Délmagyarország, 1942. október (18. évfolyam, 222-248. szám)
1942-10-25 / 242. szám
Folyik a nagy per Kaszap István szenttéavatására Csodák, imameghallgatások, megsegítések — Százezres és milliós tömegek Kaszap István hivőseregeben — Hogyan készítik elő a szenttéavatási szentszéki pert? — Látogatás a szegedi jezsuiták rendházában működő Kaszap István Titkárságon (A DólmagyarorSzág munkatársától) A jézus társasági atyák Kálvária-utcai rendházában a nyilvánosság kíváncsi ffirkészése elől elvomulva, csöndben, de napról-napra szélesebb mederbe terelődő áradással folyik Kaszap István boldoggá, illetve szentté avatásának előkészitésa Egyházi és hitéletünknek olyan nagy eseménye ez, amihez fogható csak olykor-olykor jelentkezik az idő hatalmas távlataiban. Nem kevesebbről van szó, mnit arról, hogy ha a megindult eljárás sikerre vezet s az előkészités alapján lefolytatandó szentszéiki perben igazolást nyer Kaszap életszentsége, az Egyház szentjeinek ragyogó galériájába hosszú évszázadok után Ismét bevonul egy magyar szent, Kaszap István, aaki kortársunk volt, Istennek tetsző, rövid, gyötrelmes, de halálában megdicsőült élete közöttünk és előttünk pergett le. A jelek arra vallanak és arra engednek következtetni, hogy a bizonyító anyag annyira értékes és bőséges lesz, hogy gyorsan és sikeresen tó lehet folytatni Rómában a pert. A Kasza p-ereklye Kaszap István ma még nem szent, (tc máris százezrek és milliók tisztelik szentként s fohászkodnak hozzá. A szegedi jezsuita rendházban működő Kaszap István Titkárság Kaszap gája volt Kaszap István s életszentereklyét bocsát ki, amely a felvett gégének és kiválasztott voltának bízóért cs nemes elveiért mind szeretnek és tisztelnek* — olvassuk a Kaszap István Titkárság által kiadott rövid életrajzban. A papi pálya felé vonzódik, de méltatlannak érzi magát s csak hosszas és gyötrődő lelki tépelődés után kéri felvételét a Jézus Társaságába. Már tagja a Társaságnak, amikor kinos és rejtelmes betegség tör ki rajta, amellyel szemben az orvostudomány szinte tehetetlennek bizonyult. Baja a bibliai Jób sorsában részesítette, egész testét elborították a gennyes sebek, fekélyek. A nehéz operációk s a fájó kezelés szenvedéseit hősies, Isten szeretetében izzó lélekkel viselte. Türelme és áldozatkészsége csodálatos volt. •Ujabb és ujabb megpróbáltatások, kinos visszaesések után hosszú, gyötrelmes szenvedéseit hősies halállal koronázta 1935 dec. 17-én. Halálos ágyán felinetszett gégével feküdt, mint az áldozatok, szólni nem tudott, de élete utolsó perceiben, az örök élet küszöbén felirta búcsúszavát: — Ne sírjatok, mennyei születésnap ez! Kevéssel halála előtt megígérte, hogy az iránta tanúsított szeretetet viszonozni fogja* Megindul a nagy per Életében és halálában Isten Szoljegyzőkönyvek és beérkezett vallolomások szerint nagy segítségére volt már nagyon sokszor a bajban levőknek, Az ereklye egy parányi szövet darab Kaszap István szerzetesi ruhájából. A kemény papírlapon, amelyre a szövetdarabka van felragasztva, ez olvasható: Isten Szolgája KASZAP ISTVÁN szerzetesi ruhájából 1916. III. 25—1935. XII. 17. £ sorok Írójától nem régen azt kérte egy budapesti ismerőse, hogy súlyos beteg rokonának kérjen és küldjön Kaszap-ereklyét, mert az orvosok már lemondtak, de a beteg bivő hittel bizik Kaszap Istvá segítségében. Az ereklyét elküldtük s azóta hire jött, hogy a beteg állapota javulóban van. A »Kaszap István szenttéavatását szorgalmazó Bizottság* ujabban újságot is ad ki s ebben tömegével közlik azokról az imameghallgatésokról és megsegítésekről felvett, aláirt és hitelesített jegyzőkönyvöket és vallomásokat — az újságban azonban természetesen név nélkül —, amelyek mind egy-egy ragyogó dokumentumai Kaszap István segitő ereiének. A jezsuita novicius életszentsége Az ereklye lapján látható kél dátum Kaszap István születésének és halálának időpontja. