Délmagyarország, 1942. december (18. évfolyam, 273-296. szám)
1942-12-04 / 276. szám
.Sze osgyor •asárnapi NB I. mérkőzés jegyei •Iffrétetl kedvezménnyel este 6 óráig a Délmagyarország jegyirodában. SP0H Változások a Szeged csatársorában A SzVSE máris őszi bajnok Az idény utolsó NB L osztályú "mérkőzését jelentőségének megfelelőén .nagy érdeklődés Mőzi meg Szegeden és minden összeállítási gondokon túlmenően, derülátó hangulat tapasztatható az egész vonalon. Ennek a derűlátásnak megvan a magyarázata, mirt ahogyan meg volt az oka a Törekvéstől elszenvedett vereségnek. Amikor magyarázattal akarunk szolgálni, nem a realitásra alapozunk, hanem a fútdia libabonára, amely ezúttal a szeged" í'ker mellett szól. Ahogyan a Törekvés ellen a Szeged, a Szeged ellen a Diósgyőr nem'tud mérkőzést nyerni. A legutóbbi két találkozón fölényesen győzött a szegedi csapat; a Femes•vári-köruton érdekes, változatos küzdelem után biztosan nyertek a pirosfehérek, pedig nagyon akartak a diósgyőriek és jól is futballoztak Hiába a kabala ellen nem lehet nyerni.. Remélni lehet, most is igy lesz, mert a Szegednek feltétlenül meg keü szerezni a tizedik pontot. A Diósgyőr ellen csütörtökön tartották utolsó előkészületüket a pirosfehérek. Ezúttal i ; a SzVSE vet játszottak edzőmérkőzés! a Temesvánköruton. A SzVSE ben a séiültek és a betegek ellenére derülátó a hangulat a kábclgyáriak ellem mérkőzéssel kapcsolatban. Ennek megvan az oka. hiszen a piros-kékek olyan biztosan sebb változások nem vá; hatók, a Jelek legalább is erre engednek következtetni, ~*X Tinin Metzler-veretet kapott A MASz illetékes bizottsága kijelölte azokat az atlétákat, akik az egyesületi bajnoki versenyeken a legjobban szerepeltek, illetve a legjobb eredményeket érték el. Azok az atléták, akik a legjobban szerepeltek, megkapják a Metzler-veretet. A névsorban egyetlen szegedi atléta szerepel; Tima, de őis a kolozsvári egyetem szineit képviselte a küzdelemben. Tima az országos 100 méteres bajnokság megnyerésével érdemelte ki az értékes veretet. Tima — amint ismeretes — 10.9 másodperces kitűnő idővel nyerte meg a legszebb atlétikai számot. X Evezőedzőt kapnak a szegediek. A Magyar Evezős Szövetség rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen több fontos bejelentés hangzott .el. Bennünket, szegedieket különösen az a bejelentés érdekel, bogy a jövőben a MESz négy edzőt szerződtet. Az edzők a vidéki evezőssport fellendítésében fognak közreműködni. Természetesen Szeged is kap edzőt és máris bizni lehet abban, hogy valamikor országoshirü szegedi evezőssport ismét elfoglalja régi helyét a rangsorban. X December 13: Szeged—Újvidék vezetik a táblázatot, hogy első helyű- Magyar Kupamérkőzés Újvidéken. Jeket még abban az esetben sem Iciiet > lentette a Délmagyarország, hogy az tőlük elvenni, ha történetese^ veresé- xB L osztály őszi idényének béfeje. kejj já{SJ,anj a Magyar Kupa legközelebbi fordulóját. A forduló terminusát most állapították meg a szövetségben és ennek az az érdekessége, hogy közvetlenül a bajnoki meccsek lezárása utáni vasárnap kerülnek sorra a küzdelmek és ezekbe már az NB T. osztályú együttesek is bekapcsolódnak. Tekintettel arra, hogv a Sze.ged még 'benne van< a versenyhe, ő is pályára lép és december 13-án az TTAC-cal, Újvidéken méri ö«sze erejét. Ezen a mérkőzésen a Szeged revansot vehet a 2:3 arányú szegedi bajnoki vereségért.. s get szenvednek vasárnap Budapesten A SzVSÉ-vel közösen rendezett csütörtök délutáni edzőmérkőzést a Szeged nyerte meg 6:2 (2:1) arányban. A gólokat Kalmár (2), Török (2), Vörös] Báló, illetve Bakos (2) rúgták. Nagy ágyban fekvő beteg, H a ran-gozó pedig sérült, ők ketten tehát