Délmagyarország, 1943. február (19. évfolyam, 26-48. szám)

1943-02-13 / 35. szám

Pókai Elek halála Nyolcvankilenc éves korában Dó­it a i Leksá bácsi fs megtért örök pibe nőre, bár régóta a megbékélt bölcsek mindene* felülemelkedő mosolyával nézte az emberi tülekedéseket, kicsiny dolgokból nagyot faragókat. Szórako­zásaiból nem maradt meg más, csak a szegedi kaszinó, ahová jó időbe® rossz időben naponta felsétált kétszer ifl, hogy este fél nyolckor keressen valakit, akivel együtt indulhat haza Főleg nyáron szerette az árnyékos, fás udvart, nyugdíjas öreg urak tar­tózkodási helyét s gyermekesen mo­solygott a tiszta szeme, ami hallgat­ta a körülötte zsongó elágazó besze­deket. Negyvennyolc teljes évét áldoz­ta az igazságszolgáitatásnak, ebből két esztendőt kivéve mindet Szegeden, tizennyolc éve annak is, hogy nyuga­lomba vonnit, ezt a nyugalmat aztán olyan alaposan kiélvezte, hogy tudni «e akart a múltról. — Lekszi bácsi, meséljen valamit arról a hatalmas időkomplexumról, ami mögötte maradt, kérleltem néha, felhasználva azt a megtisztelő szere­tetet, amiben mindenkor részesített. De osak nevetve tiltakozott. — Nem mondok én semmit, nem is todnék mit. Én rólam oe Írjatok. Magyaráztam, hogy az úgysem le­hetséges. Aki annyira hozzá tartozott a város életéhez, mint büntetőtanácsi elnök ismerte az emberek lelkét, szo­kását, a legtitkosabb veserezdülését, amellett lehetetlen észrevétlenül elha­ladni Kezében volt az emberek élete, volt statáriális elnök is, baszontala nokat felhuzatott, hát lehetetlen, bogy u* legyen emiékel — Nem csináltam feljegyzéseket, nem emlékszem Tárgyaltam." amikor kellett, ennyi az egész Ne bánts már — Halálos ítélet... ? — Mit tudom én már azt? Sok úgy fordult meg a kezem alatt. Elmenj már! Rentretec anekdota, jóízű mese maradt fel róla, java ré­szük nem is közölhető igy a nagy nyil­vánosság előtt, _ de fel vannak je­gyezve az Utókornak, mert különbek minden néprajzi tudománynál és nyel­vészeti szempontból sem utolsók. Már P®di« begy értelmük, sőt értékük le­gye® csupán azószerint örökithetők meg. Kimondta a szót magyarosan a fő­tárgyaláson is, sokkal közelebb fér­kőzve igy vádlotthoz, tanúhoz, dc a múltról nem akart beszélni, azt ugy szedi össze most sok fáradtsággal a riporter. Szerény ember volt egész életében, habár napjainkban bajos el­képzelni, hogy valamikor bálrendező volt és órákig járta a csárdást, oda Urtoaott Mikszáth szűkebb körébe® azután is minden derüforráshoz, de általában nyilvános szereplésre nem vágyakozott, egyedül a hivatásának élt, azt azonban a legmagasabb nivót illetően betöltötte. Igényei sem voltak, régebben mint a Kass-beli hires ke­rekasztal tagja inkább csak hallgató­lag vett részt az évődésekbe® aztán elmaradt a kávéháztól is. Aki nem ismerte közelebbről, azt ülhette, hogy haragos, mogorva öreg ur, zsörtölődő és elégedetlen. Volta­képpen a legmelegebb szív dobogott benne, életeleme a csend, nem szeret­te, ha megzavartak benne. Aktív ko­rában is inkább a bajszerző ügyvéde­ket tartotta távol magától a duruzso­lássai, elég lárma volt ugy is a tár­gyal áso® mikor egymásba akaszko­dott a tanyai verekedés számtalan momentum® a vádlottak vannak vagy tize® haláleset is történt, az esküdtek nek pedig vagy harminchat kérdést kell megrágniok. Mikor tehát a fifi­kus ügyvéd, olöro nem látható ravasz­godásból azt kérdezte valakitől, hogy az első pofon a csárdás előtt, vagy az után csattant-e el, Pókai is feltett egy ravasz kérdést — Meff tudná-c mondani, hogv 1907 február huszadikán reggel a jobb, vagy a hallábával kelt fel? — Nem é® "felelte elbámulva a tanu. — Na hát! — szólt az elnök, igy jellemezve a kérdés fontosságát. Men­jünk tovább. Beleszalajtottad a bicskát? Bele Mért? Ezért, vagy azért. Etrayi a lé­nyég. A tanyai magyarság félt töie, de rendkívül Lisztelte is. "Na­gyon tudott a nyelvükön beszélni, a legbonyolultabb ügy szövedékébe is belelátott, bokszot egyedül ő maga is­merte a bűnügy anyagai, mindig a