Délmagyarország, 1943. február (19. évfolyam, 26-48. szám)
1943-02-11 / 33. szám
I Bánffy miniszter ismertette a mezőgazdaság helyzetét Beszámoló a 42-es bizottságban a vetése* állásáról, az ipari növények lermeszteséről, a munkapiac szabályon sarát, csatornázásokról és a földbirtok,, ol tika végrehajtásaró. tésére 10-500 kilométer uj csatornát készítettek. A Duna-Tisza-csatorna megépítésének előkészítése teljes erővel folya matban van. A tervek szerint a csatorna Dunaharasztinál a soroksári Dunaágból indul ki és Kecskemét érintősével Ujkécskénél éri el a Tiszát. Az erdőgazdálkodásról szóivá a miniszter megállapította, hogy faanyagszükségletünk nagyobb, mini az évi termelés, ezért a szükséges menynyiséget nagyobb mérvű tűhasználatok engedélyezésével és kényszertermelcs elrendelésével kell pótolni. Ebben a kincstári erdőbirtokok járnak elől. A tüzifaszállitásoknál mutatkozó szédét ha van egy kérdés, amely a napi és pártpolitikától teljesen mentesen kezelendő, ugy ez a földbirtokpolitika kérdése lehet. A magyar földbirtokpolitika gyakorlati megvalósitáBudapest, február 10. A 42-es országos bizottság 1 vady Bela eiuoüieséfrel szerdán délelőtt ülést tartott, báró lüánfly Dániel földmüvelésügyi mijiiszter 2 és félórás beszédben tájékoztatta a bizottságot az időszerű inczőguzdasagi kérdésekről. Az őszi szántás területe lényegesen meghaladja az előző évek átlagát. Az Őszi jutalmazásokkal kapcsolatban B645 vagon vetőmagot osztottak ki a növénytermelés fokozása érdekében. Az év őszén ezt kétszeresére emelik. Kiemelte az ipari növények termelésének igen nagy háborús fontossá gát. A mostam háborút megelőző években a szántóterületnek alig 2 szá«atékán termelték ezeket a növényeket. Megfelelő Intézkedésekkel ennek a százaléknak többszörösét sikerült elérni. A többi termelési Ag közül a rizstermelés 1939-ben még a 100 holdat sem érte el, tavaly már 4000 katasztrális holdon termeltek rizst. A guminyerbanyag pótlására oroszországi eredetű gumi pitypanggal biztató kísérletek folvnak. A bortermés jó közepes volt tavaly, minőségileg pedig sok helyen kiválónak mondható. A földmüvelésügyi kormányzat mindent elkövet a szöllőgazdaság fejlesztésére. Ugyanakkor a kedvező értékesítésre is gondot fordit. Ez szert nehéz, mert a zsidó borkereskedelmet tavaly julius 1-én megszüntették és a keresztény átállításhoz kormányzati támogatásra volt szükség. Elmondotta a miniszter, hogy gondoskodnak az elemi csapások következtében az elpusztult gyümölcsfák pótlásáról. 1938—39-ben az állati kártevők és gombabetegségiek által okozott kár töhb mint 350 millió volt. Ez a veszteség burgonyában a 30 százaiéköt is eléri. Ennek leküzdésére megnlkották a növényegészségvédelemről szóló törvényjavaslatot. Rövidesen a parlament élé kerül. , Az állattenyésztésről szólva kifejtette aminiszter, hogy állattenyésztésünknek különösen nagy szerepe van Európában, ezért emelték csaknem tízszeresére aa állattenyésztési költségvetést. Tavaly 58 000 tenyészállatot osztottak ki, az idén valószínűleg 80.000-et osztanak szét. Az állattenyésztési tanfolyamok számát szaporítják. A tejtermelés nem csökken! lényegesen, a fogyasztás azonban, különösen a falviunkban emelkedett. Nagyon fontos az állattenyésztés szempontjából a takarmánytermelés. A rendelke(ésre álló területeket nem lehet növelni, ezért a termelési eredményt kell mindenáron fokozni. Különösen a tukorirát illetőleg törekednek erre. A munkaerőellátás biztosítására intézkedések történtek Az önként nem izerződott munkásoknak jelentkezniük kefl. Szűkség esetén kijelölik nekik a mnnkahelyeket Aki munkavállalási kötelezettségének nem tesz eleget, azzal szemben a legszigorúbban eljárnak, szöksifo esetén táborba utalják Az éves gazdasági cselédeknek és dohánvkertészeknek ugyanilven minőségben kell munkát vállálniok. nj mnnkakörben tilos szerződniük. A rendelet megszegőit súlyosan büntetik Ugyanakkor azonban gondoskodnak a gazdasági munkássá? szociális helyzetének biztosításáról és meghagyják a munkavállalóknak a