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén született Székesfehérvárott. •Napsugaras, pajkos gyermekkor Után nemes és mély életszemlélet s bámulatos akaraterős törekvés jellé •nezte az érettségiző ifjat. Kemény kitartással a közepesből szinjeles tanutóvá küzdötte fel magát. Kitűnő tor nász is és 17 éves korában a Dunánt-ul ifjúsági bajnoka lesz. Buzgó cserkész, hűséges kongreganista és társai közt igazi apostol. Példaképüknek tartják, akit szerénységéért, önzetlen Szolgálatkészségéért, egyenes jeMemélyó második stádiumban a lanuk kihallgatása, az imameghallgatásokkal, csodatételekkel, megsegítésekkel kapcsolatos írásos bizonyítékok produkálása van soron. A peres eljárás első szakaszának bizonyítási anyagát 451 cikkelybe rendezte a S h v o y Lajos székesfehérvári püspök által kinevezett biróság. A cikkelyek összefoglalják Kaszap István életét ' s részletesen taglalják hősies erényeit. A 44 cikkely igy szól: •Személyiségben már külső fellépésben is az igazi, komoly és kemény önlegyőzéssel szerzett erények egész sora mutatkozott: a szerénység, szelídség, türelem, jóság, alázat, barátságosság, együttérzés, részvét, szolgálatkészség, egyszerűség, őszinteség, szabálytartás, áhitat, lelki összeszedettség és más erények változatlan szépségben és épségben tündököltek rajta*. A cikkek adatait természetesen tanuk fogják eskü alatt vallott konkrét eredmények elmondásával részletekmenően bizonyítani. Külön cikkelyek szólnak Kaszap István rendkívüli adományuirtól, nlolsó napjairól és szent haláláról. Hosszabb rész következik ezután »Szentségének hire életében és halála ntán* cimmel, végül néhány csodálatos vagy csodával határos imameghallgatás következik. Ezek köziül hat gyógyulást máris teljes értékű orvosi bizonyításra terjesztettek elő. Ez azért is érdekes, mert a pör s szakaszában elégséges lenne pusztán a »fama miracnlornm*, vagyis a csodák h írének igazolása, mig maguk az egyes csodák rendszerint csak a másodfokú, szentszéki perben kerülnek részletes tárgyalásra. A per elsőfokon a székesfehérvári püsipöki egyházi főhatóság, másodfokon a római szentszék előtt folyik. A szegedi titkárság Az elsőfokú per bizonyítási anyagának összegyűjtésére E n d r ö d y László szegedi jézustársasági ptya, a Kaszap István Titkárság vezetője, kapott megbízást. A titkárság a szegedi' jezsuiták Kalvária-uitcai széksírja azóta zárán-1 házában, a Collegium Aloisianumban a szenttéavatási per \ működik. Itt futnak össze a pör bizoaktái pedig tornyosodnak. Mesélik, j nyitó eljárásának szálai, itt gyűlnek hogy sírhantjára már a harmadik egy- j az akták, jegyzőkönyvek, vallomások, szerű fakeresztet kellett leszúrni, mert amelyekből meggyőző erővel sugárzik az odazarándokló hivők a két elsőt ~~ teljesen szétfaragüik, mindenki egy kis szilánkot lehasított belőle ereklyének. A tömegek zarándoklása a temetőbe s a kétségtelen csodatételek száma ma már olyan nagy s bár a pör még kezdeti stádiumban van, Kaszap István kivételes helye az egyház tagjainak sorában már is annyira bizonyos, hogy tetemének exhumálására s a székesfehérvári Prohászka Ottokár székesegyházban való elhelyezésére már megtörténtek az intézkedések s hamarosan sor is kerül erre, csupán az időpontot nem közlik a nyilvánossággal, mert előrelátható, hogy az exhumáláskor olyan hatalmas tömeg lepné meg a temetőt, ami semmiféle szempontból sem kívánatos. A templom faIában díszes síremléket építenek Kaszap Istvánnak s erre a célra lelkesen folyik a hivek önkéntes adako zá'sa. Az el ső 451 cikk elv DELM AGY'ARORS Z A <i Vasárnap, 1942 október 25. nyitékai olyan tündöklően jelentkeztek, hogy halála után hat évvel, 1941 október 11-én a székesfehérvári egyházmegyei főhatóság megindította