Délmagyarország, 1942. október (18. évfolyam, 222-248. szám)

1942-10-06 / 226. szám

I K?Am'AiÍ» AoBk(tábSeZAft5livatal Segítem fc r ''támogatni. alkalmazottak közvetítése teljesei Sngyeúgs lesz. »— Elvárom továbbá, Hogy a mun­kavállalói szervezetek az egyetemes cazdasági és társadalmi erdekekre való tekintettel saját szempontjaik báttérbeszoritásával önként igye­kezzenek az állami munkaközvetítő A szegedi Hatósági, mnnkaközvo. titő hivatal államosításának meg­lörténie után értesülésünk szerint most egymásután kerülnek sorra a vidéki nagyvárosok, ahol minde­nütt dr, Gőrtvay György miniszteri tanácsos köti meg a hivatalok át­vételére vonatkozó megállapodási a városi hatóságokkal. A STIGHAKSHX Rsportköruton a lélek és a tudat titokzatos világában (A Délmagyar ország munkatársá­tól) Azóta, hogy pár héttel ezelőtt néhány metapszihikai kérdéssel fog­lalkozó cikk írásába kezdtünk, a felmerült problémák iránt olvasó ink körében egyre növekvő érdek­lődés tapasztalható. Ezt az érdeklő­dést nemcsak korunknak az érzék­szerveinkkel érzékelhető valóságo­kon túli dolgok iránt megnyilvánuló fokozott mértékű fogékonysága ma­gyarázza meg, hanem közrejátszik sz az erős hatás is, amit a főváro­si sajtónak töbhé-kevésbbé hasonló témakörben megjelent Cikkei kelte­nek. Kortünet, hogy mindennapi életünk realitásain túl megsejthető, előttünk ma még javarészt ismeret­len, de kétségtelenül létező állapo­tok és megnyilvánulások sokkal in­kább érdeklik az embereket, mint valaha s ez az oka annak, hogy a spiritizmus terjedése igen nagy len­dületet vett. Nem szűntünk meg hangoztatni annak a szükségessé­gét, hogy a tömegérdekiődésnek ép­pen ezen a síkján gátat kell vetni az áradásnak s a tudományosság tekintélyével fel kell világosítani a szollomidéző spiritisztákat, meg kell magyarázni nekik, hogy sötét szo­bában libegő,|asztalt ráncigáló, hát borzongató produkciókat végző szel­lemnek nincsenek s ha vannak je­lenségek, amiket a spiritizmus ezek­nek az igazolására könyvel el, azok­nak java része ma már világosan megmagyarázható a metapszihikai tudományok eredményeivel, más ré­szüknek tudományos felderítésén most dolgoznak az arra hivatott buzgó hitű és természettudományi alapon álló szakemberek. A sorbonnei Ül. parapszichológiai kongiesszus A tudományos alap minél széle­sebb körű kiépítésének szükségessé­gót hangoztatta a ,párisi Sorbonne­on megtartott legutóbbi III. számú nemzetközi parapszichológiai kong­resszus is, amelynek egyetlen ma­gyar résztvevője, magánemberként 4 kiváló metapszihikai kutató, Rő­thy Károly volt. Magyarország hi­vatalos képviselete hiányzott erről a kongresszusról, mert a magyar egyetemeken még nincs katedrája a parap-zihológiáuak, a Sorbonne vi­szont a különböző nemzetek para­pszichológiai kutatásainak egyete­mi tekintélyeit látta vendégül. Mint első cikkünkben is kifejtettük, sür­gős szükség volna arra, hogy a ma­gyar egyetemek figyelme is rátere­lŐdJŐR. a .parapszichológiára, erre a legfiatalabb, do hatalma? jövő előtt álló tüőewöpyásfi, lm» asiiknég volna, hogy a legkülönb öt BŐbb társadalmi rétegekben Szőtt, sokszor már szektás jellegű meta­pszichikai működés, amely legtöbb esetben a naiv spiritizmus karjaiba szédül, megszűnjön, illetőleg helyes rányba terelődjön, Irtzl Mária „stigmái" és a „diadalmas spiritizmus" Különleges aktualitást ad a prob­lémának éppen ebben a vonatkozás­ban egy néhány nappal ezelőtt meg­jelent könyv, amelynek a e'rao: „A diadalmas spiritizmus". A könyv szerzője Hillebrand Jenő egyetemi címzetes nyilvános rendkívüli ta­nár, a Nemzeti Múzeum volt igaz­gatója, a legismertebb magyar spi­ritiszták egyike, aki a legújabban felfedezett ós nagy hirnevre szert tett magyar médium, Irtzl Mária