természetbeni járandóságokat. Ami n vízügyet illeti: tévesnek mondotta a miniszter azt a nézetet, mintha « viztmnnkéíatok az Alföld elsivaté gosítására vezetnének. Érré rácáfol' az utolsó évek rendkívül csapadékos időjárása A csapadékvizekből eredő inehéz küzdelemben álló frontnak, renkárosedások lénvepesen nagyobbak az ' delkezésére bocsátanak minden olyar. árvízkároknál. mert az árvízkárok a,erőt és eszközt, amelyek szükségnek belvi"'-^raknak csak eevfizedét teszik, -a gvŐzelranbez A nemze" gyász nan Az e'* "Wett belvízi munkálatok "rá- - jaí a komoly vizsgálódás napi:; fevaira 'élléfttfő. hogv a vizek tlvéz*-1 voltak, amelyek azokat is meggyőz sában fosozott erővel haladunk eiöre.» A felvidéki és délvidéki földbirtok- \ ügyek rendezése remélhetőleg a folyó évben eljut a befejezéshez, sőt a mun- j kát Kárpátalján s a visszacsatolt keleti és erdélyi országrészeken is fo- . kozott ütemben megkezdhetik. A zsidóbirtokok keresztény kézre j juttatása terén olyan gyakorlati meg oldásokat hoztak, amelyek a kérdés gyökeres végrehajtását biztosítják. A kisebb zsidóbirtokok nagy része ellenőrzött ingatlanforgalomban keresz, tények kezére jutott, a fennmaradó kis' birtokokat az ONCsA közbenjöttével adják át az arra érdemeseknek. i> Fi M AfiYAROK*ZAÜ C CSÜTÖRTÖK. 1913 február 11. « Ugyancsak a Völkisclier Beobacbter közli prágai tudósítójának azt a jelentését, hojv 8 cseh-tnorva protektorátusban szihtén megtörtént a belső fronl totális nioygosltnsa Gerland diederdonaui körzetvezfctóticlyettes Ilollbrunnban beszédei mondott az ostmarki munkasok előti es többek között a következőket mondotta: •Senkinek sem fog sikerülni elbújni és Az ezen a kisbirtokkalegórián felül ; IW>g|apUinl a totális bábomban. Nt 100 kataszteri holdig terjedő zrédó bir-1 féljen a-nép ettől, mert most mindentokok keresztény kézre futtatását a, fejre sor kerül. Senkitől sem kérdezik' Vitézi Szék végzi azzal a rendeltetés- hogy afear_e dolgozni, mert ramsel, hogv ezek elsősorban vitézek., flenkjnekparancsol a vastörvény. Csak hadirokkantak és náhnnihan érdeme- ; a gaz(lasági szükségszerűség fogja elket szerzettek kézé"* fossanak Ezzel I dönteni, vájjon be kell-e zárni egy róják le a nemzet h-Váíáf azokkal fiz|t.tei vagy sem. Ha egy asszony, szemben akik a honvédelem terén a aki korábban tulfinomnak gondolta legnagvohh áldozatokat hozták Ez 1 , raagat a munkához, most azon a vészempont érvényesül » zsidó birtokok ; jemónyen volna, hogy az utolsó pillamindpn fentegáHáláhan F általában nntban jelentkezhetik önkéntes ápolónői szolgálatra, vagy más hasonnemü i közösségi szolgálatra, csak azért. visszaesés 15 százaléknak felel meg, aminek oka a szállitási nehézségekben ^fi*? fötdbiriokpolitikábnn. rejlik. Előmozdítja a tüzifakérdés meg- Résztétos beszámolója végén oldását az árkérdés rendezése. .Bánffv Dániel annak a törhetetlen 'hog^ "ngJ osszák^ he valamely hadi — Nézetem szerint — folytatta be-1 meggyőződésének adott kifejezést, nofr üzembe, ugy nagyon téveo. Most már « a maffyar gazdatársadalom és njnps önkéntes jelentkezés, most már az ős magvar föld nemcsak, kiállté a háború kemtóv oróbájá1. hanem továbbra is szilárd alanja lesz nemzeti létünknek és jövendőnknek üafltavi ftórtonre \mm a tolvaj fiatalembert, ah! meőtopfa baráfldnah szülei! (A Délmagyarország munkatársától) A szegedi törvényszéken dr. Kozma Endre egye-bivó szentén tárgyalta ifj. Molnár István '21 éves, Margit-utca 22 -/.am alatt lakó pénzbeszedő lopási bűnügyét. A vádirat szerint if.i Molnár tétván a mult karácsony előtti napokban álkulccsal behatolt Lusztig Jenő Mérey-utca 18. szám alatti lakására és onnan egy 2169 pengőt tartalmazó vaskazettát, továbbá egy fényképezőgépet. és egy nikkel karórát ellopott. A vádlott a főtárgyaláson töredelmes beismerést tett Elmondotta, hogy a károsult Lusztig Jenő Lajos uevii fiával hosszabb idő óta jóbarátságban volt és gyakran megfordult náluk. December 20-án délután el fogja lopni a kazettát, mihelyst erre alkalom nyílik. A véletlen kezére játszott