leg­súlyosabb eseteket kapta, de aztán pergette is oryai: biztonsággá!, mint a filmet — Nem ugy van az lelkem, ahogy maga el akarja hitetni, szóit rá csen­desen a vádlottra. Nem használja ki a helyzetet hogy itt csak magának szabad büntetlenül hazudni. Van írás arról, hogy beszélt már másfélekép­pen is. Az okos ügyvéd, mikor rájött, hogy hiábavaló a tagadás, mert a tanuk igen kellemetlenek, azt ajánlotta a vé­dencének, hogy ne rendezzen mesedél­utánt, hanem valljon be mindent, nc mérgesítsék a méltóságos urat Való­ban, Pókai bácsi gyönyörködött ben­i ne, hogy ma nem lesz szükség hara­pófogóra. keresztkérdésekre. Ilyenkor nyilatkozott meg aztán a jóságos szi­ve, a minimumot aikalmazv® ha lát­ta a töredolmességet a jó szándékot. Elvégre az urak is ott maradnak né­ha a párbaj színhelyén, tanyai véreink | pedig nem Clair Vilmos kódexében j alkalmazkodnak Ennyi lényegileg a különbség. Jelen voltam egyszer, mi­'kor a tábla Ítéletét hirdette ki egy le­génynek. _ A törvényszék hat hónapra itél­te magát az ítélőtábla felemelte a büntetését egy évre Mit szól hozzá? Megnyugszik, vagy fellebbez? — Megnyugszom. — Hogy lebet ebben megnyugodni? Én fellebbezné® I — Mindegy az nekem, aztán hátha többek kapok! — Azt sose (ehet tudni. Ahogy az egyik bíróság megváltoztatja az itcle­tett, épp ugy megváltoztathatja a har­madik is. Látszott rajt® bogy sokallja az esztendőt bele akarja kergetni a le­gényt a perorvoslatba. — Nem kerül pénzébe, aztán időt is nyer, hát ugye hogy nem nyugszik be­le. Jól van, fellebbez, most pedig el­mehet . Hol volt ebben a pillatnatban az a félelmetes Pókai Elek, akitől csak az rettegett aki nem érezte ki belőle az emberi jóságot? Mert hirte­len haragos is tudott lenni? Hát te­szem azt mondja az egyik tanu-asz­szony, bogy látta, mikor a vádlott puskát fogott az áldozatra. _ Hogy látta? — Kimentem a lármát hallva az ud­varra, tiz lépésnyire lehettek tőlem, mert sütött a hold. — A hold nem süt, hanem világit! — igazítja helyre Pókai. — Érli? — Igen Is, kézit csókolom, értem — Akkor mondja tovább, mit lá­tott? — A vádlott ráfogta a puskát és lőtt — Megismerné itt a bűnjelek közt a fegyvert? Ez volt talán? — Ez, cz. — Hogv állithatja Ilyen határozot­tan? — Mcgűsmerem a rőrött sgvánil. — Annyira megnézte? — Mondom, hogy sütött a hold! Pókai megrándul ültében, valami­vel (rangosabban mondja. — Figyelmeztettem már. hogy a hold nem sül, csak világit Megjegyez­hetné. ha itt iára az esze. — Igenis, kézit csókolom. — Akkor végezzünk végre. Látta, mikor az áldozat összeesett? — Olyan világos volt az éccaka, mintha nappal lett volna, luszen sü­tött a hold! I Pókai mai nein birta tovább, lel ugrott, megragadta a bűnjeles fegy­vert és ncküranyitotta a szülének. — A mindenit magának, ostoba vén szipirtyó, mingyárt agyonlövöm ken­det, ba még egyszer azt meri monda­ni, hogy a hold süt. Hát attól kezdve vigyázott a nyel­vire a néne. Sosem szerette, ha dicsérőt mondtak rola. — Nem igaz, nem igy volt. — Látod, Lckszikém, le is tudsz ta­gadni. Pedig mennyit mérgelődtél, mi­kor a vádlottaid tették! — mondta öreg évjáratbelije. — ligy mondja a dolgokat, mintha ő is ott lett volna! — álmélkodott ei akárhányszor a vádlott. Ugy beszel, a karosa k a komám. Hires esete, hogyan bán! el az öt­venéves csúnya parasztasszonnyal, aki bepanaszolt nála erőszakoskodás ci­mén egy húszéves legényt. Nem hagyta kendet békén? — Nem hagyott. — Máskor se? — Máskor se. DELM AGYABOR SZAK SZOMBAT, 1943 február 13. — Ejnye a mindenit takarodjék et , innen, de nagyon sebesen, mielőtt mé­regbe jönnék. Hiszen maga nem pa­naszkodik, hanem dicsekszik! Adjon hálát az Istennek, hogy olyan marha volt az a legény, de nc hozza bajba ? Vele tőrtént meg az is, hogy álta­lános kérdések feltevésénél, belehajol az irataiba, ugy mormolja a sablónos ( kérdéseket. — Hogy hívják, hol született, hánv éves, volt-e katona ... Asszony a tanu, felel mindre, csak . az utolsónál akad meg. — Hát ha meg kell mondani, fiatal­koromban