Délmagyarország, 1942. szeptember (18. évfolyam, 197-221. szám)
1942-09-30 / 221. szám
„Kexdődjéi? u jáfék Ma este szétlebben a szegedi \u rosi Színház függönye ós megkezdd dik a játék. Két gyászos emlékű tendö után, amikor a játék legu>i>t> szőr távolmaradt színpadunkról é> sziiiliáz csak anyagilag biztosi tott üzem akart lenni, ma este uj korszak kezdődik a szegedi színházban, Az annyiszor csalódott szegedi közönség uj reményekkel eltelve, mint már annyiszor a múltban, most is meg fogja tölteni a Városi Színház né zőterét és most mái — nem szeretne csalódni, A közönség színházlátogató szükséglete a háborús pszichózis következtében megnövekedett, ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy, mit játszanak a színpadon és hogyan. A közönség jó szórakozást akar, de egyúttal felemelkedést cldurvutt napjaink realitásából a játék irrealitásába, abba a szellemi világba, amely megtisztulást, hitet, reményt ad a min dennapi élet küzdelmeinek elviseléséhez. A szegedi színház nj igazgatójá nak és színészeinek ennek a felemelkedési vágynak szolgálatába való szegődéssel kell hozzáfogniok munkájukhoz. A külső körülmények folytán kialakult szinházi konjunktúrát — amelyet hisszük: csak pillanatnyilag befolyásol némileg károsan a szüfesé ges rendelkezések miatt kialakult uj előadási rend — igazgatónak és színésznek arra kell felhasználnia, hogy nevelje, megnyerje a közönségei a magasabb színházművészet részére Ez a feladat nem könnyű, hiszen a most végbemenő társadalmi átalakulás olyan rétegeket is színházhoz juttat, amelyek ezelőtt nem voltak rendszeres színházlátogatók. Ezeknek a rétegeknek beoltása a szinház szerelmének szérumával rendkívüli felelősséggel jár és lelkiismeretességet, mindenekelőtt pedig hozzáértést kiván. Meg vagyunk róla győződve, hogy színházunk uj rezsimjének vezetősége tudatában van ennek a felelősségnek és birtokában van annak a ludasnak, amely képessé leszi egy szebb és jobb szinházi korszak megteremtésére. Az uj színigazgatónak mint volt vidéki direktornak gazdag tapasztalatai vannak a szinházvezetés terén s tapasztalatait csak gazdagíthatta az az esztendő, amelyet a fővárosban töltött el. Ha más nem, mindenesetre sokra taníthatja Őt az a mindenképpen sajnálatos balsiker, amely éppen a legutóbbi na pókban, kiterjedt vállalkozásainak egyik helyén érte. A magyar drámaíró" dalom szomorú hanyatlásának korszakában arra kell törekednie, hogy ne térhessenek vissza a színpadra a mult árriy d selejtes utánzatok képében, hanem hogy egyrészt a valóban k e r e s z t é n v és valóban magyar művészi és irodalmi tehetségek felszínre kerülhessenek, másrészt pedig a klaszszikus magyar és külföldi drámairoda, lom hagyományai hiven ápoltassanak, termékei miisorra kerüljenek. Es még egyet: a szegedi közönség -zegedi színházat akar! Mert bár szellemi téren a regionalizmus ellenségei vagyunk, most mégis azt kell kérnünk, hogy a. szegedi szinház legyen y szegedieké, a szegedi szinház sugározzon szegedi szellemet és a magyar kultúra szőttesének sziliéihez a maga külön színeivel járuljon hozzá. Más