a bűnös terv megvalósításában, mert másnap délután barátja elszélalásaiml megtudta hogy szüle nem tartó/ kodnak otthon. Alkulcsot izemet és azzal Lusztigék távollétében he hatolt a lakásba, a sezlon alól előkereste a vaskazettát, amelyben a j kulcs is benne volt és magához vette. Ezenkivül elvitt a lakásból egy, fényképezőgépet, és egy nikkel karórát. Lusztig Jenőné feljelentésére a munkaügyi hivatal jelöli ki a mun kahelyeket. Az ilyén tévesen kalkuláló hölgyeknek elég idejük volt arra hogy tudatára ébredjenek benső kötelességüknek. Ma már nem elegendő, hogy a rádióban nallgassanak a munkaerők erkölcséről előadásokat, vagy szociális tárgyú regényeket olvassanak Most mindenkinek magának keli beállnia a munkába, hogy a saját teljesítménye által biztosítsa a győzelemben való részesedéséi. A nemzetiszocializmus ilyenformán ujabb hatalmas lépéssel halad a szocializmus megvalósítása felé. Megpróbáltatásokból és csapásokból njabb és nagyobk erőt merít' A kórzetvzetőhelyettés ezután követelte a bürokrácia teljes megszüntetését, mert a bürokráciának nincs többé létjogosultsága. A papirhábomik véget kell vetni. Végül kijelentette. hogy a német nép fanatizmusa n«gvobb. mint valaha volt Sztálingrádnál sírt akartak ásni a német nép számára. Sztálingrád azonban a legvégsőbb erők megfeszítésének szimbóluma lesz A Führer sokat vár tőlünk és nem fogjuk csalódásba ejteni azáltal, hogy lágyak leszünk. Az Ilyen snrsdön'ft időkben nem használ sem a pjtyergés. sem a sirás-rivás hanem is felkereste barátját a szülei lakásán és véletlenül tanuja volt annak, j rint a hiányzó pénzt élelemre és miamikor Lusztig Jenő a belső szo házkodásra költötte. megindult a nyomozás és Gyólay László detektív február 4-én elfogta' a forró s7Íy ^ 9Z prös 6kfl1 a tolvajt, akinél a lopott pénzből fejezte be a beszédét a körzetvezető még 2029 pengő 19 fillért megtalál- hfovottes tak, a kár értéke igy 770 pengőre —•. iimiuiunwiw—imij muuw csökkent. A vádlott beismerése szebában a sezlon alól elővett egy vaskazettát és abból bankjegyeket kivéve, nagyobb összeget fizetett ki valakinek. A sok pénz láttára megA törvényszék a beismerésben j levő tolvajt hathavi börtönre és 3 évi hivatalvesztésre itélte. A vádlott és a kir. ügyész az Ítéletben fogamzott benne a gondolat, hogy megnyugodott, a büntetés jogerős. Á német totális mozgósítás Berlin, február 10 Azzal kapcsolat- lék, akik azt nmek, üogy a háború ban, bogy a német birodalmi és kór-1 észrevétlenül elmegy mellettük A közetvezetők. valamint a pártvezetők a'telező munkaszolgálat: jelentkezés és totális hadviselés bevezetése érdekeben megtartott kétnapos értekezletük után megjelentek a Fübrer főhadiszállásán. a Vőikiscber Beobachter ezeket irja: — Az eseményekben súlyos bél kél értelemben is felrázta a néme: népet: a VI. hadsereg hőseire vaió emléke zés által és amaz elhatározás által, hogy most már a még mozgósítható ezreket arra használják fel, hogy a a nem hadifontosságu uztmtk és üz letek bezárása nem jelem önceit. Az a feladatuk, hogy kezébe adják a vezetésnek azokat az eszKözöke . ame lyekkel gyorsan és ütőkepestu tu«i jak megfogni amaz erőket, ameiyek re szükség van e háborúban. Seuai sem kételkedik ma már népünkbe; afelől, hogy ez a háború é.'elbaia harc Ás hogy ugy a nemzet :éle, min minden egyes személy fizikai egzis? tenciája kockán forog Keielen ilya> elienséggei áliunk .szemben, aki ha győzne, minden német életet a ver »ürznvaraba fojtana 1> nái nerr> hei kérdezn cs tétovázni, ütmein esas cseiwvedr.i lebeL Amig Oh alszik t Darmol dolgozik. Nyugodt' jlvását nem zavarja, mágia meghozza reggelre az enyh* és fájdalmatlan kiürülétL SS sEEEsa Az idén is megrendezik a debrecen' nyári egyetemei Debrecen, tebruar 19. A debreceni ryári egyetem intézöbizol'.saga elhatározta, hogy a háborús viszonyok ellenére ebben az évben ÍH megrendezi a szokásos augusztusi nyári egyetemét. 'MTI) 18-30 eves erüs •eres az lljszegedf .entkezhi naponta a Kend • gyár. JedélOlŰlti órákban lehet a gvai irodájában m: