Délmagyarország, 1942. október (18. évfolyam, 222-248. szám)

1942-10-22 / 239. szám

• I MII II 'I fclM—IIIllllIIIIHMIHIIHililllf Madácsy László: eff? Arany János halálának hatvanadik évfordulóján Életem hatvanhatodik évébe' Köt engemet a jó Isten kévébe, Betakarít régi rakott csűrébe, Vet helyemre más#gabonát cserébe.. Énekelte a >tamburás öreg úr«, >a fájó gép* egy koratavaszi napon borús előérzetteL És csakugyan, ahogyan megsejdítette, egy hűvös őszi napon rálehelt Isten a csillagok hideg, hívogató lehelteiével. A már beteg, öreg költő, akit saját szavai szerint >Nátha, Grippe, Katarrhusz, InHuensz, hurut, gyilkos asthma, rheuma« üldözött, kínzott csaknem egész életén át, 1882 okt. 10-én a Duna partján sétálgatott. Hideg szél fújt. Kabátját kigombolta, hogy megnézze óráját és megcsapta a hűvös őszi szél. Lázas lesz, a nátha lehúzódik a tüdejére és 1882 okt. 22-én délelőtt 12 ora után 5 perccel az Isten betakarította •régi rakott csűrébe*. « Esto van, késő, elsötétített őszi esté. Kinyitom az ablakom és kitekintek az éjszakába. Házunk előtt óriási nyárfákat bólingat a szél s szinte hallom az éjben a hulló levelek lelke suhogását Ma sebesült katonákat láttam — jut eszembe és én a nyugalmas »civil« szégyeltem magam. Ma éjjel valahol a szörnyű messzeségben magyar testvér szeme mered a sötét, hideg orosz éjbe s ha zörren a haraszt, dobbanó szívvel pihenteti ujját egy pillanatra fegyvere rideg ravaszán... Ma este milliók fülelnek a szél búgó, sivító szavára: nem-e távoli sziréna elhaló hörgése'? Ma este hatvan éve, hogy egy nagy és fáradt lélek kezdte levetni megtepett ruháját: a törékeny, beteg testet és bizony nem olyan könynyű voit megszabadulni tőle. Mert kínnal jövünk e világra s kínnal megyünk ki belőle. Arany Jánosról ma ne a tudóskodó megemlékező beszéljen, hanem a szív, mely olykor-olykor csordultig telt a nagy költő lelke szépségével. Talán hat-hét éves lehettem, mikor először »találkoztain« Arany Jánossal. Édesapámmal egy gyönyörű nyári este kinn álltam az udvaron. A csillagokat néztük. Közben édesapámhoz méregettem magam. • A derekáig se értem s azt kérdeztem csak ugy gyermekim )dra: »Mi lesz, ha egyszer én is akkora leszek, mint az édesapám?* (Minden gyermeket izgat a felnőttek •nagysága* és >szabadsága*.) Azóta megtudtam; de megtudtam azt is, hogy a tudás a legkeserűbb gyümölcs az élet fáján. — Édesapám, meséljen l — kérem őt. Átfogtam két lábát és úgy néztem rá csodálattal, mint a csillagos égre. Kérésemnek sohasem tudott ellenállni. Megfogta kezem. Odavezetett az öreg diófa alatt lógó nagy hintához. Beleültünk és szépzengésü férfihangján lassan mondani kezdte: Este van, este van, ki-ki nyugalomba, Feketén bolingat az eperfa lombja... Micsoda pillanatok voltak azok! Én mint falusi gyermek, a vers minden szavát értettem. Az udvaron mjntha minden megelevenedett volna. A szavak iramló ritmusába szinte beleszédültem. A kiszolgált kutya, az anyján nagyokat döfő éhes borjú, a cica, a lomha békák, a madárlátta kenyér és a nyuszi, ezek népesítették be igazán az én gyermekvilágomat... És attól az estétői kezdve minden vágyam egy nyuszi volt. Meg is kaptam nemsokára, ha nem is tarisznyában, de nveregtáskában. A versnek javarészét egykettőre megtanultam Aztán megtanultául mjnt nagyobb dják, mint tanár és édesapa s valahányszor elolvasom. MAGTAR KIADASD 11 mindig újabb és újabb szépségeket fedezek lel benne... És még ma is látom, mintha csak