közreműködésével megtartott szeán­szok eredményeiről számol be köny­vében teljesen egyoldalú, valóság­gal fanatizált s minden ellenkező magyarázatot eleve elutasító spiri­tiszta meggyőződésből. A könyv fi­gyelmet érdemlő közlése az, hogy beszámol Irtzl Mária megjelent stig­mákról is. Ezt írja: „Amikor Mária Testvér (ez Irtzl Mária médium) egy alkalommal 12 napot töltött egy budai közkórház­ban, ezen idő alatt minden éjjel megjelent neki egy igen magas gyó­gyító szelle^atestvér. föléje hajolt és érezhető fájdalom kíséretében egy-egy injekciót adott Mária test­vérnek a jobb kéz csuklóján lefutó viszerekbe. Ezek az injekciók a visz­ereken szövetbnrjánzástól eredő kis göböket hagytak hátra, amelyeket a kórházi orvosok is megcsodáltak, ma is megvannak és az illető szel­lemtestvér sugallata szerint élet­fogytiglan meg is fognak maradni. Ezen szellemi injekciók után Mária Testvér egészségi állapota orvosi szempontból megérthetetlen gyorsa, sággal javult. Ezek az említett bur­jánzások a misztika szellemében valóságos stigmáknak minősítem dők, amelyeknek természetfeletti úton való keletkezésük tehát, azt bi­zonyítja, hogy Mária Testvér már magasan túlnőtt a szó mindennapi értelmében vett médiumságon és hogy ezekkel a valódi stigmákbal belépett a misztika történetébe. Ezek * stigmák minden teggei fii' telepíttettek a kórháza orvosok ál­tal, eőt egy esetben egy-egy ilyen stigma az egyik kórházi orvos és e sorok írójának jelenlétében sze­műn láttára is létrejött Mária Test­vér; betegágyánál!" A konnersreuthi csoda A stigmák mindenkor rendkívüli mértékben érdekelték nem Jüsak a túlzásokra hajló laikus fantáziákat, hanem a misztika és a természettu­dományok tudósait is. Bizonyos megjelenések kétségtelenek, létezé­sük nem tagadható s legtöbb eset­ben a legmélységesebb és legáhitn­tosabb vallási érzésben gyökeredz­nek, vagy legalább is kimutatható a kettő közötti kapcsolat. Keletkezé­sük olyan hatóerők működésére en­ged következtetni, amelyeket ma még nem ismerünk, ebből a körül­ményből azonban a spiritizmus ja­vára tőkét kovácsolni enyhén szól­va túlzás volna. Minden idők leg-teljesebb stig­matizálódásának korunk a tanúja a konnersreuthi Neumann Teréz ese­tében. A vele kapcsolatban történt eseményekre az egész művelt világ felfigyelt s 1925 óta szakadatlanul tanulmányozzák a rejtélyt egyházi és orvosi szakkörök, hogy valami magyarázatot találjanak a bajor lány stigmáira, látomásaira és a vele kapcsolatban törtéuő jelensé­gekre. Kezein, lábain és a szív tá­jékán megjelentek az Üdvözítő vér­ző sebhelyei, egyházi férfiak közle­ményeiből tudjuk, hogy táplálkozás nélkült élt, az extázisok alátt súlya két és fél kilogrammal csökkent, az extázis befejeztével visszanyerte tel­jes súlyát, anélkül hogy valaha eze­ket tanulta volna, krisztuskorabeli arameus, latin, héber, görög nyel­ven kezdett beszélni. Neumann Te­réz konnersreuthi lakóháza búcsú­járó helye lett a világ minden ré­széből odasereglő kíváncsiaknak, hí­vőknek, rajongóknak, természet- és hitfcudósoknak s a mai napig a könyvek és a cikkek légiója igyek­szik megfejteni a ,/konnersreuthi csodát" — amely elnevezéssel világ­szerte közismert lett Neumann Te­réz stigmatizálódása és látomásai. Megtudjuk-e magyarázni a stigmákat? Neumann Teréz stigmáival egy házbölcsészeti és orvostudományi szempontból legbehatóbb részletes­séggel foglalkoznak dr. Nánássy László Dezső és Pataki Károly az egyházi hatóságok ellenjegyzésével kiadott könyvükben. A könyv egy­liázbölcsészeli, pszichológiai okkult, orvostudományi ós metapszichikai szempontokból vizsgálja a Neumann Teréz esetében tapasztalható jelen­ségeket. Az okkultisbák szerint Neu, ma un Teréz minden idők legna­gyobb médiuma, akinél a elair vo