Délmagyarország, 1942. szeptember (18. évfolyam, 197-221. szám)
1942-09-27 / 219. szám
D 1 Ó VASÁRNAP, SZEPTEMBER 27 BUDAPEST L 7.30: Fohász. Szózat. Reggeli zene. 8.15: Hirek. 8.30: Őszinte beszéd. 9: Görögkatolikus egyházi ének és szentbeszéd a Fő-utcai Szent Flórián templomból. 10: Református istentisztelet a Kálvin-téri templomból. 11; Egyházi ének és szentbeszéd a Szent Domonkos-rendi templomból. 12.15: Leventeműsor. Maradit itthon kettő, három. A Ganz-leventék vidám műsora. Irta és összeállította Farkas Gyula. 12.55: Az örök magyar honvédelem. Gáspár Jenő előadása. 1.10: Légierők zenekara. Vezényel Doroszlai Károly. 1.45: Időjelzés, hirek, vízállásjelentés. 2: Hanglemezek. 3: Időszerű gazdasági tanácsadó. A földművelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. 3.45: Bura Sándor cigányzenekara muzsikál. 4.30: Hirek magyar, német, román, szlovák és ruszin nyelven. 5: Rádiózenekar. 6 óra 10: Legkedvesebb verseim. Elmondja Szeleczky Zita. Hangfelvétel. 6.25: Tánczene. Szabó Kálmán jazzegyüttese játszik. 6.40: Hangképek a vasánnap sportjáról. Beszél Pluhár István. 7: Hirek magyar nyelven. 7 óra 05: Honvédkivánsághangverseny Kolozsvárott. Rendezi a Vöröskereszt a Magyar Rádió közreműködésével Közvetítés a Kolozsvári Nemzeti Színházból. Beszélő dr. Legenyei József Közreműködik Angyal Nagy Gyula Horváth József. Lenhardt Tlona, Hidy Franciska, Mihályffy Béla, Páka Jolán, Szabadi István, Tompa Sándoré® Versényi Ida a kolozsvári Nemzeti Színház tagjai, Cselónyi József, Jávor Pál, Karády Katalin, Kelly Anna. Nagy Izabella, Pataky Kálmán, Pethes Sándor, Pécsi öregdiákok, Rácz Vali, N. Tasnády Ilona, a kolozsvári Nemzeti Szinház ének- és zenekara Vaszv Viktor vezénylésével, a 26. honvédgyalogeCTvd zenekara. Bencsik György vezénylésével. Kísér Körősi Dndns és cigányzenekara. 9 40: Hirek és lóver senyeredmények. 10.15: Szórakoztató zene. Előadja a Rádiózenekar. 1120: Magyar nóták. 12: Hirek. HÉTFŐ, SZEPTEMBER 28 BUDAPEST L 5.40: Üzen az otthon. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. 6.40: Ébresztő, torna. 7: Hirek, köziemé nyek, reggeli zene. 10: Hirek. 10.15: Szórakoztató zene. 11.10: Nemzetköz' vizjelzőszolgálat. 11.20: Áriák. 11.40: Japán cseresznyevirág. Irta dr. Eörssy Júlia. Felolvasás. 12: Fohász. Himnuss. 12.10: Országos Postászenekai. Vezényel EÓrdőgh János. 12.40: Hirek. 1.20: Időjelzés, vízállásjelentés 1.30: Honvédeink üzennek. A Vőrőskeresit bajtársi rádiószolgálata. 2: A Szent István 8. honvéd gyalogezred zenekara. Vezényel Helényi Gyula 2 óra 30: Hirek. 2.45: Műsorismertetés. 3: Arfolyambirek, piaci árak, élelmiszerárak. 3.20: Lakatos Tóni és Tibor cigányzenekara muzsikál. 3.50: Akit a falu küldött. Dr. Tolnai Gábor előadása Tótfulusy Kis Miklósról. Felolvasás. 420: Hirek német, román, szlovák és ruszin nyelven. 4: Időjelzés, hirek. 5: Szalonötös. 5.30: A Közellátási Minisztérium előadássorozata. Élelmiszerek tárolása a háztartásban 5.45: Tánczene. 6.05: A Honvédelmi Minisztérium Légoltalmi csoportfőnökségének előadása. 6 IS: Adatok a magyar labdarúgás életé bői. Dr. Gidóialvy Pál, a Magyar Labdarugó Szövetség országos elnökének előadása. 6.35: Szakolcsav Riegler Ernő orgonál a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 6.50: Hirek 705: Timkó Margit magyar nótákat zongorázik. 