Délmagyarország, 1942. november (18. évfolyam, 249-272. szám)
1942-11-12 / 257. szám
SPORT Ya sárnap délben lesz a Szeged—Elektromos mérkőzés Budapesten Szombaton éjszaka halókocsibon uiazik a csapat a (óvárosba Nyugodtan lehet rangadónak mon- a vezetőség bizik abban, hogy a dani^a vasárnapi Szeged—Elektromos. kiállított Kolozsitól nem veszik ei találkozót, >mindössze« annyi a kü lönbség a rangadónak nevezett küzdelem és a vasárnapi Latorca-utcai mérkőzés között, hogy ez a játék helyosztó rangadóvá degradálódott. Jelentőség szempontjából azonban semmivel sem marad el egyetlen küzdelemtől sem. Amig a tulajdonképeni rangadón legfeljebb második lesz a vesztes, addig a kiesési derbyn (igaz, hogy korai erről még beszélni), az egyikből biztosan sereghajtó lesz.,. Mindentől függetlenül korai lenne még beszélni akár a Szegednél, akár ar. Elektromosnál a kiesés veszélyéről, de presztízsből mindkettő szeretné magát jobb helyén tudni. Mindenesetre fontos tudni, hogy mind a két csapat megkezdte pontszerréseit a feljebbjutáshoz. Nem lehet egy pillanatig sem kétséges, hogy a Szeged— Elektromos és a Latorra-utca másik mérkőzése, a Gamma—Vasas meccs lesz a legkiemelkedőbb eseménye a vasárnapi budapesti futbalhnüsornak. amelynek a beosztása már meg is történt. A beosztás értelmében a Szeged az Elektromossal előmeecset játszik, tehát a küzdelem délben 12 órakor kezdődik és ezután kerül sor a Gamma—Vasas találkozóra. A piros-fehérek szombaton éjszaka hálókocsin utaznak Budapestre, hogy teljesén pihenten álljanak ki a mérkőzésre. A niros-fehérek készülődését min denesetre megnehezíti az esős. illetve havas időjárás, de nem gátolhatja meg a tökéletes felkészültségben. ITa kedden a nagy esőben kiadós erőnléti rdzést tudtak tartani a játékosok, ak kor az esetleges havas csütörtök nem akadályozhatta meg a tervezett kétVapos játékot. Á" játékosfronton nincsen különösebb újság; Vörös könnyebben megsérült a combján, de vasárnapig minden bizonnyal rendbejön. —oOo— Sa'tos I. Ismét játszik a SzVSE NB. csapatában Az SzTK a honvédkórház csapatával méri óssze erejét csütörtökön — Az UTC készülődése vasárnapra A szegedi NB. II. és III. osztályú csapatok érdekes műsorral szolgálnak a közönségnek vasárnap, csak az a kár, hogy a közös rendezést a korai kezdés miatt semmiképen setn lehet megvalósítani. A Vasutas-stadionban megrendezendő SzVSE—Zentai találkozóra csütörtökön kélkapus játékkal készülnek a piros-kékek, akik önbizalommal várják a mérkőzést. Értesülésünk szerint a győztes csapaton netn akar változtatni a vezetőség, arról azonban szó van, hogy az is a szereplési jogot, annál is inkább, mert nem követett el olyant, amiért letiltó büntetés járna. Az UTC-nek is edzése van csütörtökön a Liga-utcában a Bácska elleni készülődése során. Nyugodtan, izgalommentesen, a győzelemben vetett hittel készülnek a fekete-fehérek arra, hogy vasárnap megerősítsék első helyüket, amelyet most is biztosan tartanak. AZ NB III. ÁLLASA Alföldi csoport: i. Ujszegedi TC 9 7 1 1 38:12 15 10 5 3 2 25:15 13 0 6 1 2 23:18 13 9 6 12 14:11 13 9 5 13 18:13 H 6 Újvidéki VAK 9 3 3 3 21:19 9 7. Bezdáni SE 9 3 3 ,3 |9:2í 9 8. Makói AK 9 3 2 4 18:17 8 9 Bcsabai MAV 10 3 2 5 19:25 8 10 Mkovácsháza 9 2 3 4 17:23 7 11. Zombori TK 9 2 2 5 12:23 6 12. Bácsalmás 9 1 4 4 8:18 6 2. Bajai TI SE 5. Temerini TC 4. Bácska SE 5. Zombori SE 9 2 16 1.4:22 5 9 2 16 13:21 5 13. Szabadkai SE 14. Szentesi MAV —oOo— X Gaál a magyar válogatottban. A november 14-én és 15-én Manhheimben sorrakerülő magyar—német birkozömérközésre szerdán délben elutazott a magyar együttes. Válogatott együttesünknek délikerületi tagja is van. a kitűnő Gaál személyében, X • Berkessy Elemér szabadságon. Berkessy Elemérnek, a