nem vettek részt az edzésen. A Vasutasból Tihanyi hiányzott. Markovics Szilápd a Szeged vasárnapi felállítására vonatkozólag híj.'lentette, hogy a csatársorban változások várhatók. Amennyiben Nagy és Harangozó vasárnapig nem jön rendbe, a csatársor igy alakul: Báló, Kovács II., Kalmár, Vörös, Török. A Vasutas összeállítása attól függ, hogv a kiállított Sajtos I. és Sebők játszhatnak-e. » « A Szeged—DiMÁVAG NB I. osztályú bajnoki mérkőzés Jegyeit Szombat este fi óráig árusítja a DélmaIgyarország jegyirodája. —oOo— X Az UTC csütörtöki edzése. Az ujszegedi együttes csütörtökön kiadós edzést tartott a Liga-utcában. A Bácsalmáson szereplő csapatot még nem állították össze, erre valószínűiig pénteken kerül sor. Az összetétel Palotás és Széli elfoglaltságától függ PO' X Az SzTK a Topolya ellen a Hunyadi-téren. A kék-fehérek csütörtökön edzést tartottak a Hunyadi-téri sporttelepen, hogy megfelelő felkészültségűk legyen a vasárnapi Topolya elleni mérkőzésre, amellyel bezárják az idényt. Annak ellenére, hogy helyzetükön pillanatnyilag nem tudnak változtatni győzelem esetén sem, mindent elkövetnek, nogv felzác'tózzanak a középcsoporthoz, amely ől nem sok pont választja eJ őket. Bizni kell fe csapatban, amely mindig megállotta helyét, amikor ? legkritikusabb helyzetben v©!+. A csapatösszeállítás föX Kitűnően szerepeltek a szegediek és a makóiak a bajai válogató ökölvívó leventeversenyen. A Baján megrendezett válogató ökölvívó leventeversenyen, amelyen a szegedi hadtest képviselői léptek szorítóba, kitűnően szerepeltek a szegedi és a makói bokszolok. Szereplésük várakozáson felül sikerült és ezzel ismét elindulhat a szegedi ökölvivósport azon az uton, amelyen néhány évvel ezelőtt olyan pompás eredményeket ért el. A szegediek és a makóiak a következő eredményeket érték el: könnyűsúly: 1 Rácz (Makó), közéjjsuly: 1. Fodor (Szeged), kisnehézsúly: t. Varga (Szeged), nehézsúly: 1. Kotormány (Makó), —oQo— NB III. osztály (Alföldi csoport) 1. Ujszegedi TG 12 10 1. 1 53:14 21 2. Bajai TISE 3. Temerini TC 4. Bácska 5. B. MÁV 6. ZSE 7. UVAK 8. Bezdán 9. MAK 10. MTE 11. ZTK 12. Szabadkai SE 13. Szentesi MAV 13 12 12 13 12 12 12 lött a futtiallsaakoíztájv dönt külőiiö-. 14. Bácsalmás 12 5 12 4 12 2 12, 2 12 2 12 1 X Az UTC csapata Budapest asztali teniszbajnoki versenyén. Vasárnap, hétfőn és kedden rendezik meg Budapest bajnoki asztali teniszversenyét. A küzdelemben résztvesznek az ÚTC versenyzői is, akik inkább a II. osztályú számokban indulnak, X A szegedi egyetemisták újvidéki asztali teniszveresége. Az NB L e» tályu bajnoki küzdelmek során < SzEAC asztali teniszcsapata legutóbb Újvidéken játszott a jóképességü UKOB ellen és 2:9 arányú vereséget szenve* dett 7 3 3 29:18 17 7 2 3 2(5:21 1(5 7 1 4 18:20 15 6 2 5 37:29 14 6 l 5 21:15 13 3 27:28 13 3 24:2(5 13 5 28:26 12 5 28:33 11 7 13:28 7} 8 16:30 6' 8 14:31 6 7 11:36 Ö APRÓHIRDETESEK WMeffit a másnapi fep számára csali délut&n 5 óráig vesz fel a kfedóhhmta?. Eledé itázfelhetf, családi cs bérházak, Ipar(elepelf, szálld es szántó blrfohoh Rókuson, dohánvgvárnál családi ház 2 lakással. kerttel. l!.0l»0 P. Felsővároson: Családi ház 1 és 2 szobás lakással, kerttel 12.501), 4 "szobás komfortos la-» kásobkal. nagy Ipart mnkatermekkel. raktárokkal. pincékkel 275 ezer P. Gazdálkodásra alkalmas ul családi hárt 3 szobás, előszobás, kü lön istálló szinek. nagy kerttel, köves ufnál 14 ezer P. Eladó szántó földek: 3—3 holdas parcellák', sándorfalvi, algvői ntnál. Szatvmaz. Kettőshalom és kübeki; határban n. ölenkint 2 P 50 fii!. Tanvás szántóbirtokok': 8 hold szántó, szöllő tanvával 13 ezer P. 14 hold szántó és legelő tanvával 18 ezer P. 20 hold szántó, gyümölcsös tanvával 45 ezer P 80 hold szántó tanyával .