Délmagyarország, 1942. november (18. évfolyam, 249-272. szám)

1942-11-07 / 253. szám

Bőmmel változatlanul szabad had­műveleti elhatározásaiban — ezekkel a szavakkal jellemezték pénteken délben berlini katonai körökben az Egyip­tdmért folyó csata pillanatnyi állását. Ezzel kapcsolatban utalnak arra a tényre, hogy Rommel tábornagynak sikerűit elszakítania csapatait az el­leniéi haderejétől és nj, előre elkészí­tett védelmi vonalakba visszavopni. Német katonai körökben megállapít­ok, hogy a tábornagy immár nemcsak robban csoportosíthatjá az erőket, ha­ftem ezáltal meg is hoss?abb,itottn az ellenség után pótlási vonalait és ezzel ogyidöben a tengelyét megrövidítette. Illetékes berlini helyen az egyipto­mi harcokkal kapcsolatban pénteken oly értelemben nyilatkoztak, hogy a támadó angolok még mindig nem ér­ték el hadműveleti célpontjukat felté­ve, hogy támadásuk célja nem az volt, hogy megkaparintsanak 90 kilométer hosszúsága sivatagot. Az angolok ál­dozatait, amelyeket ezért a nyereség­ért hoztak, berlini katonai körök aránytalanul nagyoknak mondják Az angolok nem zsákmányolhatlak sem!­lyen használható dolgot Az északafrikai háboru körülbelül Fuka magasságában kezd immár visz- : szatémi a mozgóháboru jellegéhez, j amelyet Rommel tábornagy annyira ' kedvel és amelynek elvitathatatlanul szakéi lője A Wilhclmstiasscn távolról sem tagadják a jelenlegi hareok súlyos voltát, amelyben — mint hangsúlyoz- , zák — a német csapatok mellett dere­kasan verekednek az olaszok is. Vége­zetül megállapítják és ugyanakkor utalnak arra, hogy Rommel tábornagy hatalmas hadműveleti területtel, vala­mint É>zakafrika minden fontos kikö­tőjével rendelkezik. A hatalmas erő­vel támadásra indult angoloknak még az sem sikerült, hogy Líbiába tegyék át a csata szinterét, mert a harcok változatlanul Egyiptomban folynak. Rommel kötelékeivel olyan állások­ba vonult, amelyekből kiindulva erő­teljes ellennyomást fejthet ki a szám­beli fölényben levő angolokra. A lé­met páncélos hadsereg utánpótlása a legapróbb részletekig meg van szer­vezve és ki van próbálva, viszont az angoloknak az övékét most kell rneg­szervezniök. (MTI) Dr. Jakabffy Károly k&xeilátási államtitkár Német buvárhejók u'afcb sikerei Berlin, november 6. A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti: Az atlanti csatában a német ten­geralattjáró fegyvernem ujabb nagy sikereket aratott a csütörtöki rendkí­vüli hadijelentésben foglaltakon kivül. Az ujfundlandi hajókaravánból, ame­lyet immár csaknem teljesen felmor­zsoltak, csütörtökön a jéghatár szé­lén német tengeralattjárók megállítot­tak és elsüllyesztettek egy 5000 tonnás hadianyaggal megrakott gőzöst. Egy tengeralattjáró egy körülbelül S000 tonnás színültig megrakott tar­tályhajót, amely Középamerikából in­luít útnak és Freetown parti vizeire igyekezett menekülni, egyetlen torpe­dóval lángba borított. A hajó percek alatt elmerült. Ugyanez a tengeralatt­járó pár órával később megállított ?.gy 6508 tonnás afrikai nyersanyaggal megterhelt angol gőzöst, amelynek le­génysége még idejében csónakba szállt, mielőtt a hajó elsüllyedt. Egy barma dik 5000 tonnás kereskedelmi hajó torpedótalálat után kettévált. A le­génység valószínűleg elpusztult. A nyugatindiai vizeken Áruba ki­kötőjéből egy hajókaraván indult út­nak. A nvilt tengerre érve, feltűnt egy tengeralattjáró és torpedója a tenger fenekére küldött egy Angliába irányí­tott 4000 tonnás kereskedelmi hajót. Nem sokkal később megpecsételődött három tartályhajó sorsa is, amelyek venezuelai olajat szállítottak volna a Közel kelet re. A hajókaraván e nagv veszteségek után teljes gőzzel vissza­fordult Arubába. A német tengeralatt­járók tehát 50568 tonnányi hajóteret süllyesztettek el. Ehhez járult még egy 0000 tonnás kereskedelmi hajó i*. ame­lyet a npmet repülök bombái semmist tettek még a Spitzbérgábtól délre mi 'rtön Alnrmanszkbn igyekezett.' (MTI) Budapest, november 6. A Kor­mányzó ur dr. J a k a b f f y Károlyt közellátási államtitkárnak nevezle ki. Dr. J a k a b f f y Károly 1882-bea született Vácon. Egyetemi tanul­mányait a Pázmány Péter-tudo­mányegyetemen végezte. Köztiszt­viselői pályáját 1911-ben kezdte meg az igazságügyminisztérium, íétiumba kerüli szolgálattételre. 