SzVSE kitűnő edzőjének a távozásáról szóló hírek hivatalos helyen még nem nye.rtck mcgcáfolást. éppen ezért nem lehet világosan látni az ügyben a nagy titkolódzás miatt. Az ügyben annyi újság van, hogy Berkessy Elemér szabadságot kért és kapott a vezetőségtől. Szabadsága idején Faragó Géza. az ismert sportember, aki éveken át vol már trénere a piros-kékeknek, vozeti az edzéseket. X Csak a Móraváros rendes önálló műsort vasárnap a Szegedi aloszály csapatai közül. A szegedi l. osztály vasárnapi fordulója keretében három I. osztályú mérkőzést tűztek ki Szegedre. Rovatunk máshelyén közöljük, hogy a Postás—SzFIE és a SzVSE II.—Reménység találkozó bevezetője iesz a Vasutas-stadion NBműsorának, tehát közös rendezésről van szó ezeknél a meccseknél.. Önálló műsort ad a Móraváros a Cserepessoron, ahol a SzATE-val méri össze erejét. Ezt a játékot a Móraváros— UTC ifjúsági bajnoki mérkőzés vezeti be. A Postások mérkőzésén Schmődli. a vasutasokén Barcs, a möravárosiakén Lintner biráskoelik. Az ifjúságjátékot Vass vezeti. A többi mérkőrnét formába lendült Sajtos L elfog- j /.és: T. osztálv: Hódmezővásárhely lalja helyét a hátvédposzton. Egyéb-, MOVE-HMTE—Szeged II. (.Gombköként érdekesen alakul a Vasutas-, tő), Kecskemét: KMAV— SzTÉ (Be--tadion vasárnapi műsora, amennyi- recsnai). Csongrád: CsLE—HASE (Rozsnyay). — Ifjúsági bajnokság ben délelőtt 10 órakor játszák'le a SzVSE Tf—Reménység^ délben 12 órakor a Postás—SzFIE T. osztályú játékot és ezt kővetően kerül eldöntésre s SzVSÉ—ZAK NB. II. osztályú küzdelem. Az SzTK mindent elkövet, hogv sz MVSE elleni mérkőzés pontjait itthon tartsa. Csütörtökön kétkaptis edzést terveznek a honvédkórház egviittese ellen délután fél 3 órai kezdettel a Hunyadi téren. Ennek a játéknak az lesz az érdekessége, hogv a honredk őrház csapatában szerepel majd a kék-fehérek Molnárja és a'ujszegedlek Palotása. Természetesen az időjárás kihatással lesz az edzőmérkőzés megtartására j SzFIE—SzATE (Jurkal. Hódmezővásárhely; ÍITVE—Szeged (LaskaP. Makó: MVSE—Nagylak (Vida), MAK — Mezőhcgves (Leitner). X Emődi Csepelen. Liliom IT. Topolyán vezet vasárnap NB-mérkőzést. A szegedi játékvezetők elismerésé jcienti az a körülmény, hogy szinte minden vasárnap szerepet kapnak vidéki NB-mérkőzéseken. Vasárnap is két kitűnő szegedi játékvezetőre bíztak fontos mérkőzését. Emődi Rezső vasárnap Csepelen vezet mérkőzést, a honi ,c=-apatnak az UAC elleui küzdelmét, Liliom IT. András pedig a Topolya—Kábelgyár találkozón bíráskodik. X Toldit ficetésHtegvanással sújtotta a Ferencváros. Toldi Gézát, a Ferencváros futballistáját — amint ismeretes — a pécsi mérkőzésből kifolyólag hat hónapra tiltotta el az egyesbiró a nyilvános szerepléstől. Az ügyben érdekes fordulat állott be. amennyiben a Ferencváros értesített® Toldit, hogy a szövetségi eltiltás 1» jártáig nem kapja meg hivatásos játékosi fizetését. Ilyen Ítéletre még nenr volt példa a professzionizmus fennállása óta. APRÓHIRDETÉSEK mmmI a másnapi lap számára csakf délután 5 óráig • esz fel a Wadóhlvatat, Eladó házlelkek, családi cs bérházak, Ipartelepek, szállá es szántó birtokok Rókuson, dohánygyárnál családi ház 3 lakással. kerttel, 11.000 P. Felsílvároson: Családi ház 1 és 2 szobás lakással, kerttel 12.500 P. Felsővárosi villamosnál 4 szobás családi ház. kerttel 14.500 P. Alsóvárosi állomáshoz közel adómentes macas földszintes, pincés csa. iádi ház 2 szobás, elő. szobás, kertes 16500 P Kálváriánál adómentes '•ssládi ház 2 szobás, fürdőszobás és 1 szobás lakással, kerttel 25.000 P. Rókuson: Emeletes sarokház, ió forgalmú füszeriizlettel. 5 lakással 30 0nn p. Alsóvárosi állomás közelében masrasföldszintes ház. ió kocsmaiizlettel. tekepálya. kerttel. fürdőszobás lakással, pineével 42.000 P. Tiszapartnál: családi ház 5 szobás. fürdőszohás. kerttel 45000 P Mars tér közelében: Bérház 12 lakással. 