tegnap lett volna, azt az estét, a már örökre kihamvadt tűzhely hívogató fényénél ... * Serdülő koromnak legszebb olvasmánya, élménye a Toldi volt Mintha csak az örök magyar ifjúról mintázta volna, erényeivel ós hibáival, Arany. Valahányan találtunk benne olyan vonást, melyben magunkra ismertünk. Minden serdülő ifjú magános lélek, akinek nagyratörő céljai vannak. És minden magyar ifjú nagy álmodó (magyar hiba!), hivén, hogy egyszer életében eljön az a csodálatos valami, mely a gyűlölt középszerűségből] mint vihar a pelyhet, kiemeli. Magyarázhatta nekünk jó tanárunk a Toldit, hogy ilyen, meg olyan. Legjobb barátunk volt. akit, úgy éreztük, régenrégen ismerünk és szeretünk. A serdülő ifjú előtt egyetlen férfieszmény lebeg: a petrencerudat tartó, malomkő hajító, farkasverő, a cseh óriáson diadalmaskodó leleményes vitéz, de vajszívfl, anyját hőn szerető lovagias Toldi. Erő és gyöngédség. Nincs az a tudomány, melyet érte fölcserélne. Azután Toldi példája hány és hány ifjút serkentett erőfeszítésre... Rám a Hídavatás volt a legnagyobb hatással. A modern élet számkivetettjei, elcsúszottjai, elbukottjai és ártatlanjai vonulnak itt fel kísérteties sorban. Micsoda sor ez! És micsoda ellentét van a szenvedéstől a mélység fölé taszított ember lélekvihara és az örök folyam, az örök élet mélységes nyugalma és egykedvűsége között... * Toldi szerelme, Toldi estéje, Buda halála mind olyan alkotások, melyeknek egy-egy szereplő alakja elkísér bennünket egész életen át. És micsoda eikölcsi világrend uralkodik itten! Jaj itt a bűnösnek és a bűnössel együtt az ártatlannak is. Egyetlen vigasz és remény, az igazságos ismeretlen Isten. A Nagyidai cigányok c. müvét ne is említsem, mely magyar ember számára ma is hátborzongató valóságként hat. Költő még nem irt önkinzóbb vallomást saját fajtájáról. Miféle lélekmardosás kényszeritette a költőt, hogy ilyenformán enyhítsen lelki kínján, támadva, pellengére állítva a legszentebbet? Vagy önvezeklésnek szánta ezt a fájó költeményt mások bűneiért? Aranyról már elmondtak jónehány ítéletet. Babits az •abnormis zsenit* látja benne, Kosztolányi nem ismer nagyobb költőt a földkerekségen. S ha egész költői művét tekintjük, azt kell elmondanunk róla. amit ő mondott Dante-ról: Csodálatos szeltem! egy a mérhetetlen Éggel, amely benne tükröződik .. Arany költő nagyságát csak úgy foghatjuk fel igazán, ha megpróbáljuk elképzelni mi lenne a magyar irodalom Arany nélkül, mi lenne, ha Arany kői. tcszetének óriási, a magyar muitba, jelenbe és az őrök, magyar őr-lélekbe gyökerező és az örök fáját kiemelnénk? Ki tudja azt az űrt elképzelni, mely helyén támadna? Életműve fölött E mélység fölött az érlelem mér-ónja Mint könnyű pebelyszál, fönnakad, föllenben: De a lélek érzi. hogy az örvény vonja, S a gondolat elvész csodás sejtelemben. Arany Dante c. költeményét 1852-ben, írig. A legnagyobb szenvedések, ki- ' ábrándulások és csalódások idején. A 15. LEGÚJABB SZAMA C I M K É P É N a 33.000 tonnás amerikai csatahajót elsüllyesztő Barbarlgo tengeralattjárót mutatja be támaszpontjára való visszaérkezése pillanatában kitünö különtudósitást közöl blöffiérő! Az olaszok oroszországi harcairól Magyarország a szép sziliek hazája képsorozatot s ezen kivül számos Irodalmi, művészeti cikket tudományos érdekességét közöl. Kapható minden árusítónál cimen színes és ii rettenetes mult még túl közel van. Még vértől ázott a föld és a rab magyarok jajától hangos a magyar