1922-ben osztálytanácsossá, 1927­ben miniszteri tanácsosként szám-, vevőségj igazgatóvá nevezték ki, 1937-ben miniszteri osztályfőnöki cimet kapott. 1938-ban a m- kir. postatakarékpénztár vezérigazgató­jává nevezték ki. Dr. Jakabffy Ká­rolyt a postatakarékpénztár éléről .'nevezték ki közellátásügyi állam­: litbnmal' av, „l ban, ahol éveken át dolgzott a tör-j titkárnak. Az uj államtitkár Roz­vényelökészitő osztályon. 1914-ben váczy Lajos nyugdíjazása követ­a legfőbb állami számvevőszékhez keztében megüresedett munkakört került. 1921-ben a pénzügyminisz- veszi át. (MTI) Amit a statisztika mesét a magyar kisipar fejlődésért, a mesterek, segédek és taiKmcok számbeli viszonyáréi s a 3300 szegedi kis- és kézmiívesiparosról Megszűntek a harcok Madagaszkáron n je­Vichy, november 6. A Német lenti: Hivatalos közlemény szerint Mada­gaszkáron kéthónapi igen erős ellen­állás után a harcok megszűntek. Ma­dagaszkár francia rádióállomása ab­bahagyta adásait. November 5-én dél­után 3 óra 10 perckor adta utolsónak a következő üzenetet: »Az események összetorlódnak, megszakítjuk a kap­csolatot.* Néhány órával előbb a főkor­mányzó még jelentést tett a védők két­ségbeesett helyzetérőt. Ambalav© 8 napon át tanúsított' ellenállása után a november 4-ére virradó éjszaka a kis város védőcsapata 2000 angol támadó nyomása alatt kénytelen volt leteuni a fegyvert. A madagaszkári francia erők főparancsnokának ettől az idő­ponttót márcsak 27 európai katona állt rendelkezésére. A kormánnyal egyetér­tésben és a további ellenállás céltalan­sága miatt a főparancsnok november 5-én tárgyalásokat kezdett az ellen-, mult évi kimutatások szerint a szege­séggcl az .ellenségeskedések megszün­tetésére (MTI) Kállay miniszterelnak képviselői mandátumát benyújtották a Ház ülésén Budapest, november 8. A képvi­selőház pénteken délben 12 órakor alaki ülést tartott. T ö r s Tibor elnök bemutatta az egri- kerületben időközi választáson megválasztott Kállay Miklós mi­niszterelnök képviselői megbízóle­velét. Közölte még az elnök, bogy Kál­fay Miklós levélben bejelentette: összeférhetetlen helyzetben van. mert az országgyűlés felsőházának is tagja; ezt az összeférhetetlenség! helyzetet az előirt határidőn belül megszünteti. A miniszterelnök ad­dig nem gyakorolhatja képviselői iogait, amig az összeférhetetlen .helyzet fennáll. Hunyadi-Buzáís Endre, a közigazgatási bizottság előadója > gi jelentést. Ennek tárgyalására ki­mondták a sürgősséget A képviselőház szombati ülésé­nek napirendjén a felsőházi tör vény módosításáról és kiegészítésé­ről szóló javaslat szerepel. Az ölés mindössze négy percig tartott. A"*költségvetési vita első ülést kedden, november 10-én lesz és azon a belügyi tárca költségvetését tárgyalják. Á következő tizenegy napon át napi nyolcórás ülésen tár (A Dé l inagy a ro r szag munkatársától) A szegedi ipartestületben most dol­goznak a szokásos évi statisztika ösz­szeáltitásán, amit minden év végén el­készítenek, bogy áttekintő képet Lap­hassanak a szegedi kézműves és kis­ipari viszonyokban bekövetkezett vál­tozásokról. Tekintettel arra, bogy az ország dolgozó társadalraanak tekinté­lyes részét adják a kis- és kézmüipa­rosok, az ipari szociális kérdések, az iparpolitika s általában minden ipa­roskérdés az állami igazgatásnak min­denkor a legfontosabb problémái kö­zött foglaltak helyet ezek a kérdések s cx a lootosság napjainkban, a hábo­rús idők kellős közepén állandóan fo­kü Midik. Az ipuioskcrdések vizsgálata an­nál eredményesebb lehet, ha a féhtot­ozandó anyagot minél nagyobb terít A magyarországi önálló ipari vaj lalatok nagyságára nézve tanulságod adatokkal szolgál a legutóbbi népszabi­lálási statisztika, amely szerint min­den három önálló ipari vállalat közül kettg segéd nélkül dolgozik. Az utol­só három népszámlálás alatt csak ár­nyalatnyi eltérés -eoJt itt, még pitiig ugy, hogy lSÜ0-b, t valóban kéthar­mad és egyharmad volt az arány a segéd nélkül dolgozók és a többük között, később azonban az arány pon­tosan 60:10-re javult az ipar és a* iparosok szempontjából. Az iparvállalatok egyötöd: c-/1 dolgozik egy alkalmazottal. A statisz­tika