yance (a tisztánlátás, jövőbe és Ország Henriimé és leánya Hirschl Manyiié mély fájiWobi­tól porigsujtva tudatják, hogy mm ücnrih a legodaadóbb férj, apa és nagyapa, mindnyájunk vessércsillaga, életének 78. évében nemes lelket Visszaadta teremtőjének. Temetése l^ddse, fo'yó lé fi án 1Q érakei­muítbatelintés médium; képesség^! a legtökéletesebben fejlődött ki. A keresztény bölcselet azt tanítja* hogy az ember nem merő fizikai gé­pezet, az élet nem Csupán vegyi-fi« zikai folyamat, hanem a szellemi léleknek az anyagi testtel való öók szerű és lényegi együttműködése. Ü tanulmány kifejti a szerzőknek a*í a meggyőződéést, hogy Neumann Te­réznél az összes rendkívüli lél^ktn ni és élettani jelenségek valószínű* leg abból magyarázhatók, hogy ná­la a test ós a lélek kapcsolatának * foka más, mint a többi embernél. . Melyik a helyes álláspont? Talán eljöu az idő, talán már nincs is olyan messze, hiszen a kutatómul ka mórföldes csizmákkal halad előrl a parapszichológia és az okkult tu­dományok területein, amikor min* ezekre a kérdésekre tiszta ós határa­zott választ tud majd adni a tudat mány. Addig is, amig ez bekövetkezik, minden hasonló Jelenséget a legna­gyobb óvatossággal kell fogadni é» óvakodni kell attól, hogy elhatalm* sodjanak az érdeklődő lélek fölött «t spiritizmus szellemidéző bölcsei, akiü nem hajlandók tudomásul venni, hogf a tudományosság mai álláspontjainál' meghaladta az általuk csodálatosak­nak tartott szellemjelenségek tudomá­nyos kifejtését, Hogy Irtzl Mária, a* óbudai spiritiszta médium milyen ké­pességekkel rendelkezik, azt hivatod és szakavatott parapszichologusoknak kellene megvizsgálni, hogy manifesr tációiban mi a lélek és mi a tudat­alatti rendkívüli megnyilvánulása * uii a szemfényvesztés, ennek megáll*" pitásához sem elegendőek a koromsö­tétben tartott, tehát csalásra bőségek alkalmat adó szeánszok az óbudai 1*­kásban; hogy csuklóján megjelenő el­változások mivel magyarázhatók) mindezt alapos testi és lelki analízi­sei, a legmodernebb tudományos máé' szerekkel kellene megállapítani, d{ semmiesetre sem volna szabad mint * spiritizmust igazoló dokumentumoka' beállítani. Végezetül ideiktatjuk a metapszib­kai kérdésekben bennünket informál* Bardorfer Aptalnénak, a Magy3' Metapszihikai Tudományos Társasát szegedi megbízottjának szavait: — A modern metapszichikai kuta­tás sok mindenre fényt derített mát) de még több az a probléma, ami még nincs megfejtve. Ezekkel a kérdésein kel kapcsolatban nem szabad az utasítás merev álláspontjára helyflB kední, da épp ugy óvakodni kell » képtelen teóriák kritikátlan átvételé­től is. Mindez, amivel a metapszich'fc* foglalkozik, sok esetben bámulath* ejthet, mert az anyagi világról kial* kult mai szemléletünkkel és tapasz­talatainkkal ellenkezik, azonban min*' ezek csak azt bizonyítják, hogv * bennünk és felettünk egy emberi voltunkkal csak nehezen megközem hető, sőt végeredménybeji felfogh'l tatlan nagy őserő, az Isten, akit hírt lélekkel és áhítatos sziwel kell W lelnünk, mint a Mindenség megtér®1!* tőjét és urát. Qsváth Tibor Qtt®-^ Nem nyugtázzák a honvéd' sé %nek küldött adományoka Budapest október 5. A honvéd^ fejlesztésére a nagyközönség sorai" sok esetben érkeznek adománya Ezek a hazafias megnyilvánulások 1 f esü U'.pubizanyságai annak, hogr ­magyar pmber mennyi szeretettel megbecsüléssel néz a honvédség ' ,„ menyére. A különleges fontt3*^. ügyek jelenlegi felszaporodása ban ezidöszörlnt lehetetlenné p hogy na egvo% adományokat megköszönjék és nyugtázzák, 1 t ['tohat a honvédelmi nunisstér SCD1 m [; sajtóban, sem a rádióban, sem 5; |evél utján a honvédség fejlés3"^ S árUerttt adfimábyöiiiít ezentúl szőni meg és nem nyugtázza, (M*"

Next

/
Thumbnails
Contents