Délmagyarország, 1943. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1943-01-09 / 6. szám
Tízltónapl börtönre es 6600 pengő pénzbüntetésre ítélteti a rezgaiic ntalvanqohhal panama ző vendéglőst (A Délmagyarország munkatársá *6l) Pénteken délelőtt tartotta meg a folytatólagos főtárgyalást dr. TJjvári István törvényszéki biró abban az árdiágitási ügyben, amelynek vádlottja Liliom Károly ismert szegedi vendéglős. Mint ismeretes, Liliom a rézgálicntalványokkal panamázó Vezér Ernő, volt városházi irodaigazgatónak volt a társa, ő helyezte el a gazdáknál jó pénzért azokat az utalványokat, amiket Vezértől különféle természetbeni juttatások ellenében szerzett. , A deeembor 16-án tartott legutóbbi főtárgyaláson a bíróság a vádlott védőjének előterjesztésére elrendelte Liliom Károly elmeállapotának megvizsgálását. A mai folytatólagos főtárgyaláson az orvossaakértők élőszóval is előadták azt az írásban már beterjesztett véleményüket, hogy Liliom Károly semmiféle szabad, akaratát korlátozó elme-, vagy idegbajban nem szenved, következésképpen tehát teljesen beszámítható. Ezután ttjabb tanukat hallgatott ki a bíróság. Minthogy nyolc tauu tett vallomást a pénteki tárgyaláson ós valamennyien egyértelmüleg az vallottak, hogy Liliom Károly kilónként i és S pengőért árusította a rézgálicutalványokat. Hu ez, ötven és száz kilogram permetező anyagot juttatott, igy egy-egy . gazdának, de volt olyan, akinek I természetben szolgáltatta ki a résgálicot, az 1 pengő 90 filléres maximális ár helyett 6 pengő Í0 fillérért és még ennél is drágábban, 7 pengő 90 fillérért. A bizonyítási eljárás befejezése után dr. Újvári biró Ítéletet hirdetek Ebben bűnösnek mondotta ki Liliom Károlyt egyrendbeli folytatólag elkövetett árdrágító visszaélés bűntettében és ezért tizhónapi börtönre, mint főbüntetésre, továbbá 3000 pengő pénzbüntetésre és háromévi hivatalvesztésre Ítélte és kötelezte az eladott utalványokért befolyt összegeknek, mint el nem kobozható bűnjel értékének megtérítése eimén 2000 pengő megfizetésére. Külön 1000 pengőt ítélt meg a bíróság, mint a kincstár Javára fizetendő vagyoni elégtételt Liliom Károly ós védője, dr. Kup László semmisségi panaszt jelentett be az ítélet ellen, mert nem vétségnek, hanem bűntettnek minősítette a bíróság a cselekményt Egyébként mindketten enyhítésért is fellebbeztek. Dr. Szarvas János ügyészségi alelnök a vád képviseletében súlyosbításért jelentett be fellebbezést, igy az árdrágitási üggyel rövidesen a tábla is foglalkozik. Kinevezések az egyetemen, töiskotan, egyen tanintézeteknél es az OTI-nál Visszautalta a tábla a törvényszékhez egy gondatlanságból okozott emberölés miatt elitélt orvos bűnügyét (A Délmagyar ország munkatársától) Dr. Mattyasovszky Lajos 54 éves jánoshalmi orvost a bajai törvényszék a mult óv október 19-én tartott főtárgyaláson gondatlanságból okozott emberSies vétségéért egyévi ós nyolchónapi fogházra, továbbá 1000 pengő pénzbüntetésre ós orvosi gyakorlatának kétévi időtartamra szóló felfüggesztésére ítélte, mert bizonyítottnak vette, hogy az orvost snlyos gondatlanság terheli egy által operált betegnek, a 68 éves Tóth József földművesnek vérmérgezésben való elhalálozásáért. Az orvosszakértők véleménye szerint Tóth József halála az operációval kapcsolatos fertőzésből eredő általános vérmérgezés következtében fellépett szivbéuulás volt. A törvényszék nem is vizsgálta azt a kérdést, hogy az elhalt is hozzájárulhatott-e esetleges könnyelműségével, vagy mulasztásával a vérmérgezés előidézéséhez, mert ez a körülmény sem mentesitené az orvost a büntetőjogi felelősség alól, tekintve, hogy az elhalt felesége a beteg operáció utáni rosszullétét többször is közölte az orvossol, Mattyasovszky azonban ahelyett, hogy felkereste volna betegét, Budapestre utazott A törvényszék mérlegelte azt a körülményt, hogy jogosultan végzett-e az orvos sebészi műtétet, tekintve. hogy egy régebbi ügyből kifolyólag a szekszárdi törvényszék bajai kirendeltsége még 1931k*n magzatelhajtás