7.25: Beszél a front A m kir Haditudósító század helyszíni közvetítése. Hangfelvétel. 7.45: Szórakoztató zene. 8.20; Szinésztréiák. Kür thy György csevegése. S.40: Johann Strauss: Szerelmi dalok — keringő (Bécsi Filharmonikusok, vez. Glemens Krauss). 8.50: Kopogó őszt eső Simonffy Margit és Major Tamás verseket mondanak. 9.15: Radics Gábor jazz-együttes játszik. 9.40: Hirek. 10 óra 10: Az Operaház zenekara. Vezé nyel Ferencsik János. Közreműködik Gyurkovics Mária, Máthé Jolán, Warga Livia, Fodor János, Jámbor László és Járay József, az Operaház tag jai. 11: Heinemann Ede tánczenekara játszik a Britannia-szállóból. 12: HiFCli. BUDAPEST II. 5: Utikepek Francia- és Olaszországból. Holló József előadása. 5.35: 6: Német nyelvoktatás. Dr. Szentgyörgvi Ede előadása. 6.35: A kövek beszélnek. Dövényi Nagy Lajos elbeszélé r. Dr. Palló Tmre, az Operaház tagja énekel. 7.25: Muzsikáló Kelet Muth Lili előadása hanglemezekkel. 8: Magyar nóták. Szeged sz. kir. város adóhivatalától: 67138/1942 V. a. sz. J rgy: Katonai hadisegélyek kifizetése 1942. október hóban. Hirdetmény Katonai szolgálatra bevonullak hozzátartozói részére az 1942. évi szeptember hónapra esedékes hadisegélyek kifizetése a városi adóhivatalban a következő napokon történik: október 1-én: A Á B G Cs október 2-án: DEÉFGGyHIJ október 3-án: K L Ly M N O P október 5-én: QRSSzTTyUÜ V Z Zs. kezdóbetnljű bevonullak a város egész területén, tehát akár a belvárosban, akár a telepeken, feketéken vagy Fel só- és Alsótanyán laknak. Ezeken a napokon a hadisegély felvétele végett mindenkinek a városi adóhivatal VIII-ik adókerü leiénél kell jelen Ikezni. Azon Alsó- vagy Felső tanyán lakók részére, akik a hadisegélyt a fenti napokon nem vették fel, a kifizetés az alsótanyaiak részére október hó 8-án az alsótanyai közigazgatási kirendeltségnél, a felsőtanyaiak részére október hó 9-én, a felsőtanyai közigazgatási kirendeltségnél történik. Minden hadisegély felvételre jogosult feltétlenül hozza magával saját rendőrségi bejelentőlapját és amennyiben a bevonult időközben leszerelt volna, úgy annak katonakönyvét (igazolványlapját) is, melyben a katonai szolgálat kezdő és végződő ideje számokkal be van jegyezve. A hadisegélyek kifizetése 3-án, szombaton d. e. 8—12 óra között, 5-én 9—13 óra között, a többi napokon 8—13 óra között történik a városi adóhivatalban, 6-án 8-án és 9-én hadisegély kifizetés nincs. A hadisegélyt a bevonult semmiesetre sem veheti fel, azt csakis a hozzátartozók részére lehet kifizetni. A hadisegély utalványozással kapcsolatos kéréssel vagy panaszszal közvetlenül a népjóléti hivatalhoz kell fordulni, vitéz dr. Szabó Géza sk. tanácsnok, az adóhivatal vezetője. APRÁ H í Rí! É f i S É K HuteteK 1 szoba, konyha épülettel Újszegeden igen szép helyen, a hídtól 5 percnyire eladó. Szíves érdeklődök > Komoly vevő* jeligére a lap kiadóhivatalába irianak. 