Délmagyarország, 1943. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1943-01-27 / 21. szám
— B&lufti Bálin* emlékeztén. A Tömörkény Irodalmi Kör a városhaza közgyűlési termében 1943 február 2-án, kedden délután S órai kezdettel tartja meg, Balassi Bálint emlékezetére, felolvasó ülését a kővetkező sorrenddel: Dr. Némedy Gyula főtitkári megnyitója: 'Balassi Bálint napjainkban* címmel. Chorba Tibor festőművész előad: 'Balassi Bálint lengyel kortársai között* cimrael. (Székfoglaló.) Horkits Erzsébet Balassi Bálint verseket ad elő. Dr. Telbisz István 'Szomszédok a tőrvényben* cimü elbeszélését felolvassa dr. Hajnal István. Szilassy Lajos verseiből ad elő. (Székfoglaló.) Zárószavak. L&kásfosztogatási ügy a tábla előtt, A szegedi tőrvényszék Currytanácsa kedden tárgyalta Schnaufer Sándor és társai njvidéki lakosok lopási bűnügyét A mult esztendőben Schnaufer Sándor újvidéki biztositási ügynök több társával kifosztotta azokat a lakásokat, amelyek a magyar honvédség bevonulása után megüresedtek. Az újvidéki törvényszék Schnaufer Sándort 2 évi és 6 hónapi börtönre ítélte 6 rendbeli lopás bűntettéért, társát, Gyarmati László cipőfelsörészkészitőt pedig tulajdon eltei kihágásért 21 napi elzárással sújtotta. Ugyanakkor hivatalos hatalommal való visszaélés cimén Keserű Béla volt rendőrt 3 évi fegyházra, Bulla Ferenc és Dobai Ferenc rendőröket 7 —7 hónapi börtönre, Purás György volt rendőrt ő hónapi börtönre Ítélte ugyancsak hivatalos hatalommal való visszaélés bűntettéért, mert a rendőrök elfogták ugyan a lakásfosztogalófeat, de később önhatalmúlag szabadon engedték. Az újvidéki törvényszék ítéletét valamennyi vádlott megfellebbezte. A tábla Cnrry-tanácsa a keddi tárgyaláson felülvizsgálta a beadott semisségi panaszokat és ngy döntött, hogy Ítéletét február 1-én hirdeti ki. _ Rendkívül elszaporodtak SzegeSex a kerékpárlopások. Hétfőn este G. Zoltán, Polgár-utca 20 szám alatt lakó üatalembci jelentette a felsővárosi rendőrügyelelen, hogy ellopták a kerékpárját. G. Zoltán a Római-körűt 2L számú házban volt egy ismerősénél és a gépét a kapu előtt hagyta, gondosan lezárva. Amikor kis idő multán visszaérkezett az utcára, a kerékpárnak már hűlt helye volt. A kerékpártolvaj a gépet valószínűleg a vállára vette és igy vitte el, de meglehet az is, hogy hivatásos kerékpártolvajok működtek ezúttal is és a lezárt kerékpárt előbb felnyitották és elszáguldottak azon. A tolvajlás hétfő este fél 7 és 7 óra között tőrtént. Az ellopott kerékpár újonnan volt festve piros szinre, kék csíkozással. Benhor gyártmányú, a gyári száma: B. !0<8. G. Zoltán, a kerékpár károsultja szegény ember, akinek foglalkozásához elengedhetetlenül szüksége volia a kerékpárjára. A károsult és a rendőrség is kéri mindazokat, akik az ellopott kerékpárral kapcsolatosan dalaim felvilágosítást tudnának adni, a rendőrségen jelentsék azt. A nyomravezetőt G. Zoltán pénzjutalomban kivánja részesíteni. — Szegeden is éppúgy, mint más városban — egyébként napirenden vannak a kerékpártolvajlások. Nap-nap után mindtöbben jelentik be a rendőrségen, hogy ellopták a kerékpárjukat. A jelek szerint megszervezett kerékpártolvajbanda garázdálkodik a városban és a pillanatra őrizetlenül hagyott kerékpárokra