a szenttéavatási pert Kaszap István dokhellyé vált, még most is olcsón vásárolhat J MSZ LliZil müasztoios-iakberendezőtői Mielőtt bárhol vásáról saját érdekében keresse fel óriási választékkal f e 1 s z e V e 11 minta termeimet. Figyelem! Bemutató és árusítás csakis Kíauzáf-tér 6. (Wagner kelengyeház mellett) Ai szenttéavatási pör első fokának első szakaszában Kaszap István iratainak összegyűjtése folvt. a most fóti lő Kaszap István szentségének számos bizonyítéka. A rendház társalgójában beszélgettünk 'Endrődy páterrel Kaszap István szenttéavatási pőréről. — Talán Lisieuxi Szent Teréz óta nem volt az Egyházban tapasztalható olyan nagy tisztelet és bizalom szentéletü személy iránt, mini ami megnyilvánul Isten Szolgájával, Kaszap Istvánnal szemben — mondja a páter. — Ennek magyarázata talán az, hogy egyénisége és személye legjobban megközelíti korunk emberét: törekvő fiatal, sportbajnok, cserkész, hőslelkü volt. Tulajdonságai közül kiemelkedik a szenvedésben való mosolygó hősiessége, ami leginkább vonzóvá teszi személyét az emberekelőtt s gyengéd szeretete, amely meguvilvánult a szegények és a szenvedők iránt. Életrajza már számos nyelven legutóbb Franciaországban jelent meg, ahonnan szintén igen sok imameghallgatást jelentenek. — A boldoggáavatáshoz és a szenttéavatiáshoz két-két igazolt csoda SZÜkséíP® A most folvö nerher mér nyolc csodát lehet igazolni s az egjéb bizonyító anyag is oiy hatalmas, hogy mindezek alapján remélni lehet a pör gyors és szerencsés befejezését s azt, hogy Róma soronkiviil tárgyalja le a pert. Kaszap István ünnepség lesz Szegeden Az imameghallgatásokat s Kaszap István közbenjárásúval történt összes eseteket Írásban, teljes névaláírással kell közölni a Titkársággal s ezt az egész anyagot felhasználják, a perben, később pedig köuyvalakban is kiadják, azonban az egyes eseteknél nem tüntetnek fel nevet, csak magát az imameghallgatást, megsegítést, vagy a csodát irják le. A szenttéavatási mozgalomul..! kapcsolatban egyébként ugy értesülünk, hogy Szeged ifjúsági hUbuzgalmi szervezetei a közeljövőben nagyszabású Kaszap István ünnepséget rendeznek. A per folyik s előreláthatólag és remélhetőleg rövidesen Róma elé kerül, ahol szigorú és alapos vizsgálat alá veszik a beterjesztett anyagot. Az eljárást a hivők millióinak áhítata kiséri figyelemmel ma már nemcsak Magyarországon, hanem szerte az egész világon s ha a Szentszék ítélete kimondja az igent, a magyar Kaszap István, a cscrkész-tornászbajnok szenjéletü személye az Egyház szentjeinek ragyogó seregébe emelkedik. Osváth Tibor Ottó. Kossorúk MINDENSZENTEKRE a legszebb kivitelben kaphatók Csonka virágüzletben, Széchenyi-tér 8. szám. Szeged Város' Nyomda és Könyvkiadó Részvénytársaság Szeged, Kárász-utca 9. — Telefon: 10-81. Tudományos müvek szedésére berendezett könyvnyomdai múintézetében vállalja orvostudományi, vegyészeti, matematikai, nyelvészeti könyvek készítését, _ Többszinnyomásu munkák, úgymint; falragaszok, hirdető- és falitáblák, térképek, értékjegyek, bélyegek, >ószvények nyomása elsőrendű kivitelben. — Korszerűen fölszerelt könyv, kötészete tankönyvek bekötését soronkivül végzi. _ Diszkönyvkötós művészi kivitelben _ Fényképalbumok, diszdobozok adot; tervek illetve elgondolások alapján. Heti két darab tojás Budapesten és környékén Budapest, október 24. A főváros közéleJmezési ügyosztálya hivatalosan közli, hogy a közellátási miniszter rendelete értelmében november 1-től január 31-ig hetenként két darab tojást vásárolhat mindenki. Ha a készlet lehetővé teszi, karácsony hetében a tojásfejadagot négy darabra emelik, A rendelkezés alapján a fővárosban és a környéken ki tudják elégiteni a hűtőházakból a tojásszükségletet, természetes azonban, hogy a vidékről való tojásfelhozatalnak további a sincsen akadálya.