407 iprdHirtt! a másnapi lap számára csak déiufáff* 5 ériig vesz fel a kiadóhivatal. f. I H ItázfellseK. családés öérnazalí, ipari telepek, szftilö ÉS szánta oirfohoK Háztelek gyümölcsfákkal Felsőváros 30QÖ P Háztelek Földmives ntcán 4600 P. Háztelek alsóvárosi állomásnál 6—14.000-ig. Adómentes családi ház utca frontos kőrútnál 17.500 Adómentes magrasföld szintes családi ház ' szobás, fürdőszobás 28 ezer P. Adómentes magasföldszintéi családi háromszobás, fürdőszobás 30.000 P. Adó mentes emeletes bérház 3 szobás kondor^ tos lakásokkal 60000 P Adómentes emeletes bérház 2 szobás komfortos lakásokkal 80 ezer P. Adómentes em. üzletes sarokbérház 3 szobás komfortos lakásokkal fő uton 40.000 P Adómentes emeletes üzletes bérház komfortos lakásokkal, szép kert tel e evetem közelében í 15.000 P Adómentes, háromemeletes borház komfortos lakásokkal Belvárosban 200000 P. Földszintes ház 9x? szo bán lakás és fiiszerüzIettél, kerttel 16000 P. Emelete", üzletes Ház Rókuson. fó forgalmú ffiszerüzlct és négy lakással 28.000 P üzletes ház ré»1 ióforsrslm« vendéglővel, kerttel főúton 45 000 p Emeletes. üzletes ház fő nton, fiiszerkereskedés fakereskedéssel, fürdő szobás lakással 38000 P.Belvárosi. emeletes bérház 9, S. 4 szobás komfortos lakásokkal 90000 P Belvárosi nagy bérház 7x1 és 3 szobás, fürdőszobás lakásokkal 60000 P Bel városi nagv üzletes béT ház komfortos lakásokkal 200 000 p Ujszegedi kertes villák 2, 3, 4 szobás fürdőszobás lakásokkal nagv választékban. Paprikaföldek nagvfeketén 1 és 3 holdas n őlenkint 3 P. Dorozsmai útnál 3 ezer n. 51 4 nengő őlenkint. Szegedhez közel müutnál 7 holdas szép gyümölcsös tanvával 28 ezer P Szegedhez kö zel 7 hold bánáti szántóföld ió tanvaépiilettel müutnál 2ÓOOO P 10 holdas városi bér földes szántó és szöllöbirtok tanyával kisvasutálomásnál 6500 P, 6 holdas szöilő birtok tanvával idsvasutnál 20 006 P 17 hold szán tó és SJWIlőblrtok ió In kó is gazdasági épületekkel Pelsőfsntün 55.UWI P 40 b"ld szántóbirfok gyümölcsössel ló tanyaépületekkel Fei sőtanyán 45 000 P 108 hold szántó birtok 4 szobás tanyával és sok gazd. épületekkel 185 ezer P. Ezen birtokbérbe is kapható! 120 hold bánáti szántó uri lakóházzal, gazd épü letekkel, artézi kúttal 160 000 P. Alkalmi vételek! ntitrnt F. *. ingatlanirodában. Horthy M. u. 2. (Kultúrpalotánál) !Ulc1hfclyino KIADÓ LAKASOK 2 szobás modern ofct 1, 2 szobás modern november 1, 2 szobás hallos modern nov. 1, 3 szobás modern nov. 1, 1 szobás garzon modern nov. 1. Belvárosi Lakásügynökség. Dugonics-tér 11. 399 Kis szoba, konyhás lakást vagy szobát fásIlii gányos nő. 3 hónapot előre fizetek. Levele! «Önálló iparos* jeligére a kiadóba. Magánházban különbejáratu bútorozott szo-i bát keresek. «Diszkrét» jeligére. Bútorozott szoba, konyhás lakásomat szerényigényű nővel megosztanám. Megtekinthető hétfő délutántól Molnár-u 6 szám. BÚTOROZOTT SZOBÁT Bútorozott szoba, konyhás lakásomat szerényigényű nővel megosztanám. Megtekinthető hétfő délutántól Molnár-u 6 szám. vagy lakást keres időházaspár október l-re fürdőszoba és konyhahasználattal a Belvárosban. Gsak keresztény családoknál. Ajánlatókat 'Állami tisztviselő* jeligére a kiadóban. 390 2 szobás erkélyes olcsóbérü lakásomat elcserélném 2—3 szobás fürdőszobás lakássa! esetleg magánházért 'Olcsó bér* jeligére vagy lakást keres időházaspár október l-re fürdőszoba és konyhahasználattal a Belvárosban. Gsak keresztény családoknál. Ajánlatókat 'Állami tisztviselő* jeligére a kiadóban. 