rávetik magukat. Gyakran a kerékpár vázát pár nappal később valamelyik elhagyatott ntcában megtalálják. a tolvajbanda tagjai csak a gumikat szerelik le a gépekről és a vázaktól szabadulni igyekszenek, mert az könnyen elárulná őket A rendőrség erélyes nyomozással igyekszik a kerékpártolvaj társaságot leleplezni és akiket elfognak, szigorú büntetésekkel veszik el a kedvüket attól, hogy a szegényemberek kerékpáját ellopják. Nagyon is indokolt a szigorú büntetés, mert hiszen a szegény embernek a foglalkozásánál fontos kereseti pszköze ma már a kerékpár. — Feloszlatták a battonyai szombatos szektát. Makóról jelentik: A belügyminiszter még 1939 decemberében betiltotta az összes vallásos szekták működését, igy a Jehova Isten tanúi, Pünkösdisták és a Szombatosok működését. Ennek ellenére Battonyán a szombatisták titokban működést fejtettek ki s az egyik prédikátoruk lakásán összejöveteleket, istentiszteleteket tartottak. A szombatot megünnepelték, vasárnap pedig mint az egyéb hétköznapokon, dolgoztak. A miniszteri rendeletnek szerzett érvényt* most a battonyai csendőrség, amikor házkutatást tartott Rosu Frigyes és Vasvári István prédikátorok lakásán, ahol jó kocsideréknyi bibliát, propagandairatot és röplapot foglalt le. Megállapította azt is, hogy a szektának a faluban 14 működő tagja volt, akik szombatonkint Rosu lakásán gyűltek össze és istentiszteleteket tartottak. A csendőrség a szekta tagjai ellen a honvédelmi törvénybe ütköző vétség cimén eljárást indított, a lakáson lefoglalt iratokat pedig elkobozta SPORT Magyar cyorskorcsolyázók siker© a larintia; nemzetközi sporthéten Klagenfurt, január 26. A karintiai nemzetközi téli sporthetet most bonyolították le A versenyen a magyar gyorskorcsolyázók is résztvettek., 500 méteren 1. Kilián Budapest 46.2, 2—3. holtversenyben Bereknyei (Budapest) és Blass 47.4. 6. Kiss (Budapest) 48.5. 1500 inetereu 1. Kilián (Buoapes 2:31.4, 2. Pajor (Budapest) 2:32.1, 24. holtversenvben Bereknyei és Kitt 2:35.9. 3000 méteren 1. Pajor (Budapest 5:24.3, 2. Egerland 5:36.3, 3. Jürge í perc 36.2. 5. Kiss (Budapest) 5:42.3 Gazdag programo* dolgozott ki 1943-ra a SzVSE atlétikai sza.<oszta»ya 5 zin h a TL A színházi iroaa közieményet HETI MG SOR: Szerdán este: Idegen asszony (1. és IL bemutatóbérlet. Lázár Mária felléptével. Mérsékelten felemelt helyárak). Csütörtök délután: Aranysárga faievél (Katonaelöadás Filléres helyárak). Csütörtök este: Idegen asszony (Abérlet. Lázár Mária felléptével). Péntek este: Idegen asszony (Bérletszünet Lázár Mária felléptével). Szombat délután: Ahogy tetszik (ifjúsági előadás. Filléres helyárak) Szombat este: Mágnás Miska (Tisztviselőbérlet). -foOoMa este Lázár Máriával: idegen aszszony. Ma este 1. és II, bemutatöbérletben kerül szinre az idei szinház1 évad egyik legnagyobb prózai sikere, az Idegen asszony, mely iránt városszerte igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. A nagy érdeklődés mindenképpen érthető, mert a főszerepet Lázár Mária, a kitűnő prózai színésznő, a magyar filmek egyik legtöbbet foglalkoztátott sztárja alakítja, akinek ebben az érdekes szerepben kirobbanó sikere volt. Az Idegen asszony meséiét Vándor Kálmán a délvidéki megszállás történelem