szóval ezt ugy is mondhatnánk: nem akarunk »pesti< színházat. Islen ments, mindent inkább, csak pesti színházat ne! Ez a most kezdődő pesti idény siváiságát tekintve különösen nem kívánatos. A múltban is az volt a legnagyobb hiba, hogy a vidéki színigazgatók Pestet utánivták és elfeledkeztek vidékük színészetét a hely, a fáj kulturájába beépítve az abszolút művészi nívó felé közeiiteni. A szegedi színjátszásnak, ameK egyike a legrégibbeknek az országban, olvan bsévoniánvaf vannak. Ma este megnyitó előadásj Tőkés Anna felléptével Pon'os kezdés 'él 7-kor amelyeken elindulva, nyugalmasabb időben akár az uj magyar szinházi kultura alapjait is le lehetne rakni. Mindenesetre ez a hagyomány ma is elegendö ahhoz, hogy a szegedi színházat ne budapesti színházak függvényének tekintsük, hanem olyan bázisnak, amelyből a főváros szinikulturája is megujulóst, frissülést meritbet. Ennek előfeltétele a sztárrendszer teljes kiküszöbölésével megteremtett e n s e mb 1 e, amely csak a szegedi színpadé IIH'IIBIIIII I es biztosíthatja Szeged számara a művészi program zavartalanságát. Vendégszereplő művészek természetesen gazdagíthatják, jobbá, szebbé tehetik u művészi produkciót, élénkíthetik a programot, de nem adhatnak nekünk szegedi színházat, amelyet egy itt élő, inspirációt is innen nyerő művészgárda adhat. A szegedi közönség bizalommal ü! be ma este a színházba, mert ugy gondolja: remélheti, hogy uj, tisztúltabb, emelkedettebb légkörben, hiánytalan művészi élvezetben lesz része a most j kezdődő idényben. Bizunk benne, hogy | várakozásában nem fog Csalódni. Szász Ferenc * A szegedi Városi Szinház mai évadnyitó előadása pontosan fél 7 órakor kezdődik. Szinrekerül He rezeg Ferenc Bizánca. Tőkés Anna vendégfeli léptével. ~ 1 IJEI M A (í V AUDRS/. AP f Szerda, 1942 szeptember 30 I SPORT I' f -isi Elmarad a Budapest—Vidék találkozó, vasárnap megrendezik a Ferencváros-* Szeged mérkőzést Budapesten 1 /BPrfXé'MíTltKh'H.Tifi-T'HI 33 év óta fennálló villanyeröre berendezett nagy gózmosodcs elköltözés miatt eladó „Gőzmosoda" jeligére a kiadóba SMnaaHBBBMMMMI NB II. osztály Zrinyi-csoport. i. SzVSE 4 3 1 - W: 4 7 2 Goldberger SE 4 3 — 1 15: & f 3. UCSE 4 3 _ 1 11: 5 1 4. KáSC 4 3 1 17:10 « 5. Topolya X * 1 - 8: í> & 6. K, Rákóczi 3 —r 1 6: 3 4 7 ö Bocskai 4 3 2 9:10 4 8, MVSE 3-1 — 2 6: 4 2 y.io. HTVE 3 3 1 5: » 2 0-10. Zenta 4 1 — 3 10:18 2 11 SzVAK 4 —. 1 3 8:15 1 12. DVAC 3 1 'l 2: 8 1 13. SzTK • 3 — — 3 3:12 — Ugy volt, hogy október 4-én vasárnap szövetségi napot rendez az MLSz és ennek keretében megrendezik a Budapest-Vidék futballtalálkozót. A szövetség azonban eltekintett a válogatott mérkőzés megrendezésétől és ugy döntött, bogy oklóber 4-én a november l-re kisorsolt mérkőzéseket játszák le. Ilyen körülmények között vasárnap legz Budapesten a, Ferencváros—Szeged NB I. osztályú mérkőzés, amely kétségtelenül egyik legkiemelkedőbb eseménye a bajnoki idénynek. Erre a mérkőzésre jól fel kell készülnie a Szegednek, mert ezen a találkozón kiköszörülheti az eddigi csorbákat. A piros-fehér csapatnak nagyon kell igyekeznie, hogy