390 HAZTU LAJ DON OSOiv bérbeadandó lakásait díjmentesen közvetíti a Belvárosi Lakásügynökség, Dugonics-tér 11 m Bútorozott szoba különbejárattat október 1-től kiadó. Boldogaszszony sugárut 43. HAZTU LAJ DON OSOiv bérbeadandó lakásait díjmentesen közvetíti a Belvárosi Lakásügynökség, Dugonics-tér 11 m Egyszerű, tiszta bútorozott szobát keresek. Jelige: *Pontos fizető'. Üzlethelyiséget keresek belvárosban, kisméretűt, vagy nagyobbat, megosztva. Telefon 33-30. Bútorozott szoba fürdőszobával két személynek ellátással is kiadó. Kossuth L. sugárut 23. em. 13. Üzlethelyiséget keresek belvárosban, kisméretűt, vagy nagyobbat, megosztva. Telefon 33-30. Bútorozott szoba fürdőszobával két személynek ellátással is kiadó. Kossuth L. sugárut 23. em. 13. 3—4 szobás lakást ke> resek. Cim a kiadóban Bútorozott szoba fürdőszobával két személynek ellátással is kiadó. Kossuth L. sugárut 23. em. 13. Egy vagy kétszobás lakást keresek novemberre. * Pontos> jeligére. Különbejáratu bútorozott szoba fürdőszobahasználattal azonnal — kiadó Fodor u. 38 sz., földszint 3 Egy vagy kétszobás lakást keresek novemberre. * Pontos> jeligére. Különbejáratu bútorozott szoba fürdőszobahasználattal azonnal — kiadó Fodor u. 38 sz., földszint 3 Házmesteri szoba, kony hás lakásonj elcserélném főbérleti szoba, konyhás lakáséift. «3 hónapot előre fizetek' jeligére. Különbejáratu bútorozott szoba fürdőszobahasználattal kiadó Fodor utca 35. Házmesteri szoba, kony hás lakásonj elcserélném főbérleti szoba, konyhás lakáséift. «3 hónapot előre fizetek' jeligére. Egy különbejáratu elegánsan bútorozott szoba azonnalra vagy okt. l-re kiadó. Cim á kiadóban. Nagy szoba üresen, iro. dánák is alkalmas kiadó. Kelemen utcca 11 I. 5. Egy különbejáratu elegánsan bútorozott szoba azonnalra vagy okt. l-re kiadó. Cim á kiadóban. Egy nyugdijas bácsi lakást és ellátást kap állami altisztnél. Levelel postafiók 418 sz. Bútorozott 2 szoba, fürdőszoba, konyha l-re albérletbe kiadó. *Pontos fizető' jeligére. Egy nyugdijas bácsi lakást és ellátást kap állami altisztnél. Levelel postafiók 418 sz. Bútorozott 2 szoba, fürdőszoba, konyha l-re albérletbe kiadó. *Pontos fizető' jeligére. Klinikák közvetlen kö-! zelében szép napsütéses bútorozott szoba, kiadó. Érdeklődni 'Garantáltan tiszta* jeligén postafiók 170. Elegánsan berendezett különbejáratu szoba — fürdőszobával. Margitutca 28. I. 8. Különbejáratu csinosan bútorozott szoba fürdőszoba használattal kapukulocsal kiadó. — Fodor u 11. II bal. d. e 10-1-ig. Utcai emeleti bútorozott szoba fürdőszobával 2 személynek kiadó Vitéz u. 15. ' Bútorozott szoba elfoglaltsággal bíró, urinőnek kiadó. Kálvária u. 2 sz Különbejáratu szépen bútorozott szoba kiadó. Nemestakács utca 12b. t. emelet. Lakást találhat a DÉLMAGYARORSZÁG apróhirdetése n t j á * Bútorozol* szoba külcnbejáratta! kiadó. —! T-'eitámadájí u üg. Stoppoltassa ruháit a 'Budapesti* kézmüszövőnéi. Eredeti gyárt beszövések. Üzlet: HA gi sörkerttel szembea Telefonszám 22-65. ZONGORAVÁSARLAS BIZALOM dolga, tehát csak szak' üzletben vásároljon Nagy választék, eladás vétel, csere Bngel zongor&készitőnéi Horváth Mihály utca 9. Hangolásokat, javításokat szakszerűen, felelősséggel vállalok. 179 Egy fiatal 0UKRÁ8Z8EGBD felvétetik, aki h cukrászat Uiindun ágában jártas. Móz<» cukrász. ÍU, MtlIÍÓ. 23T-