büntette miatt hathavi börtönre és ötévi hivatalvesztésre itélle és a mellékbüntetés határideje még nem telt le akkor, amikor az operációra vállalkozott A törvényszék ebben a kérdésben arra az álláspontra helyezkedett hogy az orvos, ha nem is jogosultan, de orvosi funkciót végzett é* ezért büntetőjogi felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatással összo nem egyeztethető magatartás egyébként is kimeríti a hanyagság fogalmi körét ezért szabta ki rá a törvényszék a büntetést Fellebbezés folytán pénteken tárgyalta a szegedi ítélőtábla Elemytanácsa az ügyet és ugy döntött hogy a törvényszéket a bünper újratárgyalására utasítja. Ez az uj eljárás során k kell kérni az Országos Igazságügyi Orvosi Tanács szakvéleményét és a törvényszék ennek a szakvéleménynek a figye lembevételével kell, hogy meghozza <17 "tételét. Haiáios ítélet Marosvásárhelyen Marosvásárhely, január 8. A marosvásárhelyi ítélőtábla halálra ítélte Szabó Miklós nevű cigányt, aki egy 71 éves koldust 1908-ban két fejszecsapássai agyonütött és kirabolt Az itélct ném jogerős. (MTI) Cipeszsegédeket bakkancsbekötéshez azonnali belépésre felveszünk Délmagyarországi cipőgyár, Szegeit Berlini-körűt 7. 343 Budapest, január 8. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a külső kezelési szak létszámába a 127. sz. státus alapján Skultétky Margit szegedi királyi tanfelügyelői dijnokot, Nagy Mihály János szegedi királyi taníelügyelői dijnokot jelenlegi foglalkozási helyükön való meghagyása mellett ideiglenes minőségű kezelővé, a külső kezelési szak létszámába a 127. sz. státus terhére özv. ZeJha Aladárné Jankovich Erzsébet szegedi irodatisztet a 9-ik fizetési osztályba irodafőtisztté kinevezte. Tézsy Ferenc gondnoki címmel és jelleggel felruházott 8-ik fizetési osztálybeli gondnokot segédgondnokká a 8-ik fizetési osztályba, Tollinger Imre helyettes mérnököt egyetemi főruér nőkké a 8-ik fizetési osztályba, Magyar László gondnoksegédi cimmel és a 9-ik fizetési osztály jellegével felruházott gazdasági hivatali tisztet (gondnoksegéddé a 9-ik fizetési osztályba, Sontai József gazdasági hivatali segédtisztet gazdasági hivatali tisztié a 10-ik fizetési osztályba, Szentirmay László gazdasági hivatali segédtisztet gazdasági hivatali tisztté a 10-ik lízej tési osztályba, Szőnyi György gazda• sági hivatali gyakornokot gazdasági hivatali segédtisztté a 11-ik fizetési osztályba, Dubrauszky Jenő gazdasági hivatali gyakornokot gazdasági hivatali segédtisztté a 11-ik fizetési osztályba, Hetényi Antal gazdasági hiva tali gyakornokot gazdasági hivatali segédtisztté a 11-ik fizetési osztályba, Bárkányi Illés gazdasági hivatali dijnokot gazdasági hivatali gyakornokká, a Horthy Miklós-tudományegyetem gazdasági hivatalához Szilágyi Sándor egyetemi dijnokot raktárnokká a 11-ik fizetési osztályba kinevezte. Df. Lipka István egyetemi magántanár adjunktust a Horthy Miklós-tudományegyetem matematikai és termé, szettudományi karának geometriai tanszéke mellé intézeti tanárrá a 8-ik fizetési osztályba, dr. Farkas 1, Gyula egyetemi magántanár adjunktust a Horthy Miklós-tudományegyetem orvoskarán a törvényszéki orvostani intézet mellé intézeti tanárrá kinevezte. Kocsis Jenőné dijnokot a külső kezelési szak (126. számú státus terhére) létszámába a szegedi polgári iskolai tanárképző főiskolához gyakornokká kinevezte. Arató Adám szegedi tanítóképző intézeti helyettes tanárt a királyi katolikus tanítóképző intézeti tanárok lészátnába jelenlegi szolgálati helyén rendes tanárrá, dr. Márton György és dr. Bartos Imre szegedi m. kir. középiskolai tanárképző intézeti gyakorló gimnáziumhoz szolgálattételre beosztott tanárt az állami gyakorló gimnáziumi tanárok létszámába gyakorló gimnáziumi tanárokká. Vass Rezső szegedi m. kir. állami felsöipariskolai, Monti Ottokár szegedi m kir. állami felsöipariskolai szakiskolai niühclyoktató gyakornokokat állami Ipariskolai segédroühelyoktatókka a 11-Ut fizetési osztályba. Szélpál István és Székeny József állami ipariskolai