a szerencse hozzápártolását* is kiérdemelje, mert az olyan események, amelyek Szolnokon lejátszódtuk, könnyen elvehetik a kedvét a csapatnak és a vezetőségnek. Betrtéljiik azonban, hogy ez nem következik be, kölönősen akkor, ha a közönség is kitart a csapata mellett. A rosszemlékű szolnoki vasárnap egyetlen haszna, hogy nem sérült meg senki és most már remény van arra, hogy lassún kiegészül a szegedi együttes. Harangozó vállsérülése örvendetesen javul és Wzni lehet vasárnapi játékában. Vele jelentősen megerösö dik a csatársor. Az összeállításról azonban természetesen még korai lenne beszélni A héten is három ed zést tart a Szeged: kedden erőnléti gyakorlatokat végeztetett a futballistákkal Pataky Sándor edző, szerdán labdateehnikai munka lesz, csütörtökön pedig kétkapus játék. A keddi ed résen résztvett Dóra is, aki játékra jelentkezett —oOoSzobridnap van vasárnap az NB II. és III. osztályban Ugy volt, hogy október 4-én, vasárnap az NB 1.-hez hasonlóan, az NB II. és 111. osztályban is az október U-i mérkőzéseket kell lejátszani. Ez a terv megváltozott és az MLSz ugy rendel kezelt, hogy vasárnap csak a» NB I. osztály b«n lesznek bajnoki játékok és az elsővonalbeliek a november 1-i mérkőzéseket bonyolítják tc, az NB U. és III. osztályban azonban nem lesznek bajnoki küzdelmek. Az MLSz ebben a vonatkozásban ugy rendelkezett, hogy azok a csapatok, amelyeknek Magyar Kupamérkőzéseik vannak, erre a játékra kötelesei: kiállani, ha pedig nincsen, akkor joga van megegyezni az ellenféllel, hogy november l-re kitü zőtt bajnokijukat lebonyolíthassák, X Antal visszatért a HTVE-be. An tal, a Szeged tertalékcsapatának bátyédiátékosa visszatért aavaaa.>e"ülc lébe, a HTVE-be, A Szeged vezetősége már ki is adta a futballistát, aki a Vívóban középfedezetet fog játszani. X Raffai itthon. Raffai, a Szeged kitűnő hátvédje, aki néhány hónappal ezelőtt a?: orosz frontra szólított a kötelesség, szabadságra hazaérkezett Szegedre. Raffai egészséges, kitűnő kondícióban van és itthoni tartózkodása alatt nem mulasztja el, hogy hódoljon kedvenc sportjának, a futball nak. Raffait az ismerősök, a sportbarátok melegen üdvözölték. X Pulait kéri a kecskeméti MÁV. Pulait, a SzVSE kapusát, aki annak idején a kecskeméti MAV-tól került a szegedi vasutascsapathoz, kéri vissza anyaegyesülete a Kecskeméti MAV. A SzVSE kiadja Pulait, mert a futballistát családi okok késztetik, hogy viszszaköltözzék Kecskemétre. X A szegedi vivók készülődése az idényre. A 'vivóidény rövidesen megkezdődik. A szegedi vivók október 1-én, csütörtökön megkezdik a munkát az idényre, amely az eddiginél is élénkebbnek ígérkezik. Szegeden az SzVE, a HTSE és SzTK vívói állnak a plansra. X Magyarország asztali tenisz bajnokcsapata Szegeden. Vasárnap régen látott sportesemény lesz Szegeden: asztali teniszversenyt rendez az UTC ping-pong szakosztálya. A hirverő mérkőzés alkalmából az ujszegediek Magyarország legjobb csapatát, a Szabadkai ATC-t hivták meg. A mérkőzés egyik legkiemelkedőbb eseménye lesz az UTC vasárnapi sportnapjának, amely a legutóbb lebonyolitotlnál