éj. Kilencven éve! És ma, már egy világháború lélek- és hitrendítő tapasztalatával vért szitáló őszi estén a nagy költő szavaival megdöbbenve kérdem: Lehet-é szellem az istenség része? Hiszen az istenség egy és oszthatatlan; Avvagy lehet-é, hogy halandó szer© nézze A szellemvilágot teljes öntudatban? Évezred hanyatlik, évezred kel újra, Míg egy földi álom e világba téved, Ilogy a bitlen ember imádni tanulja A kőd oszlopában rejlő Istenséget. APHÍ a IcuiisxáU ma^att i/an ... (A Délmagyarország munkatársától) A szomorú emlékű Kardos s-féle szini idények legkirívóbb fogyatékosságának kellett tekinteni azt a hibát, amitől az uj szegedi színigazgató most leginkább óvakodik: a szinészhiányt. Lehetséges, bogy ez az óvatosság viszi bele vitéz B á n k y Róbertet a másik végletbe: a szegedi színháznak most annyi színésze van, hogy talán maga az igazgató sem ismeri valamennyit... Még kevésbbé ismerheti tehát a-közönség! Pedig a színházlátogató közönség szereti ismerni a társulat tagjait és köztudomásu dolog az, hogy nemcsak a fővárosi vendégek vonzanak közönséget a színházba, hanem az olyan társulati törzstag Is lehet vonzerő, akit a közönség megismer és megkedvel, úgyhogy szinte sajátjának, személves barátjának tekint. Taktikai hiba tehát, ha a szegedi színház igazgatója megengedi magának azt a luxust hogy a törzstársulat legjobb erőit parlagon heverteti, viszont nagy költséggel olyan fővárosivá avanzsált színészeket hoz egy-egv ve zetőszerep eljátszására, akik Szegeden, a szabadtéri játékok városában Igazán nem számíthatnak attrakciónak Szinbázpolitikai tévedés ez. ami nemcsak a közönség szemnontjábó! hiba de az igazgatót is felesleges, megtatakarithaté és a színház fejlesztését esetleg más iránvban jobban szolgáló kiadásoknak teszi ki. Hogy példákkal szolgáljunk', bemutatunk a közönségnek ezúttal két érdemes, színészt, akik a szegedi »tőrz«társulatc rendes tagjai s akiket eddig w a közel egvhónanos szezonkezdés alatt. — alig volt alkalma látni a sz® gedi publikumnak. Az egyik. HORVÁTH MIOI, az erdélyi színpadok ünnepelt és kitűnő énekesprimadonnája. Szép színészi mult van mögötte: a nomán megszálló© alatt Erdély valamennyi nagyobb városában hirdette a magyar szó szépségét, a magyar dal fájó, lelki sebeket gyógyító varázsát és a magyar szinbázkultura fölényét. Kulturált, csengő mezzoszopránja még ma is visszaesel*, dül az aradi, temesvári, lugosi, brassói, elárvult magyarok szivében, két évtizeden keresztül hordozta a megszállott területeken a magyar színész sorsát. Férje Erdély egyik legismertebb színigazgatója volt és igen sokat tett a magyar szinházkultura érdekében a megszállás alatt. A visszatérés boldog napjai Nagyváradon találták ezt a kitűnő müvészasszonyt, aki budapesti szereplések után leszerződött az elmúlt évben K a r d © s s Géza szegedi színtársulatához. Szegeden Horváth Micit — Horváth Mária néven. _ a közönség F®dák Sári szerepkörében csakhamar megismerte és megszerette. Nagy sikerrel játszotta az elmúlt szezonban Fedák egyik legkedvencebb szerepét: a •Gyergyói Ml* cimü operettben, d® nemcsak az énekes szerepekben aratott sikert Horváth Mária; prózában is, mint komoly, drámai anyaszinésznö magállta helyét, öt tehát tulajdonképpen nem kell bemutatni a szegedi közönségnek. amely már az elmúlt szezonban szeretetébe fogadta. Éppen ezért tűnik fel azoknak, akik a szegedi színház dolgai iránt szeretettel érdeklödnek. hogy miért oetn látszott még