helyettes tanárokat a szegedi állatni Horthy István vegyiipari középiskolához, Gérec/ GaSzton állami ipariskolai helyettes tanárt a szegedi m. kir állami Horthy István veaviipari középiskolához rendes tanárrá kinevezte. Vigb Joó Klára Szcged-szatymazi mezőgazdasági népiskolai állami helyettes gazdasági szaktanítót állami gazdasági szaktanítóvá, Peötz Erzsébet és Kiss Klára szegedi alsóköz ponti, Torontál Jinosné Vénihger Iza bella felsőkőzponti, Fráter Zoltá" szatymazi, Németh Álioza Eszter röszkei mezőgazdasági népiskolába beosztott állami helyettes népiskolai tanítókat állami népiskolai tanítókká kinevezte Hubai János szegedi tanügyi titkári cimmcl és jelleggel felruházott tan ügyi segédtitkárt a 7-ik fizetési osztályba tanügyi titkárrá, dr. Yentilla Sándor szegedi központi tanügyi sogédíogalmazót a 9-ik fizetési osztályba tanügyi fogalmazóvá kinevezte. Dr. Apró István főiskolai gyakornokot jelenlegi szolgálati helyén val« meghagyása mellett a szegedi Horthv Miklós-diákotthcuiioz állami reods»rü 10. fizetési osztályhoz menzaveze tővé kinevezte. Nagvmajthényi Sándorné Tóth Jolán szegedi siketnéma intézeti helyettes tanárt gyógyítva nevelő iskolarendes tanúrra kinevezte. Schleicher Lajos szegedi állam.' gyakorló polgári iskolai. M. Szabó László szegerii II. kerületi állami pol gári fiúiskolái, dr. Simon Józsefné Szilágyi Mária ti. kerületi állami polgári iskolai, Kollár Ferenc szegedi U kerületi állami polgári fiúiskolái, Blazsek Károly szegcdi II. kerületi állami polgári fiúiskolái, Schaden Valéria szegedi állami gyakorló polgári iskolai, Karakasevics Károly szegedi lí kerületi állami polgári iskolai, dr Kari Istvánné Batky Sarolta a szegedi II. kerületi állami polgári fiúiskolái, dr. Kiss Imréné Bányai Márta szegedi II. kerületi állami polgári fiúiskolái helyettes tanárokat állami polgári iskolai rendes tanárokká kinevezte. Nagy Ernő szegedi II. kerületi álla! mi polgári fiuiskolálioz beosztott róikusi állatni népiskolai rendes tanítót beosztási helyén való meghagyása mellett poglúri iskolai rendes tanítóvá, Török Sándorné Mann Mária szegedi, Simsay Lstván szegedi szatyaiaz? állami népiskolai tanítókat 1943. ér: január 1-i hatállyal a hetedik fizetés: osztály harmndlk fokozatába, Bátfaor István szegedi. Perjési Sándor szegedvárhelyi, Bugvinszky Margit szeged? baktói állami népiskolai helyettes t* ! uitókat rendes tanítókká kinevezte. I A középiskolai tanszemélyzet létszáj inába Csonka Mihály szegedi bogyós ' (anitórendi gimnáziumi igazgatónak * tanügyi főtanácsosi gimnáziumi itfhxgatói címet adományozta A m kir. belügyminiszter AZ ORSZÁGOS TÁRSA DALO SÍÉI ZT081TÖ INTÉZETNÉL a fogalmazási, műszaki és biztosítómatematikai egyesitett szakon dr. Sába Thököli József fogalmazót :» S-ik fizetési osztályba segédtitkárrá, dr Szabó János, dr Somogyi KorschiU ArpádL dr. Züdi Ernő, df. Czelesz Ferenc, dr. Bálint Árpád szegődi fogalmazógyakorr.okokat a 10-ik fizetési osztályba ideiglenes minőségű segédfogalmazókká kinevezte. A középfokú biztositási statisztikai szakon Tóváry István, dr. Horváth Dezső/Pataky Tibor, dr. Ocskay Kornél biztosítási II. osztályú főfelügyelői cimmel és jelleggel felruházott biztosítási felügyelőket a 7-ik fizetési osztályba biztosítási II. osztályú főfelügyelőkké kinevezte. Török Zoltán biztosítási gyakornokot a 11-ik fizetési osztályba biztosítási segédellenörré, a számvevőségi szakon Honti József számtisztet a 10-ik fizetési osztályba számellenőrré, Gébór József számgyakornokot a 11-ik fizetési osztályba ideiglenes minőségű számtisztté kinevezte. Az alsófoku biztosítási szakon Sey Lajosné Bosznai Ilona kezelőnőt, dr. Baló Imréné Vadai Piroska. Sárkózv Pál, Király Mária, Lantos József dijnokokat a középiskola négy osztályának elvégzéséhez kötött állású állami gyakornokok részére megállapított illetménnyel ideiglenes minőségű elsőfokú biztosítási gyakornokokká kinevezte. A kezelési szakon Kelemen János Irodnsegédtisztet a 10-ík fizetési osztályba irodatísztté kinevezte. (MTR