napjaiból vette. írni csak fokozza a darab érdekességét. Lázár Mária mellett Völcsev Rózsi, továbbá Horváth Mária. Nagv Anna Ruttkav Mária, Szegedi Szabó István. Ladányi Ferenc, dr. Várady Szabolcs, Szapárv Sándor, Miskev József, Bató László, Bakos Gyula, Szemethv Endre, Lukács Ede. Varga József és Sorr Jenő alakitja a főszerepeket. A mai bemutató előadáson minden valószínűség szerint megjelenik a szerző is. Az Idegen asszony a mai bemutatón kivül csütörtökön este A-bérletben. pénteken este bérletszünetben szerepel a játékrenden. A nagy érdeklődésre való tekintettel jegyekről ajánlatos előre gondoskodni. Mérsékelten felemelt hel várak. Szombaton este a régi szép operettfelújítások sorozatában a kitűnő muzsikájú Mágnás Miska keriil szinre tisztviselői bérletben. Vasárnap délután: Donna Diana, zenés vígjáték. Elsőizben mérsékelt helyárakkat. Jegyekről ajánlatos előre gondoskodni. Hétfőn a Kormányzóné öfőmélfősiísra akeióiii keretében a hadbavonultak itthonmarad ot íjainak felsegélyezésére ünnepi előadás, melynek tiszta jövedelme az akcióra mecv Szinre kerülMágnás Miska. Hazafias kötelességei teljesít, aki az előadáson résztvesz Jetsyek már vélthatók. A SzVSE atlétikai szakosztalya Bán Mihály szakosztályvezető elnóklésével ülést tartott. Az értekezle' ten csaknem teljes számban jelentek meg a szakosztály tagjai, hogy megbeszéljék az 1943. évi programot A szegedi vasutas atléták az clumlt évben is igen szorgalmasan és eredmé' uyesen dolgoztak, több versenyt rendeztek, még többöm vettek részt és azokon jó eredményeket értek el, amit a MASz^ttak és a déli kerületnek a Délmagyarország által közölt erőlistája is bizonyít. A mostani értekezlet célja az volt, hogy megbeszéljék: 1943-ban még nehezebb keretek között, még eredémnyesebben fejtse ki működését az atlétikai szakosztály. Bán szakosztályvezető, valamint Kakuszi Ferenc, a lelkes intéző és edző Márciusra halasztották a délkerületi asztalitenisz bajnoksago* A Délmagyarország ióbbizbt-u uug írta, hogy a délkerületi asztali leuisz bajnokságot az idén az UTC rendezi meg Szegeden. Ugy volt. hogv februárban tartják a bajnoki versenyt, erről az időpontról azonban le kellett mondani, mert a Tóth-vendéglö nagytermét, ahol a versenyt rendezni akar! ták és ahol az UTC edzéseit tartja, más célra igénybevették. Most. amint •Péterfi Béla asztali teniszszakosztályi vezetőtől értesülünk, az UTC kibérelte tréning céljaira a szőregiuti Haska-vendéglő nagytermét, újból megkezdte edzéseit s itt rendezi majd meg a bajnoki viadalt is. Az edzést továbbra is minden hétfőn, szerdán es pénteken tartják. A szakosztályvezető ezúton is felhivja a versenyzőket: a tréningeken pontosan és teljes számban jelenjenek meg. hogy a bajnoki viadalra, amelynek uj dátuma március közepének valamelyik napjára esik, jól felkészülhessenek. A bajnokság nagy tétért megy. mert a győztes nemcsak a bajnoki cimet nyeri el. hanem bekerül a Nemzeti Bajnokságba. A szegcdi kerületi bajnoki viadal külön eseménye lesz, hogy ezalkalommal Szegedre jön a teljes magyar váIpgab'tt bemutató mérkőzések tartására. ~«Oo— X A szegedi NB-csapatok keddi edzése. A Szeged kedden délután a meglehetősen alacsony hőmérséklet ellenérc a szabadban tartotta meg