volt de most egy tüzojtó- • val élek. Siket voit a másik néne, 70 éves, az a vád ellene, bogy tulajdonjog­fenntartással vásárolt egy varrógépet aztán eladta, mielőtt kifizette volua •* utolsó részletet. Szegény tudatlan pa rasztasszony. mit értett ő a dolgok hoz? — Jól szedje össze niagat, szülém, intette Pókai. mondja cl ainit megtud, súlyos a vád. a királyi ügyész ur azi mondja, hogy sikkasztott. t A világtól elmaradt banya felüti a fejét. — Ki mondja? A királyi ügyész, ur. Arra kitör belőle a méltatlankodás — Oh a szemtelen! . . Vége-hosszai a rola szolo jeles történeteknek, alka­iouiadluu sorra is vesszük Őket, «aog\ megmentsük az utókor szamár® bar ezzel Lekszt bácsit már uern tarthat juk meg az ideálra való részen. Nagy darab mult szállt el vele, nem volt a város szülött® mégis másoknál job­ban ide tartozott, sőt hozzátartozott a mindennapi életünkhöz. Ritka nagy időt ért meg, elérve azt, hogy a be­csülettel és ritka bírói lelkiismeretes séggel teljesíteti munka után állnia nos szeretettől övezve fejezte be az életét. Jóformán beteg sem volt nincs egy hete sem, hogy gyengének éreztr magát és ezért nem járt ki a szeszé­lyes időjárásban, derűsen nem hall­gatta kedves kaszinójának — amely­nek legidősebb tagja volt — esc ménytmegtárgyaló eseménveit, nem gibiceit a tarokkistáknak. ugy aludt e csendesen, mint az eddiginél is különk pihenésre vágyik. Csak tisztelője, ba­rátja volt. még csak neheztelőjc sem nemhogy ellensége. Lekszi bácsi való­ságos műemléknek maradt meg s múltból, amelynek alig van már elfo­gyasztani való emberanyaga. Az a rit ka egyéniség maradt, akinek elmúlás? mindenkinek fáj. mert igazi veszteség 0W Hol áififföh fel a vármegyei földművelésügyi Igaiöalóságof ? Szeged VOŐH Szenfes lesz az tgazgoióság szeKhelue (A Délmagyar ország munkatársá­tól) Mint ismeretes, az ország min­den vármegyéjében felállítják a vármegyei földmüvelésügyi igaz­gatóságot. melynek az a rendeleté­se, hogy magában egyesítsen min­den, a földművelésügyi kormány­zat hatáskörébe tartozó közigazga­tási teendő ellátását, amelyek ma különböző szervezetek kezeiben vannak. Az igazgatóság felállításánál fel­merül a kérdés, hol állitsák fel a hivatalt Amint értesülünk, ebben a kérdésben még nem történt dön­tés. Ugy tudjuk, hogy az igazgató­ság felállításánál Szegedet és Szen­test vették számításba. Szentes már be is jelentelte igényét a hivatalra, amint a Szentesi Napló cikkéből ki­tűnik. „Szükségesnek látjuk hangsúlyoz­ni — irja a lap —, hogy ennek az újonnan szervezendő intézménynek Szentesen való elhelyezését nemcsak reméljük, hanem kívánatosnak is tartjuk. Csongrád vármegyének és Szentes városának közös sérelme sz, hogy az állami intézményeket a vármegye közönségének a legna­gyobb hátrányára, a vármegye zö­métől félreeső Szegeden(?) Helye­zik el. aminek az a következménye, hogy Csongrád vármegye lakossá­gának háromnegyed része, amely Szentesen és Szentes közelében la­kik, ügyes-bajos dolgai elintézésére Szegedre kénytelen utazni, ami te­kintettel a nagy távolságra és a hi­hetetlen rosszul megállapított vas­úti menetrendekre, nagyon költsé­ges és fáradságos. Ez az intézmény különben is elsősorban a Földmü­veléssel foglalkozó lakosság részére létesül, már pedig a vármegye föld­műves népe. amely a lakosság 9(1 százalékát teszi ki, a vármegyének ezt a részét lakja." Az egyoldalú beállítás bizonyára nem fogja befolyásolni azokat a földmüvelésügyi minisztériumi ki­küldötteket, akik pénteken érkeztek Szentesre, hogy tárgyalásokat foly­tassanak a vármegye vezetőségé­vel az igazgatóság felállitása erdő­kében. Meghalt nagybányai Horthy Béla festőművész Budapest, február 12. Nagyba nyai Horthy Béla festőművész, volt országgyűlési képviselő, a Johanni­ta lovagrend tagja ás több bel- é,­külföldi kitüntetés tulajdonosa, február 10-én 75 éves korában meg halt. Temetése február 13-án, szóin batou délután lesz a Farkasréti te­mető halottasházából. (MTD

Next

/
Thumbnails
Contents