is érdekesebbnek Ígérkezik. A sportnap keretében az ujszegedi sporttelepen rendezik meg a különböző versenyszámokat, az asztali teniszversenyre pedig valószínűleg a Tóthvcndéglö nagytermében kerül sor. X Kosár- és kézilttbdajátck. Az utóbbi időlen egyre többet lehet hallani a szegcdi kosárlabda életről. A játék iránti általános érdeklődésből arra lehet következtetni, hogy rövi desen nagy fejlődés várhaló Szegeden a kosárlabdajátékban. Eddig csak diákok játszottak kosárlabda mérkőzéseket, az a körülmény azonban, hogy az UTC hölgyei vasárnap nyilvános mérkőzése.; mutatkoznak he, arra enged következtetni, hogy nz UTC példáját a többi egyesület is követi A kosárlabdasport fejlődéséi biztosítja az is, hogy megalakult ar, önálló kosárlabda sportszövetség, tehát rövidesen sor kerül az országos bajnoki küzdelmekre, amplvekböl f?z-.gcd sem feg kimaradni. Itt emUM'U meg; hogv 55*edéi)vi Tór«ef tp«tri "<>!éíi •qpéi v-.zaemérv-re iftvirte- • >•< megkér (jf dil/ <?!•. >«.don • kéa,tláb(i''áték is. KÖNYVEK Szégvúiy Mihály; KITÖRT A DIAKHABOUUf SZögváry Mihály, a legnépszerűbbifjúsági iró. Pontosan tudja a diák igényeit, tud nyelvükön beszélni, belelát telkükbe, ismeri problémáikat Maga is nagy diák, aki nem cvikkeres pedagógiai tanításokkal közelit olvasóihoz, hanem pajtáskodó barátsággal Első regénye, a Szekuudairtó Rt. páratlan sikerének ez a titka. Ezért var. ja mindegyik uj könyvét lelkesült figyelemmel olvasóközönsége. Ui regényében legjelesebb értékei csillognak újra Két osztály >modern* párviadalát meséli el a futballozástól a gesztenyegyüjtésen át a szociális értékű cipőgyüjtésig. Tele van kiapadhatatlan, humorral és kedvességgel, kacagtató és komoly helyzetekkel. Jóizü szóra* kozássai tanit s tanításának aranyos derűje könyvének mindegyik lapjá* telehinti a felnőtt olvasók számára i* figyelmeztetésekkel, hiszen a magyar diákhoz szól, az ö lelküket csiszolj* és erősíti. A könyv a népszerű Köuyvbarátok ifjúsági Könyvei sorozatában, a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda kiadásában jelent meg. —oOo— A DIÖFA ÁRNYÉKA 15AN Délvidéki elbeszélők Herceg János, a délvidéki irodalom és kulturális élet kiváló munkása rendezte sajtó r.lá ezt az elbeszélő kő; tetet, mely a hazatért délvidéki Irodalom kiváló képviselőinek legjelesebb alkotásait gyűjti egybe. A kötetben egységesen kiáradó tiszta, egészsége* szellem a délvidéki irodalom sajátos képét mutatja be. Határozott irodalmi nyereséget jelent szellomi éleíünz számára ez a jelentős irói «opori, »kiknek felsorakozó novelláiból hitvallásukat is kiolvashatjuk. Blazsek Ferenc, Bőrcsök Erzsébet Czlráky Imre, Herceg János, IU« Sándor, Kende Ferenc, Kisbéry János, KramaríU Erna, Kristály István, taták István, Majtényi Mihály, Szentelőky Kornél é« Szirmai Károly nemcsak uf nevekkei ismertetik meg a* egéss ország olvasóközönségét határozott profilú irodalom képviselői ők akiknek ebben a kötetben lefektetett együttes jelűntkezéiiis ntán nagy ménvséggel és bizalommal várW* ecvénl munkásságuk A nemes egywriW^ könyv • Kiritji INvomda kiftdásábsn írinat