3400 p bériöv. 17 000 p Vayvpiaonál niagasfőldszintes ház 4 és 2 szobás komfortos lakással, nincéve! 50 ezer P Tisza Laios kőrútnál: maeasföldszintes ház. 6 szobás komfortos. T szobás "arzon lakással, nulo•mrageval. ninrével 65 <*zer P. Főiskolánál: idómenles emeletes érház né?V komfortos 'aká'ssal 75 000 P " Rel• áros legszebb részén: •asrv üzletes bérház 4-omfortos lakásokkal >000 P bériöv 200 000 P. Relvárosí adómentes háromemeletes hérház komfortos lakásokkal 11.000 P jöv 200 OOO p Belvárosi bérház 2 .3, 4 szobás komfortos lakásokkal. nasrv Inarl mnkaferméV-k'el. raklárofcVsL rt in oékkel 275 ezer P. Gazdálkodásra alkalmas ni családi ház, 2 szobás, előszobás, külön istálló színek. naW kerttel, köves nfnál 14 ezer P. Eladó szántó, földek: 3—3 holdas parcellák. sándorfalvi. al evői ntnál. Szatvma*. Kettöshalom és kübeki határban n. ölenkint 2 P '50 fill Tanvás szántóbirtokok: 8 hold szántó. szöllő tanvával 13 ezer P 14 hold szántó és levélő tanvával 18 ezer P. 20 hold szántó, •gyümölcsös tanvával 43 ezer P. 80 hold szántó tanvával .ártézi vizzel holdankint 2000 P. 35 hold szántó tanvával. ártézi vizzel holdankint 3500 P tnn Hold szántó tanyával holdankint 2 ezer P. 350 hold szántó tanvával. ártézi knttal 600.000 P. Szöllő birtokok; 2 és Tél holdas 12 ezer P, 6 Holdas épületekkel, felszeretéssel vasútnál 65.000 P. — Alkalmi vételek Asztalos segédekét állandó munkára felveszek. Turai Lászlómüasztalos Arany János útra 11. 14—16 éves napszámosfiu felvétetik. Hodáes, Lechner tér 9 sz. Gyermekek mellé jobb leány azonnalra félvétetik. Engi Péter, Valéria tér 4 sz. Péküzlet Kiszolgáló kisasszony, fiatal, tiszta, rendes, azonnal felvétetik. — Korzó cukrászda, Széchenyi tér 7. 14 év körüli jó házból való leányt kifutónak felvesz Tóth órás, — Kárász U. 13. Préseléshez pyahorlott nőt felveszek. Frischmann, Báró Jósika n 13 ntir.rwtt\ E. M. ingatlan irodánál Horthv M u. 2. (Kul-j turpalotánáll. Ügyes it'UUszerelő — szobaleányt keresek. Mikszáth K. n. 19. Két üres szoba, konyha és fürdőszoba használattal kiadó. Báró Jósika utca 30. I. em. 8. Takarításért egy kis szobát adok. Katona 11 8 sz. ÜZLETHELYISÉG, 1 szobás modern lakással, legforgalmasabb utvonaion azonnal átadó. Belvárosi Lakásiigvnökség, Dugonics tér 11. 29ü Egy pince, szoba, kony ha idősebb házaspárnak udvartakarításéi' kiadó. Újszeged, Vedres u. 2a. ^JSSSS^ts MAV háztól házig torgalom ügynöksége Bútorszállítás helyben és vidéken gépkocsikkal la. Fuvarfelvételi iroda: Kölcsey-utca Xo. Bejárónő délutánra — felvétetik. Kálvária n. 38 sz. QDffJ-VgTCL Teljesen jókarban levő alig használt indiai perzsabunda eladó. — .Megtekinthető; Bálint András. Somogyi utca 22 sz. 3l-es, jó állapotban levő gyermek hócipőt vennék. Deák E, u. 23. II. 4. Vennék használt kanapé ágyat v. rekamét. Tiszta > jeligére. BERNDORFI alpakka evőeszközök kaphatók HUNGÁRIA EDENYHAZBAN, lisza Lajos-körut 55. sr. Mielőtt tört ARANYAT ezüstjét, brilliáns ékszereit eladná, mutassa meg saját érdekében TÓTH órásnál. Paprika zacskó ragasztókat felveszünk Szilcs nyomda A•s><R,1r tfhŐNFjllB Elveszett egy aktatás ka iratokkal) mivel a megtalálóra az iratok érléJítelenek. kérem az.t 'utalom ellenében a ki% 1 /von ipnrlni Felelős szerkesztő és len to.« Kiadó) Berey Géza Főmunkatársi TemesváryJózsef Szerkesztőség: Szeged. Kölcsey-utca 10. 1. em. _ Éjszakai szerke«ziöség» Kálvária-utca 14. — Kiadóhivatal: Szeged. Aradi-utca 8 — Telefon (<zer» kesztőség és kiadóhivatal és nvr»mda>t 13 06. Nyomatott ABLAKA GYÖRGY kö'forgógépén Szeged, Kálvária-u. 14» telelőn: 10 84. _ Felelős üzemvezető: Ablaka István.