zárt szobában elméleteket gyártani, következtetéseket szerkeszteni, hogyan gondolta ez az iró, vagy amaz, ki volt nagyobb, ki a kisebb? Csak Schillert tudjuk idézni, aki azt felelte a nagy vitára, hogy ö-e nagyobb iró, vagy Goethe: Mire való ez az erőlködés? örüljetek, hogy két Ilyen emberetek van. Az élet hamar rácáfol elméletekre, de el kell vegyülni benne, akkor ad szépségeket is, nem csak haragos színű felhőket s bebizonyítja, hogy a romantika sosem hal ki. Az örök mese. fis ez a szerencse, mert ha nem válnék néha kézzelfogható valósággá, élni sem volna érdemes. Bele is megyünk mingvárt történetünk kellős közepébe, jelentve, hogy február 2í7-én délután a rádió kivánsághangversenvének műsorán érdekes házasságkötés lesz Szegeden az iparostanonciskola hadikórházának kápolnájában. Az eskető pap a tábori lelkész lesz, a vőlegényt Ribes Istvánnak hívják, a menyasszonyt Mészáros Gizónak. A kis regénv, omelv tele van meghaló lelki motívummal, ebben a hadikórházban született meg s most szankciónálódik. Mészáros Giza, szelíd arcú karcsú termetű fiatal leány elárusítónő a Szűcs-drogériában, az arca a boldogságtól rózsás, aranyszőke üaja minden modernség nélkül övezi tiszta homlokát. — 11a nem kellemetlen a kérdezősködés, beszélje cl a regényét. — Semmi kellemetlen nincs benne, boldog vagyok. — Hol ismerkedtek meg, mert ugy tudom, hogy a fiu zalamegyei? _ Négy donap előtt a hadikórházban. Fogkefét, meg fogkrémet vittem be Ribesnek, leültem és elbeszélgettünk. Szegény nagyon rossz állapotban volt. Páncélos tüzérként a Don partján a műit év augusztus huszadikán messebesült. A bal lábát szétroncsolta egy robbanó golyó, a szilánkok belementek a jobb lábába is. Fzt a lábát meg tudták menteni, de a balt bizony térden felül levágták. A szegény fiúnak nem volt semmi életkedve, szép barna szeme olyan bánatosan meredt a levegőbe. — hát elfőni'" valami ismeretlen érzés a szivemet, hogy majd adok neki én életkedvet! — Asszony? — kéidezte elhaló hangon. — Lány vagyok, feleltem neki Hogy képzeli, hogy egy asszouy idejár? Mészáros Giza elgondolkozik, mintha a sorrendet keresné, aztán elpirul az arca. _ De ez már később volt, máskori látogatásnál, amikor csodálatosan egyre jobban érezte magát. — Szóval meglátogatta a fogkefe után is. — Ugy kért, hogy jöjjek el, nem lesz annyira elhagyatott, hogy meg kellett tenni, de látlam rajta, mennyire jól esik neki, ha ott vagyok. Természetesen nem egyedül mentem, egy jóbarátnőm nriridig elkísért, amíg egyszer azt mondja a Pista. — Ne hozzon magával senkit, jöjjön egyedül. — Kérem, egy ilyen súlyosan sebesültnek teljesiteri kell a kivánságát, hát másnap, azaz a legközelebbi alkalommal, magam mentem.Olt találkoztam az édesanyjával is, aki eljött az ország másik végéről, hogy lássa a fiát. Nagyon megörült nekem a mama, akarom mondani a ncni. látszott, hogy a Pista már beszélt neki rólam. Megölelt s azt mondta, hogy szeretné a házunk táját is látni. Nagyon szívesen, feleltein és elvittem haza a szüleimhez, akikkel azonnal melegen öszszebarálkozott. IIát akkor kérdezte a Pista, hogy lány vagyok-e, vagy aszszony, mert ha lány, elvesz feleségül Az ember eltűnődik az ilyen szép ídilleken, vannak, oh vannak niég úszta szivek a világon, van őszinte érzés, csak ki kell válogatni tudni az emberiség nagy fekete rétegéből. Foszlányokká lépett tavaszok szállónak vissza a sejtelem szárnyán, szeretnénk tudni azt is, hogy menny i idő alatt lobban fel, illetve alakul ki a szereiein.de illetlenség ilyesmit kérdezni még akkor is. ha valaki olyan boldog menyasszony, mint Mészáros Giza. Mindent azonban nem tud eltitkolni, hiszen mikor lenne a fiatal lánv közlékenyebb, mint ebben a tündéri korszakban ? — Hát kérem, nem lehet az ilyen' másodpercre megállapítani, jön az magától. Nem gondoltam én sem halálos biztnnsággal. vajív mit tudom én. Hideg szobában is 161 alszik. Ha van „Glória" ágymeSegőtöje. KAPHAI0i Deutsch Albert, kft. Karasz-utca Keüner ""árion, Kárász-utca Elektromosság, Ritt er Antal, Klebr'»berg-tér 5. Ke emen ifiárion, üelemen-uleatb Fenyó-szakUz.ef, Xölcsey-utca sjra^pftLQMj