ártézi vízzel holdankint 2000 P. 35 hold szántó tanyával, ártézi vizzel holdankint 2500 P 100 hold szántó tanvával holdankint 2 ezer P. 350 hold szántó tanyával, ártézi kuttai (500.000 P. Szöllő birtokok: 2 és fél holdas 12 P. Felsővárosi villa-j ezer P, 6 holdas épülemosnál 4 szobás csalá-1 tekkel, felszereléssel l*l€2cr n t E. M. ingatlan irodánál Horthv M u. 2. (Iíulturrínlot.VnáP Szépen bútorozott szoba teljes ellátással kiadó Bocskai ulca A I. em. Különbejáratu utcai bu torozott szoba fürdőszoba azonnalra kiadó. Zrínyi u. 5. di ház kerttel 14.500 P.j vasútnál 65 000 Alsóvárosi állomáshoz j ,. „ , , _ . , közel adómentes magas} Alkalmi vételek földszintes, pineés esa.i ládi ház 2 szobás, előszobás, kertes 16 500 P Kálváriánál adómentes családi ház 2 szobás, fürdőszobás és 1 szobás lakással, kerttel 25.000 P. Rókuson: Emeletes sarokház, ió forgalmú ffiezeriiztetfel. 5 lakásmi 30 000 p. Alsóvárosi állomás közelében magasföldszintes ház, ió kneSmafízlettel. tekeriálva. kertfel. fürdőszobáé lakással runrá vei 42.000 P. Mars tér közelében: Bérház 1? ?ok**col 3.PW p háriöv 45,000 P. Nagyipiaená! mavasföWcTíntes ház 4" 2 szobás komfortos • lakSssn*. pincével 50 ezer P Tisza Lato«körutnáír magasföld-, szintes ház. 6 szobás komfortos. T szobás garzon lakással, autnrraraffcval. Tiincével 65 ezer P FöfskoMntjt' • dómenfes emeletes hörház nerrv komfortos lakással 75 000 P Belváros legszebb részén: nagv üzletes bérház komfortos lakásokkal 0000 P hérjöv 200.000 P Belvárosi adómentes háromemeletes bérház komfortos lakásokkal 11.000 P jöv 200000 P Belváros? hérház 2 P. Mindenest hosszabb bizonyítvánnyal felveszek Báró Jósika utca 14, földszint 2. Bejárónő takarításhoz délelőttre felvétetik- — Tisza Lajos körút 91, földszint L ÜGYES RÁDIÓ. SZERELŐKET és kifutókat felvesz -•> Markovics Szilárd műszaki vállalat, Tisza l.ajos körút 44. 277 Több éves gyakorlattal biró pénztárosnő, ki gépírásban jártas, nagyobb helyre elhelyezkedne. »Jó munkaerálf jeligére a kiadóba. Gyümölcsfák téli permetezését, gondozását olcsón vállalom. Csonka Antal, Aradi u. 5. Egy önálló inagyinuiikás egy kézimunkás és egy kifutó felvétetik. Gsóti szabó, Vár u. 7. mm-víKi HALÓSZOBA jávor, faragott dísszel elsőrendű kivitel, 5x5 méter SZMIRNASZÖNYEG és egy PENZSZEKRENY eladó. Mind kifogástalan állapotban, Polgái u. 11 Sötétkék orngol gyermekkocsi és fehér angol gyermekkocsi eladó Petőfi sugárpt 55. Egy jómenetelü cipészüzlet berendezéssel — együtt eladó. <Cipész» jeligére a kiadóba. Kanári madarak tenyésztésre eladók. — Ugyanott egv jókarban levő férfikerékpár kapí ható. Báró Jósika u. 25. ajánlkozik. Érdeklődni | Üzletberendezés, állDeák Ferenc u. 24. — i vány és pult eladó — Házmesternél. [ Kornis József. Bocs'kaj Bejárónő, ki főz is, d. e. 11 órától kezdve — Mindenes bejárónőt — azonnalra felveszek. Tisza l.ajos körút 39 szám Máthé kelmefestő üzletben jelentkezni. '••"•••••"•""••"'"•"••••ww"n« Jól Főző szakácsnőt keresek 15-re. Dr. Treer. Bocskai u. 9. Irodai Írógép eladó; Kölcsev u 10. fdsz. 2. Perzsa, pézsma és csikóbunda keveset használt állapotban eladó. Megtekinthető Bányay s7Üesnél Bejárónő, rendes közel- Eladó egv régi sparlakó, felvétetik. Béke hert P 30—. Répás u. 8 n 15a. alatt. 23 sz Felelős szerkesztő és felelős kiadó: Berey Géza Főmunkatárs: TemesvápyJózsef Szerkesztőség és kiadóhivatal: Aradi-utca 8. — Éjszakai szerkesztőség; Kálvária-utca 14. — Telelőn (szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda): 13-06. Nyomatott ABLAKa UVOKpA koi forgógepén Szeged, Kálvána-utca 14 telefon. 10-81 —. Felelős üzemvezető; Ablaka letváa.