nem segédeket, hanem alkalma­zottakat mutat ki, vagyis ide szánd' akár egy tanonc, vagy egy kifutó Természetesen ott. ahol van, a tisztvi­selő is. A többire tehát együtt esik letröt gyűjtjük össze. Ebböt a szem-• egyötödrész, az 1930. évi arányok s/.r­pontból igen értékesek a statisztikai vizsgálódás részére egy olyan nagy iparsoközületnek életéről, ' ennek az életnek változásairól és fejlődéséről rint. De mivel majdnem tiz százalék­nak csak két alkalmazottja van, éz ki­kerekítve már kilenctized rész; vagyis statisztikai alapossággal lehet meg­szóló adatok, mint a szegedi ipartestü- dani, hogy iparunkból minden tizedik let, még értékesebb azonban és a tö- jutott ermk el a vállalati' keretnek ar' kéíetes áttekintésre alkalmas tükör-{n A fokára, amelyen a mester, vagy' ** képet nyújt az országos statisztika. A iparjogosult legfeljebb ket segédet fari. szegedi ipartestület egyike az ország vezető helyen levő ipartestületeinek. A di ipartestület önálló iparostaajainakírounkással í-ri.OOü vállalat száma 3121 volt. Ugyanekkor 2980 ipa- j és ezek alkalmazottainak A kisipari réteg az iparpolitikának nélkülözhetetlen tényezője. Az 1930: év i népszámlálás szerint legfeljebb hite3 dolgozót' létszáma rossegédet és 1304 tanoncot tartottak j 206.000 fő volt. Az ennél nagyobb. ..^..-•--.i-w— =- — csaknem kétezer vállalat viszont gyalja le a képviselőház a jövőévi.' a nyilvántartásban, vagyis »z éwégi állapotok szerint Szeged közigazgatási területéről kózet 800© ipari dolgozó volt a* ipartestület nyilvántartásában. Ezek a számok azonban nem rögzítet­tek. Állandó hullámzás, n szaporodás és a kiesés s itt is. éppen ngv, mint a népesedési statisztikánál, az egészsé­ges fejlődés alapfeltétele az, hogy « uj ipari bejegyzések száma mindenkor nagyobb legyen, mint a törléseké A szegedi helyzet ebből a szempontból is kielégítőnek mondható, mert ha las­san is, de állandóan emelkedik a be­jegyzett kis- és kézműiparotok száma s az ipartestületben valószínűnek tart­ják. hogy az év végére az idei eszten­dőről több mint 3300 önálló iparosta­got mutat majd ki a statisztika. 1920-ban a trianoni országterületen 107.000 ipartestületi mester volt, a se­gédeik száma 91.000 Tiz év mtilva a - taglétszám már 140.500 s a ®egédek szá­óévi j ma i7g.2oo. Ujabb Hz év elteltével már -ön,'nagv területi változások következtek - im\ vár/én • mesterek száma költségvetési. Ezt követőit g 23 . I hétfőn megkezdődik az appropriá-fbe s 1W végén a mesterek száma Clós vita -snknem 19)000 fő. akik együtt 147.100 i , | i 11 igédet és 68 000 tanoncot alkalmaztak. A tanonco' száma 10(0 ben 66.600. köz­omlás után 70 700 elerjesztette a felsőház taglétsz^- — KWl cm, hőmérséklete 9 fok, a 1«­lűának kibővítéséről szóló btóott^á-L yww^ — A TISZA VÍZÁLLASA. .4 gödi rendőrség rt-vkapitánysága je-I vetlenül az leniése szerint a Tisza vízállásaj volt A*, első bécsi dőrtésrel és a Kár. november 6-án reggel 7 órakor, pataijával együtt 17.000 mester tán azóta azonban a hazatért kisipar -Jhaza, azó 4ímmjm» ezer alkalmazottal dolgozott. De ti® évvel előbb a kisipar alkalmazottá'' nak száma még meghaladta a nagy* vállalatokét, 1930-ban tehát a kisip»r dolgozóinak száma — a mestert rrri" gát is egy dolgozónak véve — 43000° fő körül volt, majdnem kétszer annj'Jj mint a nagyvállalatoké. Az ipar k°j csoportjának jelentőségét nem mévheO tisztán a termelési érték, hanem a tá®' sadalmi réteg értéke is, számbaveend® Ma a nagyipar rohamosan előtért)" nyomni, de viszont a kisipari rété® egyfelől többet nyert a hazatért ter®' letekkel, mint a nagyipar, másfelől V? dig szintén nem állott meg fejlődésf ben. Hogy a nagyipar valaha ia pót"4' hatná a kisipart, arra polgári tár®"' dalmi berendezkedésénél gondolni lehet és a kisipar esetleges kiküs®/ bölésének más berendezkedésnél 1 meg kellene maradnia esztelea lelnek. ­Kisiparunk nemzetfenntartó ""té kát végez, de még nem értékeljük ^ káját ugy, mint kellene. Az, hogj' hivatalos szervek a kisiparnak kantság és öregkor esetére való ö ., tositására gondolnak és ennek tért készítik, azt jelenti, hogy a társ^j lom a kisiparral szemben fezj^) adósságai kézül legalább egyne

Next

/
Thumbnails
Contents