edzéseit. A programon futás és kondíciógyakorlatok szerepeltek, majd rövid kétkapus tréning következett Pataki edző vezetésével. Az edzésen Ifi futballista vett részt. Lakat még nem érkezett vissza Szegedre a karácsony: vakációjáról. Érkezését elsejére várják. _ Az SzTK a Hunvadi-'téri pálya tribünalatti helyiségében tartott kondicióedzést, majd labdegvakorl-itokat Fehérvári edző és Almás Gyula vezetésével. Ezen a tréningen mar a felsüiparisták is résztvettek _ A Vasutas is elkezdte kedden Berkessv Elemér uiegnesz-í-^s lormajabau vezették ik az értekezletet, az előadott tervekhez csaknem minden jelenlevő hozzászólt. Végeredményben elhatározták, hogy a SzVSE atlétagárda lehetőleg minden országos, kerületi és vasutas-liga versenyen részt vesz ebbeu az évben Elsősorban arra törekszik, hogy * versenyeken jó eredményeket érjen ei. de a tömegsporiolásra is súlyt kíván helyezni ezért jelenleg 42 versenyző bői álló atlétagárdáját uj, fiatal tehetségek toborzásával legalább kétszeresére emeli. Igy nemcsak az ifjúság nevelésének célját szolgálják, hanem az élgárdát is nj tehetségekkel gazdagítják. Tavasszal, mihelyst *r idő engedi, megkezdik edzéseiket Kakuszi, Juhász és Kocsmár edzők íezetésével. irányítása mellett edzéseit. Először • jol fűtött teremben kondicióztak a fut nudisták, majd a szabadban néhány ,;ört futottak. X A Sz VÖK választmánya. Köio*iti tegnap a Délmagyarország a SzVSE vasárnap újonnan megválasztott tis*tikarát. Amint jelentettük, 40 tag* választmányt is választottak. A választmány tagjai a következők tettek: Agócsi András, Bokor Ferenc, Baka esi Béla, Bakai József, Bán Mihály, Bánheg}-i Lőrinc. Beke József, Bérezi József, Bodnár János, Borbély Dénes, dr. Bózsó Tibor, Csamangó Henrik, Cseh Ferenc, Denk Ferenc, Dobé László, Faragó Géza, Farkas István II., Gál Jakab, György László, Huny* Árpád, Keresztély Mátyás, Kiss István, Lantos József, dr. Oroszi János, Papp Gyula, Pogány vári Sándor, Sági Jenő, Sándor Imre, Spányi Ernő, Szabó Ferenc, Jávor Géza, Szilád i Sándor, Szombathelyi Endre, Szomjas Károly, Szigeti Kálmán, Tombácz István, Váradi Pál, Vezér Dezső, Vincze László, dr. Wáhl Ernő. Választmányi póttagok: Asztalos István. Gál Gáboi Kazsa Pál, Virág Imre. Makra Mikálv, B. Tóth Sándor. X Megjelent as MUSz 1942-es évkönyv©. Fehér J. István alelnök, » vidéki bizottság elnökének szerkesztésében és felelős kiadásában most jelent meg a Magyar Uszó Szövetség (évkönyve. A gazdag tartalmú füzetbe számol a szövetség mnlt évi munkájáról, amely a könyv tanúsága szerint is a viszonyokhoz és körülményekhez képest gazdag és jólvégzett munka , volt. Az évkönyv közli a Horthv-kupa fényképé! azzal a megjegyzéssel, hogy a kupa 1942-ben végleg a déli kerület tulajdonába ment át Az el mult évi bajnoklista, sok szakcikk leszi még érdekessé a könyvet. X Hulmán József az Alföldi kerűtet intézö-esyesbtrójának előadója. A Délmagyarország keddi számában beszámoltunk az alföldi labdanigókerület újonnan kinevezett tisztikaráról. Tévedés folytán azt irtuk, hogy az intéző-egvesbiró előadója Hódi Miklós, holott Hódi, amint ugyancsak megírtuk, a fegyelmi egyesbiró előadója. A? intéző-egycsbtró előadója Hulmán Jé zseí. az jű©OTA Jtivál<L§Stt4rii:bw W*